Online eszközökkel lehetnek sikeresek a hazai képzőművészek

Nehezen tudnak megélni csak az alkotói tevékenységükből a kortárs képzőművészek: a szűkös megjelenési lehetőségek mellett nehézséget jelent, hogy viszonylag kicsi a művészetek iránt érdeklődő közönség és, hogy a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt még nem alakultak ki a hazai mecenatúra hagyományai. Hogyan igazodhat el a hazai művészeti piacon ma egy alkotó és hogyan alakította át ezt a teret a járvány által előidézett digitális lét? Többek között erről szólt a visszanézhető „Közelebb a művészethez” online meetup.

Online eszközökkel lehetnek sikeresek a hazai képzőművészek

Veiszer Alinda moderátor, Somogyi Hajnalka kurátor, a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója, Tomasz Piars festőművész, Dr. Hatházi Vera, a youngart alapítója, Jankó Judit művészeti újságíró és Rényi Andrea kulturális mecénás, műgyűjtő a Metropolitan online eseményén a hazai művészeti szférában való érvényesülés témáját járta körül. A program a METU, a Porsche és a youngart nemrégiben indult együttműködésének részeként valósult meg. A beszélgetést egy „Művészet az izoláció árnyékában” című kiállítás kíséri, amely a Kubik kiállítóterében megtekinthető október 17-ig.

Nehéz elindulni a pályán

„Nagyon nehezen tudnak megélni csak a művészetükből a pályakezdő művészek, holott adott esetben rendkívüli tehetségek. A sikerhez anyagi háttérre van szükség és ismerni kell a marketinget – nem elég, hogy valaki felteszi Instagramra az alkotásait” – mondta el Dr. Hatházi Vera. A beszélgetés résztvevői szerint a Magyarországon megtalálható kortárs művészeti galériák száma igen korlátos, kezdő művészként pedig nehéz bekerülni ezekbe az intézményekbe.

Szűkös a célcsoport, szűkös a piac

A kérdést nehezíti, hogy a hazai, művészetek iránt érdeklődő közönség viszonylag kicsi – az alkotók jellemzően egy olyan célközönséget célozhatnak, akiket magukat is érte valamilyen, a képzőművészetekkel kapcsolatos impulzus gyermek- vagy fiatalkorban, ami megalapozhatta későbbi érdeklődésüket a téma iránt.

A beszélgetés résztvevői szerint nehezítő tényező továbbá, hogy a hazai kereskedelmi szféra, illetve a magánszegmens is kicsi, ezért nincs nagyon alternatíva a közpénzből finanszírozott művészeti rendszerre. „A kulturális szféra támogatásának metódusai a rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt nem alakultak ki – mondta el Rényi Andrea. –  Bár lenne szándék a művészek támogatására, ennek nincsenek még kialakult eszközei, felületei.” Somogyi Hajnalka hozzátette, hogy a Magyarországon nincsenek olyan hagyományai a mecenatúrának, mint például az angolszáz világban. „Ha önállóan, bármilyen intézménytől függetlenül szeretne érvényesülni egy művész, a szakmai tőkére és a szakmai bizalomra támaszkodhat. Ehhez azonban az kell, hogy legalább 10 évet eltöltsön valaki a szakmai közegben.”

Jó tett helyébe

Nem lehetetlen azonban a helyzet, ugyanis egyre több világcég áll egy-egy művészeti projekt mögé. A vállalatokra jellemző, hogy szívesebben támogatnak szociális kérdéseket vagy olyan művészeti projekteket, amelyek valamilyen szociális ügyhöz kapcsolódnak. Az előadók szerint a kortárs művészet azonban teljes mértékben alkalmas arra, hogy társadalmilag fontos témákra reflektáljon, azokat segítse, támogassa.

„Ahhoz, hogy széles kört elérjünk művészként, komoly humán- és anyagi erőforrásra, kampányra, pénzre van szükségünk. Az ideális partnerre jó példa a Porsche, hiszen prémium márkaként a vásárlói köre nagy átfedésben lehet azzal a közönséggel, akik egzisztenciálisan olyan helyzetben vannak, hogy alkotásokat tudnak vásárolni – mondta el Dr. Hatházi Vera. – A cégek sokszor reklámértéket várnak a támogatásért cserébe, de gyakran előfordul az is, hogy egy vállalat bármilyen ellentételezés nélkül is beáll egy projekt mögé.”

Célközönségnek alkotni?

Tomasz Piars festőművész tapasztalatai szerint a legtöbb alkotó több lábon áll, azaz a művészeti tevékenység mellett valamilyen állandó munkát is végez. A sikerhez ismerni kell a célközönséget, és ha valaki a művészetből szeretne megélni, figyelnie kell arra, hogy a közönsége hogyan reagál a műveire. „A művészeti cikk is egy termék. Egy festőnek a megélhetéshez adott esetben akár újra is kellhet gondolnia a munkásságát, ha például a célközönség szerint túl pesszimisták, érthetetlenek, vagy nem elég dekoratívak az alkotásai.”

Megéri polgárpukkasztónak lenni a népszerűség érdekében?

Az eladhatóság természetesen a művész karakterén, személyes márkáján is múlik. Jankó Judit szerint ugyan jobban érvényesül az, aki hangos és behatárolható, hosszú távon mégis fontosabb, hogy egy művész hiteles legyen. „Egy művésznek életműve lesz, nem 5 év alatt keresi meg azt a pénzt, amiből meg fog élni. Befektetési szempontból is az az értékes művész, akinek életműve van – tette hozzá, majd elmondta, a művészekről alapvetően rossz kép él a fejünkben. – Hajlamosak vagyunk a művészt elesett, szegény karakternek látni, akit támogatni kell. Egy átlagember azonban nem egy ilyen karakter munkáját szeretné a pólóján hordani. Ha az illető kvázi rocksztár jelenik meg, máris más a helyzet.”

A művészeti világ is hibriddé vált

A covid érkezése, ahogyan minden más szakmát, a művészeti életet is átalakította. Megjelentek az online és hibrid – azaz részben online – aukciók is. Jankó Judit szerint ezek a hibrid megoldások hosszú távon is velünk maradnak majd. „Jelenleg a műgyűjtőknek megvan a választása, hogy a helyszínen vagy a fotelből licitálnak. Mindennek természetesen biztos alapot adott a személyesség, azaz az élőben megalapozott kapcsolatok. A művészeti világban erre mindenképpen szükség van, a hibrid megoldásokban azonban pozitívum, hogy dokumentáció készül az eseményekről, előadásokról, ami a láthatóságot és az átláthatóságot is elősegíti a szakmán belül” – mondta el. A hibrid megoldásokkal tehát szélesebb közönség számára válik elérhetővé és érthetővé a művészet, ami hosszú távon hozzájárulhat ahhoz is, hogy az alkotók valóban megéljenek saját munkásságukból. Ezt a mintát erősíti a youngart nevű online platform is, amit szintén részben a covid hívott életre. A weboldalon az érdeklődők az otthonuk kényelméből válogathatnak a műalkotások között, majd azokat személyesen is megtekinthetik. Dr. Hatházi Vera alapító szerint ugyan online zajlik a válogatás, a személyes benyomás a műalkotások esetében ettől függetlenül ugyanolyan fontos marad, ezért működik kvázi hibrid megoldásként az online galéria is.


Közgyógyellátás - Januártól megszűnik, ha nem figyelünk

Sok közgyógyellátásban részesülő ember számára komoly anyagi terhet jelentene, ha egyik hónapról a másikra teljes áron kellene kiváltania rendszeresen szedett gyógyszereit. Éppen ezért különösen fontos tisztában lenni azzal, hogy a közgyógyellátási jogosultság nem feltétlenül korlátlan ideig érvényes. Akinek a határozatában januári lejárati időpont szerepel, és nem intézkedik időben, annál valóban megszakadhat az ellátás.
2026. 09. 26. 01:00
Megosztás:

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett Európába az első fél évben

Több mint 51 milliárd dollár kockázatitőke érkezett európai vállalatokhoz az első fél évben, miközben az első negyedévben rekordszámú, egymilliárd dollár feletti finanszírozási kör zárult - közölte a KPMG felmérésének eredményeit az MTI-vel pénteken.
2026. 09. 26. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államokban négyhavi mélyponton a fogyasztói hangulat

Négyhavi mélypontra esett a Michigani Egyetem szeptemberi amerikai fogyasztói hangulatindexe.
2026. 09. 25. 23:00
Megosztás:

Egyre több ügy kerül a bíróságoktól a közjegyzőkhöz Európában

Gyorsabb, hatékonyabb és a társadalom számára kedvezőbb igazságszolgáltatást eredményez, ha a nem vitás ügyeket a bíróságoktól közjegyzői hatáskörbe helyezik át, miközben a jogbiztonság változatlan marad. Ezt támasztja alá egy 22 európai ország jogrendszerét vizsgáló kutatás, amelyről a bécsi Economica Gazdaságkutató Intézet igazgatósági tagja beszélt egy budapesti konferencián. A szakmai rendezvényen a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a tervezett kormányzati átalakítások lassuló ügyintézést eredményeznének, vidéken nehezebbé válna a személyes ügyintézés, valamint az eljárási költségek részben vagy egészben az államra, közvetve az adófizetőkre hárulnak.
2026. 09. 25. 22:00
Megosztás:

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár élére a pénzügyminiszter

Új elnököt nevezett ki a Magyar Államkincstár (MÁK) élére Kármán András pénzügyminiszter, Slánicz Béla jövő hétfőtől tölti be a tisztséget - jelentette be a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 25. 21:00
Megosztás:

Európában alulteljesítő lett a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 235,79 pontos, 0,16 százalékos csökkenéssel, 151 272,07 ponton zárt pénteken.
2026. 09. 25. 20:00
Megosztás:

Történelmi mélyponton a hazai kukoricatermés – szerkezeti váltást sürget az aszály

Súlyos helyzetbe került a magyar szántóföldi növénytermesztés a rendkívül száraz nyári hónapokat követően. Az ország jelentős részét érintő extrém vízhiány miatt az idei kukoricatermés minden korábbinál gyengébb lehet, ami már nem csupán egy rossz év következménye, hanem a hazai kukoricatermesztés jövőjét is alapjaiban kérdőjelezi meg.
2026. 09. 25. 19:00
Megosztás:

A hazai foglalkoztatottság trendje emelkedik

2026 augusztusában 4 millió 654 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt 20 ezer fővel mérséklődött a foglalkoztatottak száma, és az egy évvel korábbi szinttől is 22 ezerrel marad el. A háromhavi trend jobb képet mutat, június-augusztus között 4 655 ezer főre emelkedett a foglalkoztatási szint, amihez hasonlót legutóbb 2025. szeptember-november között láttunk.
2026. 09. 25. 18:00
Megosztás:

Több mint 250 céget vizsgál a GVH jelenleg kartellezés gyanújával

Jelenleg 22 különböző kartell ügyben folytat eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), összesen mintegy 1800 tendert vizsgálva. A folyamatban lévő kartell eljárásokban érintett vállalkozások száma meghaladja a 250-et. 2025-ben a GVH három nagy kartellügyet zárt le 2,2 milliárd forint bírság kiszabásával, és öt új ügyet indított. 2026-ban pedig már hat új kartell eljárás megindítására került sor.
2026. 09. 25. 17:00
Megosztás:

Augusztusban is rekordot döntött a szlovén idegenforgalom

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, sorozatban a harmadik hónapban: augusztusban csaknem 1,3 millió turista közel 3,5 millió vendégéjszakát töltött az országban, mindkét adat 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a szlovén statisztikai hivatal pénteken.
2026. 09. 25. 16:00
Megosztás:

Elindult a Bayer Construct Zrt. csődeljárása

A bíróság elrendelte a Bayer Construct Zrt. csődeljárását, amely pénteken, azaz a bíróság végzésének a Cégközlöny honlapján történő közzétételekor kezdődik - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2026. 09. 25. 15:30
Megosztás:

Rekordszámú milliárdos befektetés érkezett Európába 2026 első felében

51 milliárd dollárnál is több kockázatitőke-befektetés érkezett Európába 2026 első hat hónapjában, miközben az év első negyedévében rekord számú, egymilliárd dollár feletti finanszírozás zárult. Az AI, a robotika, az autonóm közlekedés, a fintech és az energetika mellett a védelmi technológiák és a biotechnológia is egyre nagyobb figyelmet kapnak a befektetőktől – derül ki a KPMG elemzéséből.
2026. 09. 25. 15:00
Megosztás:

ÁFA-riasztás: a vállalkozók 99%-a még nem váltott

Három hónappal az Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) kivezetése előtt a havi áfabevallások 98,9 százaléka még mindig ezen a rendszeren keresztül érkezik, miközben 2027. január 1-jétől erre már nem lesz lehetőség. Vagyis a magyar vállalkozások döntő többségének alig néhány hónapja maradt az átállásra – hivja fel a figyelmet a Niveus.
2026. 09. 25. 14:30
Megosztás:

Már az ügyfelek szerzik az új ügyfeleket a bankoknak, százezret is bezsebelhetnek értük

Már nem csak számlanyitásért és hitelfelvételért szórják az ajándékpénzeket a bankok. Gombamód terjednek azok az ajánlóprogramok, amelyekkel a meglévő ügyfeleiket bírják rá arra, hogy újakat szerezzenek nekik – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A most futó akciókban több tízezer forintot lehet ezzel keresni. Van olyan bank, ahol akár százezer fölé is srófolható ez az összeg sikeres ajánlásokkal.
2026. 09. 25. 14:00
Megosztás:

Cardano és Fireblocks: új lehetőség az ADA előtt?

A Cardano Foundation és a Fireblocks bejelentése új utat nyithat a Cardanón kibocsátott tokenek intézményi használata előtt. A teljes támogatást 2027 márciusára várják, miközben az ADA árfolyama ismét a 0,26 dolláros szint közelébe jutott. A technológiai integráció ígérete fontos fejlemény, de még nem azonos a tényleges intézményi kereslettel.
2026. 09. 25. 13:30
Megosztás:

Miért kapott a Coca Cola 5 milliós GVH bírságot? - Fókuszban az influenszerek

A napokban sajtóvisszhangot kapott a Coca-Cola és Whisper Ton influenszer marketing ügye, amely során az üdítőgyártó 5 millió forint bírságban, az influenszer pedig figyelmeztetésben részesült.
2026. 09. 25. 13:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségben fejleszti elektromosautó-töltőhálózatát a Lidl Magyarország és az MVM Mobiliti

A Lidl Magyarország a vásárlói élmény növelése és a töltőhálózat fejlesztése érdekében az MVM Mobiliti Kft.-vel kötött megállapodást az áruházlánc üzleteinél működő elektromosautó-töltőállomások üzemeltetéséről. Az együttműködés célja, hogy a Lidl vásárlói a jövőben még magasabb színvonalú, megbízható és kényelmes töltési szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, miközben a hálózat hosszú távú fejlesztése és korszerűsítése is megvalósul.
2026. 09. 25. 12:30
Megosztás:

352 millió dolláros támadás érte a Bitgetet: mi történt a tőzsde tárcáival?

Mintegy 351,6 millió dollárnyi kriptoeszközt érintett a Bitget elleni támadás, amely után a tőzsde átmenetileg leállította a kiutalásokat. Gracy Chen vezérigazgató szerint a támadók nem jutottak hozzá a privát kulcsokhoz: a tárcák háttérrendszerét használhatták fel arra, hogy hamis adatokkal átutalásokat indítsanak. A támadás pontos módját még vizsgálják.
2026. 09. 25. 12:01
Megosztás:

USDC stabilcoin: a napi transzferek 90%-át az Aerodrome okozhatta?

Egyetlen nap alatt 121 milliárd dollárnyi USDC-transzfert rögzítettek egy elemzésben, ám ennek mintegy 90 százalékát az Aerodrome tőzsdén zajló likviditási műveletekhez kötötték. A meghökkentő arány fontos kérdést vet fel: mit mér valójában a blokkláncon látható stabilcoinforgalom? Egy token ismételt mozgatása ugyanis növeli a kimutatott összeget anélkül, hogy minden lépés mögött új vásárlás vagy fizetés állna.
2026. 09. 25. 11:30
Megosztás:

A NAV felmérést készít az eÁFA rendszert használók körében

Felmérést végez az adóhivatal az eÁFA digitális áfabevallási rendszert használók, könyvelők, adótanácsadók, továbbá szoftverfejlesztők körében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 25. 10:30
Megosztás: