Óriásvállalat kerül a Budapesti Értéktőzsdére: Az UBM Holding megszerzi az UBM Trade Zrt-t

138 milliárd forintos árbevételű vállalatcsoport jelenik meg a Budapesti Értéktőzsdén azáltal, hogy az UBM Holding Nyrt. megszerzi Magyarország piacvezető takarmánygyártó vállalatcsoportjának, az UBM Trade Zrt-nek közel 100 százalékát. A lépéssel a magyar gazdaság egyik legfontosabb ágazata, a mezőgazdaság is megjelenik a budapesti parketten, így tovább szélesedik a tőzsdén elérhető iparágak sora.

Óriásvállalat kerül a Budapesti Értéktőzsdére: Az UBM Holding megszerzi az UBM Trade Zrt-t

Jelentős lépést tesz a Budapesti Értéktőzsdén 2016 óta jegyzett UBM Holding Nyrt. azzal, hogy megszerzi a 25 éves UBM Trade Zrt. közel 100 százalékát. A tranzakció ajándékozás útján jött létre, miután az UBM Trade Zrt. kilenc magánszemély részvényese a társaságban fennálló 99,82 százalékos tulajdonrészét ajándékozási szerződés keretében a tulajdonukban álló UBM Holding Nyrt-re ruházta át október 1-jei hatállyal. A független értékbecslésen alapuló tranzakció értéke 20,7 milliárd forint, így annak mérete a Budapesti Értéktőzsdén is jelentősnek mondható. A lépéssel fontos állomásához érkezik az UBM Csoport öt évvel ezelőtt indult tőzsdérelépési folyamata. A társaság a továbbiakban is vizsgálja a tőkepiaci forrásbevonási lehetőségeket, melynek célja, hogy az UBM tervezett további növekedését finanszírozza. A tranzakció a magyar tőkepiac szempontjából is fontos momentum, mert ezzel a gazdaság egyik legfontosabb ágazata, a mezőgazdaság egy szelete is elérhető lesz a befektetők számára, amellett, hogy egy nagyvállalat lép a parkettre.

Az 1996-ban alapított UBM Csoport 2020-ban 138 milliárd forintos árbevételt és 1,6 milliárd forint adózott eredményt ért el. A Magyarország mellett Ausztriában, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában jelenlevő Csoport forgalmának közel fele exportból származik. A társaság a hazai takarmánygyártás piacvezetője, valamint vezető alapanyagkereskedő, különösen a gabona- és fehérjekereskedelem terén meghatározó a pozíciója.

Az UBM Csoport eredményei számokban (2020):

- 138 milliárd forintos árbevétel
- 450 féle termék
- Több mint 800 ezer tonna gabona- és olajosmagkereskedelem
- Közel 600 ezer tonna takarmány-előállítás
- Több mint 200 ezer tonna szójadara-kereskedelem
- 145 ezer tonna takarmány-alapanyag kereskedelem
- 12 ezer tonna premixgyártás

Bitcoin kripto hírek: bálnák mozdulnak és 65 000 BTC felhalmozása zajlik

Bálnák mozdulnak: 65 000 BTC felhalmozása egy hét alatt új korszakot jelez a Bitcoin piacán. A Bitcoin piac újra éledezik, és nem akárkik miatt: a közepes méretű „kriptobálnák” az elmúlt héten elképesztő mennyiségű, 65 000 BTC-t vásároltak fel – ez a lépés nemcsak trendet jelez, hanem potenciálisan erőteljes árfolyammozgásokat is előrevetít. Mi áll a színfalak mögött, és mit jelent ez a piac egészére nézve?
2025. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Hibákat és hiányosságokat találtak több kisállat-kereskedésben

Kisállat-kereskedéseket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih); azonnali hatósági intézkedést indokló problémát nem találtak, azonban két üzlettel szemben eljárást indítottak állatgyógyászati készítmények engedély nélküli forgalmazása miatt, 10 kereskedésben pedig egyéb hibák és hiányosságok miatt intézkedtek - közölte a Nébih csütörtökön az MTI-vel.
2025. 09. 11. 17:30
Megosztás:

Hétfőnként indultak a magyarok Horvátország felé

Vir volt az idei nyári főszezon abszolút sztárja a Horvátországba utazó magyarok körében a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A vendégek jellemzően az utazás előtt legalább 3 hónappal foglalták le szállásukat nyaralásukhoz, és a legtöbben hétfői napon érkeztek. A legkeresettebb úti célokban nem volt vita: Vir mellett Crikvenica és Selce volt idén a legvonzóbb desztináció. A családok többsége 370 ezer forintnál többet, a párok zöme 70–270 ezer forintot költött szállásra a portál adatai szerint.
2025. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas utalványok beváltásánál

Az Auchan és a Tesco is kedvezményeket ad a nyugdíjas élelmiszer-utalványok beváltásánál - közölték az áruházláncok az MTI-vel.
2025. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2025. 09. 11. 16:00
Megosztás:

Az Avalanche alapítvány 1 milliárd dolláros amerikai tőzsdei áttörésre készül

Új korszak a kriptó és Wall Street határán: az Avalanche blokklánc-hálózat most nem játékra készül – hanem komoly pénzre. Egy közelgő, összesen 1 milliárd dolláros amerikai pénzügyi manőverrel a hálózat történelmi mérföldkőhöz érkezik. A cél: a digitális eszközök egyik legerősebb treasury-jének (kincstári alapjának) felépítése, komoly intézményi háttérrel. A kriptovilág és a Wall Street határai sosem voltak még ennyire elmosódottak.
2025. 09. 11. 15:30
Megosztás:

A Kyndryl felmérése szerint a mainframe‑modernizációs projektek 2–3‑szoros befektetés‑arányos megtérülést biztosítanak

A Kyndryl (NYSE: KD), a küldetéskritikus vállalati technológiai szolgáltatások vezető globális szereplője, ma közzétette immár harmadik alkalommal publikált State of Mainframe Modernization felmérésének eredményeit. A kutatás bemutatja, miként alakítják át a vállalatok a mainframe-rendszerek szerepét a gyorsan változó digitális környezetben. Az eredmények szerint a szervezetek egyre inkább rugalmas modernizációs stratégiákat alkalmaznak, nagyléptékben építik be a mesterséges intelligenciát, és megduplázzák a mainframe használatát a hibrid IT‑környezetekben – mindezt a szakemberhiány és a szigorodó szabályozói elvárások közepette.
2025. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Lakásvásárlás önerő nélkül - nem könnyű, de lehetséges

Bár általánosan elterjedt vélekedés, hogy lakásvásárlás csak önerővel lehetséges, a szabályozás ezt nem zárja ki – hívta fel a figyelmet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A Magyar Nemzeti Bank rendelete szerint a hitelezés felső határa forintalapú jelzáloghitelek esetén a fedezet forgalmi értékének 80 százaléka, de megfelelő pótfedezet – például egy másik ingatlan – bevonásával önerő nélkül is finanszírozható a vételár. Bizonyos esetekben – első lakás vagy energiahatékony ingatlan – akár pótfedezet nélkül is nyújtható 90 százalékos hitel. A szakértő tapasztalt pénzügyi tanácsadó bevonását javasolja.
2025. 09. 11. 14:30
Megosztás:

Blokklánc technológia és okosszerződések forradalmasítják a globális vagyonkezelést

Chainlink, UBS és DigiFT együttműködése új korszakot nyit: a blokklánc-technológia már nem csak a kriptovaluták terepe – most a hagyományos pénzügyi szektor egyik legfontosabb pillérére, a vagyonkezelésre is kiterjeszti hatását.
2025. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Dogecoin árfolyama szárnyal, Bitcoin pedig lőhet 120 ezer felé

A kriptopiac újra lendületet vett: a Dogecoin vezeti az emelkedést, miközben a Bitcoin 114 ezer dollár közelében jár. Egy friss elemzés szerint a Bitcoin jelenleg alulértékelt az amerikai pénzkínálathoz képest – ez a minta pedig korábban már többször is erőteljes ralit előzött meg. Megnéztük, mit jelent ez a befektetők számára, és milyen szintekre érdemes most figyelni.
2025. 09. 11. 13:30
Megosztás:

30.000 Ft nyugdíjas utalvány DUPLÁZHATÓ, így lesz belőle 60.000 Ft

Mint ismeretes, a nyugdíjasok 30 000 forintos egyszeri támogatást kapnak az államtól élelmiszer-utalványok formájában. Az Auchanban az utalványok összegével megegyező Bizalompont jóváírásokat kaphatnak a vásárlók, ha élnek az Auchan november végéig tartó ajánlatával, és okosan vásárolják le az utalványokat, amivel így akár meg is duplázhatják azok értékét.
2025. 09. 11. 13:00
Megosztás:

Szoftver szolgáltatók a modern online játék világában

Az online kaszinók sikere nagyban függ a választott szoftverfejlesztőktől, akik a játékélményt biztosítják. A Novomatic, BGaming és Gamzix három olyan szolgáltató, amelyek különböző megközelítéssel és stratégiával vannak jelen a piacon.
2025. 09. 11. 12:58
Megosztás:

A faktorálás pszichológiája, avagy miért félünk attól, ami segíthet?

A vállalkozói világban sok döntés adatokon, elemzéseken alapul, de az emberi tényezőt nem lehet kizárni. Például egy pénzügyi megoldás, mondjuk a faktorálás, lehet technikailag előnyös, mégis ellenállást válthat ki. Ennek oka sokszor nem a kondíciókban keresendő, hanem pszichológiai háttere van. Egy cégvezető számára a kintlévőségek kezelése a pénzügyi kontroll egyik legfontosabb eleme. Így érthető, ha nehezen engedi ki a kezéből – még akkor is, ha azzal gyorsabbá és biztonságosabbá tehetné a működést.
2025. 09. 11. 12:30
Megosztás:

Sokkoló adatok az USA-ból!

A tegnapi termelői árindex nem várt, jelentős csökkenése hatalmas meglepetés volt a piacok számára, a mai inflációs adatok előtt. Csak emlékeztetőül, a várt 3,3 százalékkal szemben 2,6 lett az augusztusi érték - olvashatjuk az ERSTE elemzői anyagában.
2025. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Az INA visszakaphatja szíriai eszközeit

A szír külügyminiszter, Asaad Hasan al-Shaybani és a horvát külügyminiszter, Gordan Radman tegnap közös sajtótájékoztatót tartott, ahol megerősítették a diplomáciai kapcsolatok újraindítását.
2025. 09. 11. 11:30
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a lakossági kamatstop meghosszabbítása miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás ismételt meghosszabbításának alaptörvény-ellenességét - erősítette meg csütörtöki közleményében a szövetség.
2025. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás: