Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket. A bankok a jelenlegi módosítások közül jelentős hatást várnak a résztulajdon kivásárlása előtt megnyíló lehetőségtől, míg a testvérek adóstársként való bevonása szerintük csak kevésbé fogja növelni az ügyféligényt. A Bank360 összegyűjtötte az Otthon Start Program első két hónapjának banki tapasztalatait.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

Rendkívül nagy ügyfélérdeklődés kísérte az Otthon Start Program indulását, ebben minden, a Bank360 által megkérdezett bank egyetértett. Bár az első hetek rohamát követően több bank is az érdeklődés enyhe csökkenését érzékelte, ez leginkább csak az online, telefonos és bankfiókos megkeresésekre vonatkozik, a beadott igénylések számában jellemzően nem érzékeltek visszaesést a hitelintézetek. Az ügyfelek már a program indulása előtti hetekben is nagy számban érdeklődtek a jogosultsági feltételekkel kapcsolatban, valamint már akkor megindultak az előzetes értékbecslések. Ennek is köszönhető, hogy a bankok igen alacsony elutasítási arányról számoltak be, ugyanis az esetek túlnyomó többségében csak a valóban működőképes igények jutottak el a benyújtásig. 

Egyre többen használják ki a 10 százalékos önerőt

Szinte minden hitelintézet kiemelte, hogy a 10%-os önerő lehetősége nagy érdeklődést váltott ki az ügyfelek körében. Az OTP Banknál például az ügyletek körülbelül 10%-a rendelkezett 10%-os önerővel, míg a K&H Bank arról számolt be, hogy a folyósított ügyletek 28%-a volt 20% önerő alatti. Utóbbihoz hasonló arányokról számolt be az Erste Bank is – náluk az ügyletek 25-30%-ában éltek a 10%-os önerő lehetőségével.

A bankok azt is elárulták, hogy a vételár és a forgalmi érték közötti eltérést 20%-ban maximalizáló kikötés a gyakorlatban nem szokott problémát okozni, az előzetes értékbecsléseknek hála ugyanis az ügyfelek reálisan mérik fel a megvásárolni kívánt ingatlanok valós értékét. Az UniCredit Bank például arról számolt be, hogy a benyújtott igénylések 80%-ánál fel sem merül, hogy ez a kikötés esetleg problémát okozhat.

A Bank360 kérdésére az MBH Bank azt is elárulta, hogy az otthon startos ügyfelek átlagéletkora 36 év, az átlagos futamidő pedig 23 év. A megvásárolni kívánt ingatlanok túlnyomó többsége, 91%-a használt lakás, míg új lakások vásárlására a kérelmek 4%-a, építkezésre pedig 5%-a irányul. A megvásárolni kívánt ingatlanok átlagos értéke 43 millió forint volt az első hetekben. A hitelfelvevők közel fele, 47%-a adóstárs nélkül vág bele a hitelfelvételbe, míg 53% adóstárssal együtt vesz fel hitelt. Az egyedülálló hiteligénylők magas aránya ellenére a bank tájékoztatása szerint sok ügyfél más konstrukciókkal, úgy mint CSOK Plusszal, babaváró hitellel vagy éppen piaci hitellel együtt igényli az Otthon Startot.

Az átlagos hitelösszeg az MBH Banknál közel 33 millió forint. Ez az összeg a fővárosban magasabb, 38 millió forint, míg vidéken 31 millió forint körüli átlagösszegről beszélhetünk. A területi megoszlással kapcsolatban azt is elárulták, hogy a tranzakciók 24%-ára a fővárosban, közel háromnegyede pedig Budapesten kívül valósult meg.

A hitelintézetek tapasztalatai alapján gondot jelent, hogy az ügyfelek egyre nehezebben találnak olyan lakást, amely a program feltételeinek, valamint a lakásvásárlók igényeinek is megfelel. Erről több bank, például a Gránit Bank és a MagNet Bank is beszámolt. A hitelintézetek szerint a kölcsönigénylések számát a jövőben az ingatlanpiaci helyzet fogja meghatározni.

Ezt várják a bankok a módosításoktól

A bankok szinte kivétel nélkül úgy látják, hogy a közelgő módosítások közül a résztulajdon kivásárlásának lehetősége jelentős újítás lesz, amely érdemben növelheti az ügyféligényt. Ennek oka, hogy örökölt ingatlanok esetében gyakori a tulajdonrészek kivásárlásának igénye, amely lehetőség iránt eddig is jelentős számban érdeklődtek az ügyfelek.

A testvérek adóstársként való bevonásától azonban már jóval szerényebb hatást várnak a hitelintézetek, amelyek szinte kivétel nélkül arról számoltak be, hogy korábban sem volt jellemző, hogy a testvérpárok közösen vettek volna fel lakáshitelt, vagy akár csak érdeklődtek volna ennek lehetősége felől. Ezzel kapcsolatban egyedül a CIB Bank nyilatkozott úgy, hogy ez a könnyítés is hozhat nagyobb hatást, mondván, az újabb célcsoport bevonása újabb keresletet generálhat, illetve ők úgy is érzékelték, hogy van kimutatható ügyfélérdeklődés a módosítással kapcsolatban.

Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát

Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják - írta meg nem nevezett fideszes forrásokat idézve vasárnap a The Guardian.
2026. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Új kihívó a Bitcoin ETF-piacon: lenyomhatja a Morgan Stanley a BlackRockot?

A BlackRock évekig egyeduralkodó volt a spot Bitcoin ETF-ek piacán az IBIT alapjával, amely több tízmilliárd dollárt vonzott be és közel 50%-os piaci részesedést épített ki. Most azonban megjelent egy komoly kihívó: a Morgan Stanley által indított MSBT, amely már az indulás után gyorsan több százmillió dollárnyi tőkét gyűjtött.
2026. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Ausztriában

Sokakat foglalkoztat a kérdés: vajon mennyivel él jobban egy osztrák nyugdíjas, mint egy magyar? A különbség első ránézésre megdöbbentő lehet, de a számok mögött több tényező is rejtőzik.
2026. 04. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Németországban és a német nyugdíj

Hány évesen mehetnek nyugdíjba Németországban – és miért tolódik egyre későbbre ez a határ? Az alábbi elemzés feltárja a nyugdíjkorhatár mögött álló kemény gazdasági és demográfiai realitásokat, valamint azt is, milyen változások várhatók a következő években. Egy biztos: a rendszer jövője sokkal összetettebb, mint egyetlen szám.
2026. 04. 27. 01:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetés - 45% nyereség egy hét alatt

Altcoin-robbanás a piacon: ez a 10 kriptó tarolta le az elmúlt hetet. Az elmúlt napokban ismét felpezsdült a kriptovaluta-piac, és több kisebb-nagyobb projekt is látványos raliba kezdett.
2026. 04. 26. 23:00
Megosztás:

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke sem veszi át parlamenti mandátumát

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke nem veszi át az országos listán szerzett parlamenti mandátumát és nem indul pártja tisztújító kongresszusán sem. Ezt a politikus vasárnap tette közzé a Facebook-oldalán.
2026. 04. 26. 22:00
Megosztás:

3 ígéretes kripto befektetés, amelyekre most érdemes figyelni

Ahogy a kriptovaluta-piac ismét erőre kap, a befektetők figyelme egyre inkább a valódi értéket kínáló altcoinokra irányul. A spekuláció helyét fokozatosan átveszi a fundamentális megközelítés, ahol a használhatóság (utility), a skálázhatóság (scalability) és a hosszú távú növekedési potenciál kerül előtérbe. Ebben a környezetben három projekt különösen kiemelkedik: Binance Coin, Cardano és Polkadot.
2026. 04. 26. 21:00
Megosztás:

Telitalálat a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 20:00
Megosztás:

Otthon Start: jóval többet hozhat a konyhára az alacsonyabb kamat, mint az ajándékpénz

Valamivel több mint egymillió forint megtakarítást jelent egy átlagos Otthon Start hitel teljes törlesztési terhénél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2026. 04. 26. 19:00
Megosztás:

Csehország az idén nem teljesíti NATO-kötelezettségét a védelmi kiadások terén

Csehország az idén nem fogja teljesíteni a NATO-val szembeni kötelezettségvállalását, hogy a védelemre a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát fordítsa - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök az X-en vasárnap közzétett videójában.
2026. 04. 26. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, versenyképes ötletekre építi

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú és fenntartható siker titka - hangsúlyozta Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 04. 26. 17:00
Megosztás:

Moszkva és Phenjan erősíteni fogja stratégiai partnerségét

Oroszország és Észak-Korea közös erőfeszítésekkel fogja erősíteni átfogó stratégiai partnerségét - közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök üdvözlő táviratában, amelyet abból az alkalomból intézett Kim Dzsongün észak-koreai vezetőhöz, hogy Phenjanban vasárnap felavatták a külföldi katonai műveletek hőseinek emlékközpontját.
2026. 04. 26. 16:00
Megosztás:

Az eddiginél korábban lép életbe a MÁV csoport előszezoni menetrendje

A MÁV-csoport előszezoni menetrendje az idén minden eddiginél korábban, már május 1-jétől életbe lép - közölte a közlekedési vállalat vasárnap az MTI-vel.
2026. 04. 26. 15:00
Megosztás:

Felejtsd el az altcoinokat – Bitcoin és Ethereum marad a fókuszban

Újabb éles fordulatot vett Kevin O’Leary kriptovalutákkal kapcsolatos álláspontja. A „Mr. Wonderful” néven ismert befektető ezúttal határozott üzenetet küldött: a kezdő és tapasztalatlan befektetőknek érdemes elkerülniük az altcoinokat, és inkább a két legnagyobb digitális eszközre, a Bitcoinra és az Ethereumra koncentrálniuk. De mi áll a véleményváltás mögött, és mit jelent ez a kriptopiac jövőjére nézve?
2026. 04. 26. 13:00
Megosztás:

A RAY árfolyam kilőtt: 24%-os emelkedés mögött új lendület a Solana DeFi-ben

Erőteljes mozgással hívta fel magára a figyelmet a Raydium (RAY), amely egyetlen nap alatt közel 25%-ot erősödött. A látványos árfolyam-emelkedés mögött nem csupán spekuláció, hanem a Solana (SOL) ökoszisztémájában tapasztalható növekvő aktivitás is áll. De mi hajtja pontosan a RAY token új lendületét, és meddig tarthat a rali?
2026. 04. 26. 12:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás: