A vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb
A vagyoni különbségek Magyarországon jóval nagyobbak, mint a jövedelmi különbségek, ezért a nagy vagyonok közteherviselésének kérdése hosszabb távon várhatóan nem kerülhető meg. „Mi tavaly ősz óta azt mondjuk: nem az a kérdés, hogy a kiugró vagyonoknak nagyobb részt kell-e vállalniuk a közteherviselésből, hanem az, hogy milyen eszközzel. Egy rosszul célzott vagyonadó nem a legnagyobbakat találja el először, hanem azokat, akiknek a vagyona látható, itthon van, működik és sok év alatt sokszor, sok formában adózott már” – mondta Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezetője.
A Blochamps korábbi becslései szerint még az elsődleges ingatlannal nem terhelt 1 milliárd forintos küszöb is több tízezer magyar háztartást érinthetne. Ezzel szemben a 10 milliárd forint feletti vagyon már egy nagyságrendekkel szűkebb elit sajátja, a valóban extrém, több tíz- vagy százmilliárdos vagyonok köre már csak ezeregynéhány száz főre tehető. A legfelső vagyoni kategóriákban a koncentráció rendkívül erős: a 40 milliárd forint feletti vagyonok száma már csak néhány tucat, a 100 milliárd felettieké ennél is szűkebb kör.
Ráadásul a bevételi különbség nem arányos az adminisztratív teher különbséggel. A Blochamps –az elsődleges ingatlanokkal például szándékosan nem számoló, minden egyéb pénzügyi vagyonra vonatkozó- felső becslése szerint, ha minden érintettet optimistán a vagyonsáv felső értékén számolunk, az 1 milliárd forint feletti pénzügyi vagyoni részre vetített 1 százalékos adó legfeljebb 170 milliárd forint körüli éves elméleti bevételi plafont adhat. Ha ugyanezt a logikát 10 milliárdos induló küszöbnél alkalmazzuk a valóban nagy vagyonokra, az elméleti bevétel nagyságrendileg 120-130 milliárd forint körül maradhat. Vagyis a magasabb küszöb érdemben nem vágná vissza a bevételi potenciált, miközben drasztikusan csökkentené az érintettek számát, az értékbecslési vitákat, az adóhatósági kapacitásigényt és a jogviták számát.
Karagich szerint ez az egyik legerősebb érv a 10 milliárdos küszöb mellett az, hogy ha néhány tízmilliárd forintnyi elméleti bevételi különbségért több tízezerrel tágabb körben kell adózókat nyilatkoztatni, ellenőrizni, értékbecslés alá vetni és vitás eljárásokba vinni, akkor könnyen lehet, hogy a társadalmi és állami ráfordítás akár többet vinne el, mint amennyit a szélesebb adóalap papíron hozna.
A legfontosabb nehezítő kérdés ezért nem az, hogy mennyi az 1 százalék, hanem az, hogy mire vetítjük. A magyar kkv vállalkozói vagyon jelentős része nem likvid pénzben, hanem működő vállalkozásokban, eszközállományokban, cégrészesedésekben és ingatlanokban, cégcsoportokban áll, így a papíron milliárdos vagyon nem feltétlenül jelent szabadon elkölthető készpénzt. A magyar háztartások pénzügyi vagyonának közel harmadát vállalati részesedések adják, vagyis több tízezer milliárd forintnyi olyan cégérték szerepel a statisztikákban, amelynek nincs napi, objektív piaci ára. Egy családi vállalkozás papíron lehet milliárdos értékű, de ez nem jelenti azt, hogy a tulajdonosnak milliárdos likvid magánvagyona van. A cégértékben benne lehet a telephely, a géppark, a készlet, az ügyfélkör, a tulajdonos munkája és kockázata – de ezek után nem lehet minden évben automatikusan 1 százaléknyi adót fizetni (készpénzt kivenni) anélkül, hogy az a vállalkozás működését ne érintse.
Külön kiemelendő, hogy a magyar nagyvagyon jelentős része első generációs vagyon. Ez még nem több generáción át stabilizálódott tőke, hanem sok esetben az elmúlt két-három évtized gyors vállalkozói felhalmozásának eredménye. Emiatt a pénzügyi vagyonon belül sokkal kisebb – és sokkal koncentráltabban jelenik meg - a passzív pénzügyi vagyon, a többségnél erősebb a vállalkozási és termelőeszköz-kitettség. Ez a vagyon sokkal érzékenyebben reagál a gazdasági ciklusokra, likviditási sokkokra.
Emiatt is fontos, hogy a leendő vagyonadó is differenciáljon ezen a téren.
A Blochamps szerint ezért a termelő vagyont biztosan nem érdemes ugyanúgy kezelni, mint a passzív vagyonfelhalmozást. Ha egy vállalkozás bért, járulékot, társasági adót, iparűzési adót, osztalékadót és egyéb közterheket termel, akkor a nemzetgazdasági haszna sokszor nagyobb, mint egy statikus vagyonadóé. Szakmailag ezért védhetőbb lenne olyan szabály, amely a termelő – és így más úton (TAO, osztalékadó) adózó vállalkozói vagyont mentesíti a különteher alól, s így ösztönzi azt, hogy a vagyon (közcélokért is) mozogjon. Ez nem tökéletesen kiskapumentes megoldás, de jó irány: nem bünteti azt, aki a vagyonát termelésbe, munkahelybe és beruházásba fordítja.
Az ingatlanoknál szintén célzottabb logika kellene. Rendkívül fontos kérdés az elsődleges lakóingatlan adóalap beszámítási státusa például. Az államnak ma már megvannak az alapadatai: az ingatlan-nyilvántartásból látható, kinek hány ingatlana van, a NAV-adatokból pedig ellenőrizhető, hogy az adott lakás bérbeadásból hasznosul-e. Egy elsődleges lakóingatlan és egy nyaraló más elbírálást érdemel, mint négy-öt lakóingatlan egy családon belül. A bérbeadási piac fehérítésére például jobb ösztönző lehetne, ha az adott ingatlan mentesülhetne a vagyonadó alól, amennyiben a tulajdonosa a kiadott lakásból származó költségátalánnyal csökkentett bevétel után megfizeti a 15 százalékos szja-t.
„Nem az a jó rendszer, amelyik mindent egyetlen vagyonadóval akar megoldani. A saját lakhatást védeni kell, a termelő vagyont nem szabad büntetni, a passzív és adózatlan ingatlanhasznosítást viszont célzottan lehet fehéríteni” – fogalmazott Karagich.
A Blochamps szerint a nemzetközi vagyon elérésénél is óvatosnak kell lenni. A valóban nagy vagyonok gyorsan mozognak országok, devizák, eszközosztályok és jogi struktúrák között, miközben a nemzetközi információcsere és jogsegély sok esetben csak korlátozottan, különösen súlyos ügyekben működik hatékonyan. Így egy rosszul célzott, alacsony küszöbű vagyonadó paradox módon éppen azokat terhelheti jobban, akiknek a vagyona belföldön látható és ellenőrizhető, míg a legmobilabb nagyvagyonok gyorsabban alkalmazkodnak.
Karagich szerint ezért a vagyonadó nem lehet gyors politikai termék. Ha a cél az igazságosabb közteherviselés, akkor magasabb küszöbre, szűkebb célzásra, a termelő vagyon védelmére, valamint világos ingatlanszabályokra van szükség. A TBSZ-hez hasonló, államilag korábban ösztönzött megtakarítási formáknál külön átmeneti szabályra lehet szükség, de a nagy adóoptimalizáló struktúrák – magántőkealapok - automatikus mentesítése nem lehet kiindulópont.
„Az 1 milliárdos küszöb túl széles háló. A 10 milliárdos induló határ sokkal közelebb állna ahhoz, amit a közvélemény valódi nagyvagyonnak gondol, miközben a bevételi potenciált csak mérsékelten csökkentené. A vagyonadó akkor lehet védhető, ha nem csak a látható magyar vállalkozót és ingatlantulajdonost találja el először, hanem valóban a kiugró, passzív vagy adózatlan vagyoni koncentrációkat” – mondta Karagich István.
