Pokolra küldheti az eddigi banki sikertermék piacát a munkáshitel

Túl van a 30 milliárdon a folyósított munkáshitelek állománya. A személyi kölcsönöknél jól láthatóan a piacon lévő, munkáshitelre jogosultakért indult verseny: a korábbi top-ügyfelek után ma már kisebb jövedelem és alacsonyabb hitelösszeg mellett is elérhető a 9-essel kezdődő kamat – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Pokolra küldheti az eddigi banki sikertermék piacát a munkáshitel

Egyre többen szeretnének munkáshitelhez jutni. A Kulturális és Innovációs Minisztérium államtitkára, Varga-Bajusz Veronika a Mandinernek nyilatkozva arról beszélt, február végéig már több mint 12 ezren éltek a lehetőséggel és nyújtották be az igényüket a 17–25 év közötti dolgozó fiatalok számára elérhető, akár 4 millió forintos, kamatmentes hitel iránt. Az elmúlt hetekben közel 8 000 igénylőnek már folyósították is a hitelt, így már elérte a 30 milliárd forintot a kifizetett összeg. A lap emlékeztet, a program meghirdetésekor a kormány nagyjából 300 ezer fiatal jelentkezővel számolt.

Nagy a kamatkülönbség a munkáshitel és a kölcsönök között

Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az összevetéshez érdemesebb az MNB hitelezési statisztikáit használni. Az idei év első két hónapjában folyósított 8 000 Munkáshitel a 2024-es év, négyéves csúcsot jelentő 42,8 ezer darabos január-februári személyi kölcsön folyósítás 18,7 százalékának felelne meg, a folyósított összeg tekintetében ugyanakkor a 30 milliárd forintos kihelyezés a tavalyi 105,2 milliárd forintos abszolút csúcsot jelentő első kéthavi kihelyezés 28,5 százalékára rúg.

A bankok számára egyértelműen kihívás a Munkáshitel a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint. Ennek fő oka Gergely Péter szerint az, hogy az arra nem jogosultak esetében komolyan frusztráló lehet, hogy miközben a 2024 decemberére 3 millió forintra emelkedő átlagos személyi kölcsön hitelösszegénél harmadával magasabb összegű, akár 4 millió forintos hitelt is kaphatnak a fiatalok 0 százalékos kamatra, addig a személyi kölcsönök átlagos kamatszintje az elmúlt év végén még 16,41 százalékon állt.

Egyre több 10% alatti THM-ű személyi kölcsön van

Ami jól látható, hogy az ügyfelek a 10 százalék alatti kamatszintek esetében érzik igazán vonzónak a személyi kölcsön ajánlatokat. Ez azonban eddig jellemzően a jómódú vagy/és magas összeget igénylő ügyfelek esetében volt csak elérhető. Az UniCredit Bank már tavaly év végétől nyújt  akár 9,79 százalékos kamat mellett személyi hitelt a legalább 450 ezer forintos havi jóváírást vállaló, és minimum 7 millió forintos kölcsönt igénylő ügyfeleknek. A kedvezményes kamat eléréséhez a Generali Biztosítóval kötött csoportos hitelfedezeti biztosítás is szükséges – emlékeztetett Gergely Péter.

Ám a jelek szerint ezen a téren is változások történnek. A BiztosDöntés.hu információi szerint az Erste is beállt a 9-essel kezdődő kamatok világába. Ráadásul a már 3 millió forint hitelösszeg esetén kapható 9,89 százalékos kamathoz elegendő havi 400 ezer forintos jövedelmet igazolni és a bankhoz érkeztetni.

A még kisebb jövedelműek számára is elérhetővé válik a szuper alacsony kamat. A Provident Tavaszi Lendület akciójában az ügyfelek 400-800 ezer forintos kölcsönt igényelhetnek fix, 22 hónapos futamidővel - 9,45 százalékos kamat mellett. A havi törlesztőrészlet – ha az ügyfél nem kér semmilyen extra szolgáltatást – a maximális összeg felvétele esetén is 40 ezer forint alatt marad – emlékeztetett Gergely Péter.

A következő hetekben a legfontosabb kérdés az lesz, mennyire veszi majd ki a szelet a covid első hullámához kapcsolt, 2020-as személyi kölcsön kamatplafon piacot lefojtó adatsora után drasztikus növekedést és történelmi rekordokat döntő személyi hitelezés vitorlájából a munkáshitel.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a bankok persze jól járnak a munkáshitellel is, ám a növekedési terveik megvalósításához mindenképp kell a piaci kamatozású személyi kölcsön dinamika, így az egymás alá ígérő kamatverseny a következő hetekben folytatódhat.


Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás:

Megdőlt a tavaly nyári áramfogyasztási rekord, de az abszolút csúcs még nem

A hazai villamosenergia-hálózat terhelése ezen a nyáron eddig június 26-án, pénteken volt a legnagyobb, amellyel tavaly nyári áramfogyasztási csúcs megdőlt, de a 2024-es abszolút nyári rekord még nem - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn az MTI megkeresésére.
2026. 06. 30. 06:05
Megosztás:

Nyílt levelet írt a kormánynak a pedagógusok két szakszervezete két ügyben

Az elmaradt jubileumi, illetve köznevelési foglalkoztatotti jutalmak kifizetését, valamint a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők béremelését kéri a miniszterelnökhöz és az oktatási és gyermekügyi miniszterhez írt hétfői nyílt levelében a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ).
2026. 06. 30. 05:30
Megosztás:

Csaknem öt százalékkal haladta meg a hazai vendégforgalom a tavaly májusit

Az év ötödik hónapjában országosan 2,6%-kal emelkedett a vendégforgalom (1,8 millió), ennek köszönhetően 3,9 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a szálláshelyek. Májusban is a belföldi kereslet és a vidék teljesítménye húzta a turizmust: honfitársaink közül 4,9%-kal többen pihentek hazai tájainkon, mint egy éve ilyenkor. Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom: január és május között tavalyhoz képest 2%-kal több, 6,5 millió utazó érkezett, akik 0,2 százalékkal több, 14,7 millió vendégéjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken.
2026. 06. 30. 05:00
Megosztás:

Négymilliárdos beruházás a magyar Magnum jégkrémgyárban

A The Magnum Ice Cream Company (TMICC) négymilliárd forintos beruházással korszerűsítette veszprémi jégkrémgyártó üzemét. Az új gyártósor üzembe állítása fontos mérföldkövet jelent a helyi közösség és a vállalat globális ellátásilánc-átalakítása szempontjából egyaránt, amely tovább erősíti Magyarország stratégiai jelentőségű európai gyártási központként betöltött szerepét.
2026. 06. 30. 04:30
Megosztás:

A hiányos dokumentáció lassítja leggyakrabban az utaskár-rendezést

A közlekedési fennakadások, járatkésések és poggyászkárok mára szinte általánossá váltak a nyári utazási szezonban, ugyanakkor még mindig a váratlan megbetegedések és a balesetek teszik ki az utasbiztosítással orvosolt károk felét.
2026. 06. 30. 04:00
Megosztás:

A Balatontourist üzemeltetheti a Deseda Kempinget

A Balatontourist Camping Szolgáltató Kft. nyerte el a kaposvári Deseda Kemping üzemeltetését 120 hónapra - tájékoztatott az Opus Global Nyrt. az érdekkörébe tartozó társaságot érintő pályázati eredményről a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 06. 30. 03:30
Megosztás:

Megjelent a diák- és babaváróhitellel kapcsolatos kormányrendelet-módosítás

Megjelentek a diákhitelstopról és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról szóló kormányrendelet-módosítások a Magyar Közlönyben hétfőn.
2026. 06. 30. 03:00
Megosztás:

Megjelent a kormányhatározat a kekvák alapító jogait gyakorló miniszterek kijelöléséről

Megjelent a kormányhatározat a közfeladatként felsőoktatási tevékenységet nem ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) alapítói jogait az állam nevében gyakorló miniszterek kijelöléséről hétfőn a Magyar Közlönyben.
2026. 06. 30. 02:00
Megosztás:

Donald Trump megerősítette a Dohában folytatódó tárgyalásokat

Az Egyesült Államok képviselői kedden Dohában tárgyalnak Irán delegációjával - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban.
2026. 06. 30. 01:00
Megosztás:

Szerda éjfélig meghosszabbodik a harmadfokú hőségriasztás

Szerda éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriasztást az országos tisztifőorvos - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben hétfőn.
2026. 06. 29. 23:00
Megosztás:

Az EU a lakhatási válság megoldására sarkallja a tagállamokat

Az Európai Unió Tanácsa ajánlásokat fogadott el hétfőn, amelyben felszólította a tagállamokat és a politikai döntéshozókat, hogy vegyék figyelembe a lakhatási igények és a demográfiai trendek, például az elöregedett népesség, a háztartások méretének csökkenése és a vidékről a városba irányuló migráció közötti kölcsönhatást az elérhető és méltányos lakhatás biztosítása érdekében.
2026. 06. 29. 22:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 21:30
Megosztás:

Négymilliárd forintos beruházással korszerűsítették a veszprémi jégkrémgyárat

Négymilliárd forintos beruházással, egy új gyártósor üzembe helyezésével korszerűsítette a The Magnum Ice Cream Company veszprémi jégkrémgyárát.
2026. 06. 29. 21:00
Megosztás:

Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás: