Profitfigyelmeztetést adott ki a BMW
2024. 09. 11. 18:30
Az eddigi 8-10 százalék közötti sávról 6-7 százalékra módosította az idei évre várt EBIT marzsot a BMW.
A személygépkocsik esetében a piac eddig 8,4 százalékos, a motorkerékpárok esetében pedig 7,9 százalékos profittartalommal kalkulált. A menedzsment új előrejelzésének még a felső éle is jól láthatóan elmarad ettől.
Értékesítés tekintetében pedig a gyenge kínai kereslet miatt enyhe visszaesésre számítanak, míg korábban enyhe globális növekedést vizionáltak.
A profitkilátások romlásához az is hozzájárul, hogy a BMW 1,5 millió gépkocsit hív vissza a fék meghibásodásának lehetősége miatt, melyre a Continental-tól érkező berendezés hibája miatt van szükség.
Ez pár száz millió eurós költséget jelent a társaságnak, miközben implicite 4 milliárd euró körüli mértékben rontotta az EBIT kilátást a cégcsoport. (forrás: ERSTE)
Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében
A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta
Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
Erdőtűz pusztít Belgiumban
Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint
Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?
A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése
Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.