Sikeres és terveinek megfelelő második negyedév Waberers Csoportnál

Közel 192 millió eurós árbevétellel zárta a 2024-es második negyedévet a Waberer’s Csoport, ami 9 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten. A vállalat konszolidált féléves árbevétele pedig 10,2 százalékkal 388,5 millió euróra emelkedett, ez a legjobb féléves eredmény a vállalat történetében. Az EBIT a második negyedévben 10,7 millió eurót, míg féléves szinten 19,2 millió eurót ért el. A stabil féléves eredmény után a Waberer’s további növekedéssel számol a kedvező kilátások miatt.

Sikeres és terveinek megfelelő második negyedév Waberers Csoportnál

Növekvő pályán maradt a Budapesti Értéktőzsdén Prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s Csoport. A társaság második negyedéves gyorsjelentése szerint április eleje és június vége között az árbevétel 191,8 millió eurót tett ki, ez pedig 9 százalékos emelkedést takar. A cégcsoport konszolidált szinten az elmúlt 4 negyedév legmagasabb eredményét érte el EBIT szinten (10,7 millió euró), míg a féléves EBIT 19,2 millió eurót tett ki. A féléves EBIT 6,2 millió euróval elmarad az egy évvel korábbitól, a csökkenés elsősorban bázisidőszakot érintő egyszeri kedvező hatásokkal - köztük az IFRS17-re történő átállással - magyarázható. 

A terveknek megfelelően alakultak a számok

A Waberer’s féléves számaiból az látszik, hogy az idei év első hat hónapjában a cégcsoportnál két számjegyű mértékben nőtt az árbevétel: 10,2 százalékkal 388,5 millió euróra. Hasonlóan magas féléves árbevételre még nem volt példa a társaság történetében. A féléves adózott eredmény 7 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 25,5 millió euróval. A csökkenés több tényezővel, egyebek mellett az alacsonyabb EBIT-tel, a forint euróval szembeni gyengüléséből adódó nem realizált úgynevezett FX-hatással, a készpénz mozgással nem járó látens adó hatásával magyarázható. 

A 2027-es stratégiai célkitűzések mentén

A Waberer’s Csoport folytatja 2027-es stratégiai céljainak megvalósítását, amelyek középpontjában a komplex szolgáltatási portfolió bővítése, a fenntarthatóság növelése, a stabilitás megőrzése, az emberközpontúság és a regionális expanzió állnak. A cégcsoport 2024-es féléves ez irányú lépései és üzleti eredményei bizonyítják, hogy jó úton haladnak.

„Az európai és magyarországi logisztikai piac kereslete és az ebből adódó árnyomás kedvezőtlenebb helyzetbe és jelentős kihívások elé állította a logisztikai szolgáltatókat 2024 első félévében. A Waberer’s Csoport az elmúlt években képes volt átalakítani és jól diverzifikálni szolgáltatásait és ügyfélportfólióját. Sikeres üzletfejlesztéseinknek és a zöld szolgáltatásink iránti keresletnek köszönhetően a cégcsoport eredménytermelő képessége a várakozásainknak megfelelően alakult” - értékelte az eredményeket Barna Zsolt, a Waberer’s International elnök-vezérigazgatója. 

Így teljesítettek a különböző szegmensek

Az árbevétel lendületes növekedésében a magasabb eredménytermelő képességű üzletágak játszották a főszerepet. A szerződéses logisztikai szegmens (RCL) – az első negyedévhez hasonlóan - az elmúlt időszak sikeres inhouse logisztikai és belföldi fuvarozási ügyfél akvizíciók eredménytermelő képessége, illetve a lezárt szerbiai akvizíció (MDI) következtében 15,7 százalékkal 5,2 millió euróra tudta növelni negyedéves EBIT-jét, míg féléves szinten a szegmens valaha volt legjobb eredményét, 9,8 millió euró EBIT-et ért el. A szegmens féléves árbevétele 18 százalékkal, 120,4 millió euróra emelkedett. 

A nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási szegmens (ITS) a második negyedévben már ismét EBIT szinten nyereségesen tudott működni. A szegmens negyedéves EBIT-je 2,3 millió eurót tett ki, míg féléves szinten 0,3 millió euró EBIT-et ért el. A következő időszakra nézve szintén kedvező a sikeres tavaszi tender eredmények nyomán átalakuló ügyfélportfólió, emellett a fuvarozói piacon a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozódni látszik. 

A biztosítási szegmens féléves árbevétele közel 16 százalékkal, 45,8 millió euróra nőtt, míg a féléves szegmens EBIT 9,2 millió euró volt. Az idei első félévet követően írták alá a Magyar Posta Biztosító és Magyar Posta Életbiztosító 66,9 százalékos részvénycsomagjának megvásárlását biztosító adásvételi szerződést. Az akvizíciónak köszönhetően a biztosítási üzletág tevékenysége diverzifikálódik, ezzel pedig csökkenthetőek a kockázatok a jövőben. 

Új ingatlanfejlesztési üzletág

A Waberer’s Csoport egy új üzletág létrehozásával jelentős lépést tett az ingatlanfejlesztési piac irányába, amely a cégcsoportban rejlő tudásbázisra és logisztikai tapasztalatokra épít. Nemrégiben sikeresen befejezték első zöldmezős raktárberuházásukat Ecseren és telket vásároltak Debrecenben, amely szintén egy nagyszabású raktárfejlesztés helyszíne lesz. Az új üzletág célja az infrastruktúra bővítése mellett a cégcsoporton kívüli, egyedi igényeknek megfelelő logisztikai központok fejlesztése és azok bérleti- vagy adásvételi konstrukcióban történő hasznosítása. A piaci alapú ingatlanfejlesztés során hasznosul a Waberer’s logisztikai szolgáltatóként szerzett több évtizedes tudása és tapasztalata. Ezáltal a cégcsoport immáron fejlesztőként is jelentős szereplővé válhat a régió logisztikai ingatlanpiacán, valamint egyedülálló modellként az ingatlanfejlesztési (build-to-suit) és logisztikai szolgáltatások kombinációjával tovább erősíti pozícióját a szektorban.

Kedvező jövőkép

„Hiszek benne, hogy a Waberer’s eredményessége rövid és hosszabb távon egyaránt kedvezően fog alakulni A 2024-es üzleti évre tervezett pénzügyi eredményvállalásaink teljesíthetősége mellett sikerült leraknunk a jövőbeli növekedés pilléreit, és lépésről lépésre haladunk előre stratégiai céljaink elérése felé, miszerint 2027-re a közép-kelet európai régió első számú komplex logisztikai szolgáltatójává válunk. Olyan akvizíciókat, beruházásokat zártunk le, illetve jelentettünk be az elmúlt hónapokban – legyen az a stratégiánkba illő vasúti logisztikai, regionális, vagy biztosítói akvizíció, illetve saját raktár logisztikai központ átadása -, amelyek új növekedési lehetőségeket jelentenek a Waberer’s Csoport számára” – tette hozzá Barna Zsolt. 

Ezek a tényezők az elkövetkező években egyre jelentősebb mértékben tudják támogatni a vállalat teljesítményét. A menedzsment 2024-re vonatkozóan továbbra is fenntartja az év elején publikált várakozását, miszerint a Csoport a 2023-as évhez hasonló nagyságrendű, 40 millió euró feletti EBIT teljesítményt vár. 


A Mercedes-Benz átadta kibővített kecskeméti gyárát és megkezdte az új elektromos C-osztály sorozatgyártását

A Mercedes-Benz folytatja globális gyártási hálózatának átalakítását és ennek részeként bővíti kecskeméti telephelyén a Core és Entry kompakt szegmensbe tartozó modellek rugalmas gyártását. Július 13-án vezető döntéshozók, többek között Magyar Péter miniszterelnök és Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter jelenlétében ünnepélyes keretek között adták át az új üzemet. A Mercedes-Benz két teljesen új karosszéria- és összeszerelő csarnok megépítésével teremtette meg a vállalat történetének eddigi legátfogóbb termékoffenzívájához szükséges gyártási kapacitását. A beruházás részeként egy második présüzem, egy új, csúcstechnológiás felületkezelő üzem, valamint egy akkumulátorösszeszerelő üzem is létesült.
2026. 07. 14. 06:00
Megosztás:

Kibillent kereslet-kínálati egyensúly, növekvő eladatlan lakáskészlet

Rekordokat döntögető két év után idén fékezett a kereslet a fővárosi újlakás-piacon, miközben a beruházókat még viszi előre a lendület. A kettő eredőjeként elkezdett felhalmozódni az eladatlan lakáskészlet, így az árak további emelkedése előtt is kisebb a tér – derül ki az OTP legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti Újlakás Értéktérképéből.
2026. 07. 14. 05:00
Megosztás:

Legális online oldalak Magyarországon: Mit kell tudni 2026-ban?

Az online szerencsejáték piaca az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül Európában, és Magyarország sem kivétel.
2026. 07. 14. 04:00
Megosztás:

Szakmai mérföldkőhöz érkezett a debreceni sebészet

Újabb technológiai és szakmai mérföldkőhöz érkezett a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjának sebészeti klinikája: az intézmény endokrin sebészeti munkacsoportja a közelmúltban sikeresen elvégezte az első két minimálisan invazív, videó-asszisztált pajzsmirigyműtétet (MIVAT) - tájékoztatta az egyetem sajtóközpontja az MTI-t hétfőn.
2026. 07. 14. 03:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Horvátországban drágul kedden a dízel, a mezőgazdaságban használt kék dízel és a cseppfolyós gáz, a benzin ára ugyanakkor nem változik - döntött hétfőn a horvát kormány.
2026. 07. 14. 02:00
Megosztás:

Ursula von der Leyen: közel 900 millió euró gyűlt össze a Gázai övezet újjáépítésére

Az Európai Bizottság kezdeményezésére több ország támogatásával 883,6 millió euró gyűlt össze a főként palesztin lakosságú Gázai övezet újjáépítésére, különösen az alapvető infrastruktúra helyreállítására - jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn.
2026. 07. 14. 01:00
Megosztás:

Kaposvárra 44 új elektromos autóbusz érkezik jövő nyárig

Negyvennégy új elektromos autóbuszt állítanak a helyi tömegközlekedés szolgálatába jövő nyárig Kaposváron, ebből kettőt hétfőn átadtak, további tizenhárom július végéig érkezik a somogyi vármegyeszékhelyre - tájékoztatott Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban.
2026. 07. 14. 00:05
Megosztás:

Megszünteti az üzemanyagárak korlátozását a cseh kormány

Megszünteti az üzemanyagárak korlátozását a cseh kormány - jelentette be Alena Schillerová pénzügyminiszter a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
2026. 07. 13. 23:00
Megosztás:

Stagnált a horvát turistaforgalom az első fél évben

Horvátországban 7,6 millió turistát és 29,5 millió vendégéjszakát regisztráltak az idei első fél évben, mindkét adat megegyezik az egy évvel korábbival - közölte hétfőn a Horvát Turisztikai Közösség (HTZ) az eVisitor rendszer adatai alapján.
2026. 07. 13. 22:00
Megosztás:

A Mercedes új gyára fontos helyet foglal el a magyar gazdaságban

A Mercedes új gyára fontos helyet foglal el mind a cég termelési láncában, mind a magyar gazdaságban, a vállalat jelenléte erősíti Magyarország beágyazottságát a globális autóipari értékláncba és bizonyítja, hogy hazánk képes hosszú távú, stratégiai jelentőségű ipari beruházások befogadására - jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök Kecskeméten hétfőn.
2026. 07. 13. 21:00
Megosztás:

A covid óta látott legkisebb júniusi áremelkedést hozta a hazai albérletpiac

Júniusban visszafogott drágulás következett be az albérletpiacon a KSH-ingatlan.com lakbérindex adatai szerint. Országosan 0,9, ezen belül Budapesten 1,1 százalékkal növekedtek a lakbérek havi összevetésben. Az egy évvel korábbihoz képest országos szinten 5,2, a fővárosban pedig 4,7 százalékos volt az emelkedést. A reállakbérek az előző év azonos időszakinál országosan 3,4, Budapesten 2,9 százalékkal, a 2021. évi bázisidőszakinál pedig egyaránt 17 százalékkal voltak magasabbak. „A júniusi emelkedés önmagában nem meglepő, hiszen a felsőoktatási felvételi időszak közeledtével hagyományosan élénkül az albérletpiac. Ugyanakkor az idei növekedés a 2020-as járványidőszak óta a legvisszafogottabb júniusi drágulás, ami jól mutatja, hogy az év eleje óta folyamatosan lassul a lakbérek emelkedésének üteme” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
2026. 07. 13. 20:00
Megosztás:

A Dealz-értékesítés után magasabb éves eredménnyel számol a Pepco Group

A Csoport 2026. június 3-án bejelentette, hogy megállapodott a lengyelországi Dealz üzletág értékesítéséről. Ezzel lezárult a gyorsan forgó fogyasztási cikkek (FMCG) kiskereskedelméből való stratégiai kivonulás, és létrejött a kizárólag a Pepco működésére fókuszáló üzleti modell. Ennek megfelelően az alábbi kiemelt eredmények – eltérő jelzés hiányában – a Dealz nélkül értelmezett Csoport teljesítményére vonatkoznak, vagyis a Pepco márkára és a központi funkciókra.
2026. 07. 13. 19:00
Megosztás:

Sony-bejelentés azonnali hatással: megugrott a PS5-ös játékok iránti kereslet

A Sony bejelentette, hogy 2028 januárjától nem készülnek többé fizikai lemezek új PlayStation játékokhoz. A hír azonnal érezhető hatást váltott ki a vásárlói keresésekben: az Árukereső.hu adatai szerint a PS5-ös játékok iránti érdeklődés 44,97 százalékkal ugrott meg a bejelentést követően.
2026. 07. 13. 18:00
Megosztás:

Nyolcszoros ugrást hozott az Otthon Start a támogatott lakáshiteleknél

Meghaladta az 1000 milliárd forintot az év első öt hónapjában megkötött támogatott lakáshitel-szerződések összege, ami közel nyolcszorosa az egy évvel korábbinak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A május végéig megkötött lakáshitelek teljes összege megközelítette az 1300 milliárd forintot, ami csaknem a duplája az egy évvel korábbinak. A bankok több százezres kedvezményekkel pörgetik még jobban az Otthon Start iránti keresletet.
2026. 07. 13. 16:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: mostantól a GYSEV is havonta publikálja a menetrendszerűségi adatokat

Júliustól a GYSEV is havonta nyilvánosságra hozza teljesítmény- és minőségriportját, amelyben pontos, összehasonlítható adatokat lehet kapni a menetrendszerűségről, a pályák állapotáról és az aktuális sebességkorlátozásokról - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter a Facebookon hétfőn.
2026. 07. 13. 15:00
Megosztás:

Országos dinnyeellenőrzést indít a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az idén is országos ellenőrzéseket végeznek a görögdinnye-forgalmazóknál, kiemelt figyelmet fordítanak a termékek származására, jelölésére és minőségére. A tavalyi ellenőrzéseken több mint 19 millió forint bírságot szabtak ki a szakemberek - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 13. 14:00
Megosztás:

Áradások bénítják Észak-Kína közlekedését

Súlyos áradások alakultak ki az észak-kínai Hopej és az északkeleti Liaoning tartományban, ahol az özönvízszerű esőzések utakat öntöttek el, járműveket sodortak el, és fennakadásokat okoztak a közlekedésben.
2026. 07. 13. 13:00
Megosztás:

Az elmúlt héten jellemzően emelkedtek a fejlett piaci és a hazai kötvényhozamok

Az elmúlt héten 9 bázisponttal 4,57%-ig emelkedett az amerikai 10 éves hozam. A közel-keleti konfliktus ismételt éleződése növelte az inflációs kockázatokat. A piacok már 85% valószínűséggel árazták pénteken, hogy a FED legalább egy kamatemelést végrehajt az év végéig. A német 10 éves hozam heti viszonylatban 10 bázisponttal 3,03%-ig emelkedett.
2026. 07. 13. 12:00
Megosztás:

Fix stabilcoin-hozammal célozza meg a vállalatokat az Aave

Az Aave Labs Stable Vaults néven indította el új, vállalati és intézményi ügyfeleknek szánt termékét. A szolgáltatás fix kamatozású hozamot kínál a stabilcoin-betétekre, így kiszámíthatóbb alternatívát teremthet a hagyományosan változó hozamokkal működő decentralizált pénzügyi megoldásokkal szemben.
2026. 07. 13. 11:00
Megosztás:

Online Oldalak Magyar Játékosoknak

Az online kaszinók forintban futó, engedélyezett oldalakon át érik el a magyar játékosokat.
2026. 07. 13. 10:58
Megosztás: