Sokba kerülhet a figyelmetlenség e-matrica-vásárláskor

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt.-nél (NÚSZ Zrt.) tavaly elvégzett 84 ezer ügyfélszolgálati szolgáltatásból a hazai közlekedők mintegy 20 ezer esetben intéztek az e-matrica-vásárláshoz kapcsolódó korrekciós ügyet. Legtöbben a rendszámot rögzítették rosszul az úthasználati jogosultság megvásárlásánál, de sokan tévesztették el a díjkategóriát és a felségjelzést is, pedig az adatok időben történő ellenőrzésével megelőzhető lenne a pótdíj és az ahhoz kapcsolódó ügyintézés, utánajárás.

Sokba kerülhet a figyelmetlenség e-matrica-vásárláskor

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint 2022-ben közel 3,7 milliárd forint összegű pótdíjat fizettek be a belföldi honosságú járművel jogosulatlanul közlekedők.

Szintén csak a 2022-es évet vizsgálva az látható, hogy a magyar utazóközönség mintegy 20 ezer esetben vett igénybe olyan szolgáltatást, amely során az e-matricához kapcsolódóan valamilyen utólagos javításra, módosításra volt szükség. Mintegy 15 ezer esetben rendszámelírás történt, több mint 2,1 ezer esetben a díjkategóriát, közel 1,6 ezer alkalommal pedig a felségjelzést rögzítették rosszul, nagyjából ezer esetben pedig véletlenül többet vettek egy-egy e-matricából ugyanarra a járműre. 

A tévesztéseket az esetek nagy részében utólag lehet javíttatni a jogszabály adta lehetőségek keretein belül, ilyenkor a kiszabott pótdíjat társaságunk visszavonja. Tipikusan ilyen eset a rendszám és a felségjelzés elírása, amit utánajárással és az ügyintézési díj megfizetésével korrigálni lehet. A NÚSZ Zrt. csak 2022-ben több mint 270 millió forint összegű pótdíjat vont vissza a hazai felségjelzésű járművek esetében, a rendszám és a felségjelzés javítása után. 

Eltér azonban az előbbiektől a díjkategória eltévesztése, amikor a vonatkozó jogszabály alapján ún. pótdíjkülönbözetet kell kifizetnie az érintett úthasználónak. Az ilyen esetekben ráadásul, ha az ügyfél módosíttatja a díjkategóriát, mert még szeretné használni az e-matricát, a megvásárolt és a jármű tényleges díjkategóriája közötti árkülönbözetet is rendeznie kell.

Érdemes tehát az e-matricához rögzített adatokat még a vásárlás során, a fizetés előtt alaposan leellenőrizni, mert annak aláírásával vagy az elektronikus nyugtázó értesítés jóváhagyásával a vevő elfogadja az e-matricához rögzített adatok helyességét.

Tapasztalataink szerint e-matrica vásárlásakor a jármű díjkategóriájának megállapítása okozhatja a legtöbb nehézséget. Ez a kérdés elsősorban a D1 és D2 kategória esetén merül fel. A megfelelő díjkategória kiválasztásában a forgalmi engedélyben szereplő mezőket kell figyelembe venni. D1 kategóriába a legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas 3,5 t alatti személygépkocsi és annak pótkocsija tartozik, ha a forgalmi engedélyben a „J” mezőben „M1” vagy „M1G” jelzés szerepel. Ha ezen feltételek bármelyike nem teljesül, a jármű nem a D1 kategóriába tartozik. Bővebb információ a kérdés kapcsán anemzetiutdij.hu oldalunkon olvasható. 

A NÚSZ Zrt. ügyfélszolgálatain a leggyakrabban egyébként a Mercedes-Benz Vito, a Renault Trafic és Citroen Xsara Picasso márkájú autókkal kapcsolatosan kérnek tanácsot az ügyfelek. Az e-matricához rögzített adatok javításáról weboldalunkon részletes tájékoztatás olvasható, de ügyfélszolgálatunk munkatársai és a mobil megállításos ellenőrzést végző kollégáink is készséggel állnak ügyfeleink rendelkezésre.

A tárgyalások megrekedése miatti bizonytalanság következtében csökkentek az európai részvények, fél százalékkal mérséklődött a BUX

Az európai részvények hétfőn enyhén csökkentek, miközben a befektetők az Egyesült Államok és Irán közötti megrekedt tárgyalásokat értékelték illetve azt, hogy a létfontosságú olajellátási láncokat érintő, már hetek óta tartó fennakadás így várhatóan tovább folytatódik.
2026. 04. 28. 08:30
Megosztás:

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások

Folytatódnak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások kedden az Országházban.
2026. 04. 28. 08:00
Megosztás:

Egy évvel a spanyol áramszünet után: nem a megújulók, hanem a rendszer vizsgázott rosszul

Éppen egy év telt el az Ibériai-félszigetet megbénító áramszünet óta, a részletes vizsgálat pedig mára világossá tette: nem a nap- és szélenergia önmagában okozta a válságot. Az elektromos hálózat összeomlása mögött összetett rendszerhibák láncolata állt. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a fő tanulság nem a megújulók fékezése, hanem a hálózatok és szabályozás korszerűsítése.
2026. 04. 28. 07:30
Megosztás:

Több mint kétezer család kapott fűtéstámogatást a Máltai szeretetszolgálattól

Több mint kétezer rászoruló család kapott háztartásonként 120 ezer forintos fűtéstámogatást a 2025/26-os fűtési szezonban az ország legszegényebb 178 településén a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szociális naperőműveinek bevételéből - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
2026. 04. 28. 06:30
Megosztás:

Michael Saylor újabb 3 273 bitcoint vett: a Strategy már 818 334 BTC-t tart

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét növelte bitcoinállományát, és ezzel még közelebb került a régóta figyelt egymillió BTC-s álomhatárhoz. A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett vállalati bitcoin-tulajdonosa újabb több százmillió dolláros vásárlást hajtott végre, miközben Saylor szerint a társaság bitcoin treasury stratégiája 2026-ban eddig 9,6%-os BTC-hozamot ért el.
2026. 04. 28. 06:00
Megosztás:

MBH Bank közgyűlés: „Folytatjuk a növekedést”

Élénk részvényesi érdeklődés mellett zajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése, ahol a részvényesek elfogadták a társaság Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok szerint elkészített 2025. évi egyedi és konszolidált pénzügyi beszámolóit, valamint döntöttek a napirenden szereplő további kérdésekről is. Az idei közgyűlésen tapasztalt, az eddigieknél magasabb részvényesi jelenlét többek között annak is volt köszönhető, hogy tavaly év végén közel 12 ezer befektető csatlakozott a társasághoz, megerősítve ezáltal az MBH Bank pozícióját a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 04. 28. 05:30
Megosztás:

Áttörés a félvezető-technológiában: a Bosch bemutatja a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket

A szilícium-karbid chipek kulcsfontosságúak az elektromos autók hatékonyságának és hatótávolságának növelésében. A Bosch bemutatta a harmadik generációs szilícium-karbid chipeket, és megkezdte a mintapéldányok szállítását a globális autógyártóknak. A jövőben egyre több elektromos járművet látnak majd el a Bosch csúcstechnológiás, harmadik generációs szilícium-karbid chipjeivel.
2026. 04. 28. 05:00
Megosztás:

Accor: megjöttek az idei első negyedéves eredmények

Az Accor, a világ vezető vendéglátóipari csoportja 2026 első negyedévére 1 313 millió eurós bevételről számolt be, ami változatlan árfolyamon számolva 2,3 százalékos növekedést jelent. A menedzsment és franchise tevékenységek bevétele 8,3 százalékkal, 332 millió euróra emelkedett. Az elmúlt tizenkét hónapban a nettó egységszám-növekedés elérte a 3,8 százalékot.
2026. 04. 28. 04:30
Megosztás:

Kvantumvédelemre készül a Solana: Falcon aláírással erősítenék a hálózat biztonságát

A Solana fejlesztői már most készülnek arra a korszakra, amikor a kvantumszámítógépek valódi biztonsági kihívást jelenthetnek a blokkláncok számára. Bár a fenyegetés még nem közvetlen, a Solana Foundation szerint a hálózat fő fejlesztőcsapatai már közös irányba mozdultak: egy Falcon nevű, posztkvantum digitális aláírási megoldás lehet a jövőbeli védelem alapja.
2026. 04. 28. 04:00
Megosztás:

Trump nemzetbiztonsági tanácsadóival vitatta meg az iráni javaslatot

Donald Trump amerikai elnök összeült a nemzetbiztonsági tanácsadóival, hogy megvitassák az Irán által előterjesztett javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitására - közölte Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. 04. 28. 03:30
Megosztás:

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka

Még tart a pollenszezon késő tavaszi legerősebb terhelésű időszaka, egyszerre közel húszféle allergén virágpora van jelen a levegőben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) napi pollenjelentésében.
2026. 04. 28. 03:00
Megosztás:

Ennyi pénzből él egy átlagos nyugdíjas Szlovákiában

Mennyivel él jobban – vagy rosszabbul – egy szlovák nyugdíjas egy magyarhoz képest? A válasz elsőre meglepő lehet, hiszen a bérek Szlovákiában sok esetben magasabbak, mégis más képet mutatnak a nyugdíjak. Ebben az elemzésben friss, hivatalos adatok alapján mutatjuk meg a két ország közötti különbségeket – euróban, forintban és valós jelentésükben.
2026. 04. 28. 02:00
Megosztás:

Mennyit vesz ki a nyugdíjasok zsebéből a földgáz és az áram számlák fizetése?

A villany- és gázszámla nem minden nyugdíjasnál ugyanakkora teher. Egy kis, jól szigetelt társasházi lakásban élő idős embernél lehet havi 6–10 ezer forintos tétel, míg egy régi, gázzal fűtött családi házban akár 40–60 ezer forint fölé is mehet a havi átlagos energiaköltség. A kulcskérdés ezért nemcsak az, hogy mennyi a rezsicsökkentett ár, hanem az is, hogy milyen lakásban él az érintett nyugdíjas.
2026. 04. 28. 01:00
Megosztás:

A Tether 500 milliárd dolláros értékelést céloz meg

A Tether minden eddiginél nagyobb tőkebevonási tervvel készül megerősíteni pozícióját a globális kriptopiacon. A USDT mögött álló vállalat állítólag 500 milliárd dolláros cégértékelés mellett vonna be friss forrást, miközben a befektetőknek mindössze két hét áll rendelkezésükre, hogy döntsenek: beszállnak az ügyletbe, vagy végleg kimaradnak belőle.
2026. 04. 28. 00:30
Megosztás:

Közgyógyellátás 2026: kinek jár, hogyan történik a közgyógy igénylése?

A közgyógyellátás 2026 egyik legfontosabb szociális-egészségügyi támogatása lehet azoknak, akik tartós betegség, alacsony jövedelem vagy speciális élethelyzet miatt rendszeresen költenek gyógyszerre, gyógyászati segédeszközre vagy rehabilitációs ellátásra. Mutatjuk, közgyógyellátás kinek jár, mire használható fel az igazolvány, és hogyan történik a közgyógy igénylése lépésről lépésre.
2026. 04. 28. 00:01
Megosztás:

A stabilcoinok lehetnek a következő generációs pénzügyek alapjai az a16z Crypto szerint

A stabilcoinok ma már jóval többet jelentenek egyszerű kriptokereskedési eszközöknél. Az a16z Crypto friss jelentése szerint ezek a dollárhoz vagy más fiat devizákhoz kötött digitális eszközök a következő generációs pénzügyi termékek egyik legfontosabb alaprétegévé válhatnak. A jelentés szerint a stabilcoinok nem csupán gyorsabb és olcsóbb tranzakciókat kínálnak, hanem új irányba terelhetik a globális pénzmozgásokat, a pénzügyi befogadást és a digitális dollár szerepét is.
2026. 04. 27. 23:30
Megosztás:

A 4iG SDT EGY-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel

A 4iG Nyrt. leányvállalatának, a 4iG SDT EGY Zrt.-nek 32 970 darab Rába-részvényt ajánlottak fel megvételre a Rába Nyrt. törzsrészvényeire kötelezően tett nyilvános vételi ajánlatára - közölte a 4iG Nyrt. a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 04. 27. 23:00
Megosztás:

A Coinbase és Western Union: új korszak jöhet a stabilcoin alapú nemzetközi fizetésekben

A stabilcoinok (angolul: stablecoin) egyre látványosabban törnek be a globális pénzügyi infrastruktúrába. A Coinbase új partnersége a Nium fizetési szolgáltatóval, valamint a Western Union saját stablecoin-terve azt jelzi, hogy a kriptoszektor egyik legfontosabb felhasználási területe a határokon átnyúló fizetések és pénzküldések piaca lehet.
2026. 04. 27. 22:30
Megosztás:

Deutsch Tamás mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték a magyar hatóságok

A magyar hatóságok kezdeményezték Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - jelentette be hétfőn Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésének megnyitóján Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke.
2026. 04. 27. 22:00
Megosztás:

A Wise elérhetővé tette az ingyenes forintfeltöltést Magyarországon

A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindennapi pénzügyeik hatékonyabb kezelésében.
2026. 04. 27. 21:30
Megosztás: