Szent Péternél kopogtat a BTC, annyira magas az árfolyam

Kétségtelen, hogy már tavaly több cikket lehetett arról olvasni, hogy a valódi áttörést a BTC értékében 2024 hozza majd el. Azonban még így döbbenetes a saját szemünkkel látni a bitcoin tündöklését.

Szent Péternél kopogtat a BTC, annyira magas az árfolyam

Amennyiben mostanáig egy lakatlan szigeten éltél volna, a legfontosabb amit tudnod kell, hogy 2023-ban intézményi keretek közé került a BTC.

Hosszas huzavona után végül az amerikai tőzsdefelügyelet kiadta a szükséges engedélyeket a spot Bitcoin ETF bevezetéséhez. Ez azt jelenti, hogy már intézmények is árusíthatják lakossági ügyfeleiknek a BTC-t ETF formájában.

Mivel mostanáig sokan a megfelelő szabályozás hiánya miatt távol tartották magukat a bitcointól, az ETF hírére tömegek kezdtek befektetni a digitális aranyba. 

Ennek egyenes következményeként az engedéllyel rendelkező vállalatok folyamatosan vásárolnak BTC-t, ami állandó vásárlói erőt jelent az árfolyam számára.

Bár ezt a folyamatot lehetett sejteni előre, sokakat meglephetett, hogy ilyen rövid időn belül meg is látszik a BTC értékén az engedélyezés hatása.

Már december a 42,000 dolláros szinten mozgott a BTC, azonban a január beköszöntével gyakorlatilag megállás nélkül tart a rally.

bitcoin árfolyam grafikon

Mostanra ezért már a mindenkori csúcs környékén, 66,000 dollár magasságában érhető el a BTC.

Ezzel a népszerű kriptó mérete már 1.3 billió dollárnál áll, amihez hasonlóra még soha nem volt példa.

Joggal merülhet fel azonban a kérdés, hogy erről a szintről vajon merre vezet a bitcoin útja.

Írásunkban ezért megvizsgáljuk milyen jövő várhat a BTC-re, illetve mutatunk egy izgalmas alternatívát, a Bitcoin Minetrixet. A natív BTCMTX tokenek segítségével ugyanis tökéletesen ki lehet használni a bitcoin sikereit.

Bitcoin előrejelzés - Érkezik a 70,000 dollár?

Jelenleg a legnagyobb kérdés, hogy a bikák vajon megrémülnek-e a saját árnyékuktól. Más szóval amennyiben sikerül áttörni a korábbi csúcsértéket, számíthatunk-e eladási hullámra.

Az árfolyamban lehetett látni egy megtorpanást február 28-án, azonban innen a bikák március 4-ére már patára is álltak.

A Santiment adatai szerint, döbbenetes módon a befektetőket egy kicsit sem tartják vissza a rekordmagas díjak. Vagyis a több mint 50 százalékos növekedés ellenére továbbra is bőven maradt lendület a kereskedőkben.

Ezért ahogy az ábránkon is látszik, egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy akár már a héten láthatunk 70,000 dollár feletti árfolyamot.

bitcoin funding rate

Érdemes kiemelni, hogy a márciusi lendület elején 300 százalékkal ugrott meg az aggregált finanszírozási ráta mértéke. Ehhez hasonlóra szinte soha nem volt példa a BTC történelmében.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a tőkeáttételes kereskedők kifejezetten magas díjakat fizetnek a shortolóknak annak reményében, hogy tovább folytatódik a futam.

Hasonló értékeket utoljára január 3-án láthattunk, amit egy héten belül a mostani történelmi futam követett.

Vagyis amennyiben a mostani szintet képesek megtartani a bikák, úgy a a héten új csúcsokat is láthatunk majd. Fontos azonban kiemelni, hogy egy gyors kiugrás egyúttal azt is jelentené, hogy gyengébb lesz a 60,000 dollárnál kialakuló támasz.

Az IntoTheBlock adatai alapján az összes BTC vásárló 97 százaléka eladás esetén profitot realizálhatna. Ez minden bizonnyal ennyire magas árfolyam mellett könnyedén bekövetkezhet akár a legkisebb pánik hatására is.

Ezt követően kérdéses, hogy a befektetők képesek-e megtartani a 60,000 dolláros szintet.

bitcoin global in out

Tehát a hosszú távú sikerek tekintetében az lenne ideális, ha a mostani szinten megmaradna az árfolyam. 

Annak az esélye viszont soha nem zárható ki, hogy a bikák vérszemet kapnak 70,000 dollárnál, és tovább tolják a BTC-t.

Ilyen esetben határ pedig a csillagos ég.

Mit érdemes még vásárolni a bitcoin mellett?

Ugyan a bitcoin kifejezetten volatilis időszakát éli, ennek ellenére a bányászata továbbra is magas profittal járó tevékenység. 

Bár korábban szinte kizárólag csillagászati költségek mellett volt lehetőség ilyen módon hozamot szerezni, mostanra sokat változott a piac.

A bányászati cégek extra bevétel érdekében előszeretettel bérbe adják a teljesítményük egy részét, amivel így a hétköznapi befektetők is BTC-hez juthatnak.

BTC

A Bitcoin Minetrix csapata pontosan erre kínál megbízható, mégis olcsó és gyors megoldást. 

A készítők egy különleges ökoszisztémát dolgoztak ki, amivel transzparens módon szerezhetsz két különböző bevételt is.

Amennyiben lekötöd az ERC-20 BTCMTX tokeneket, azokért éves szinten nagyjából 60 százalék további token kerül majd a számládra.

Ez viszont még nem minden, hiszen a BTCMTX mellé forgalomba nem hozható kreditekben is részesülhetsz.

BTCMTX vásárlása itt

Ezeket kizárólag elégetni tudod majd, amiért cserébe a korábban említett módon bérelt felhőalapú bányászati teljesítményt fogsz kapni. 

Végezetül a sikeresen kibányászott BTC egy részéből a megszerzett teljesítményed arányában fogsz majd részesülni.

bitcoin

Mindezt ráadásul a bitcoin felezéshez időzített listázás után azonnal meg tudod tenni a Bitcoin Minetrix alkalmazás segítségével is.

A készítők egy iOS-en és Androidon elérhető appot is készítenek, amivel a kreditégetéstől kezdve a BTC jutalmak felvételéig, mindent el tudsz majd végezni.

Kevés idő maradt a BTCMX vásárlására

Mostanra a Bitcoin Minetrix csapatának közel 12 millió dollárt sikerült gyűjteni, így a közeljövőben listázásra is kerülhetnek a tokenek.

Ahhoz, hogy te is csatlakozni tudj azonban egyszerű dolgod van, mivel számtalan fizetési mód érhető el. 

Az ETH mellett lehetőség nyílik a MATIC és a BNB hálózatát is igénybe venni. Vagyis a felfokozott piaci aktivitás ellenére is alacsony gázdíjak mellett tudsz befektetni. 

Szintén nem szabad megfeledkezni arról, hogy akár bankkártyával is tudsz fizetni, így semmilyen kriptóra nincs szükséged a csatlakozáshoz.

Amennyiben szeretnéd alaposabban is megismerni a Bitcoin Minetrix világát, látogass el a magyar nyelven is elérhető weboldalra, még ma!

Érdekel a Bitcoin Minetrix

Ezek is érdekelhetnek:

Szárnyalnak a mém érmék, a kutya után egy béka lehet a befektetők kedvence?

Beköszöntött a mémkánaán? Intergalaktikus szinteken a SOL mémtokenek

A legjobb kripto 1 dollár alatt 2024-ben – A legolcsóbb kriptovaluta

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine.hu semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
2026. 11. 05. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további összeg is érkezhet, de vajon ez tartós emelés vagy egyszeri kifizetés lesz? A nyugdíjtörvény pontos menetrendet ad: megmutatja, mikor kötelező korrigálni, melyik infláció számít, és hogyan hat az elszámolás a következő januári nyugdíjra. Mutatjuk a pontos számokat és mindent alaposan elmagyarázunk.
2026. 11. 05. 01:00
Megosztás:

Fitch: az állampapírhozamok európai emelkedése közfinanszírozási stressz, de nem válsághelyzet

Az állampapírhozamok emelkedése közfinanszírozási stresszt okoz az európai szuverén adósok körében, de alapvető különbségek vannak a mostani helyzet és a korábbi euróövezeti adósságválság között - áll a Fitch Ratings szerdán Londonban bemutatott európai adósságpiaci körképében.
2026. 11. 05. 00:05
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött az Egis Gyógyszergyár Zrt. (Egis) és a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Gyógyszerésztudományi Kara - közölte a gyógyszergyár szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 23:30
Megosztás:

A komplex szervezetek vezetésének kulcsa: vállalatok, szakterületek, emberek és célok összehangolása

Klie Ferenccel, több cég irányításában tapasztalatot szerzett felsővezetővel, korábbi élsportolóval és business coach-csal beszélgettünk a stratégiaalkotás és a megvalósítás összhangjáról, a különböző szervezetek és csapatok összehangolásáról, az új területeken történő gyors értékteremtésről, a fenntartható eredményességről, valamint a sport és az üzleti élet közös vezetési alapelveiről.
2026. 11. 04. 23:00
Megosztás:

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt

Kitoloncoltak Horvátországból 36 egyiptomi állampolgárt, aki illegálisan tartózkodott az országban; egy közvetlen charterjárattal szállították őket szerdán Kairóba - közölte a horvát belügyminisztérium.
2026. 11. 04. 22:30
Megosztás:

Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás: