Szlovák miniszterelnök: Meg kell tartani az Ukrajnán át érkező nyersanyagtranzitot

Meg kell találni a módját annak, hogy Ukrajna jelentős tranzitország maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyag számára – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök pozsonyi sajtótájékoztatóján, a szlovák és az ukrán kormány hétfőre tervezett együttes ülésének célkitűzéseivel összefüggésben csütörtökön.

Szlovák miniszterelnök: Meg kell tartani az Ukrajnán át érkező nyersanyagtranzitot

A szlovák kormányfő a kabinet konszolidációs csomagjának elfogadása után a koalíciós pártok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján azokat a kérdésköröket is ismertette, amelyek a pozsonyi és a kijevi kabinet közös hétfői ülésén várhatóan terítékre kerülnek.

Elmondta: a humanitárius tervek megvalósításán kívül beszélni fognak arról is, milyen módon lehet garantálni azt, hogy Ukrajna jelentős tranzitországa maradjon a Nyugat-Európa számára is szükséges nyersanyagoknak, azt, hogy a Szlovákián áthaladó tranzitútvonalak megmaradnak, mivel ez nem csak arról szól, hogy "Szlovákia megkapja, amire szükség van." Beszélni kell erről is, hiszen Szlovákia elsősorban tranzitország – mutatott rá Robert Fico, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

A szlovák kormányfő kijelentette: Szlovákiának is meg kell küzdenie az Európai Bizottságnak (EB) arra irányzó hatalmas nyomásával, hogy "keletről már ne érkezzen nyugatra semmi".

Robert Fico az Ukrajnában zajló konfliktusról szólva kijelentette: minden háború a tárgyalóasztaloknál ér véget, és már kezd bebizonyosodni azoknak a szavaknak az igazságtartalma, hogy ezt a konfliktust katonai úton nem lehet megoldani. Hozzáfűzte: a háború befejezése után helyre kell állitani a kapcsolatokat Oroszországgal.

"Amennyiben a háború ennek a kormánynak a mandátuma idején ér véget, mindent meg fogok tenni a gazdasági és a sztenderd kapcsolatok helyreállításáért. Európának szüksége van Oroszországra, és természetesen Oroszországnak is szüksége van az Európai Unióra" – szögezte le Robert Fico.

Budapest súlya már nem a régi, de még mutatja az irányt

A 2008-ban beütött válság után éledező hazai lakáspiacon leghamarabb a fővárosban futott fel újra a forgalom. Ott a használtpiaci tranzakciók száma már 2015-ben évtizedes csúcsra ért, míg ez csak három évvel később következett be Pesten, a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön. Az ország egyéb régióiban – Nyugat- és Dél-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, valamint Észak-Alföldön – pedig további három évet kellett várni arra, hogy időszakos forgalmi rekordokat regisztrálhassanak. Ezek az adatok is azokat igazolják, akik Budapestre, mint a piac „üveggömbjére” tekintenek, ahol a várható országos folyamatok a régiókat jóval megelőzve mutatkoznak meg. Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője ehhez magyarázatként azt fűzi hozzá, hogy a fővárosi piacon nem csak a saját célra vásárlók számítanak fajsúlyos szereplőnek, hanem a hazai befektetők, s a külföldi vevők is, így mindhárom fő keresleti csoport mozgása gyorsan nyomot hagy a statisztikákon.
2024. 10. 04. 05:00
Megosztás:

Olasz belügyminiszter: a konfliktusokkal nő a terrormerényletek veszélye

A közel-keleti és ukrajnai háború szélesedésével nő az országainkat fenyegető terrortámadások veszélye, nem lehetünk felkészületlenek - jelentette ki Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter a G7 országcsoport tárcavezetőinek találkozóján, amely csütörtökön kezdődött a dél-olaszországi Mirabella Eclanóban.
2024. 10. 04. 04:30
Megosztás:

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.
2024. 10. 04. 04:00
Megosztás:

Magyarország jól teljesít az üzleti környezet javulásában

Magyarország a legjobban teljesítő országok között szerepel a Világbank Business Ready nevű új, az üzleti környezet minőségét mérő mutatórendszerében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 10. 04. 03:30
Megosztás:

Philip Wood az Indotek Group új nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatója

Október 1-től Philip Wood tölti be az Indotek Group nemzetközi tranzakciós és vagyonkezelési igazgatói posztját. Az Indotek Group-hoz újonnan csatlakozott szakember a csoport nemzetközi terjeszkedési stratégiáját felügyeli majd, a közép-, dél- és nyugat-európai kulcspiacokra összpontosítva. Ő vezeti a továbbiakban a vállalatcsoport új piaci lehetőségek felkutatására irányuló erőfeszítéseit, valamint felel a vagyonkezelési üzletág fejlesztéséért és segíti az Indotek szélesebb körű stratégiai növekedési törekvéseinek megvalósítását 12 európai országban.
2024. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Mennyi pénzt keresne egy nő, ha a házimunkáját kifizetnék munkabérként? Kiszámoljuk!

Egy friss elemzés alapján kijelenthető, hogy nem csupán egy sztereotípia, hogy a házimunka nagy részét a nők végzik. A nők fele hetente 3-9 órát fordít például takarításra. A párkapcsolatban élő nők harmada heti 3-6 órát foglalkozik a házimunkával, de ha gyerek is van a családban, ez az idő akár 12 órára is emelkedhet! Mennyit keresne egy hölgy, ha munkabért kapna az elvégzett házimunkáért? A cikkünk végén található kalkulátorral gyorsan kiszámolhatja és nagyot csodálkozhat az összeg nagyságán. Számolja ki Őn is!
2024. 10. 04. 02:00
Megosztás:

150 kiállítás várja az érdeklődőket a Magyar Festészet Napja alkalmából

Több mint százötven kiállítás és kapcsolódó program várja az érdeklődőket országszerte és határon túl a 22. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozatban november közepéig. Az idei év központi kiállítása az Élő Magyar Festészet című tárlat lesz a Pesti Vigadóban.
2024. 10. 04. 01:30
Megosztás:

Nem elég elérni a nyugdíjkorhatárt, ha nincs elég éved, akkor nem kapsz öregségi nyugdíjat!

Az öregségi nyugdíj a társadalombiztosítás egyik legfontosabb juttatása, amely az idős korú állampolgárok anyagi biztonságát hivatott garantálni. Magyarországon a nyugdíjrendszer szabályozása jogszabályokon alapul, és különböző feltételeket kell teljesíteni ahhoz, hogy valaki jogosult legyen teljes jogú öregségi nyugdíjra. Most részletesen bemutatjuk ezeket a feltételeket és a nyugdíjrendszer alapvető működését.
2024. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Magyarország a legjobban teljesítő országok között szerepel a Világbank Business Ready nevű új, az üzleti környezet minőségét mérő mutatórendszerében

A Világbank 2023-ban indította útjára a Business Ready felmérést, melynek keretében első körben 50 országra kiterjedően vizsgálta meg azok üzleti környezetét, a szabályozási keretekre, valamint a cégeket és a piacokat érintő közszolgáltatásokra fókuszálva. A felmérésben kiemelt figyelmet kapott, hogy mennyire egyszerű a szabályozásnak való megfelelés, illetve mennyire hatékony a cégek számára a közszolgáltatások igénybe vétele. Magyarország kiemelkedő teljesítményt nyújtott, különösen a szabályozási pillér kategóriájában, ahol az 50 résztvevő ország közül a legjobb pontszámot érte el.
2024. 10. 04. 00:30
Megosztás:

Az elemzők bikásak a Bitcoinnal kapcsolatban – a Crypto All-Stars is berobbanhat?

Elkezdődött 2024 negyedik negyedéve, ami a kriptovaluta piacon is pozitív hangulatot eredményezett.
2024. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Az Alstom alvázainak harmadát Magyarországon gyárthatja néhány év múlva

Néhány éven belül a mátranováki telephely biztosíthatja az Alstom globális forgóvázkeret-gyártási kapacitásának harmadát - mondta Balázs Gáspár, az Alstom magyarországi működéséért felelős vezérigazgatója a Magyar Vasút 2024 vasútszakmai konferencián a cég csütörtöki közleménye szerint.
2024. 10. 03. 23:30
Megosztás:

A tejtermelő gazdaságok munkáját segítő rendszert fejlesztenek

A tejtermelő gazdaságok munkáját, a beteg egyedek gyors elkülönítését lehetővé tevő, a tartástechnológiai elemek optimalizálását segítő rendszert fejleszt a Milkmen Földesi Tejtermelő Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte az egyetem mezőgazdasági karának dékánja szerdán.
2024. 10. 03. 22:30
Megosztás:

6,5 millióhoz közelít a szülőföldjükről elvándorolt románok száma

A román miniszterelnök szerint az egész rendszerváltás utáni politikustársadalom hibás azért, hogy immár a 6,5 milliót közelíti a szülőföldjükről elvándorolt, boldogulását külföldön kereső románok száma.
2024. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése

Elkezdődött a talaj őszi feltöltődése, egyre mélyebb rétegekbe jut a nedvességből, ugyanakkor az ismét csapadékossá váló időjárás hátráltatja a még hátralévő betakarítást - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 10. 03. 21:30
Megosztás:

Emelkedett az online platformokon foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban

Az előző év azonos időszakához képest 16,2 százalékkal 208,8 millióra emelkedett az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák száma 2024 második negyedévében - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2024. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Az OECD-ben jelentősen lassult az infláció

Jelentősen lassult az infláció a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban augusztusban éves összevetésben főként a törökországi árnövekedés erőteljes mérséklődése miatt.
2024. 10. 03. 20:30
Megosztás:

Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia (AI) és az automatizáció az értékesítési folyamatokat?

Az AI és az automatizált megoldások lehetővé teszik a vállalatok számára, hogy gyorsan és hatékonyan reagáljanak az ügyfelek igényeire, és adatvezérelt döntéseket hozzanak. Azonban a személyes kapcsolatok, a bizalom és az empatikus ügyfélkezelés továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a vállalatok kiemelkedjenek a versenytársak közül. Hogyan ötvözhetik a cégek a technológiai innovációkat és az emberi interakciókat, hogy új szintre emeljék a vásárlói élményt?
2024. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Magyarország nemmel fog szavazni a kínai autókra kivetendő EU-s büntetővámokra

Káros és veszélyes a kínai elektromos autókra kivetendő büntetővámokról szóló európai uniós javaslat, Magyarország ezért erre határozottan nemmel fog szavazni - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Geszten.
2024. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re

Az MNB 30 millió forint bírságot szabott ki az SPB Befektetési Zrt.-re, egyebek közt az ügyletkötéseket megelőző ügyféltájékoztatási gyakorlat, a termékirányítási szabályok megsértése és a független alapon befektetésre kínált pénzügyi eszközök kiválasztási folyamatának hiánya miatt - jelentette be csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2024. 10. 03. 19:00
Megosztás:

Kiderült, hol helyezkednének el leginkább az egyetemi hallgatók

A mérnöki és technológiai iparágban helyezkedne el legszívesebben az egyetemi hallgatók többsége a diploma megszerzése után, derült ki az 56. Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített kutatásból. A válaszadók háromnegyede főként nemzetközi cégeknél dolgozna, de a kitöltők közel fele a magánszektort is megjelölte ebben a kérdéskörben. A felmérésből az is kirajzolódott, hogy melyek a legnépszerűbb cégek a jövő munkavállalói számára.
2024. 10. 03. 18:30
Megosztás: