A nyugdíjrendszer égető gondjai 2023-ban

Jövőre mindenekelőtt hat égető gond vár azonnali megoldásra - írja blogjában a Nyugdíjguru.

1. Az átláthatóság és az előre tervezhetőség teljes hiánya

A magyar nyugdíjrendszer áttekinthetetlen. Senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. Emiatt az állami nyugdíjrendszer motiváló ereje nulla.

Az átláthatóság hiányát elsősorban az okozza, hogy a több, mint harminc évnyi (1988 óta szerzett) bruttó kereseteinkből nettó nyugdíjat számol a rendszer, emiatt olyan bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj kiszámításához, amit földi halandó föl nem fog.

A világ összes fejlett nyugdíjrendszerének példáját követve talán át kell állítani a magyar rendszert is a bruttó nyugdíjszámításra. A bruttó keresetekből számított nyugdíj így maga is bruttó összegű lenne, vagyis (kedvezményes) adó- és járulékterhet viselne - ezzel egyúttal azt a méregfogat is kihúznánk, hogy a nyugdíjasokat "el kell tartania" az aktív korosztályoknak.

2. A nyugdíjigénylés időpontjától nagyban függ a nyugdíj összege

A jelenlegi nyugdíjrendszer legnagyobb méltánytalansága, ami meglepően kevés nyugdíjast háborít föl, abból ered, hogy hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját.

Akár 80 százalékos eltérést is okozhat, ha valaki hasonló karrierív után öt-hat évvel ezelőtt igényelte, vagy mostanában igényli a nyugdíját. Ennek oka, hogy a nyugdíjszámítás során a korábbi évek kereseteit a nyugdíjbavonulás évét megelőző év átlagos kereseti szintjéhez kell igazítani (ez a valorizálás folyamata), s miután az utóbbi években meglódult a nemzetgazdasági átlagbér növekedése, a valorizációs mértékek is megugrottak.

Ezt az abszolút mértékben igazságtalan bánásmódot úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizációs nyugdíjmegállapítást minden évben valorizációs nyugdíjemelési korrekció is követné - érvel Farkas András nyugdíjszakértő.

3. A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak be a nyugdíjmegállapítás során

A magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év. Teljesen szürreális.

20 év után 53% a nyugdíjszorzó, 40 év után viszont nem 106%, hanem csak 80%. Miért?

Ma már semmi értelme (ha volt valaha egyáltalán), ráadásul az egyes évek jelentősége is ugrabugrál, egy évnyi idő hol 1%-ot, hol 1,5%-ot, hol 2%-ot ér a nyugdíjszorzóban.

A linearitás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség.

Hogyan lehet ezt orvosolni? Lineárissá kell tenni a rendszert (az osztrákoknál például minden év egységesen 1,78%-ot ér az ottani rendszerben).

4. A nyugdíjemelés módja egyenes út a nyugdíjasok elszegényedéséhez

A jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, és semmi mástól.

Ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad. Szegényedik minden nyugdíjas a többiekhez képest minden évben, amíg az infláció alacsony, a bérnövekedés pedig magas.

Most, hogy az infláció megszaladt, az olló nyílása lassult, de a korábban felgyülemlett leszakadás nem vált semmissé, még ha további enyhítő tényezőként meg is jelent a 13. havi nyugdíj. Sőt, miután a 13. havi nyugdíjnak nincs sem alsó, sem felső határa, mindenki pontosan a saját nyugdíja összegével megegyező plusz juttatást kap, a nyugdíjasok egymás közötti anyagi távolsága is tovább nő. 

Hogyan lehet ezt orvosolni?

A korábbi vegyes emelési rendszer valamely verziójával, amikor a nyugdíjemelés nem csak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve.

Az optimális magyar nyugdíjemelésnek azonban nem csak e két tényezőre - infláció, bérnövekedés - kell figyelemmel lennie, hanem két kiegészítő nyugdíjemelési korrekciót (egy valorizációs és  szolidaritási korrekciót) is tartalmaznia kell, hogy a régebbi nyugdíjasok leszakadását és a legszegényebb nyudíjasok további szegényedését legalább lassítani lehessen.

5. A legszegényebb nyugdíjasok helyzete

A 2022. novemberi 4,5%-os kiegészítő nyugdíjemelést követően is a nyugdíjas társadalom egymillió tagja havi 148 ezer forintnál kisebb, 350 ezer tagja 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen megélni - miközben a nyugdíjas infláció októberben 23,6%-os, az élelmiszerár-infláció több mint 40%-os, a háztartásienergia-árrobbanás 62%-os volt.

A nyugdíjrendszer természetesen elsősorban munkanyugdíj-rendszer, vagyis a nyugdíj összege attól függ, hogy mennyi szolgálati időt szereztünk és  mennyi járulékot fizettünk aktív életünk során.
Akik azonban erre csak minimális mértékben voltak képesek - vagy akik a korábbi években megállapított nyugdíjuk értékének zuhanását tapasztalták meg a valorizáció említett káros mellékhatása miatt -, a munkanyugdíj elve alapján lassú éhhalálra számíthatnának.

Itt lép be a nyugdíjrendszer biztosítási elve mellé a másik vezérlő elv, a társadalmi szolidaritás elve.
Ennek jegyében (az előző pontban említett korrekciók részeként) a kis összegű nyugdíjak emelésére haladéktalanul új módszert - szolidaritási emelési korrekciós eljárást - kell kidolgozni, és a nyugdíjprémium költségvetési előirányzatának vagy legalább egy részének átirányításával, végsősoron pedig akár a nagyobb összegű nyugdíjban részesülők emelésének csökkentése terhére nagyobb arányú rendszeres nyugdíjemeléssel elviselhető életszínvonalat lehetővé tevő mértékűre növelni a kis nyugdíjak összeaszott vásárlóértékét. 

6. Hiányzik a foglalkoztatói nyugdíjpillér

A magyar nyugdíjrendszer lényegében egypilléres rendszer, az állami nyugdíjpillér mellett egyáltalán nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér, az öngondoskodási pillér pedig fejletlen.

A foglalkoztatói nyugdíjpillér megteremtése felé az első lépés lehetne, ha visszaállítaná a törvényhozás a dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait támogató munkáltatókat megillető korábbi kedvezményes adókörnyezetet, hogy ne kerüljön például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása ugyanannyiba a munkáltatónak, mintha bért fizetne.

Ha 2023-ban eltörölnék az ilyen munkáltatói támogatásokat terhelő szociális hozzájárulási adót, akkor a munkáltatók nyilván sokkal szívesebben támogatnák a dolgozóik nyugdíjpénztári tagságát, hiszen 13%-kal kevesebbe kerülne nekik ez a megoldás.

Véleményem szerint ezt a hat fő gondot kell először megoldani, és erre a veszélyhelyzetben  akár a rendeleti kormányzás eszközeivel is rövid időn belül képes lehet a kormányzat.