Támogatást nyert el az Alteo csoport leányvállalata

Az FE-Group Invest Zrt., az Alteo leányvállalata 300 millió forintos támogatást nyert el, amelyet a 2024. januártól bevezetett visszaváltási rendszerből származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékok körforgásos gazdálkodásra történő átállásának technológiai támogatására - közölte csütörtökön az MTI-vel a vállalat.

Támogatást nyert el az Alteo csoport leányvállalata

A közlemény szerint az Energiastratégia Intézet Nonprofit Kft. pályázatán elnyert vissza nem térítendő támogatást egy új hulladékfeldolgozó üzem létrehozására és az ahhoz tartozó speciális gépsor beszerzésére, valamint telepítésére fordítja az FE-Group Invest Zrt. A 300 millió forintos összeg a teljes projekt nagyjából 70 százalékát fedezi, a fennmaradó részben önerőből valósul meg a beruházás.

A támogatás segítségével egy éves szinten 15 210 tonna bemenő mennyiséget kezelni képes komplex technológiai gépsort telepítenek majd. Ez a januártól bevezetett visszaváltási rendszerből (Deposit Refund System, DRS) származó termékdíjköteles termékekből keletkező hulladékokat tudja majd feldolgozni.

Kiemelték: az eszköz teljes kapacitással 11 400 tonna PET bálát és 3050 tonna alumíniumbálát képes előállítani éves szinten a telephelyre vegyesen érkező évi 15 210 tonnányi hulladékból. Valamint további 760 tonna ónozott fémet és vasfémet is leválasztanak a feldolgozás során.

A hazai tulajdonban lévő Alteo üzleti tevékenysége kiterjed a megújuló energiahordozókon és a földgázon alapuló energia termelésére és kereskedelmére, valamint egyedi vállalati igényekre szabott energetikai szolgáltatásokra, fejlesztésekre.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az FE-Group Invest Zrt. adózott eredménye 2021-ben 86,5 millió forint volt, 2022-ben 477,9 millió forint veszteséget könyvelt el.

A közleményben kiemelték: az Alteo folyamatosan aktív a tőkepiacon, a nyilvános részvénykibocsátását követően is hajtott végre zártkörű részvény és kötvénykibocsátásokat intézményi befektetők körében, az így bevont források aggregált értéke megközelítette a 20 milliárd forintot. Eközben az árbevétele dinamikusan bővült, 2021-ben 44,2 milliárd volt, 2022-ben pedig meghaladta a 100 milliárd forintot, befektetett eszközállománya pedig a 34 milliárdot.

Korábbi tájékoztatásuk szerint az Alteo csoport 2023. év első kilenc hónapjában 11,3 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el, ami 1 százalékos éves növekedés. A konszolidált nettó árbevétele 22 százalékkal, 76,85 milliárd forintra nőtt. A jelentés szerint ez elsősorban a megnövekedett energiapiaci árkörnyezetben fixált villamosenergia- és távhőárak következménye, de hozzájárult az FE-Group Invest Zrt. konszolidációja is.

Az Alteo Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama az elmúlt egy évben 3080 forint és 2550 forint között mozgott, szerdán 2840 forinton zárt.

Véget ér a moratórium, drágulnak a lakossági bankszámlák

Amint arra számítani lehetett, júliustól már érvényesítik az infláció hatását a lakossági számláik díjainál a bankok, miután június végével lejár a díjemelésekkel kapcsolatban vállalt moratórium. A BiztosDöntés.hu adatai szerint csütörtökön három pénzintézet tette közzé az év közepétől hatályos kondíciókat: az emelés mértéke az OTP Banknál és az Ersténél 4,4 százalék környéki, viszont a CIB Bank a 2024-es inflációt is érvényesíti az új díjakban.
2026. 05. 01. 11:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás:

Sokkoló statisztika: Magyarország az EU-rangsor végén áll azok arányában, akiknek minden foguk megvan

Magyarországon az 50 feletti korosztály körében rendkívül magas a fogpótlásra szorulók aránya, a társadalmi közvélekedés pedig még mindig a „természetes öregedés” velejárójaként kezeli a fogvesztést. Dr. Szabó László, a Reform Dental vezető főorvosa ugyanakkor hangsúlyozza, hogy ez egy veszélyes tévhit. A fogvesztés nem sorsszerű, hanem egy kezelhető mulasztás eredménye, amelyre ma már léteznek olyan modern megoldások, amelyek messze túlmutatnak a kivehető fogsor sztereotípiáján.
2026. 05. 01. 03:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek!

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért érdemes tisztázni, hogy a változás mit jelent a nyugdíjasok számára, és befolyásolja-e magát a nyugdíjat. Cikkünkben közérthetően bemutatjuk, milyen helyzetekben kerülhet sor nyugdíjelőleg folyósítására, és mit hozott az új szabályozás.
2026. 05. 01. 02:00
Megosztás:

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy!

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a bevétele sem lesz elegendő a biztonságos nyugdíjas évekre.
2026. 05. 01. 01:00
Megosztás:

A gyógyítás jövőjét alapozza meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Roche Magyarország Kft. stratégiai összefogása

Ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Roche Magyarország Kft. A dokumentum aláírásával a felek hitet tettek a szakmai-tudományos, innovációs és oktatási tevékenységekre fókuszáló hosszú távú partnerség mellett, amely elsősorban a daganatos tüdőbetegségek hazai ellátásának fejlesztését, valamint a jövő innovatív diagnosztikai és terápiás megoldásainak magyarországi meghonosítását célozza. Az eseményen jelen volt Dr. Alan Hippe, a Roche-csoport pénzügyi igazgatója, az Igazgatóság tagja
2026. 05. 01. 00:05
Megosztás:

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, amely szükséghelyzet esetén lehetővé teszi az úgynevezett lebegő áfa bevezetését az olajszármazékokra.
2026. 04. 30. 23:00
Megosztás:

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás: