Társasházak pályázhatnak több millió forintra

A rezsiköltségek növekedésével a korábbinál is aktuálisabb kérdéssé vált a társasházak korszerűsítése, azonban az építőanyagok és munkaerőköltségek növekedésével a lakóközösségeknek is egyre nagyobb nehézséget jelent e beruházások biztos pénzügyi hátterének megteremtése. Az OTP Business idén 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázatán összesen 30 millió forinttal támogatja a nyertes lakóközösségeket céljaik elérésében.

Társasházak pályázhatnak több millió forintra

Összességében kedvezőtlen a hazai lakóingatlan-állomány energetikai hatékonysága a kiadott tanúsítványok alapján – olvasható a Magyar Nemzeti Bank tavaly novemberi lakáspiaci jelentésében. Az azonban már a jegybank korábbi jelentéseiből is kiderült, hogy a lakástulajdonosok szándéka megvolna a felújításra, ám a várható költségekre töredékük rendelkezik forrással. Sőt, az építőiparban tapasztalható folyamatos áremelkedések miatt idén még nehezebb feladattá válhat a megfelelő pénzügyi források előteremtése.

A társasházak és lakásszövetkezetek fejlesztéseihez ebben az évben is segítséget nyújthat az OTP Business idén már 15. alkalommal meghirdetett Társasházi Pályázata. A kezdeményezés ugyanis összesen 30 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a szakmai zsűri által kiválasztott 15 nyertes lakóközösségnek, hogy elérhesse céljait.

Az előző évekhez hasonlóan a pályázat célja a társasházak és lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi korszerűsítése, valamint a fenntarthatóságot és energiahatékony üzemeltetést célzó beruházások előmozdítása. A lakóközösségek pályázhatnak a szabadtéri és belső, közös használatú terek fejlesztésére, üzemeltetésük hatékonyabbá, fenntarthatóbbá, környezetkímélőbbé tételére, de a megítélt támogatást állagmegóvási és akadálymentesítési célok megvalósítására is fordíthatják.

„A Társasházi Pályázat keretében másfél évtizede támogatjuk a lakóközösségeket abban, hogy élhetőbb, korszerűbb és energiatakarékosabb környezetet alakíthassanak ki. Idén megemelt támogatási összeggel hirdetjük meg pályázatunkat, ezért bízunk abban, hogy a megváltozott piaci lehetőségek ellenére is hatékony támogatást tudunk nyújtani a közösségek fejlődéséhez” – mondta Dancsné Engler Bernadett, az OTP Bank Mikro- és Kisvállalkozási területének vezetője.

A Társasházi Pályázaton bármely hazai társasház vagy lakásszövetkezet részt vehet. A pályázatot a társasház vagy lakásszövetkezet törvényes képviselője, vagy akár lakója is egyszerűen és kényelmesen benyújthatja az erre létrehozott felületen. Az érdeklődőknek 2023. május 15-éig van erre lehetőségük.

Az elnyerhető támogatásokon felül a korábbi évekhez hasonlóan a nyertes társasházak vagy lakásszövetkezetek pályázatának benyújtóit idén is egy 100.000 forint értékű ajándékkártyával díjazza az OTP Bank.

A pályázat díjazása:

1. helyezés: 2 700 000 Ft
2. helyezés: 2 600 000 Ft
3. helyezés: 2 500 000 Ft
4. helyezés: 2 400 000 Ft
5. helyezés: 2 300 000 Ft
6. helyezés: 2 200 000 Ft
7. helyezés: 2 100 000 Ft
8. helyezés: 2 000 000 Ft
9. helyezés: 1 900 000 Ft
10. helyezés: 1 800 000 Ft
11. helyezés: 1 700 000 Ft
12. helyezés: 1 600 000 Ft
13. helyezés: 1 500 000 Ft
14. helyezés: 1 400 000 Ft
15. helyezés: 1 300 000 Ft

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás:

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több mint 50 országban - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 01. 15. 14:30
Megosztás:

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben

A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 01. 15. 14:00
Megosztás:

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás: