Tavalyi év végén bővült a foglalkoztatottak száma

2023. decemberében 21 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest.

Tavalyi év végén bővült a foglalkoztatottak száma

A tavalyi év egészében a foglalkoztatottak átlagos száma 29 ezerrel, 4 millió 724 ezerre emelkedett, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája pedig 74,8 százalék volt, 0,4 százalékponttal magasabb, mint az előző évben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A 2023. október-decemberi negyedik negyedéves időszakban a foglalkoztatottak létszáma 4 millió 740 ezer volt. Míg a hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 37 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 8 ezerrel nőtt, addig a közfoglalkoztatottaké 7 ezerrel csökkent.

A 15-64 évesek közül 4 millió 615 ezren minősültek foglalkoztatottnak október-decemberben, a korcsoportra jellemző foglalkoztatási ráta 75,0 százalék volt. A férfiak foglalkoztatotti létszáma lényegében nem változott, 2 millió 431 ezret tett ki, foglalkoztatási rátájuk 78,9 százalék volt. A nők körében a foglalkoztatottak létszáma 22 ezerrel, 2 millió 183 ezerre nőtt, a foglalkoztatási ráta pedig 71,0 százalékot ért el.

A 15-24 éves fiatalok korcsoportjában 269 ezer főt foglalkoztattak, foglalkoztatási rátájuk 27,2 százalék volt. Az úgynevezett legjobb munkavállalási korú 25-54 éves népesség körében a foglalkoztatási ráta gyakorlatilag nem változott, 88,3 százalék volt, míg az 55-64 éves idősebb korosztályban 2,8 százalékponttal, 69,6 százalékra emelkedett.

A KSH jelentése kitért arra is, hogy a 15-64 évesek körében a foglalkoztatás szintje a fővárosban volt a legmagasabb (79,6 százalék), míg a legalacsonyabb érték (69,4 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. A foglalkoztatási ráta legnagyobb mértékben Nyugat-Dunántúlon nőtt (1,4 százalékponttal), míg Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon csökkent (egyaránt 0,7 százalékponttal).

A teljes tavalyi év átlagát tekintve a foglalkoztatottak számának  29 ezres emelkedéséből az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 25 ezerrel, a külföldi telephelyen munkát vállalóké 12 ezerrel bővült, míg a magukat közfoglalkoztatottnak vallók létszáma 8 ezerrel csökkent.

A  foglalkoztatottak közül 4 millió 604 ezren tartoztak a 15-64 évesek körébe, a korcsoport foglalkoztatási rátája 0,4 százalékponttal, 74,8 százalékra nőtt. A férfiak körében 0,2 százalékponttal, 79,0 százalékra, a nők esetében 0,6 százalékponttal, 70,5 százalékra emelkedett.

A fő korcsoportok közül a 15-24 éves fiatalok, illetve a 25-54 évesek foglalkoztatási szintje lényegében nem változott, ugyanakkor az 55-64 éves korcsoportban jelentős növekedés volt megfigyelhető, foglalkoztatási rátájuk 3,6 százalékponttal, 69,1 százalékot ért el.

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás: