Távolabb került a béke, mégis szárnyal a tőzsde

Az atlantai Fed-nek van egy modellje, a GDPNow, amely mindenféle szubjektív trükközés nélkül, csak a fontosabb indikátor adatok alapján – nem hivatalosan – GDP előrejelzést állít elő. Nem tudjuk, hogy a modell mennyire jó, de a kiötlői szerint az első negyedévi GDP-re a január eleji maximális abszolút hiba az előrejelzésben 2 százalékpontról 0,8 százalékpontra csökkent.

Távolabb került a béke, mégis szárnyal a tőzsde

Ugyanakkor a pénteken napvilágot látott gazdasági indikátor adatoknak, elsősorban a kereskedelmi mérleg jelentős romlásának betudhatóan az első negyedévre vonatkozó GDP előrejelzés hatalmasat esett.

Az atlantai Fed nem hivatalos GDP előrejelzése 2025 első negyedévére

Forrás: Federal Reserve Bank of Atlanta

A korábban várt, 2 százalék fölötti növekedés (amely februárban csökkenő pályán volt) a pénteki adatok hatására nagyot zuhant, mégpedig 1,5 százalékos gazdasági zsugorodásra (negyedéves évesített GDP növekedés, ebben az estben csökkenés).

A piaci szereplők egyelőőre kevésbé foglalkoznak ezzel a nagy ugrással, amit az is mutat, hogy a kamatcsökkentési várakozások február során csak kismértékben növekedtek, s míg a hónap elején még kettő vágást várt idénre a piac, addig jelenleg már hármat.

Ez pedig annak köszönhető, hogy a vámok bevezetése miatt már hónapok óta halmozzák a külföldi javakat az amerikai cégek, illetve lakosok, növelve a kereskedelmi hiányt, s ez most csúcsra szaladt. Nem is picit (lásd az alábbi ábrát).

Az amerikai külkereskedelmi mérleg alakulása (havi, milliárd USD)

Forrás: Bloomberg, Erste

Persze a hiány jellegéből fakadóan jelentős változás várható a vámok bevezetése után, sőt, még a bevezetés nélkül is komoly változás lenne. Szóval egyelőre nem aggódik senki sem komolyabban ezen modell eredmény miatt, hiszen ez a visszájára fordulhat. Különben a következő becslést ma teszi közzé az atlantai Fed, a napvilágra kerülő konjunktúra adatokat követően.

A Fehér Házban pénteken történtek jó példája annak, amikor erőltetnek valamit, ami valójában egyik félnek sem tetszik. Az egymásnak feszülő felek ebben az esetben fel is robbantak.

Zelenszkijt újra hősként ünnepelték Ukrajnában, pl. olyan ábrázolásokkal, hogy kiüti Trump-ot. Ugyanakkor a közvéleménykutatások szerint az ukránok még területi áldozatok árán is inkább hajlandóak most a békére, mint korábban. Viszont a garanciák tekintetében nem tudnak engedni. Hiszen egy később újra erőre kapó Oroszország már könnyebben leigázhatná az országot.

Ugyanakkor olyan spekulációk is megjelentek, hogy az USA – az arcvesztést elkerülendő – az európai partnereknek szállítana harcászati eszközöket, hogy azok tovább adhassák Ukrajnának. Persze ezek csak spekulációk, de egy biztos, komoly garancia nélkül nincs béke. Az nem biztos, hogy elég, ha az amerikaiak beruháznak az országban. Hiszen láttuk, hogy milyen gyorsan szaladtak el Oroszországból. Ezek a piacok a méretük alapján a beáldozható kategóriába esnek az amerikai cégeknek.

Mindenesetre még nyilvánvalóbbá vált, hogy Európa magára marad(t), azaz mind gazdaságilag, mind katonailag komoly fejlesztésekre van szükség. Ennek köszönhetően ma széttépik pl. a Rheinmetall részvényeit. A béke kapcsán pedig nem eszik olyan forrón a kását. Valószínűleg tovább kell várnunk rá, mint ahogy sokan gondolták eddig, miközben a béke már számos részvény esetén eléggé beárazódott. Ehhez képest pl. a WIG index nem is esik olyan nagyot.

Kriptolemző a Solana csökkenő trendjét jósolja; az Ethereum és egy új AI-alapú kriptovaluta komoly ralira készülhet

A CryptoBullet nevű kriptoelemző nemrég az X platformon osztotta meg véleményét, miszerint a Solana árfolyama „kifulladt.” Szerinte az altcoin értéke a következő hetekben akár 31 dollárra is csökkenhet. Ezzel szemben két másik vezető altcoin, az Ethereum és az IntelMarkets (INTL) epikus rali előtt állhat.
2025. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Az arany ára stabilan 3000 dollár felett

Az arany árfolyama tovább szárnyal. A közel-keleti események ismét lendületet adtak a nemesfém jegyzésének.
2025. 03. 18. 23:30
Megosztás:

Miért éri meg hosszú távon befektetni a tőzsdén?

A tőzsdei befektetés az egyik legjobb módja annak, hogy hosszú távon növeljük megtakarításainkat és kiaknázzuk a gazdasági növekedés előnyeit. Bár sokan rövid távú kereskedéssel próbálnak gyors nyereséghez jutni, a statisztikák azt mutatják, hogy a hosszú távú, fegyelmezett befektetési stratégia hozza a legjobb eredményeket. A sikeres hosszú távú befektetéshez azonban elengedhetetlen a megfelelő kockázatkezelés és a piac működésének ismerete.
2025. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az építészeti törvény alapvető építészeti változásokat kíván bevezetni

Alapvető építészeti változásokat kíván bevezetni a 2024-ben hatályba lépett, építészetről szóló törvény, amely egyebek mellett a zöldterületek védelmét, a használaton kívüli épületek funkcióval való felruházását és a barnamezős beruházások ösztönzését célozza - hangsúlyozta az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára kedden az építészeti fórum negyedik, veszprémi állomásán.
2025. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Prémium robotporszívók és a megtérülés

A technológiai fejlődés ma már a háztartási eszközök piacán is komoly változásokat eredményezett. A csúcskategóriás otthoni takarítórobotok és prémium robotporszívók megjelenése pedig új szempontokat vet fel a befektetési döntések során.
2025. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Egy hét alatt a havi átlagnál több csapadék esett az ország egy részén

Az elmúlt egy hétben az ország déli felének legnagyobb részén, valamint az északkeleti tájakon a havi átlagnál több csapadék hullott - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
2025. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Egymillióhoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban

Egymillió forinthoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosban - közölte a Duna House kedden az MTI-vel.
2025. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Növekedéssel zárta 2024-et a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt.

Jelentős forgalomnövekedéssel és létszámemeléssel zárta a tavalyi évet a sátoraljaújhelyi Continental Dohányipari Zrt. - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2025. 03. 18. 20:00
Megosztás:

Kemény mínuszok jönnek éjjel

Döntően mínusz 8 és mínusz 2 celsius-fok várható az éjszakai órákban, de az északi völgyekben akár mínusz 11, mínusz 12 fok is lehet - derül ki a HungaroMet Zrt. kedd délutáni videójából.
2025. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Egyre nyitottabbak a magyarok a körforgásos gazdaságot erősítő megoldásokra

Egyre nyitottabb a magyar lakosság a körforgásos gazdaságot erősítő megoldásokra, így például a szelektív hulladékgyűjtésre, ráadásul a válaszadók csaknem 40 százaléka meg van győződve arról, hogy a hulladék értékes energiaforrás - derült ki a Mol friss kutatásából, amelyet kedden a globális újrahasznosítási napon juttattak el az MTI-nek.
2025. 03. 18. 19:00
Megosztás:

Nagy Márton Haim Katz-al Izrael turisztikai miniszterével találkozott – újabb lépés a magyar- izraeli turisztikai együttműködés erősítése érdekében

A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Haim Katz izraeli turisztikai minisztert. A megbeszélésen részt vett Könnyid László, az MTÜ elnök-vezérigazgatója is. A találkozó fő témáját a magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok további erősítése, a közvetlen légi összeköttetés bővítése és a turisztikai ágazat irányításában alkalmazott jó gyakorlatok megosztása képezte. A két miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fellendítése érdekében.
2025. 03. 18. 18:30
Megosztás:

A kereskedők elkezdték csökkenti az árakat

A kormány mindent megtesz a családok, idősek anyagi biztonságáért, védelméért, nem engedi meg, hogy a kereskedelmi láncok elvegyék az emberek pénzét, mert extraprofitot szeretnének maguknak - hangsúlyozta Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a TV2 Mokka című műsorában.
2025. 03. 18. 18:00
Megosztás:

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg Németországban

A Volkswagen-csoporthoz tartozó német luxusautó-gyártó Audi 7500 munkahely megszüntetését tervezi Németországban 2029-ig - áll a cég közleményében.
2025. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Orosz pénzből fegyverezné fel magát Európa

Az Egyesült Királyság és az Európai Unió előrehaladott tárgyalásokat folytat arról, hogy hogyan lehetne a befagyasztott orosz vagyontárgyakat elkobozni, hogy ebből a forrásból fedezzék a védelmi kiadásokat.
2025. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Vizsgálatokat készít elő a GVH az élelemiszer-kereskedelem területén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő adatai szerint több alapvető élelmiszertermék ára csökkent hétfőtől az árrésstop bevezetésének következtében. A GVH már 2023-ban rámutatott, hogy korábban is tetten érhető volt az úgynevezett profit-hajtotta infláció Magyarországon, amikor az élelmiszer-kereskedelem egyes szereplői az indokolhatónál nagyobb mértékben emelték egyes alapvető élelmiszerek árrését. Tekintettel arra, hogy a jelenlegi piaci folyamatokból is hasonló következtetések vonhatók le, a nemzeti versenyhatóság vizsgálatokat készít elő az élelmiszer kereskedelem területén.
2025. 03. 18. 16:00
Megosztás:

Reverse tip technika vs. sablonos körömépítés – melyik a jobb választás?

Ahogyan a szépségiparban általában, úgy a műkörömépítés területén is folyamatos a fejlődés, ez tetten érhető például abban, hogy újabb technikák válnak elérhetővé, amelyek megkönnyítik a szakemberek munkáját.
2025. 03. 18. 15:30
Megosztás:

Forradalmi magyar találmány a szigetelőanyag-hulladék újrahasznosításában

Óriási környezeti kihívást jelent az ipari felhasználás során keletkezett kemény szigetelőhab-hulladék kezelése, melyből évente világszerte több mint egymillió tonna kerül hulladéklerakókba vagy égetőkbe. Tárolása és megsemmisítése komoly környezeti terhelést jelent. Egy magyar startup most a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen forradalmi megoldást fejlesztett ki a szigetelőanyag-hulladék újrahasznosításában, egy új és értékes alapanyagot létrehozva. Az innováció gyorsan és alacsony költséggel alkalmazható ipari méretekben a hulladékgazdálkodásban, segíthet elkerülni a hulladéklerakást vagy az égetést, miközben környezetbarát építő- vagy bútoripari termékek jöhetnek létre.
2025. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Milliós négyzetméteráron a felújítandó budapesti téglalakások

Kétszámjegyű drágulás után már a milliós átlaghoz közelít a felújítandó téglaépítésű lakások négyzetméterára a fővárosban. A Duna House adatai szerint a budapesti szerződők 8%-a döntött ilyen minőségű lakás vásárlása mellett, amelyek zömében a befektetők és az első lakást szerzők körében keresettek.
2025. 03. 18. 14:30
Megosztás:

Félidőhöz ért a lakásbiztosítási kampány

Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak a lakóingatlan-tulajdonosok.
2025. 03. 18. 14:00
Megosztás:

Japán digitális elmaradottságának előnyei

2025-ben a japán gazdaság több tízmilliárd dolláros veszteséget szenvedhet el az elavult technológia által előidézett adatvesztések és rendszerhibák miatt. Ha azonban sikerülne átugrani ezt az úgynevezett „digitális sziklát”, az felgyorsítaná az esedékes korszerűsítéseket és a legellenállóbb IT-szolgáltató cégek növekedését is a Fidelity szerint.
2025. 03. 18. 13:30
Megosztás: