Több mint 1,5 millió eurós beruházással fejlesztette kunszentmiklósi gyárát a Schneider Electric

Több mint 1,5 millió euróból fejlesztette kunszentmiklósi gyárát a Schneider Electric; megújították a festőüzemet, új lemezmegmunkáló gépet állítottak be a termelésbe, illetve informatikai fejlesztésekre is költöttek - közölte a cég az MTI-vel.

Több mint 1,5 millió eurós beruházással fejlesztette kunszentmiklósi gyárát a Schneider Electric

A középfeszültségű kapcsolóberendezéseket gyártó üzemben azzal számolnak, hogy a lemezmegmunkálásban 30 százalékkal nő majd a kibocsátásuk az új gépnek köszönhetően. A 700 ezer eurós beruházás eredményeként nemcsak a kapacitás bővül, hanem lehetőség nyílik arra is, hogy olyan munkafolyamatokat is az üzemben végezzenek el, amelyeket korábban külső partnerre bíztak.

A több mint negyvenéves festőüzem felújítása 600 ezer euróba került; új berendezéseket szereztek be és az ezer négyzetméteres üzemépület is megújult. A fejlesztés eredményeként mintegy 20 százalékkal bővül a festési kapacitás, illetve lehetőség nyílik arra, hogy az eddigi egy helyett két műszakban dolgozzanak az üzemben.

A korszerű technológiának köszönhetően évente 60 százalékkal csökken a cég gázfelhasználása, ráadásul az új berendezésnek köszönhetően lehetőség nyílik a porfestés során lehulló por 95 százalékának visszanyerésére is. Ez a várakozások szerint éves szinten mintegy 20 millió forintos megtakarítást eredményez majd.

A felújított festőüzemben elhelyezett berendezések magas szinten automatizáltak, a megnövekedett kapacitás pedig lehetőséget kínál a kunszentmiklósi üzemnek arra is, hogy a Schneider Electric többi gyárának is besegítsenek a festési feladatokban. Összességében az üzem ökológiai lábnyoma is csökken, hiszen a fejlesztésekkel éves szinten nagyságrendileg 90-92 tonna szén-dioxid kibocsátását is elkerülhetik.

A kunszentmiklósi gyárban a 240 ezer euró értékű digitális transzformációs projekt eredményeként a termelési tevékenység mintegy 90-95 százalékát fedték le digitális megoldásokkal, több helyen kiváltották ezzel a korábban használt papíralapú nyilvántartást. A beruházás része volt egy speciális kamerarendszer kialakítása is, amely révén az ügyfelek akár távolról, digitálisan is megvizsgálhatják, ellenőrizhetik a kiszemelt terméket, mielőtt döntenek a vásárlásról. A digitális átállásban elért eredményeknek köszönhetően a kunszentmiklósi üzem tavaly ősszel elnyerte a Smart Factory elismerést a Schneider Electric globális hálózatán belül.

A Schneider Electric a múlt héten jelentette be egy új okosgyár építését is Dunavecsén. Az üzem területe húszezer négyzetméter lesz, és minden technológiai, fenntarthatósági és digitális elvárásnak megfelel majd: karbonsemleges működés mellett a legfejlettebb ipari technológia segítségével gyártják majd elektromos elosztóberendezések középfeszültségű termékeit

Az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat, a Schneider Electric 1991 óta van jelen Magyarországon két zalaegerszegi, egy gyöngyösi és egy kunszentmiklósi üzemmel, illetve a régiós feladatokat ellátó, több mint húsz országot kiszolgáló szigetszentmiklósi logisztikai központtal.

A magyarországi gyáregységek számos, az elektromos áramelosztáshoz, -szabályozáshoz szükséges eszközt és berendezést gyártanak, a kismegszakítóktól az egyedi vevői igényekre szabott, így magas hozzáadott értéket képviselő középfeszültségű elosztószekrényeken át az egyedi tervezésű síncsatornákig, amelyek ipari környezetben szükségesek az elektromos energia továbbításához.

A Magyarországon mintegy kétezer munkavállalót foglalkoztató társaság termékei több mint 100 országban, a világ minden kontinensén elérhetők, nemcsak az elektromos elosztás, de az ipari automatizálás, az energiamenedzsment, a kritikus infrastruktúra, az ezekhez szükséges szoftverek területéről is.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Schneider Electric Hungária Villamossági Zrt. értékesítésből származó árbevétele tavaly több mint 81 milliárd forint, egy évvel korábban pedig közel 70 milliárd forint volt. Az árbevétel mintegy fele exportértékesítésből származott. A cég 2021-ben 1,73 milliárd nyereséggel zárt, míg 2020-ban közel 2,17 milliárd forint volt az adózott eredménye.


Több fontos változást is bejelentett az MNB

Szeptemberi kamatdöntő ülésén számos fontos kérdésben hozott döntés az MNB. A mai napon a jegybanki alapkamat változatlanul 5,50 százalékon tartották, a konszenzusnak megfelelően.
2026. 09. 22. 18:01
Megosztás:

A kamatokon nem módosított, közvetve mégis szigorított az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően szeptemberben 5,50%-on tartotta az alapkamatot az MNB.
2026. 09. 22. 17:00
Megosztás:

Hogyan alakítják át a pénzügyi technológiák az online kaszinós fizetéseket?

Régen egy online kaszinónál a fizetés leginkább bankkártyát vagy átutalást jelentett. Ma jóval több lehetőség közül választhatunk. A pénzügyi technológiák gyorsabbá tették a pénzmozgást, egyszerűsítették az ellenőrzést, és új biztonsági megoldásokat hoztak. A változások elsősorban a tranzakciók sebességében, a biztonsági ellenőrzésekben és a játékosok számára elérhető fizetési lehetőségekben figyelhetők meg.
2026. 09. 22. 16:32
Megosztás:

A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás: