Több mint 3 millió éves matrica jár le január 31-én

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) adatai szerint 2023. január 31-én éjfélkor több mint 3 millió tavalyi éves országos és megyei autópálya-matrica érvényessége jár le. A lejáró, 2022-es éves matricák 87 százalékát személygépjárművekre (D1 díjkategória) vásárolta az utazóközönség. Szintén január 31-e a mentességek és kedvezmények megújításának határideje.

Több mint 3 millió éves matrica jár le január 31-én

Tapasztalataink szerint az új éves autópálya-matricák beszerzését sokan hagyják az utolsó pillanatra. Tavaly január 31-ig körülbelül 1,5 millió darab 2022-es éves (országos és megyei) pályamatricát vásároltak, aminek mintegy 13 százalékát (számszerűsítve körülbelül 190 ezer darabot) a hónap utolsó két napján vettek meg a közlekedők.

A 2023-as éves országos és megyei matricákból 2023. január 29-ig kicsivel több, mint 1,3 millió darab fogyott, ami a 2022-es évesmatrica-mennyiség kevesebb, mint a fele. Ez pedig azt is jelenti, hogy a tavalyi évre vásárolt évesvignetta-mennyiség több mint a felét (56 százalékát) még nem vették meg a közlekedők.

Azoknak, akik ezt még nem tették meg, és rendszeresen használják a hazai díjköteles gyorsforgalmi utakat, már kevesebb, mint két napjuk van az idei évi e-matricájuk beszerzésére, ugyanis a 2022-es éves jogosultságok csak 2023. január 31-én éjfélig használhatóak.

Az úthasználati díjfizetéshez kapcsolódó mentességek és kedvezmények megújítása szempontjából is fontos határidő a január 31-e. Eddig kell ugyanis benyújtani az ezek igénybe vételéhez szükséges kérelmet a közlekedési igazgatási hatósághoz (járási hivatal, kormányablak), vagy a Belügyminisztérium Nyilvántartások Vezetéséért Felelős Helyettes Államtitkárságához.

Ezek elérhetősége megtalálható a megújult nemzetiutdij.hu oldalunkon a Mentességek, kedvezmények menüpontban.

A mentességi körbe tartozó járművek esetében nem kell úthasználati díjat fizetni. Ez a lehetőség olyan járművekre vonatkozik, mint például a hazai rendvédelmi szervek által üzemben tartott, vagy a megkülönböztető jelzés használatára jogosult gépjárművek.

A kedvezmény, azaz a részleges díjmentesség lényege pedig, hogy a jogosultak a D2 díjkategóriába tartozó gépjárművükkel D1 díjkategóriájú pályamatrica megváltásával használhatják a hazai e-matrica-díjköteles gyorsforgalmi úthálózatot. Ezt a lehetőséget a nagycsaládosok és a mozgáskorlátozottak vehetik igénybe.

Fontos, hogy a január 31-i határidő csak a nagycsaládosokat érinti, mivel a mozgáskorlátozottak esetében nem szükséges a bejelentést évente megújítani (az ő jogosultságuk a mozgáskorlátozott parkolási igazolvány visszavonásával, illetve a nyilvántartásból történő törléssel szűnik meg).

Autópálya-matrica vásárlásához a NÚSZ Zrt. most is – mint mindig – a saját nemzetiutdij.hu oldalát ajánlja, ahol a vignettát kényelmi díj nélkül lehet beszerezni, és a vásárlást igazoló bizonylatot/nyugtázó értesítést sem kell megőrizni a matrica érvényességének lejárta után két évig.

A nemrégiben megújult, mobilra optimalizált oldalon az e-matrica könnyen és gyorsan beszerezhető, és a folyamat során kategóriaválasztó is segíti a vásárlót a járműre érvényes díjkategória eldöntésében.

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás:

Médiaipari óriáscég formálódik Amerikában

A Paramount és a Skydance egyesülése után az új vállalat vezérigazgatója iparági értesülések szerint megbízott egy befektetési bankot azzal, hogy készítse elő a Warner Bros. Discovery felvásárlását.
2025. 09. 12. 15:00
Megosztás:

Lezárult a Nébih nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzése

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a kormányhivatalok és a Nébih szakemberei július 15. és augusztus 30. között több mint 350 ellenőrzést tartottak a nyári szezonális ellenőrzéssorozaton. A feltárt szabálytalanságok következtében 26 esetben indult eljárás, melyek lefolytatása és a bírságok kiszabása folyamatban van - jelentette be pénteki közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 12. 14:30
Megosztás:

Megtévesztő egészségügyi állítások miatt lépett a GVH

Három versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) élelmiszereket és étrend-kiegészítőket forgalmazó vállalkozásokkal szemben, mivel gyanúja szerint a cégek többek között olyan egészségügyi állításokkal népszerűsítik termékeiket, melyek megalapozatlanok, illetve amelyeket nem tudnak kellően alátámasztani, továbbá tiltott gyógyhatást tulajdonítanak a termékeknek.
2025. 09. 12. 14:00
Megosztás:

Stagnált a brit gazdaság júliusban

Stagnált a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2025. 09. 12. 13:30
Megosztás:

Szeptember 15-től kormányzati pilot program indul a ki nem fizetett bérek megelőlegezésére

A kormány továbbra is a dolgozók pártján áll, így minden lehetséges eszközzel segíti a munkáltatók mulasztása miatt elmaradt munkabérek rendezését. Szeptember 15-től a kormány célzott, pilot jellegű programot indít Heves vármegyében, ami mintegy 200 bajba került munkavállaló megélhetését biztosíthatja a számukra járó munkabér kifizetésének megelőlegezésével.
2025. 09. 12. 13:00
Megosztás:

Kovács Zsolt váltja Katona Bencét a Magyar Fejlesztési Bank élén

Katona Bence 2025. szeptember 30-i hatállyal, közös megegyezéssel távozik a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) elnök-vezérigazgatói posztjáról. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megköszönte Katona Bence kitartó munkáját és sok sikert kívánt számára jövőbeni szakmai kihívásaihoz.
2025. 09. 12. 12:30
Megosztás:

Kína megfenyegette Mexikót

Kína Kereskedelmi Minisztériuma figyelmeztette Mexikót, hogy ellenintézkedéseket fog életbe léptetni, miután az ország jelezte, hogy 50%-ra tervezi emelni az ázsiai gyártmányú autókra kivetett vámokat.
2025. 09. 12. 12:00
Megosztás: