Több mint 31 ezer megváltozott munkaképességű embert foglalkoztathatnak 2025-ben támogatással
Kósa Ádám hozzátette: a támogatásra fordított összeg a 2013-as 35 milliárd forintról 69,5 milliárd forintra nőtt, ez is mutatja, hogy a kormány elkötelezett a fogyatékosság ügye iránt, folyamatosan támogatja a védett foglalkoztatást nyújtó munkahelyeket.
Az államtitkár elmondta, a 376 támogatott szervezet között vannak egyesületek, alapítványok, nonprofit és profitorientált cégek egyaránt. Az akkreditáció szerint a foglalkoztatóknak biztosítaniuk kell az akadálymentes munkavégzéshez szükséges feltételeket. A támogatást elsősorban bérekre, valamint a munkafeltételek kialakításának költségeire fordíthatják a munkaadók.
Ma Magyarországon 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, akiknek a 75 százaléka a nyílt munkaerőpiacon helyezkedett el. Sok megváltozott munkaképességű dolgozó magas hozzáadott értéket képviselő munkát tud végezni - jegyezte meg.
Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tanácsa az európai szociális pillér részeként azt fogadta el, hogy az EU 2030-ra érje el a 78 százalékos foglalkoztatottságot, miközben Magyarország 85 százalékot vállalt. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásának hazai aránya 2010-ben 18 százalék volt, most 50 százalék. Az a cél, hogy elérjük a 60 százalékot, de akkor leszünk elégedettek, ha az ő esetükben is 85 százalékos lenne a foglalkoztatási arány - mondta Kósa Ádám.