Több mint kétmilliárd forintból korszerűsítette hét épületét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint kétmilliárd forintból hajtott végre energetikai korszerűsítést hét épületénél a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság a magyar állam támogatásával a Széchenyi 2020 programban - hangzott el kedden Miskolcon, a projekt zárórendezvényén.

Nyul Zoltán magasépítésért felelős helyettes államtitkár arról beszélt: a beruházással az épületek energetikai megújítását és a környezethez való minél jobb illeszkedését célozták, valamint a munkakörülmények javítását. A fejlesztés két fontos irányt tükröz: energetikai szempontból alacsonyabb üzemeltetési költséget eredményezzen a mindennapokban, illetve ahol lehet, a fenntarthatóság oldaláról korszerű megoldások valósuljanak meg.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára kiemelte, a hasonló beruházásoknak funkcionális, üzemeltethetőségi, gazdaságossági és esztétikai szempontból is rendben kell lenniük. Elmondta azt is: tárcájuk aktívan dolgozik azon, hogy egy új építészeti, illetve beruházási törvény mentén segítse az előremutató törekvéseket.

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszönetet mondott a vármegyében dolgozó rendőröknek a munkájukért. Örömtelinek nevezte a korszerűsítés megvalósulása mellett azt is, hogy a beruházás összköltségének több mint fele a miskolci kirendeltségek felújítására jutott.

A főkapitányság képviseletében Korpásné Drotál Tünde rendőr alezredes elmondta, a beruházás összköltsége 2 milliárd 40 millió forint volt. A projektben többek között fűtésirendszer-korszerűsítés, hőszigetelés, nyílászárócsere és napelemesrendszer-kiépítés valósult meg - tette hozzá. Az energetikai korszerűsítés hét főkapitánysági épületet érintett: a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 1-es és 2-es objektumait, a Miskolci, az Edelényi, a Sátoraljaújhelyi és a Szerencsi Rendőrkapitányságot, valamint a Mezőkövesdi Rendőrkapitánysághoz tartozó Bogácsi Rendőrőrsöt - ismertette.

Biztonsági ajtók minden eshetőségre

Sokan nem is tudnak arról, hogy a biztonsági ajtók különböző védelmi szintek szerint is osztályozhatók. A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) besorolása segít eligazodni a különböző kategóriák között, így már könnyebb eldönteni, hogy melyik felel meg leginkább az igényeinknek. 
2025. 03. 26. 22:30
Megosztás:

Proof of Stake jelentése, értelmezése és jelentősége a kriptovaluta világában

Egy zöldebb, hatékonyabb jövő felé – a kriptovaluták új korszakát nyitja meg a Proof of Stake. Ahogy a kriptovaluták egyre nagyobb szerepet töltenek be a digitális gazdaságban, úgy válik egyre fontosabbá annak megértése, hogyan működnek ezek a rendszerek a háttérben. A Proof of Stake, vagyis a tét-alapú igazolás egy olyan technológiai mechanizmus, amely gyökeresen eltér a korábbi, sokak által ismert Proof of Work-től (munkabizonyíték).
2025. 03. 26. 22:00
Megosztás:

BMW: Átfogó MI-stratégia indul a kínai gyártásban

A BMW német autógyártó kedden bejelentette, hogy elindítja teljeskörű, az egész termelési láncot lefedő mesterséges intelligencia (MI) stratégiáját Kínában, amellyel a technológiák integrációját tervezi felgyorsítani az országban.
2025. 03. 26. 21:30
Megosztás:

Újabb körzetekben engedélyezik a háztartási napelemek betáplálását

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát - jelentette be szerdán a hivatal.
2025. 03. 26. 21:00
Megosztás:

Árréscsökkentést vizsgál a fogyasztóvédelem

A cél, hogy tartósan olcsók legyenek az élelmiszerek, ezért a fogyasztóvédelmi ellenőrök folyamatosan ellenőrzik az árréscsökkentés betartását - mondta Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban.
2025. 03. 26. 20:30
Megosztás:

Már elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás

Elérhető a vidéki nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 03. 26. 19:30
Megosztás:

A magyar államadósság idén és a következő években is csökkenni fog, az Európai Bizottság állításaival szemben nincs kockázat a magyar államadósságban!

Az Európai Bizottság ma megjelent jelentésével szemben Magyarország államadósságát tekintve semmilyen rövid vagy hosszú távú kockázat nincs. A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem, így az államadósság csökkentése mellett is.
2025. 03. 26. 19:00
Megosztás:

Felére csökkentette idei növekedési előrejelzését a brit kormány

A korábbi prognózisban szereplő ütem felére csökkentette szerdán a brit gazdaság idei egész évi növekedési ütemére szóló előrejelzését a brit kormány.
2025. 03. 26. 18:30
Megosztás:

Telefonos csalókra figyelmeztet az OTP

Az OTP Bank egyes vezetőinek nevével visszaélve, magántelefonszámaik lemásolásával hívnak ügyfeleket telefonos csalók, hogy pénzt szerezzenek tőlük - tájékoztatta a pénzintézet szerdán az MTI-t.
2025. 03. 26. 18:00
Megosztás:

Csúcson a vállalati e-autó program

Jelentősen megélénkítette a flottazöldítési támogatás iránti érdeklődést a március végén lejáró benyújtási határidő. Keddről szerdára több mérföldkövet is túllépett: az igényelt járművek száma 7000 fölé nőtt, a személyautók száma meghaladta az 5500-at, a kisteherautókból pedig már 1500-nál többet vásárolnának a cégek - közölte a Facebookon szerdán kiadott összefoglalójában az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 03. 26. 17:30
Megosztás:

Az öntapadós címkék szerepe a modern vállalkozások működésében

Az üzleti világ folyamatosan változó és fejlődő környezetében a cégeknek minden eszközt meg kell ragadniuk, hogy termékeik kiemelkedjenek a piacon. Napjaink egyik legnépszerűbb módszere az öntapadós címkék használata a termékek jelölésére és azonosítására.
2025. 03. 26. 16:30
Megosztás:

Felmérés - Már a magyar cégeket is mesterséges intelligenciával támadják

Idehaza is a vállalati visszaélések mindennapos eszközévé vált a mesterséges intelligencia (MI) – mutat rá az EY 50 magyar compliance- és biztonsági vezetővel készített kutatása. A szakemberek szerint a korábban bevált biztonsági rutinok már nem elegendők az egyre kifinomultabb módszerekkel szemben. A szervezeteknek is intelligens megoldásokra van szükségük, ha el akarják kerülni, hogy áldozattá váljanak.
2025. 03. 26. 16:00
Megosztás:

Huzamosabb ideig szinten maradhat az alapkamat

A Monetáris Tanács a márciusi kamatmeghatározó ülésén sem változtatott az irányadó kamatokon. A jegybanki alapkamat továbbra is 6,50 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle szintén változatlan maradt – 5,50, illetve 7,50 százalékon. A döntés nem okozott semmilyen meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2025. 03. 26. 15:30
Megosztás:

Megemelte a MOL célárát az Erste - de mennyire?

Az Erste elemzője Csökkentésről Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig 2.800 forintról 3.360 forintra emelte.
2025. 03. 26. 15:00
Megosztás:

Miért érdemes héj nélküli tökmagot fogyasztani?

Egyre többen vagyunk úgy az étkezéssel, hogy jó lenne elkezdeni egy egészséges életmódot, támogatni a saját szervezetünket, de ez nem mindig egyszerű. Azonban azt elfelejtjük, hogy akik odafigyelnek a táplálkozásukra, azok akár pénzt is spórolhatnak vele…
2025. 03. 26. 14:30
Megosztás:

Olajba vagy aranyba érdemesebb most befektetni?

A kőolaj ára emelkedett a nemzetközi piacokon, miután a tegnap napvilágot látott API adatok szerint 4,6 millió hordóval csökkent az USA nyersolaj tartaléka az elmúlt héten. Ez november óta a legnagyobb heti csökkenést jelenti.
2025. 03. 26. 14:00
Megosztás:

Romlott az USA fogyasztói bizalma

Az Egyesült Államok fogyasztói bizalma az elmúlt négy év legalacsonyabb szintjére esett márciusban, amit az emelkedő árakkal kapcsolatos aggodalmak és a Trump-adminisztráció vámjai miatti gazdasági bizonytalanság befolyásolt.
2025. 03. 26. 13:30
Megosztás:

Érkezik a kárenyhítő támogatás, segíti a tavaszi munkákat

Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a tavaly keletkezett káresemények után mintegy 30 milliárd forint mezőgazdasági kárenyhítő juttatásban. A kifizetéssel érintett terület meghaladja a 260 ezer hektárt - ismertette szerdai közleményében az Agrárminisztérium (AM).
2025. 03. 26. 13:00
Megosztás:

Hogyan harcolhatsz a narancsbőr ellen az ajurvéda segítségével?

Irdatlan sok pénzt hajlandóak vagyunk kifizetni a szépségünk érdekében, ami nem kérdés. Nemcsak a különböző kozmetikumokra érvényes ez, hanem a bőrünk kinézetére is. Gondolj csak bele... 
2025. 03. 26. 12:30
Megosztás:

Már 100 termékkategória érhető el az online Árfigyelőben

Újabb 22 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett online Árfigyelő rendszer. Így már 100 termékkategóriában, összesen mintegy 3000 különböző élelmiszertermék naponta frissülő ára követhető nyomon a rendszerben, hat kiskereskedelmi lánc országszerte 1231 boltjában - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2025. 03. 26. 12:00
Megosztás: