Több tucat tiltakozót állítottak elő Belgrádban

Több tucat tiltakozót állított elő a szerb rendőrség Belgrádban az éjszaka folyamán miután a szombati, kormányellenes tiltakozás összetűzésekhez vezetett, amelyek során hat rendőr és két civil sérült meg.

Több tucat tiltakozót állítottak elő Belgrádban

Szombaton több tízezren tüntettek a szerb fővárosban Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök távozását és előrehozott választásokat követelve. Rendőrségi beszámolók szerint 36 ezren, más források szerint 140 ezren vettek részt a belgrádi tüntetésen.

A rendőrség nagy számban vonult fel a kormányzati épületek, a parlament, illetve az ellentüntetés helyszíne környékén. A hallgatói tiltakozás és a kormánypárti ellentüntetés helyszíne között több száz méter volt, az este folyamán azonban a kormány ellen tüntetők elindultak a parlament épülete és az elnöki palota között kialakított sátortábor felé, és összetűzésbe kerültek a helyszíneket biztosító rendőrökkel. A tiltakozók pálcákkal, flakonokkal, kövekkel támadtak a rendőrökre, akik könnygázt vetettek be a tömeg feloszlatása érdekében.

Aleksandar Vucic többször is visszautasította az előrehozott választás ötletét. Az államfő szombaton azt állította, hogy "külföldi hatalmak" állnak a tömegtüntetések hátterében. Visszafogottságot kért a tüntetést biztosító rendőrségtől, de arra is figyelmeztetett, hogy nem tűrik meg az erőszakot.

Dragan Vasiljevic országos rendőrfőkapitány közölte, hogy a belügyminisztérium munkatársai szakszerűen jártak el a közrend fenntartása közben, és csak minimális erőszakot alkalmaztak a rájuk támadókkal szemben.

A szerbiai egyetemisták tavaly novemberben kezdtek tiltakozásba, azt követően, hogy leszakadt az újvidéki pályaudvar előtetője, tizenhat ember halálát okozva. Sokan az elharapózó kormányzati korrupciót és az állami infrastrukturális kivitelezésekben tapasztalható hanyagságot okolták a tragédiáért, emiatt tömegtüntetések sorozata vette kezdetét.

A hallgatók a héten közölték, amennyiben nem teljesülnek követeléseik, a polgári engedetlenség minden eszközével élni fognak annak érdekében, hogy megóvják "a szabad és törvényes demokratikus rendszerhez való alapvető jogukat".

Szerbiában a tervek szerint 2027-ben tartanak parlamenti és elnökválasztást.


Energiatárolókat telepítettek az Energiabörze tagvállatai 5 településen

Országszerte 5 helyszínen telepítettek energiatárolókat összesen csaknem 4,4 milliárd forint értékben az Energiabörze cégcsoport tagvállalatai – közölte a cégcsoport hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 29. 20:30
Megosztás:

Magyar szakember az európai ökogazdálkodás élén

Az Ökológiai Gazdálkodási Mozgalmak Európai Szövetsége (IFOAM Organics Europe) közgyűlése dr. Drexler Dórát, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ügyvezetőjét választotta a szervezet új elnökévé a 2026-2029-es időszakra. Az ökológiai termékpálya szereplőit képviselő szervezet új alelnökei Jérôme Cinel, az Interbio Nouvelle-Aquitaine vezetője, valamint Marian Blom, a holland Bionext szakértője lettek.
2026. 06. 29. 20:00
Megosztás:

Globálisan 16 százalékkal csökkent a kerozin ára májusban havi szinten

Globálisan 16,3 százalékkal volt alacsonyabb a repülőgép-üzemanyag ára májusban áprilishoz képest, aminek a hatására nőtt a globális légi árufuvarozás - áll a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 06. 29. 19:30
Megosztás:

Az Alteo több leányvállalatának egyesítéséről döntött

Több leányvállalatának egyesítésről döntött az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 06. 29. 19:00
Megosztás:

A kész dubaji lakások most olcsóbbak lehetnek az újaknál

A kész dubaji lakások egy része már olcsóbb lehet, mint a még építés előtt álló ingatlanok – állítja a térség egyik ingatlanszakértője. A különbséget az okozza, hogy a fejlesztők a növekvő építési költségek miatt tartják áraikat, miközben a másodlagos piacon sürgős eladók jelentek meg. A készpénzes vásárlók így egyes prémium ingatlanokat akár a februári áraknál 15–25 százalékkal olcsóbban is megszerezhetnek.
2026. 06. 29. 18:30
Megosztás:

Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására

Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását - közölte az uniós tanács hétfőn.
2026. 06. 29. 17:30
Megosztás:

Keddtől olcsóbb lesz az üzemanyag Horvátországban

Keddtől csökken az üzemanyagok ára Horvátországban, jóllehet a kormány részben emeli az energiahordozók jövedéki adóját és az üzemanyag-forgalmazók árrését.
2026. 06. 29. 17:00
Megosztás:

150 millió dolláros Uniswap-lépés forgathatja fel a stabilcoinpiacot

A Spark mintegy 150 millió dollárnyi likviditást helyezett át az Uniswap v4-re, hogy létrehozza a stabilcoinok közös devizapiaci rétegét. A nagyszabású DeFi-művelet megoldást kínálhat a piac egyik legsúlyosabb problémájára: az egyre több kibocsátó között szétaprózódó likviditásra.
2026. 06. 29. 16:30
Megosztás:

Csökkent az élelmiszerpazarlás az elmúlt kilenc évben Magyarországon

Az elkerülhető élelmiszerhulladék, vagyis az élelmiszerpazarlás mértéke az elmúlt kilenc évben 37,2 százalékkal csökkent Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felmérése alapján, amelyről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 06. 29. 16:10
Megosztás:

A vízfogyasztás csökkentését kérik több dél-zalai településen

Már a hétvégétől takarékosabb vízfelhasználást kért nyolc dél-zalai településen a helyi szolgáltató, az ellátást egy váratlan üzemzavar is nehezíti - közölte közösségi oldalán hétfőn a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt.
2026. 06. 29. 15:00
Megosztás:

A felújítást tervezők is nyerhetnek a csökkenő kamatkörnyezeten

A felújítást vagy korszerűsítést tervező háztartások számára kedvező fordulat jöhet a következő hónapokban a hitelpiacon. A bankközi kamatok látványos csökkenése és a legutóbbi jegybanki döntés együttesen megnyithatja az utat az olcsóbb ingatlanfedezetes hitelek felé – éppen akkor, amikor június végén lezárul a Vidéki Otthonfelújítási Program.
2026. 06. 29. 14:30
Megosztás:

USDT stabilcoin hiány Indiában: 8,5% fölé ugrott a stabilcoin felára

Jelentősen beszűkült a Tether stabilcoinjának indiai kínálata, ezért az USDT helyi árfolyama több mint 8,5%-kal haladja meg a hivatalos dollárárfolyamot. A hatósági vizsgálatok, a korlátozott beáramlás és a szabályozási bizonytalanság egyaránt hozzájárulhat a prémium látványos emelkedéséhez.
2026. 06. 29. 14:00
Megosztás:

Ütött az óra a kedvezményes devizaváltásban, így licitálnak egymásra a bankok

Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsunk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Itt tart most a bankok harca, ekkor és ennyi forintot lehet kedvezményesen devizára váltani.
2026. 06. 29. 13:30
Megosztás:

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelentett be

A Richter Gedeon Nyrt. csoportos létszámcsökkentést jelent be, amely meghaladja 30 napra vetítve a 30 főt. Ezzel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte - közölte a gyógyszeripari cég az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 29. 13:00
Megosztás:

Ismét jelentősen nőtt a biztosítók díjbevétele tavaly

A biztosítók díjbevétele tavaly ismét jelentősen, 15 százalékkal nőtt, a fióktelepekével együtt elérte a 2115 milliárd forintot - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett Biztosítási, pénztári, tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentéséből.
2026. 06. 29. 12:30
Megosztás:

Csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33-50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
2026. 06. 29. 12:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a héten?

Többnyire enyhe emelkedésben álltak az ázsiai részvénypiacok ma reggel, a hétvége Iránnal kapcsolatos változatos eseményeit követően.
2026. 06. 29. 11:30
Megosztás:

A hosszú lejáratú kötvényhozamok fokozatosan mérséklődtek a héten

Az amerikai kötvénypiacokon hozamcsökkenés volt megfigyelhető pénteken a rövid lejáratú hozamokban, miután a minneapolisi Fed-elnök, Neel Kashkari jelezte, hogy a márciusi egy vágás helyett júniusban immár egy idei kamatemelést tart valószínűnek, amelyet az iráni helyzettel és a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság fennmaradásával, valamint az AI forradalom által indukált beruházási boom-mal indokolt.
2026. 06. 29. 11:00
Megosztás:

Bejelentették, hogy ki lesz a NAV új elnöke

A NAV korábbi elnökének a megbízatása a kormányváltással automatikusan megszűnt. Azóta az elnöki feladat- és hatásköröket az adószakmai feladatokért felelős elnökhelyettes látja el.
2026. 06. 29. 10:35
Megosztás:

Újra rákapcsolt a Sharplink: 62,4 millió dollárért vett Ethereumot

Nyolc hónap kihagyás után ismét nagy lendülettel vásárol Ethert a Sharplink. A kriptokincstárat építő vállalat mindössze három nap alatt 39 196 ETH-val növelte állományát, miközben az Ether árfolyama havi szinten több mint 22 százalékot esett. A cég nemcsak az alacsonyabb árakat használhatja ki: egy új kezdeményezésen keresztül az Ethereum intézményi felhasználását is támogatja.
2026. 06. 29. 10:30
Megosztás: