Többet tervezünk költeni idén karácsonykor, mint tavaly

Az emberek többsége 3-4 héttel karácsony előtt kezdi meg az ajándékok beszerzését, csupán két százalék az, aki az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást, leginkább előre a 27-35 éves korosztály tervezi meg az ünnepi készülődést. Ez derült ki az MBH Bank reprezentatív kutatásából, amelyben idén is megvizsgálták a lakosság karácsonyi ajándékozási szokásait, valamint, hogy milyen módon finanszírozzák az ünnepi időszakban a vásárlásaikat. A kutatásban megkérdezettek nagy része előre megtervezi a költéseit, a legtöbben 50-100 ezer forint közötti összeget szánnak idén ajándékra. Az emberek közel fele hajlamos rá, hogy túlköltekezik, és keretein felül költ, emiatt pedig nő a különböző fedezetlen hiteltermékek iránti kereslet az ünnepi időszakban.

Többet tervezünk költeni idén karácsonykor, mint tavaly

Továbbra is népszerű ajándék az édesség és a könyv

Az MBH Bank felméréséből kiderült, hogy átlagosan 6 embert ajándékozunk meg karácsonykor, a legnépszerűbb ajándék idén is az édesség és a könyv, de 36 százalékban élményekkel ajándékozzák meg egymást az emberek, valamint továbbra is népszerű választás a gyermekek számára a társasjáték. A vásárlók több mint fele (54%) már a karácsony előtti 3-4 hétben elkezdi beszerezni az ajándékokat. A beszerzett ajándékok tekintetében egyre nagyobb figyelmet kap a fenntarthatóság, a megkérdezettek 41 százaléka a csomagolással, 11 százalékuk a tudatos vásárlással járul hozzá a környezet védelméhez.

Az emberek többsége a kutatás során úgy nyilatkozott, hogy nagy figyelmet fordít az ajándékok kiválasztására. A megkérdezettek 22 százaléka előre tudja, hogy kinek mit szeretne venni karácsonyra, és ugyanennyi azok aránya is, akik karácsony előtt körülnéznek az interneten vagy az üzletekben, és a kínálat alapján döntenek. A válaszadók nagy része ugyanakkor azt válaszolta, hogy körülbelül tudja, hogy mit szeretne vásárolni, de az üzletek kínálata is nagyban befolyásolja a választást (42%).  A megkérdezettek több mint fele mondta, hogy ajándékok helyett inkább az együtt töltött időre és a közös programokra helyezi a hangsúlyt.

Növekszik a felhasznált hitelkeret

A kutatásban megkérdezettek nagy része (78%) előre eltervezi, hogy milyen értékben szeretné meglepni szeretteit karácsonykor, azonban 49 százaléka az embereknek mégis úgy gondolja, hogy hajlamos a túlköltekezésre az ünnepi időszakban.

Az előző évhez képest idén csökkent azok aránya, akik 20-30 ezer forint közötti összeget szánnak ajándékra, és növekedett azok aránya, akik 50-100 ezer forint között költenek – derült ki az MBH Bank reprezentatív felméréséből.

Az ünnepi költségvetés tervezésekor ugyan számottevő azok aránya, akik vásárlásra félretett pénzből fizetik az ajándékokat (18%), azonban a legtöbben az aktuális fizetésükből finanszírozzák a tervezett vásárlást (34%). 9 százaléka a megkérdezetteknek valamilyen hitelkeretből (hitelkártya, folyószámlahitel, banki kölcsön, gyorskölcsön) fedezi a kiadásait. A hitelkártyával rendelkezők átlagosan 27 ezer forint összegben tervezik felhasználni a hitelkeretüket, ami 10 ezer forinttal meghaladja a tavalyi eredményt.

„Az MBH Bank évről évre megvizsgálja karácsonykor a vásárlási szokásokat, hogy nyomon követhessük az ügyféligényeket, preferenciákat és ügyfélszokásokat, amelyek mentén még inkább személyre tudjuk szabni termékeinket és szolgáltatásainkat. Ahogyan a kutatás is mutatja, az év ezen szakában hajlamosabbak vagyunk kereteinken túl költeni és a kiszemelt ajándék megvásárlásához valamilyen hitelt igénybe venni. Az ünnepi vásárlás során is érdemes azonban átgondoltan dönteni a fogyasztási hitelek felvételéről. Az egyes hiteltípusok – hitelkártya, személyi kölcsön, áruhitel, folyószámlahitel – eltérő jellemzői miatt fontos a felhasználási célhoz leginkább igazodó hiteltermék kiválasztása” – hívta fel a figyelmet Soós Csaba, az MBH Bank lakossági üzletfejlesztési ügyvezetője.

Törvényi döntés! A nyugdíj és a résznyugdíj fogalma kettévált

Ha valaki eléri a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem rendelkezik az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges legalább 20 év szolgálati idővel, viszont legalább 15 év szolgálati időt igazolni tud, akkor öregségi résznyugdíjra lehet jogosult. Nézzük meg részletesen, mit jelent ez a gyakorlatban.
2026. 04. 29. 01:30
Megosztás:

Nyugdíj korhatár Ausztriában 2026

Ausztriában a nyugdíjkorhatár kérdése 2026-ban nem pusztán adminisztratív adat, hanem társadalombiztosítási, munkaerőpiaci és demográfiai szempontból is kiemelt jelentőségű téma.
2026. 04. 29. 01:01
Megosztás:

Aktív piaci folyamatok mellett javultak a Budapesti Értéktőzsde eredményei 2025-ben

Tovább erősítette piaci szerepét és pénzügyi teljesítményét a Budapesti Értéktőzsde, a közgyűlés elfogadta a társaság 2025. évi üzleti jelentését. A beszámoló szerint az éves összbevétel 4,338 milliárd forintot, az EBITDA 1,680 milliárd forintot tett ki, míg a nettó eredmény – a KELER Csoport BÉT-re jutó eredményével együtt számolva – 9,635 milliárd forintra bővült. A BÉT éves rendes közgyűlésén az adózott eredmény felhasználásáról és az osztalékfizetésről is határoztak, valamint jóváhagyták a társaság új, 2026–2028 közötti időszakra vonatkozó stratégiáját, és döntöttek az újonnan alapított BÉTx Pénzügyi Zrt. tőkeemeléséről is.
2026. 04. 29. 00:30
Megosztás:

Irán miatt nem tud kamatot vágni az MNB

Ismét kamattartásról határozott a Monetáris Tanács. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékon maradt az alapkamat, és a kamatfolyosó sem változott.
2026. 04. 29. 00:05
Megosztás:

Jelentős javulás a Samsung SDI eredményeiben: Központban a magyarországi gyár fejlesztése

A Samsung SDI közzétette 2026-os első negyedéves pénzügyi jelentését. A vállalat bevételei emelkedtek, üzemi vesztesége pedig radikálisan csökkent, ami megalapozza a második félévre várt nyereségességet. A stratégiai bővülés kulcsszereplője a vállalat magyarországi egysége lesz.
2026. 04. 28. 23:30
Megosztás:

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést integrálnak a wizzair.com weboldalon és a Wizz Air alkalmazásban, hogy segítsék az ügyfeleket a járatkésések esetén felmerülő problémák kezelésében.
2026. 04. 28. 23:00
Megosztás:

Nem változtatott a kamatokon az MNB

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően áprilisban 6,25%-on hagyta az alapkamatot az MNB és a kamatfolyosó sem változott. A döntés egyhangú volt, csak az alapkamat tartását tárgyalták az ülésen.
2026. 04. 28. 22:30
Megosztás:

Olajfinomítóban keletkezett tűz miatt hirdettek rendkívüli állapotot

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi olajfinomítóban - közölte kedden a Krasznodari terület operatív parancsnoksága a Telegram-csatornáján.
2026. 04. 28. 22:00
Megosztás:

Közel kétszerésére nőtt az Eximbank adózott eredménye 2025-ben

Az Eximbank tavalyi adózott nyeresége 28,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 14,4 milliárd forintról, a növekedéshez a kamatbevételek mellett a kereskedési és befektetési műveletek eredménye is hozzájárult - közölte kedden az EXIM Magyarország a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 28. 21:30
Megosztás:

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt

Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 04. 28. 21:05
Megosztás:

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.

Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után - közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 04. 28. 20:30
Megosztás:

Befektetési kategóriává vált a műtárgy: milliós órák és tízmilliós ékszerek hajtják a hazai aukciós piacot

A műtárgyak egyre inkább alternatív befektetési eszközként jelennek meg Magyarországon is – ezt jól mutatja a BÁV ART május 19-én és 20-án megrendezésre kerülő 87. Művészeti Aukciójának kínálata, ahol több tízmillió forintos kikiáltási árú tételek és gyűjtői darabok kerülnek kalapács alá.
2026. 04. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 28. 19:30
Megosztás:

A bérnél sokkal nagyobb probléma tizedeli a munkaerőállományt

A munkaerőhiányról és annak okairól, megoldásáról szóló hírek évek óta elsősorban a bérekre és a toborzásra koncentrálnak, miközben egy egyre súlyosabb, kevésbé látható probléma formálja alapjaiban a munkaerőpiacot: a kiégés. A WHC Csoport szakértői szerint 2026-ra világossá vált, hogy a munkavállalók megtartásának egyik legnagyobb akadálya már nem feltétlenül az anyagi verseny, hanem a tartós munkahelyi stressz és a mentális túlterheltség.
2026. 04. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,3 milliárd forintot fizet a Temu a magyaroknak a GVH-nak köszönhetően

Összesen legalább 882 millió forintot fizet vissza a magyar vásárlóknak a Temu online piactér európai üzemeltetője – a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárásának eredményeként. Emellett a cég 437 millió forint bírságot is befizet a magyar központi költségvetésbe, továbbá egy átfogó megfelelési program végrehajtását is vállalta. A Temu-t üzemeltető vállalkozás az eljárás során végig együttműködött a GVH-val, lemondott a jogorvoslati jogáról, illetve több kifogásolt kereskedelmi gyakorlat alkalmazásával már az eljárás során felhagyott.
2026. 04. 28. 18:30
Megosztás:

A Gránit Bank az eredménytartalékba helyezi rekordmértékű nyereségét

A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 18:00
Megosztás:

Új online platformot indított az MKIK

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos fejlesztésű, mesterséges intelligencia alapú online platformot indított KAPTÁR néven, hogy segítse a vállalkozásokat az üzleti partnerek és a szabad kapacitások gyors, célzott megtalálásában - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 28. 17:30
Megosztás:

Átfogóbb együttműködéssel készül a nyári csúcsforgalomra a HungaroControl és a HungaroMet

A tavalyi sikeres együttműködés eredményeire építve tovább erősíti szakmai kapcsolatát a HungaroControl és a hazai meteorológiai szolgáltató, a HungaroMet. Április 15-től, 8 és 20 óra között, ismét kijelölt meteorológus segíti a léginavigációs szolgáltató munkatársait az irányítóteremben, míg május 1-jétől az éjszakai műszakokat is készenléti, időjárásvezérelt rendszerben támogatják. Emellett kezdetét veszi a légiforgalmi irányítók által használt repülésmeteorológiai szoftver többlépcsős továbbfejlesztése is, amely még pontosabb döntéstámogatást biztosít az időjárási helyzetek kezeléséhez.
2026. 04. 28. 17:00
Megosztás:

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be

Horvátország egységes villamosenergia-hálózati csatlakozási díjakat vezet be, megszüntetve ezzel a beruházók számára több éve fennálló bizonytalanságot és kiszámíthatóbbá téve az új energiaberuházások előkészítését - közölte országos energiaszabályozó hatóság (HERA).
2026. 04. 28. 16:30
Megosztás:

A Wizz Air növeli kapacitásait és fenntartja az alacsony árakat

A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést - közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
2026. 04. 28. 16:00
Megosztás: