Tovább egyeztet egymás között a kormány és a bankszövetség

A kormány és a bankszövetség között folytatódtak az egyeztetések, az új vállalati hitelek esetén a futamidő alatt 6 hónapig 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

Tovább egyeztet egymás között a kormány és a bankszövetség

A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban a minisztérium és a bankszövetség között több alkalommal intenzív és konstruktív szakmai párbeszéd zajlott a piaci hitelezés ösztönzése érdekében. Ebbe illeszkedik a minisztérium szakértői által a múlt hét elején elindított szakmai vita is.

A szakmai vita középpontjában az állt, hogy a banki hitelek szempontjából meghatározó 3 hónapos BUBOR kamata és az azonos lejáratú Diszkont Kincstárjegy (DKJ) hozama lényegesen szétvált - amire az elmúlt 20 évben nem volt példa -, ezzel zavart okozva a pénzpiaci termékek árazásában. Lehetőség nyílt volna referenciakamatként az alacsonyabb DKJ hozamszint alkalmazására. A banki gyakorlat ugyanakkor a piac által ismert, általánosan használt és magasabb kamatszinten lévő BUBOR-t alkalmazza - jelezte a tárca.

A Magyar Bankszövetség az NGM jelzésével összhangban elfogadta, hogy e két alapvető referenciakamat között szétválás történt, amely helyzet megoldására konstruktívan reagált. Világossá tette, ahogy a kormány és a piac, úgy a bankszektor számára is kedvezőtlen környezetet jelent a magas kamatok miatti alacsonyabb hitelkereslet és beruházási aktivitás. A bankszövetség a kamat-szétválás kezelése érdekében felvetette, hogy a bankok önkéntes csatlakozása alapján vállalnák, hogy a vállalati ügyfelek számára a forint alapú piaci hiteleket átmeneti időszakra "akciósan" kínálják, ami a gyakorlatban érdemi hitelkamat-csökkentést jelenthet - közölte az NGM.

A kormány célja, hogy 2024-ben helyreállítsa a gazdasági növekedést, amelyhez a megoldást ugyanakkor csak az jelentheti, ha a bankok a következő 3 hónapban olyan új vállalati hitelszerződéseket köthetnek, amelyek esetében a BUBOR feletti kamatfelárat 0 százalékos szintre csökkentik. Ez a felár a hitel folyósításától számított 6 hónapig marad 0 százalékos szinten, majd ezt követően visszaállhat a normál szintre - ismertette a tárca.

A közlemény szerint a Magyar Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői tárgyalásán a bankszövetség jó megoldásnak találta a kormány javaslatát. A bankok így önkéntesen fogják vállalni ennek alkalmazását.

A bankszövetség támogatólag felhívja a tagbankjai figyelmét a vállalati hiteleknek a következők szerinti átalakítási lehetőségére: az akcióhoz önkéntesen csatlakozó egyes kereskedelmi bankok egyedi döntésük alapján vállalják, hogy egy kedvezményes időszak keretében, a 2024. február 1. és 2024. május 1. között megkötött valamennyi új vállalati forinthitel esetében átmenetileg, azaz a futamidő első 6 hónapjában 0 százalékra csökkentik a BUBOR feletti kamatfelárat, ezáltal érdemben csökkentve a vállalati hitelek kamatszintjét.

Az önkéntes vállalás a hitelfelvétel céljától függetlenül érvényes lehet minden vállalati hitelre, beleértve a folyószámlahiteleket, a forgóeszközhiteleket, valamint amennyiben a folyósítás az idei évben megkezdődik, akkor a beruházási hitelekre is, továbbá minden új vállalati hitelre futamidőre való tekintet nélkül. Mindez 2-4 százalékpontos hitelkamat csökkentést jelent - emelte ki az NGM.

A nemzetgazdasági miniszter a KKV kamatstop intézményének kivezetésével kapcsolatban tájékoztatást nyújtott a bankszövetség képviselőinek. Hangsúlyozta, hogy a kamatstop kivezetésére csak úgy kerülhet sor, hogy senkinek sem növekedhet a törlesztőrészlete. Hozzátette: a jelenlegi folyamatok alapján, a piaci kamatvárakozásoknak megfelelően áprilisig a referenciakamatok 8 százalék alá csökkenhetnek, ami a kamatstop szabályozásában rögzített kamat alatti szint. Ez azt jelenti, hogy a kivezetés senkit sem érintene hátrányosan. Ezért a kormány szándékai szerint a hatályos jogszabályok alapján 2024. április 1-jével lejáró KKV kamatstop intézményét nem hosszabbítják meg.

Nagy Márton megköszönte a bankszövetség konstruktív hozzáállását és együttműködését, továbbá a hitelezés helyreállítása érdekében tett eddigi erőfeszítéseit. Hozzátette, hogy a vállalati hiteleket érintő most induló önkéntes banki vállalások érdemben fogják segíteni a piaci hitelezés további ösztönzését, a gazdasági teljesítmény növekedését - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: