Trükkök az internetes kereséshez: okosabb a Google, mint hinnéd!

Bizonyos trükkök bevetésével nagyságrendekkel lehet növelni a kereséseink hatékonyságán. A Google-ben időintervallumokra, fájltípusokra és konkrét kifejezésekre is szűrhetünk akár egy adott honlapon belül is, de ki is zárhatunk igény szerint szavakat a találati listából. Gál Kristóf vállalkozófejlesztő szakember szerint a felhasználói szokások tanulmányozásával a cégek is közelebb kerülhetnek ahhoz, hogy miként tudnak a lehető legtöbb emberhez eljutni.

Trükkök az internetes kereséshez: okosabb a Google, mint hinnéd!

 A mindennapjaink részévé váltak a keresőoldalak, melyek az életünket hivatottak valamelyest megkönnyíteni, sokszor mégis bosszúságot okozhatnak. Alighanem mindenkivel előfordult már, hogy hiába szeretett volna megtalálni egy terméket, szolgáltatást, éttermet, régi ismerőst, vagy bármi mást a neten, a találati lista nem hasonlított a várt eredményhez. Gyakran megesik az is, hogy túl sok weboldal közül kell válogatnunk, és így sem jutunk egyről a kettőre.

Ahhoz, hogy a fejtöréstől megkíméljük magunkat, ajánlott már nekifutásból minél részletesebb kereséssel próbálkozni. Gál Kristóf, a Klikkmarketing alapítója egy egyszerű példával élve rámutatott, ha a „cipő” szót ütjük be a keresőbe, akkor rengeteg találatot kapunk, de ha mellétesszük a márkát, a típust és a méretet is, úgy nagyobb valószínűséggel szaladunk bele a kívánt termékbe.

A vállalkozófejlesztő szakember a felhasználóknak azt javasolja, hogy használják ki a Google minden releváns funkcióját a kereséseiknél, mert azoknak hatalmas hozzáadott értékük lehet az eredményekhez.

„Ha idézőjelbe teszünk egy több szóból álló kifejezést, akkor a keresőmotor csak azokat a találatokat fogja megjeleníteni, amelyek pontosan ilyen formában tartalmazzák azokat. Ezzel ellentétesen, ha kötőjelet teszünk egy keresőszó elé, akkor azt kizárjuk a keresésből és ilyen formában szűkíteni tudjuk a találati listát. Lehetőségünk van továbbá arra is, hogy egy általunk bepötyögött szót csak a címekben keressünk” – sorolta.

Gál Kristóf elmondta, a Google-ben be lehet állítani, hogy milyen nyelvű cikkeket keressünk, milyen időintervallumban és melyik honlapon. Ezek együttes használatával jóval hamarabb a számunkra legrelevánsabb oldalon köthetünk ki. Megemlítette továbbá, hogy a platform képkeresője is rendkívül pontos találatokat tud kihozni, így ha például egy terméket szeretnénk összehasonlítani különböző weblapokon, ezt a funkciót is érdemes kipróbálni.

Lesben állnak a vállalkozások

A Klikkmarketing alapítója felhívta rá a figyelmet, hogy a keresési szokásokból rengeteget tanulhatnak a cégek is, hiszen sok hasznos információt árulnak el a fogyasztókról. Amennyiben valaki több szavas kifejezésre keres, az konkrét vásárlási szándékot jelezhet, amiből SEO szempontból könnyen lehet profitálni.

„A vállalkozóknak kifizetődő lehet megfigyelniük, hogy egy adott szóra a Google milyen ajánlatokat dob fel a felhasználónak a leggyakoribb kereséseknél. Ebből is lehet jó ötleteket találni arra vonatkozóan, hogy a webshop, blog vagy más típusú honlap keresőoptimalizálását milyen irányba lenne a legjobb fejleszteni, hogy lehetne még több vásárlót az oldalra terelni” – javasolta.

Hozzátette, ha megértjük, mire szoktak keresni a fogyasztók, azzal versenyelőnybe is kerülhetünk. A Google hirdetések beállítása ugyanakkor a laikusok számára bonyolult lehet, ezért érdemes szakértői segítséget kérni, másként sokkal több pénzt égethet el a cég, mint amennyit a terelt forgalommal megszerezne.

Gál Kristóf végezetül a kérdésre válaszolva közölte, a Klikkmarketingnél mindig arra törekednek, hogy az ügyfél jó döntést tudjon hozni a saját cége szempontjából. Ehhez mindenekelőtt felmérik az a partnerek célját, és annak alapján dolgozzák ki a megfelelő stratégiát, zárta gondolatait.

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát a Moodys

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb, "Aaa" szintű besorolásait a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti, és nem számol Dánia nemzetbiztonsági kockázatainak jelentős növekedésével.
2026. 01. 18. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió döntése értelmében 2033-ig valamennyi tagállamban kötelezően át kell térni az új típusú vezetői engedélyekre. De pontosan kiket érint a csere, és milyen határidőkkel kell számolni?
2026. 01. 18. 02:00
Megosztás:

Bejött amitől sokan féltek: itt a készpénzfizetési limit

Jelentős mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió a pénzmosás visszaszorításában: elfogadták a 10 000 eurós készpénzfizetési felső határt, azt követően, hogy már tavaly decemberben létrehozták az uniós pénzügyi rendszer tisztaságát felügyelő központi hatóságot, az AMLA-t.
2026. 01. 18. 01:00
Megosztás:

Nagy meglepetés lett az 5-ös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 01. 18. 00:05
Megosztás:

Nemzeti Bitcoin Tartalék az Egyesült Államokban? – Jogszabályi akadályok fékezik az ambiciózus tervet

Egyre több szó esik arról, hogy az Egyesült Államok hivatalos Bitcoin tartalékot hozna létre, ám a valóság sokkal bonyolultabb, mint a politikai ígéretek. Bár Donald Trump korábbi elnök már aláírt egy rendeletet a stratégiai BTC-tartalék létrehozásáról, a kivitelezés jogi útvesztőkben akadt el. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és mi lehet a kriptoközösség jövője szempontjából ennek a jelentősége.
2026. 01. 17. 23:00
Megosztás:

Miért csak a kezdet a 240%-os emelkedés a január legjobb kripto előértékesítésében

A kriptovaluta előértékesítések során egy korai emelkedés gyakran a projekt végét jelzi.
2026. 01. 17. 22:00
Megosztás:

Húszéves a Mária Rádió

Húszéves a Mária Rádió, a 2026-os jubileumi év megnyitóját a budapesti Szent István-bazilikában tartották szombat este a rádió történetét bemutató album bemutatójával, kerekasztal-beszélgetéssel és szentmisével, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutatott be.
2026. 01. 17. 21:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) 4 millió dollárt gyűjtött banki forradalomhoz: Lehagyja a $2,10-on stagnáló DOT-ot, mint az év legjobb altcoinja

A Digitap ($TAP) 4,1 millió dollárt is meghaladó előértékesítési bevétele azt mutatja, hogy a piac valós időben választja a banki hasznosságot az infrastruktúrával szemben.
2026. 01. 17. 20:00
Megosztás:

2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz

Az Otthon Start program alapjaiban fogja meghatározni 2025 második fele után az idei évet is, így 2026 is az elsőlakás-vásárlók éve lesz - mondta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton Budapesten, az Otthon Start Expón.
2026. 01. 17. 19:00
Megosztás:

A kormány támogatja a külterületi utak fejlesztését

A külterületek jó megközelíthetősége kulcskérdés a vidéki vállalkozások és a helyi közösségek számára, amelynek megteremtését az Agrárminisztérium is kiemelten támogatja. A "Külterületi utak fejlesztése" című felhívás keretében már több körben születtek támogatói döntések, így összesen már több mint 330 önkormányzat kérelme részesült pozitív támogatói döntésben, 30 milliárd forint összegben - jelentette ki a Facebook-oldalán szombaton az agrárminiszter.
2026. 01. 17. 17:05
Megosztás:

Szlovénia két katonatisztet küld Grönlandra

A szlovén kormány döntése alapján két katonatisztet küldenek Grönlandra egy dán vezetésű nemzetközi katonai gyakorlat előkészítésére és végrehajtására - közölte a szlovén védelmi minisztérium szombaton.
2026. 01. 17. 16:00
Megosztás:

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron

Akadálymentes peront alakítanak ki a Keleti Pályaudvaron - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 01. 17. 15:00
Megosztás:

Kövér László az Országházban fogadta a chilei Képviselőház elnökét

Kövér László az Országházban fogadta José Miguel Castrót, a chilei Képviselőház elnökét - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 17. 14:00
Megosztás:

Vitalik Buterin: 2026 lesz az Ethereum nagy visszatérése a decentralizáció és az adatvédelem felé

Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, új korszakot hirdetett a világ második legnagyobb blokklánc-hálózatának életében. Egy friss bejegyzésében a 2026-os évet nevezte meg fordulópontként, amikor az Ethereum visszatér alapértékeihez: a felhasználói autonómiahoz, a decentralizációhoz és a valódi adatvédelemhez. Egy évtizedes kompromisszumok után Buterin szerint itt az idő, hogy visszavegyük, amit elveszítettünk.
2026. 01. 17. 13:00
Megosztás:

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet - hívja fel a figyelmet a Forvis Mazars könyvvizsgáló és adótanácsadó cég, amely az MTI-nek küldött közleményében a kapcsolt vállalkozások számára különösen fontosnak nevezi, hogy áttekintsék jelenlegi folyamataikat, és időben felkészüljenek az új előírások szerinti dokumentációra.
2026. 01. 17. 12:00
Megosztás:

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze palackvisszaváltásokból

Több mint 120 millió forint adomány gyűlt össze rászoruló családoknak a palackvisszaváltásokból fél év alatt – közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. pénteken.
2026. 01. 17. 09:00
Megosztás:

Jól működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere az elmúlt hetekben

Az elmúlt hetekben bebizonyosodott, hogy működött a katasztrófavédelem és a rendőrség rendszere, a magyar emberek biztonságban érezhették magukat - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
2026. 01. 17. 08:00
Megosztás:

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány

Üzleti központot létesít Kijevben a brit hadiipari cégeknek a brit kormány az idén.
2026. 01. 17. 07:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal

Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági rendszerében óriási lyukat jelentene, ha nem rendelkezne Grönlanddal - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök pénteken.
2026. 01. 17. 06:00
Megosztás:

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteken.
2026. 01. 17. 04:00
Megosztás: