Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását

Az Egyesült Államok átmenetileg átveszi Venezuela irányítását, amíg nem sikerül "biztonságos, megfelelő és megfontolt" politikai átmenetet végrehajtani az országban - jelentette be Donald Trump amerikai elnök szombati sajtótájékoztatóján, amelyet azután tartott, hogy az amerikai fegyveres erők egy éjszakai művelet során elfogták Nicolás Maduro venezuelai elnököt és feleségét Caracasban.

Trump: az Egyesült Államok átveszi Venezuela irányítását

Trump közölte: Washington nem akarja megkockáztatni, hogy "valaki más kerüljön hatalomra" úgy, hogy az a korábbi évekhez hasonló helyzetet eredményezzen.

Kijelentette: az Egyesült Államok célja "a béke, a szabadság és az igazságosság" biztosítása a venezuelai nép számára, beleértve azokat is, akik jelenleg az Egyesült Államokban élnek, de vissza szeretnének térni hazájukba. "Venezuela az ő hazájuk" - fogalmazott.

A művelet nagyságrendjéről szólva Trump kijelentette, hogy a második világháború óta nem volt példa ilyen mértékű és ilyen szinten összehangolt amerikai katonai akcióra a térségben, külön kiemelve a légi, tengeri és szárazföldi erők egyidejű alkalmazását.

Az elnök hangsúlyozta: a hadművelet során egyetlen amerikai katona sem halt meg, és egyetlen amerikai katonai eszköz sem semmisült meg, miközben az amerikai hadsereg elsöprő erőt vetett be a levegőben, a szárazföldön és a tengeren. Hozzátette, hogy az Egyesült Államok egy második, nagyobb csapásra is felkészült, de erre "valószínűleg nem lesz szükség".

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a Kongresszust a művelet előtt szándékosan nem tájékoztatták, mert álláspontja szerint az információk kiszivárgása veszélybe sodorta volna az akció sikerét. Úgy fogalmazott: előzetes értesítés esetén "emberek haltak volna meg".

Szintén kérdésre reagálva leszögezte: nem támogatják, hogy María Corina Machado ellenzéki politikus vezesse az országot az átmeneti időszakban. Elmondása szerint az Egyesült Államok nem egyetlen ellenzéki politikus személyében gondolkodik, és nem kívánja megismételni a korábbi évek gyakorlatát, amikor egyetlen személy mögé állt be. Közlése szerint Venezuela irányítását egy amerikai felügyelet mellett működő csoport látja el addig, amíg a stabilitás és az átmenet feltételei nem adottak.

Trump újságírói kérdésre válaszolva nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy amerikai katonákat vezényeljenek az országba, amennyiben azt a biztonsági helyzet szükségessé teszi. Kijelentette: "a béke elnökének" tartja magát, ugyanakkor nem tartja elfogadhatónak az azonnali kivonulást pusztán a konfliktus elkerülése érdekében.

Az elnök floridai rezidenciáján tartott sajtótájékoztatón Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter történelminek nevezte az akciót, és hangsúlyozta: szavakkal alig lehet visszaadni a műveletben részt vevők bátorságát, elszántságát és rendkívüli pontosságát. A művelet az amerikai haderő kiválóságát mutatta meg - fogalmazott Pete Hegseth, aki szerint ilyen szintű összehangolt fellépésre a világon egyetlen más ország sem lenne képes.

Dan Caine tábornok, az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke részletesen ismertette az éjszakai hadművelet végrehajtásának fázisait.

Elmondása szerint az akció több hónapos tervezés és előkészítés eredménye volt, a művelet során több mint 150 légi eszközt vetettek be, amelyek húsz különböző szárazföldi és tengeri bázisról szálltak fel, miközben a helikopterek alacsonyan közelítették meg Caracas térségét. A bevetést folyamatos hírszerzési és műholdas megfigyelés támogatta. Caine elmondta: az amerikai erőket a művelet során ellenséges tűz érte, egy légi eszköz megsérült, de minden katona és eszköz visszatért, a feladatot pedig amerikai veszteség nélkül hajtották végre.

Marco Rubio külügyminiszter a sajtótájékoztatón kijelentette:

Nicolás Maduro 2020 óta vádemelés alatt áll az Egyesült Államokban, és nem csupán Washington, hanem az Európai Unió és számos más ország sem ismeri el legitim vezetőnek. Felidézte, hogy Maduro több alkalommal is lehetőséget kapott a békés rendezésre, ezekkel azonban nem élt. Hangsúlyozta továbbá, hogy a mostani művelet egyértelművé tette: az Egyesült Államok nem tűri a halogatást és a politikai játszmákat, és amikor nemzetbiztonsági érdekei forognak kockán, cselekszik. Elmondása szerint az akció jellege és időzítése miatt nem volt lehetőség a Kongresszus előzetes értesítésére, mivel az veszélyeztette volna a művelet sikerét.


Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás:

Ellátási aggodalmak miatt globálisan emelkedtek az élelmiszerárak

Valamelyest emelkedett az élelmiszer-alapanyagok világpiaci árainak referenciaindexe augusztusban, mivel a hőség és az időjárással kapcsolatos egyéb kockázatok aggodalmat keltettek a jövőbeli kínálattal kapcsolatban – derül ki az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteken közzétett új adataiból.
2026. 09. 04. 18:30
Megosztás:

Óriási akkus energiatároló rendszert értékesített a magyar Futureal Lengyelországban

A Futureal Csoport és a Mithra Energy értékesítette a lengyelországi Trębaczewben található, 438 MW kapacitású akkumulátoros energiatároló rendszerét (BESS) az ENGIE Groupnak, a világ egyik vezető energetikai vállalatának. A Trębaczew-projekt jelenleg Lengyelország egyik legnagyobb, kivitelezés alatt álló akkumulátoros energiatároló fejlesztése.
2026. 09. 04. 18:00
Megosztás:

A DSV közvetlen sanghaji összeköttetéssel bővíti Air ThermoDirect hálózatát a globális gyógyszeripari központok kiszolgálására

A DSV új, közvetlen légi összeköttetést indít Luxemburg és a sanghaji Pudong Nemzetközi Repülőtér (PVG) között globális Air ThermoDirect hálózatának részeként, emellett további amerikai útvonalak bevezetését is tervezi. A fejlesztés tovább erősíti a vállalat hőmérséklet-szabályozott légi szállítmányozási szolgáltatásait, miközben támogatja a megbízható gyógyszerlogisztikai megoldások iránt folyamatosan növekvő piaci igényeket.
2026. 09. 04. 17:30
Megosztás:

Elindult a változás a digitális közigazgatásban: A rendszerszintű megújulás az állam működőképességének záloga

A hazai közigazgatási informatika átfogó, rendszerszintű megújítása nemcsak gazdasági érdek, hanem a magyar állam mindennapi működőképességének és ellátásbiztonságának elengedhetetlen feltétele. Egy frissen készült, hiánypótló szakpolitikai tanulmány rávilágít: a közigazgatás digitalizációja ma már jóval több, mint egyszerű technológiai kérdés. Elérkeztünk egy olyan ponthoz, ahol a korszerűtlen struktúrák átalakítása, a folyamatok egyszerűsítése és a hatékonyság növelése jelenti az egyetlen utat ahhoz, hogy elkerüljük a bürokratikus lemaradást, és valódi, 21. századi szolgáltatásokat biztosítsunk a lakosságnak és a piaci szereplőknek.
2026. 09. 04. 17:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 04. 16:30
Megosztás:

Pozitív meglepetést hozó kiskereskedelmi forgalmi adatok

Ma reggel tette közzé a KSH a júliusi kiskereskedelmi adatokat, az első meghatározóbb mutatót arról, hogyan startolt a fogyasztás a harmadik negyedévben.
2026. 09. 04. 16:00
Megosztás:

Milyen dinnyéket találtak az ellenőrök? Lezárult az NKFH és a kormányhivatalok idei görögdinnye-ellenőrzése

A nyári szezon egyik slágergyümölcse, a görögdinnye idén is a hatósági ellenőrzések fókuszába került. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok több mint 400 helyszínen ellenőrizték a hazai és külföldi származású dinnyéket. A vizsgálatok eredménye alapján a görögdinnye minősége összességében megfelelőnek bizonyult, ugyanakkor a jelölés és a nyomonkövethetőség terén továbbra is akadnak hiányosságok. Az ellenőrzések során több mint 1,5 millió forint bírság került kiszabásra.
2026. 09. 04. 15:30
Megosztás:

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni Budapesten

Lezárásokra és korlátozásokra kell készülni vasárnap futóverseny miatt a fővárosban; több busz- és villamosjáratot is érintenek a korlátozások - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 15:00
Megosztás:

Lannert Judit: visszatér az Erasmus a magyar egyetemekre

Az Erasmus visszatér minden magyar egyetemre - jelentette be az oktatási és gyermekügyi miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 09. 04. 14:30
Megosztás:

Kétlépcsős béremelés várható a szociális dolgozóknál

A kormány tervei szerint két lépcsőben, október közepén és jövő januártól emelik a szociális dolgozók, valamint a nevelést és oktatást közvetlenül segítő (noks) dolgozók bérét - közölte a miniszterelnök csütörtökön a kormányzati sajtótájékoztatón.
2026. 09. 04. 14:00
Megosztás:

A Waberer’s vasúti tagvállalata is részt vesz a paksi védekezésben

A Waberer’s vasúti tagvállalata, a PSP Rail Kft. is részt vesz a paksi védekezésben a MÁV Zrt.-vel, a Rail Cargo Hungaria Zrt.-vel, a Zemplénkő Kft.-vel és a Swietelsky cégcsoporttal együttműködve – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2026. 09. 04. 13:30
Megosztás:

Nyilvánosak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Nyilvánossá váltak az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteki közlése szerint olyan adatközlési rendszert alakított ki, amely egyszerre szolgálja az átláthatóságot, a szakmai visszacsatolást, az intézményi önértékelést és mindenekelőtt a betegbiztonság további erősítését.
2026. 09. 04. 13:00
Megosztás:

Elfogadta az úgynevezett maffiaellenes törvényt a montenegrói parlament

Elfogadta a montenegrói parlament az illegálisan szerzett vagyon elkobzásáról szóló, úgynevezett maffiaellenes törvényt, amely bizonyos esetekben jogerős elmarasztaló ítélet nélkül is lehetővé teszi a bűncselekményből származó vagyon végleges elkobzását - közölte péntekre virradóra a montenegrói közszolgálati televízió (RTCG).
2026. 09. 04. 12:30
Megosztás:

Változó játékszabályok – A sportközvetítési jogok lehetséges jövője az újjáalakuló magyar közmédiában

Az élő sport a média világának egyik utolsó olyan tartalomtípusa, amely még mindig képes milliókat a képernyő elé szögezni, egy időben, egy eseményt nézve. Miközben azonban a közvetítési jogok egyre drágábbak, a fogyasztás pedig egyre fragmentáltabb, a közszolgálati sportmédia számára is lényeges stratégiai kérdéssé válik, hogy milyen szempontok alapján indokolható egy-egy sportközvetítési jog megszerzése és megtartása.
2026. 09. 04. 12:00
Megosztás:

Egy év alatt 30 százalékkal nőtt a fennálló lakáshitel-állomány

Tavaly július óta 30 százalékkal nőtt a lakáscélú hitelek állománya, július végén az összeg majdnem elérte a 8000 milliárd forintot. A személyi kölcsönök állománya is dinamikusan bővül, a babaváró hitelek állománya viszont szinte stagnál. A folyószámlahiteleknél mérsékelt növekedés figyelhető meg, a hitelkártya-követeléseknél pedig még kisebb is lett a kamatozó állomány. A Bank360 a Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett statisztikáit elemezte.
2026. 09. 04. 11:30
Megosztás: