Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport stratégiai célja, hogy 2026-tól jelentős nemzetközi tőkét és finanszírozást vonjon be, tovább erősítve a Csoport globális jelenlétét és növekedési kilátásait.

A megnövekedett méret, komplexitás és földrajzi jelenlét mellett a korábbi irányítási modell már nem biztosítja a vállalatcsoport hatékony működtetését, ezért a 4iG átalakítja csúcsszervezetét, és szétválasztja a stratégiai és az operatív irányítását.

Ennek keretében a 4iG Nyrt. stratégiai befektetési holdingként működik tovább, a Csoport stratégiai irányítását és az üzletágak, illetve a Csoport működésének felügyeletét az Nyrt. Igazgatósága, élén Jászai Gellért elnök-vezérigazgatóval és a munkáját támogató alelnökökkel végzi.

A 4iG Csoport négy üzletági szakholdingja önálló operatív irányítást kap, közvetlenül támogatva a növekedési, nemzetközi terjeszkedési, valamint konszolidációs és hatékonysági céljaikat.

A 4iG Nyrt. új működési és irányítási modellre áll át, amely a Csoport következő növekedési szakaszát támogatja. Az új működés kialakítását követően a 4iG Nyrt. stratégiai befektetési holding szerepkört tölt be, így az átalakítás középpontjában a stratégiai tulajdonosi szerep és a napi operatív működés tudatos szétválasztása áll, összhangban a Csoport méretével, üzletági sokszínűségével és nemzetközi ambícióival. 

Az átalakítást egyrészt a Csoport egyre erősödő nemzetközi fókusza indokolja, mivel a 4iG az elmúlt években több iparágban, eltérő üzleti és szabályozási környezetben, növekvő súllyal van jelen a nemzetközi piacokon, ami új irányítási és működési megközelítést tesz szükségessé. Másrészt a növekedés egyik meghatározó jövőbeli motorja az űr- és védelmi ipari üzletág, amely önálló stratégiai súlyt képvisel a Csoporton belül. A 4iG űr- és védelmi ipari holdingvállalata (4iG SDT) előtt jelentős növekedési lehetőségek állnak, a Csoport célja pedig az, hogy ezen a területen a régióban komplex védelmi ipari integrátort hozzon létre, erős nemzetközi ipari, technológiai és pénzügyi partnerségekre építve.

Mindezekre reagálva az irányítási modell átalakításának célja egy olyan hatékony és rugalmas struktúra kialakítása, amely erősíti az átláthatóságot és a felelősségi körök egyértelműségét. Az új modellben a csoportszintű stratégiai ügyek irányítása, valamint a működés felügyelete elkülönül az üzletágak napi operatív irányításától, lehetővé téve a gyorsabb piaci reakciókat, a fókuszált végrehajtást és a teljesítményalapú működést.

Megújuló csúcsszervezet, új irányítási modell

Az átalakítás részeként 2026. január 15-től a 4iG Nyrt. irányítási struktúrája megújul. A korábbi, klasszikus vezérigazgatói és vezérigazgató-helyettesi felépítés megszűnik, helyét üzletági és funkcionális felelősségi körökre épülő alelnöki struktúra veszi át. A 4iG Csoport stratégiai irányítását, az üzletágak működésének és pénzügyeinek felügyeletét, valamint a kormányzati és nemzetközi üzleti kapcsolatok irányítását a 4iG Nyrt. Igazgatósága látja el, élén Jászai Gellért elnök-vezérigazgatóval, aki a társaság főrészvényeseként meghatározó szerepet tölt be a Csoport stratégiai vezetésében, munkáját pedig az általa irányított hat alelnök támogatja:

Tomcsányi Gábor – a 4iG Csoport működéséért felelős alelnök
Thurzó Csaba – a 4iG Csoport pénzügyeiért felelős alelnök
Sárhegyi István – Kormányzati kapcsolatokért, valamint az űr- és védelmi iparért felelős alelnök
Fekete Péter – Nemzetközi üzleti kapcsolatokért felelős alelnök
Tóth Béla – Informatikáért felelős alelnök
Blénessy László – Nemzetközi digitális infrastruktúráért felelős alelnök
Linczényi Aladin, korábbi általános alelnök leköszön pozíciójáról, valamint a 4iG Nyrt.-nél és a Csoport vállalatainál betöltött igazgatósági tisztségeiről. A jövőben közvetlenül Jászai Gellért elnök-vezérigazgató munkáját támogatja főtanácsadóként.

Üzletági irányítás erősítése: önálló holdingstruktúrák

A megújult irányítási modell következményeként a korábbi központosított holdingirányítást üzletági irányítás váltja fel. Az összesen négy stratégiai üzletág önálló menedzsmentet és szervezeti kereteket, döntési kompetenciákat és felelősséget kapnak, miközben továbbra is illeszkednek a csoportszintű stratégiai célrendszerbe.

Ennek részeként a 4iG Távközlési Holding Zrt. önálló szervezettel rendelkező holdingvállalattá válik, amely a jövőben a hazai és nyugat-balkáni érdekeltségek irányítását egy kézben fogja össze. A társaság közgyűlése 2026. január 15-i hatállyal Tábori Tamást nevezte ki elnök-vezérigazgatónak, aki korábban a 4iG Nyrt.-nél a távközlési stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettesi pozíciót töltötte be. Feladata, hogy 2026. június 30-ig kialakítsa a holdingvállalat szervezetét és funkcionális működését, illetve irányítsa a 4iG Csoport hazai távközlési érdekeltségeit (One Magyarország, 2Connect, PR-Telecom, Netfone) és a nyugat-balkáni leányvállalatait (One Montenegro, One Albánia), valamint az Észak-Macedón piacra lépést. A tervek szerint Tábori Tamás 2027. január 1-jétől a 4iG Csoport távközlési alelnökeként folytathatja munkáját.

A 4iG Csoport 2024-ben szervezte önálló üzletágba űr- és védelmi ipari tevékenységeit, létrehozva a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt.-t (4iG SDT), amely az iparág globális növekedési lehetőségeit hatékonyabban kihasználó, integrált működési modellben fogja össze a Csoport ezen területhez kapcsolódó érdekeltségeit. A 4iG SDT a piaci és technológiai sajátosságokhoz, valamint a leányvállalatok kompetenciáihoz igazodva működését öt fő üzletágba szervezte: az űripar, a légiipar, a szárazföldi rendszerek, a fegyver- és lőszergyártás, valamint a kiber- és védelmi digitalizáció. A társaság élén az alapítás óta vezérigazgatóként dr. Sárhegyi István áll, aki a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja az űr- és védelmi ipari szakholding működését, iparági együttműködéseit és növekedési stratégiáját, illetve immáron a 4iG Csoport kormányzati kapcsolatokért, valamint űr- és védelmi iparért felelős alelnökeként is. 

A 4iG Informatikai Zrt. a Csoport informatikai és rendszerintegrációs tevékenységeinek szakmai központja, amely elsősorban az állami, nagyvállalati és nemzetközi ügyfelek számára nyújt komplex IT-szolgáltatásokat. A társaság 2025 januárjától önálló vállalatként működik, a 4iG Nyrt.-ből történő kiválással jött létre. Az üzletág a megújult irányítási modellben önálló operatív fókusszal működik tovább Tóth Béla, a 4iG Csoport informatikáért felelős alelnökének stratégiai felügyelete mellett.

A 4iG Csoporton belül új üzletágként jön létre a 4iG International Digital Infrastructure Zrt., amely szintén elkülönült irányítási struktúrával működik, és kifejezetten a nagy léptékű, határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztések megvalósítására fókuszál. Az üzletág ernyője alá tartoznak azok a nemzetközi projektek, amelyek Észak-Afrika és Európa, illetve a Közel-Kelet közötti digitális összeköttetések kiépítését célozzák, beleértve az Észak-Afrikát Albániával összekötő tenger alatti adatkábel-rendszer megvalósítását – amely beruházás az Európai Bizottság támogatását is élvezi –, valamint az ehhez kapcsolódó szárazföldi vezetékes összeköttetések és az AI képességeket támogató adatközponti infrastruktúrák kialakítását. Az üzletág szervezeti és stratégiai kialakítása a nemzetközi digitális infrastruktúráért felelős alelnök, Blénessy László feladata. 

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás:

Orbán Anita miniszterelnök-helyettes lesz

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 25. 15:00
Megosztás:

Agrárközgazdasági Intézet: a nyerstej és a vágósertés ára csökkent, a tojás drágult márciusban

A nyerstej átlagára és a vágósertés termelői ára csökkent, a tojás csomagolóhelyi ára kissé nőtt 2025 azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb összesítéseiben.
2026. 04. 25. 14:00
Megosztás:

Leminősítette Szlovákiát az S&P

Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.
2026. 04. 25. 13:00
Megosztás:

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az EBRD

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).
2026. 04. 25. 12:00
Megosztás:

A „币安人生 token” fogalma, jelentése és értelmezése: mit mutat meg egy kínai nevű mémcoin a kriptopiac működéséről?

A kriptopiacon néha egyetlen furcsa név is elég ahhoz, hogy befektetők ezrei kapják fel a fejüket. A 币安人生 token, angolosított nevén gyakran BinanceLife, pontosan ilyen jelenség: kínai karakterekkel írt, BNB Chainen futó, mémcoin-jellegű kriptoeszköz, amely körül egyszerre keveredik a közösségi lendület, a spekuláció, a tőzsdei elérhetőség és a magas kockázat. A fogalom megértéséhez nem elég annyit mondani, hogy „ez egy token”: látni kell, hogyan működik a BNB Smart Chain, mit jelent a BEP-20 szabvány, miért tud egy mémcoin hirtelen nagy forgalmat produkálni, és miért lehet veszélyes összekeverni a népszerűséget a valódi értékteremtéssel.
2026. 04. 25. 11:00
Megosztás: