Új ügyvezető igazgató a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. élén

Jan Prins-t nevezte ki ügyvezető igazgatójává a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. A holland szakember több mint húsz éves nemzetközi tapasztalattal rendelkezik a transzformátorgyártás területén, 2016 óta dolgozik Magyarországon. Az újjászerveződő vállalat frissen kinevezett ügyvezetője az exporttevékenység fellendítésén fáradozik majd.

Új ügyvezető igazgató a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. élén

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. augusztustól Jan Prins-t nevezte ki a társaság új ügyvezetőjének. A holland szakember az üzem tevékenységének irányítása mellett a Transzformátor üzletág megerősítésében is jelentős részt fog vállalni.
 
Jan Prins több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a transzformátor iparágban. Elektronikai mérnökként diplomázott a Groningeni Egyetemen, majd Törökországban, az AREVA Turkey K+F mérnökeként helyezkedett el. Ezután a cég franciaországi fejlesztési központjában folytatta karrierjét, majd visszatért Törökországba, ahol sales menedzserként dolgozott. 2008-ban került a Compton Greaves-hez, a cég munkatársaként Belgiumban volt üzletfejlesztési-, valamint sales menedzser. 2013 és 2016 között a CG Indonesia elnök-vezérigazgatójaként a cég újjászervezését felügyelte a hatékonyság növelése és a jövedelmezőség javítása érdekében. 2016-ban nevezték ki a CG Electric Systems Hungary Zrt. transzformátorgyárának üzletágvezetőjévé. Jan Prins a korábbi Ganz-jogutód felszámolása után továbbra is a Ganz márkanév öregbítésén dolgozik majd, immáron a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. kötelekében.
 
„A Ganz világszerte az egyik legnagyobb név a transzformátorgyártás területén. Több mint húsz éves karrierem során, amelyet ebben az iparágban töltöttem, mindig csodáltam a vállalat történelmét és az itt dolgozó mérnökök magas minőségű munkáját” – mondta Jan Prins, a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója. A frissen kinevezett cégvezető hozzátette: „Nagy kihívás elé nézünk, hiszen az utóbbi években több gazdasági nehézséggel is meg kellett küzdenie a vállalatnak, azonban az újjászervezés rengeteg lehetőséget nyit meg a Ganz márkanév előtt, büszke vagyok, hogy ügyvezetőként vállalhatok szerepet a brand régi elismertségének visszaállításában.”

Oroszországban 41 millió embert oltottak be teljesen

Oroszországban 41 millióan kapták meg a Covid-19 elleni vakcina mindkét adagját, legalább az első komponenst pedig 47,5 millió - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságírók előtt pénteken Moszkvában.
2021. 09. 18. 05:00
Megosztás:

Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban

Minden korábbinál több forrás hasznosul a felsőoktatásban - emelte ki pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
2021. 09. 18. 04:00
Megosztás:

Ismét plafonon lehet az európai gázár

A már most is magas európai földgázárak újabb rekordokat dönthetnek az alacsony gáztárolási szintek miatt - jelentette ki Alekszej Miller, a Gazprom igazgatótanácsának elnöke egy online üzleti konferencián.
2021. 09. 18. 03:00
Megosztás:

Javulásban a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Javult valamelyest a fogyasztói hangulat szeptemberben az Egyesült Államokban a Michigan egyetem felmérése szerint, bár az aktuális helyzet megítélése romlott a megkérdezettek körében, kilátásaikat viszont kedvezőbben ítélték meg.
2021. 09. 18. 02:00
Megosztás:

Új jégcsarnok épült Veszprémben

Több mint egymilliárd forintból épült jégcsarnokot adtak át pénteken Veszprémben.
2021. 09. 18. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a Balaton kotrása

Novembertől folytatódik a Balaton mederkotrása, a térség vízellátórendszere felújításra és fejlesztésre szorul - hangzott el a Balaton Fejlesztési Tanács online megtartott pénteki ülésén.
2021. 09. 18. 00:01
Megosztás:

Korszerű buszokkal újulhat meg a fővárosi járműpark 2023-ban

Korszerű, környezetbarát autóbuszokkal újulhat meg a fővárosi járműpark 2023-ban annak köszönhetően, hogy a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közbeszerzési eljárásokat indított a közforgalmú buszjáratok üzemeltetésére.
2021. 09. 17. 23:00
Megosztás:

Újra lehet telefonon beteget jelenteni Ausztriában

Ausztriában azonnali hatállyal újra lehet telefonon beteget jelenteni - közölte az Osztrák Egészségbiztosítási Pénztár (ÖG) pénteken.
2021. 09. 17. 22:00
Megosztás:

Megnyitotta ausztriai chipgyártó üzemét az Infineon

Üzembe helyezte pénteken az ausztriai Villachban 1,6 milliárd eurós beruházással készült teljesítményelektronikai chipgyártó üzemét a német Infineon Technologies AG félvezető technológiai konszern.
2021. 09. 17. 21:00
Megosztás:

Pluszból mínuszba fordultak az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után veszteséggel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 09. 17. 20:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntekre

Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon és a hetet is veszteséggel fejezte be.
2021. 09. 17. 19:30
Megosztás:

Felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 45,60 pontos, 0,09 százalékos emelkedéssel, 52 376,91 ponton zárt pénteken.
2021. 09. 17. 19:00
Megosztás:

Felszaladt az infláció az euróövezetben

A magas energiaárak miatt egy évtizedes csúcsra gyorsult az infláció az euróövezetben augusztusban.
2021. 09. 17. 18:30
Megosztás:

Megugrott a ferihegyi repülőtér utasforgalma

Augusztusban meghaladta a 702 ezret az utasok száma a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ami 78 százalékkal több a tavalyi azonos időszakhoz képest; a koronavírus-járvány kialakulása óta ez volt a legforgalmasabb hónap - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
2021. 09. 17. 18:00
Megosztás:

Nem erre számítottak a britek, csökkent kiskereskedelmi forgalmuk

A várakozásokkal ellentétben csökkent augusztusban a brit kiskereskedelem forgalma, jóllehet továbbra is meghaladja a koronavírus-járvány előtti szintet.
2021. 09. 17. 17:30
Megosztás:

Hétvégén korlátozzák a forgalmat az Árpád hidon

Szombaton és vasárnap reggel fél héttől délután fél kettőig mossák az Árpád hidat, emiatt egy-egy forgalmi sávot részlegesen lezárnak - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2021. 09. 17. 17:00
Megosztás:

Oltatlanoknak állított ki védettségi igazolványt egy Szabolcs megyei háziorvos

Elfogtak a rendőrök egy 71 éves háziorvost, aki a gyanú szerint az elmúlt hónapokban olyan embereket juttatott védettségi igazolványhoz, akik nem kaptak koronavírus elleni védőoltást - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
2021. 09. 17. 16:30
Megosztás:

Rekordközelben a német-magyar kereskedelmi forgalom

Reális esély van arra, hogy idén rekordot dönt a Magyarország és Németország közötti kereskedelemi forgalom, amelynek értéke így meghaladhatja a 60 milliárd eurót - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.
2021. 09. 17. 16:00
Megosztás:

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben

Nőtt az építőipari termelés az euróövezetben júliusban.
2021. 09. 17. 15:30
Megosztás:

Folytatódik az iskolai oltási akció

Jövő héten visszatérnek az oltóorvosok az iskolákba, hogy beadják a második vakcinát a tanév elején koronavírus ellen beoltott diákoknak - közölték pénteken a koronavirus.gov.hu kormányzati oldalon.
2021. 09. 17. 15:00
Megosztás: