Válsághelyzet a székelyudvarhelyi kórházban

Válsághelyzet alakult ki a székelyudvarhelyi városi kórházban, miután az elmúlt időszakban az intézmény hat vezető beosztásban levő munkatársa is benyújtotta felmondását - közölte szerdán Szakács-Paál István, a székelyföldi városi polgármestere.

Válsághelyzet a székelyudvarhelyi kórházban

A székelyföldi elöljáró Facebook-oldalán azt írta, hogy elkezdte a helyzet kivizsgálását, és csütörtökön válsággyűlést tart az érintettek bevonásával. Ezt követően részletesen beszámol "a város legnagyobb intézményénél kialakult helyzetről".

Szakács-Paál István a Székelyhon hírportálnak úgy nyilatkozott, hogy a kialakult helyzet nem veszélyezteti a betegellátást. Elmondta: csütörtökre összehívta a kórház új igazgatótanácsát, egyaránt meghallgatja a távozó és a maradó alkalmazottak álláspontját, és utána akár konkrét döntéseket is bejelenthetnek. Ígérete szerint csütörtökön ismerteti a helyzetet a sajtóval.

Zörgő Noémi, a Hargita megyei város kórházának szóvivője a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy az igazgatók mellett alacsonyabb beosztásban lévő alkalmazottak is távoztak az intézményből, de mind a kórházban, mind a járóbeteg-rendelőben zavartalan az ellátás.

A Hargita Népe megyei napilap a székelyudvarhelyi kórházban dolgozó alkalmazottaktól úgy értesült, a felmondások hátterében az állhat, hogy korábban a kórház sürgősségi osztályának orvosai beadvánnyal fordultak a vezetőséghez, arra panaszkodva, hogy a munkaközösség leterhelt, a kevés alkalmazott képtelen ellátni a sok beteget. A lap online kiadásában azt írta: egyes orvosok, egészségügyi asszisztensek 24 órás műszakokban dolgoznak, ezért jelezték a kórház vezetőségének, hogy nem vállalnak plusz ügyeletet, de beadványukra nem kaptak választ.

Tar Gyöngyi, a Hargita megyei közegészségügyi igazgatóság vezetője korábban a lapnak arról beszélt, hogy a székelyföldi megyében sürgősségi és háziorvosokra van szükség. Mint közölte, a sürgősségi orvosok hiánya a maroshévízi, gyergyószentmiklósi, székelyudvarhelyi városi kórházak és a csíkszeredai megyei kórház működésére is károsan hat. Szerinte a kisebb részlegekben is legalább tíz orvosra lenne szükség, de csak egy van, vagy egy sincs, így háziorvosok "segítenek be" és vállalnak ügyeletet.

Lemondott a BBC vezérigazgatója

Lemondott vasárnap Tim Davie, a BBC vezérigazgatója, miután olyan belső feljegyzések kerültek nyilvánosságra, amelyek szerint a brit közszolgálati médiatársaság manipulálhatta Donald Trump amerikai elnök egyik beszédét.
2025. 11. 10. 02:00
Megosztás:

Korlátozások lesznek az M5-ösön és az M0-son

Burkolatfelújítási munkálatok miatt korlátozások lesznek az M5-ös autópályán a soroksári csomópont közelében, valamint az M0-s 7-es főúti csomópontjában - közölte a Magyar Közút vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 10. 00:05
Megosztás:

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás:

A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 11. 09. 15:00
Megosztás:

Meghaladták az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának eredményei

Meghaladta az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójának hangvétele és eredményei - értékelte a magyar-amerikai csúcstalálkozót Kiss István a Danube Institute igazgatója szombaton.
2025. 11. 09. 14:00
Megosztás:

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
2025. 11. 09. 13:00
Megosztás:

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban. A Savills szakértői 30 globális metropoliszt értékeltek - áll a Bloomberg jelentésében.
2025. 11. 09. 12:00
Megosztás:

Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghitel-piacnak

Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.
2025. 11. 09. 10:00
Megosztás:

Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben

Novemberben meredeken csökkent a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, az elemzők szerényebb hangulatromlásra számítottak.
2025. 11. 09. 09:00
Megosztás:

Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját

Október 31-ig lezajlottak a legfontosabb vízvisszatartási beavatkozások, köztük a vízpótlást bővítő vízépítési beruházások és a holtágak feltöltése, amelyek összesen 4,7 milliárd forint értékben valósultak meg – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon, a TÁSZ–Aszályvédelmi szakmai napon.
2025. 11. 09. 08:00
Megosztás:

Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal - közölte az MVM Csoport szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 09. 07:00
Megosztás:

Miért beszél most mindenki a Roblox részvényeiről?

A Roblox (NYSE: RBLX) 2025 egyik legtöbbet emlegetett tőzsdei sztorijává vált. A néhány évvel ezelőtti hullámvasút után a játékplatform ismét reflektorfénybe került – ezúttal nemcsak a felhasználók, hanem a befektetők körében is.
2025. 11. 09. 06:00
Megosztás:

A kormány számára kiemelten fontos a vidék

A kormány számára kiemelten fontos a vidék, amely 2010 óta újjászületett: megháromszorozódott a termelői piacok száma és megötszöröződött a kézműves termelők száma - mondta az agrárminiszter pénteken Veszprémben, a 12. Bakonyexpón.
2025. 11. 09. 05:00
Megosztás:

A Bitcoin-vagyonkezelők tőke-sokkot szenvednek el – a zuhanó árfolyamok eltörlik a nyereséget

A kriptovaluta-szektor újabb pénzügyi megrázkódtatással néz szembe. A CryptoQuant november 7-i jelentése szerint a tokenárfolyamok zuhanása leszűkítette a vállalati tartalékokat, és gyengítette a kriptoeszközöket birtokló cégek értékeltségét.
2025. 11. 09. 04:00
Megosztás: