Vegyesen zártak az európai indexek

Vegyesen változó indexekkel zártak a főbb európai értékpapírpiacok szerdán.

Vegyesen zártak az európai indexek

Az összeurópai STOXX 600 index 0,07 százalékkal emelkedett, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index 0,35 százalékkal végzett alacsonyabban. Londonban 0,43 százalékkal csökkent az FTSE 100 index, a frankfurti DAX pedig 0,42 százalékkal, a CAC 40 Párizsban 0,27 végzett alacsonyabban. Milánóban 0,43 százalékos, Madridban 0,36 százalékos indexemelkedéssel fejeződött be a szerdai tőzsdenap.

A piacok ingadozása mögött az amerikai monetáris politikai döntés kivárása húzódik meg. A Fed a piaci várakozások szerint szinten tartja a kamatokat. A befektetők viszont Jerome Powell Fed-elnök tájékoztatásából kívánnak következtetéseket levonni a kamatcsökkentési periódus várható kezdetéről és annak ütemezéséről. Makrogazdasági fronton a szerdán közzétett német és francia inflációs adatok mozgathatták az indexeket. Mindkét országban mérséklődött az inflációs nyomás januárban.

Az olajár lenullázta szerdán az előző napi nyereségét. A kínai feldolgozóipari teljesítmény januárban már a negyedik egymást követő hónapban csökkent, ami gyenge keresleti kilátásokat vetít előre a világ legnagyobb olajimportőrénél. Az olajárakat azonban továbbra is erőteljesen támogatja a közel-keleti konfliktus kiterjedésének a kockázata.

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj ára 1,98 százalékkal állt alacsonyabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 76,28 dolláron, a Brent ára pedig 1,70 százalékkal ment lejjebb 81,10 dollárra.

Az arany ára részben a dollár gyengülését tükrözve emelkedett és január közepén tartott szintre tért vissza és úgy egy százalékkal áll a januári kezdés alatt. A spot ár 0,67 százalékkal emelkedett unciánként 2050,68 dollárra.

A dollárindex 0,23 százalékkal 103,16 pontra csökkent szerdán. Az eurót 0,06 százalékkal jegyzik erősebben 1,0846 dolláron, de ezzel együtt is december közepi gyenge szinten tart. Az év eleje óta 1,7 százalékkal gyengült az euró.

Tízből kilenc szülőnek kihívást jelent a nyári szünidő

A gyerekek nyári szünideje amellett, hogy anyagilag is megterhelő a családok számára, a felügyelet megszervezésében is komoly kihívás elé állítja a szülőket. Sok családban ezért ebben az időszakban a nagyszülőkhöz fordulnak segítségért, de egyre többen vannak azok is, akik gyorshitel felvételében, vagy rokoni és baráti támogatásban gondolkodnak. Az Erste az otthoni munkavégzés lehetősége mellett azzal is segíti a kollégákat, hogy idén harmadával emelte a hozzájárulás összegét a gyerekek nyári táboroztatásának költségeihez.
2025. 05. 15. 05:30
Megosztás:

Tudatosabb ügyfelek, erősödő biztonság: sikeresen zárult a 2025-ös lakásbiztosítási kampány

Az idei lakásbiztosítási kampány adatai alapján egyértelműen azt mutatják, hogy a magyar ügyfelek tudatosabban és hosszabb távra tervezve biztosítják otthonaikat. Az OVB adatai alapján a 2025-ös kampányban az ügyfelek 76%-a tartamkedvezménnyel választott, a legtöbben (81%) pedig saját értékmeghatározással kötötték meg szerződésüket, miközben a csoportos beszedés vált a legnépszerűbb fizetési móddá.
2025. 05. 15. 05:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata

Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a május 9-én záródott héten - közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America - MBA) szerdán.
2025. 05. 15. 04:30
Megosztás:

Az MTel igazgatósága döntött a passzív mobil infrastruktúra szétválasztásáról

A Magyar Telekom igazgatósága a passzív mobil infrastruktúra portfólió 100%-os tulajdonú leányvállalatba történő szétválasztását javasolja. A vagyonleválasztásról 2025. június 26-án rendkívüli közgyűlés dönt majd.
2025. 05. 15. 04:00
Megosztás:

Hidvéghi Balázs: Ukrajna gyorsított EU-csatlakozása nem érdeke Magyarországnak

Ukrajna gyorsított csatlakozása az Európai Unióhoz nem érdeke Magyarországnak, és ellentétes a közép-európai érdekekkel is - jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán Törökszentmiklóson, sajtótájékoztatón.
2025. 05. 15. 03:00
Megosztás:

Új környezetvédelmi bírságok: a cégeknek mostantól mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk

2025 májusától az engedélyeztetési, levegővédelmi, zajvédelmi, hulladékgazdálkodási bírságokat szabályozó, valamint a felszíni víz védelmére vonatkozó rendeletmódosítások értelmében a vállalatokra jelentős bírságok szabhatók ki. Az új szabályozási keret szerint a környezetvédelmi előírások megsértésével drámai mértékben emelkednek a pénzbeli szankciók.
2025. 05. 15. 02:00
Megosztás:

Romániában 33 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi tőkebefektetések az első negyedévben

Romániában 33 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi tőkebefektetések az első negyedévben - közölte szerdán a Román Nemzeti Bank (BNR).
2025. 05. 15. 01:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a KSH és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium

Együttműködési megállapodást írt alá a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB), a kutatási, innovációs kooperáció célja a mesterséges intelligencia intenzív bevonása a statisztika-előállításba a folyamatok gyorsítása és a hatékonyság növelése érdekében.
2025. 05. 15. 01:00
Megosztás:

Kettősség jellemzi a magyar építőipart

Az év harmadik hónapjában éves szinten visszaesést mutatott, míg a havi adatok alapján – amellett, hogy továbbra is visszafogott teljesítmény jellemzi – kismértékben mégis növekedni tudott az ágazat. Emellett pozitív, hogy a termelés meghaladta a tavalyi utolsó negyedévit, viszont a GDP első negyedéves teljesítményét mégsem tudta jelentősebben felfelé húzni az ágazat. A rendelési mutatók nem teljesítettek jól, a megkötött új szerződések volumene elmaradt a 2024 márciusitól, ugyanakkor a teljes szerződésállomány 3,8%-kal magasabb az egy évvel korábbinál. Az ágazatot 2025 második felétől egyre erősebben megtámaszthatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása negatív tényező.
2025. 05. 15. 00:30
Megosztás:

Új vezérigazgatót és igazgatótanácsi elnököt nevezett ki az AKKO Invest

Az AKKO Invest Nyrt. szerdai igazgatótanácsi ülésén egyhangúlag Steinberg Noah Miltont választotta a társaság igazgatótanácsának elnökévé, Gyáfrás Sándort pedig a társaság új vezérigazgatójává - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 05. 14. 23:30
Megosztás:

AM: új kezdet kapujában a magyar-bajor agrárkapcsolatok

Nagyon tanulságos, hogy szinte minden kérdésben egyet tudtunk érteni. Az együttműködést kell keresni, valamint azt, hogy a felmerülő kihívásokra miként tudunk közösen hatékony válaszokat adni - fogalmazott Nagy István agrárminiszter Münchenben a tartomány élelmiszerügyi, mezőgazdasági, erdészeti és turisztikai miniszterével, valamint a Bajor Parasztszövetség elnökével folytatott megbeszélése után az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 05. 14. 23:00
Megosztás:

Korrigált kilátással megerősítette az OTP Jelzálogbank javított osztályzatát az S&P

Lefelé korrigált kilátással megerősítette az OTP Jelzálogbank javított osztályzatát szerdán az S&P Global Ratings, hangsúlyozva, hogy a lépés adminisztratív jellegű kiigazítás, és nem a magyar pénzintézet adósminőségi profiljának gyengülését jelzi.
2025. 05. 14. 21:30
Megosztás:

Új kezdet kapujában a magyar-bajor agrárkapcsolatok

Nagyon tanulságos, hogy szinte minden kérdésben egyet tudtunk érteni. Az együttműködést kell keresni, valamint azt, hogy a felmerülő kihívásokra miként tudunk közösen hatékony válaszokat adni - fogalmazott Nagy István agrárminiszter Münchenben a tartomány élelmiszerügyi, mezőgazdasági, erdészeti és turisztikai miniszterével, valamint a Bajor Parasztszövetség elnökével folytatott megbeszélése után az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 05. 14. 21:00
Megosztás:

A VOSZ is csatlakozott a Gondosóra programhoz

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) is csatlakozott a Gondosóra programhoz; az erről szóló együttműködési megállapodást szerdán írták alá Budapesten.
2025. 05. 14. 20:30
Megosztás:

Nem változtatott idei és jövő évi olajkereslet-növekedési előrejelzésén az OPEC

Az Olajexportáló Országok Szervezete (OPEC) szerdán publikált havi rendszeres olajpiaci jelentésében nem változtatott a 2025-re és 2026-ra vonatkozó globális olajkereslet-növekedési becslésén és csak kevéssé módosította globális gazdaságnövekedési előrejelzését.
2025. 05. 14. 19:30
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1340,64 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel 95 473,35 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán.
2025. 05. 14. 18:30
Megosztás:

Mérlegelik az elemzők a vámcsökkentés hatását

Több elemzőház is frissítette korábbi várakozásait az Egyesült Államok gazdaságát és a részvénypiacokat érintően a Kínával való 90 napos megegyezése miatt.
2025. 05. 14. 18:00
Megosztás:

A vártnál erősebben kezdte az évet a Magyar Telekom - szárnyal a részvénye

Az Erste szektorelemzője ma reggel tette közzé a Magyar Telekom első negyedéves eredményéről szóló angol nyelvű összefoglalóját. Az elemzés főbb megállapításai:
2025. 05. 14. 17:30
Megosztás:

Építőipari vállalkozások, figyelem! Lehet, hogy a projektek helyszínén is kell iparűzési adót fizetni?

Közeleg május 31-e, ami többek között az iparűzési adó bevallási határideje is. Ennek kiszámításakor és bevallásakor azoknak a vállalkozásoknak kell az átlagosnál is nagyobb gondossággal eljárniuk, amelyek működése nem egyetlen jól körülhatárolható helyszínen zajlik. „Az önkormányzatok ugyanis egyre tudatosabban vizsgálják például a hosszabb kivitelezési projektek időtartamát, és az átmenetileg területükön tevékenykedő vállalkozások helyszíni jelenlétét, hogy nincs-e helyi iparűzési adó fizetési kötelezettségük. Ezért az érintett építőipari cégeknek érdemes fokozottan ügyelni a bonyolult szabályok helyes értelmezésére és betartására.” – figyelmeztetett dr. Menczel-Kiss Gellért, a LeitnerLeitner partnere, vezető tanácsadója.
2025. 05. 14. 17:00
Megosztás:

NGM: tovább erősítjük a magyar kkv-kat

Tovább erősítjük a magyar kkv-kat, 183 vállalkozás kap 20 milliárd forintnyi támogatást első körben a Demján 1+1 Programban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 05. 14. 16:30
Megosztás: