Veszélyben az éttermek: megcsappanhat a balatoni büfék száma júliustól

A szálláshelyek után most a vendéglátósok kötelező NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) adatszolgáltatására kerül sor, a határidő 2023 július elseje. Ez -meglátásunk szerint- közel 38,000 vendéglátóipari egységet érint. Azok a szolgáltatók, akik a működési feltételnek nem tudnak eleget tenni, nagy bajba kerülhetnek.

A nagyobb éttermek biztonságban vannak, a kisebbek kitettebbek

A nagyobb kapacitással üzemelő éttermek legtöbbje már rendelkezik a megfelelő éttermi szoftverrel, így ők biztonságban vannak. A helyek több mint fele, jellemzően a kisebbek azonban nincsenek felkészülve az átállásra, ők nem rendelkeznek NTAK-kompatibilis megoldással. Ez azért óriási gond, mert ha ezek az éttermek, kávézók, büfék az utolsó pillanatra hagyják a szoftver beszerzését, a gyártónak nem lesz elegendő kapacitása teljesíteni az összes beérkező igényt. Így még az is előfordulhat, hogy nem tudnak majd határidőre adatot szolgáltatni.

„Szinte az összes vendéglátóhely számára kötelező lesz július 1-től adatot szolgáltatni az NTAK (Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ) számára. Sok hely az utolsó pillanatig halogatja a kötelezettséget, ettől azonban mindenkit óva intenék, a tomboló nyár közepén ugyanis a szabadságok és az esetleges eszköz- és kapacitáshiány miatt lehet, hogy ez okozza majd a vesztüket”- fogalmazott dr. Kovács t Lóránt, a Gastro.hu alapítója.

A Gastro.hu friss felméréséből kiderül, hogy a válaszadók majdnem felének nincs NTAK- kompatibilis megoldása. Jelenleg ötvenhárom olyan szoftver létezik, ami alkalmas lehet az NTAK számára, viszont számolni kell a bevezetésük idejével. A jelenlegi magyar piacon tíz szoftvergyártó cég adja a piaci lefedettség közel kilencven százalékát, így a közkedvelt megoldásoknál nagy leterheltségre kell számítani. Érdemes előre gondolkodni és már most partnert választani – a megfelelő partner választásában a Gastro.hu segítséget tud nyújtani.

Az NTAK (MTÜ Zrt) biztosít ingyenes szoftvert is, ugyanakkor látni kell, hogy annak vannak kötöttségei: csak online lehet használni (állandó és stabil internet kapcsolat szükséges hozzá), illetve egy nyomtatót lehet hozzá csatlakoztatni, de bankkártya-terminált nem.

„Mi, a gastro.hu keretein belül megpróbálunk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy az éttermek minden szükséges tudás birtokában legyenek és ne okozzon problémát az átállás. Napi rendszerességgel kell majd adatot szolgáltatni az NTAK felé. Ahhoz, hogy ez ne legyen extra, többórás időtöltés egy fárasztó munkanap végén, éttermi szoftver szükséges. Kiemelt veszélyben vannak a balatoni büfések, ahol jellemzően nem használnak digitális eszközöket”- árulta el dr. Kovács t Lóránt.

Regisztrálnia mindenkinek kötelező– de sokan még ezt sem csinálták meg.

Bár minden vendéglátással foglalkozó helynek regisztrálnia kell, mégis a helyek fele nem regisztrált még. Regisztrálni az info.ntak.hu/regisztracio címen lehet, ahol részletes információval segítik a regisztráció folyamatát. Ezt a kötelező lépést sem érdemes halogatni!

Ingyenes NTAK-tudásbázis készült

A www.gastro.hu/NTAK oldalon csokorba szedték azokat a lehetőségeket, amelyekkel könnyen meg lehet felelni az NTAK-elvárásoknak. Az oldalon javaslatot is adnak, hogy milyen szoftverek azok, amiket érdemes választani és ezek milyen megoldással rendelkeznek. Az ingyenesen elérhető tudásbázist a közösség erejével fejlesztik, bővítik. A beérkező kérdésekből egy naprakész kisokost is készítettek, ez a www.gastro.hu/ntak#ntak-FAQ elérhető, de az info@gastro.hu e-mail címre is várják az aktuális kérdéseket.

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 17. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 26. 11:00
Megosztás:

Az erős, viharos szél felkavarhatja a port

Vasárnap az erős, több helyen viharos szél felkavarhatja a port, ami a látótávolság csökkenéséhez vezethet - hívta fel a figyelmet a HungaroMet Zrt. vasárnap reggeli veszélyjelzésében.
2026. 04. 26. 10:00
Megosztás:

Donald Trump: Irán hamar kedvezőbb ajánlatot küldött

Irán a korábbinál kezdvezőbb ajánlatot küldött az Egyesült Államoknak, Donald Trump közlése szerint rögtön azt követően, hogy az amerikai elnök lemondta az amerikai tárgyalóküldöttség útját.
2026. 04. 26. 09:00
Megosztás:

A klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon

A lucfenyők országszerte tapasztalható gyorsuló pusztulása a klímaváltozás előrehaladását jelzi - tudatta a debreceni HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A Ball Corporation több mint 40 új munkahelyet hoz létre a nemrég megvásárolt makói gyárában

Nagy léptékű munkaerő-toborzásba kezdett nemrég megvásárolt makói gyáregységében a fenntartható alumíniumcsomagolások terén világszerte vezető Ball Corporation.
2026. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Horvátország először vett részt a NATO Locked Shields kiberhadgyakorlatán

A horvát fegyveres erők kiberparancsnoksága először vett részt a NATO legnagyobb nemzetközi Locked Shields (Összezárt Pajzsok) fedőnevű kiberhadgyakorlatán április 13. és 24. között - közölte szombaton a horvát védelmi minisztérium.
2026. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
2026. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában

Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
2026. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Szíjjártó Péter súlyos betegsége - mi a baja a leköszönő külügyminiszternek?

Súlyos betegséget állapítottak meg Szijjártó Péternél, ám hosszú ideig semmi nem utalt arra, milyen komoly küzdelmet folytat a háttérben.
2026. 04. 26. 03:00
Megosztás:

Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés

A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
2026. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Olcsóbb lett a nyaralás a Tisza Párt győzelmével - mutatjuk mennyivel

A devizapiacok sokszor gyorsabban reagálnak a politikai változásokra, mint gondolnánk.
2026. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin

Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
2026. 04. 26. 00:05
Megosztás:

Orbán Viktor visszaadja mandátumát

Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
2026. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába

Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
2026. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására

A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
2026. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget

A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
2026. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?

A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
2026. 04. 25. 19:00
Megosztás:

Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt

A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
2026. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen

Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
2026. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Találkozott az orosz és a kínai védelmi miniszter Moszkvában

Hivatalában fogadta Andrej Belouszov orosz védelmi miniszter kínai hivatali partnerét, Tung Csün admirálist pénteken, aki hivatalos látogatáson tartózkodik Moszkvában.
2026. 04. 25. 16:00
Megosztás: