Virágzik a januárban megnyílt öntödei üzem Sirokban

Az idén 70 éves Metalconstruct Zrt. a megváltozott piaci igényekre reagálva jelentős átalakításokat, fejlesztéseket végzett kecskeméti telephelyén, Sirokban pedig egy teljesen új, a legmodernebb technológiákat felvonultató öntödei üzemegységet hozott létre, amely 2021 januárja óta maximális kapacitással szolgálja ki a vállalkozásokat, közöttük sok olyat, amely távol-keleti, kínai beszállítói helyett keresett lokális megoldást az ellátási láncban felmerült problémák kezelésére.

Virágzik a januárban megnyílt öntödei üzem Sirokban

A Covid-19 megjelenése és hosszú időn keresztül tartó velünk maradása egyre fokozódó problémákat okozott az ellátási láncokban szinte minden piaci szegmensben. Aki a Távol-Keletről vagy Kínából rendelt árut, azzal szembesült, hogy vagy egyáltalán nem, vagy nagyon sok idő alatt jutott hozzá, ami fennakadásokat okozott a gyártásban és az értékesítésben egyaránt. A cégek felismerték, hogy a zavartalan működés egyik kulcsa a lokális beszerzési lehetőségek kiépítése.

„Ezt a piaci átalakulást szem előtt tartva bővítettük és fejlesztettük vállalatunk termelőegységeit, hogy minél jelentősebb mértékben meg tudjunk felelni a megnövekedett piaci igényeknek” – avatott be Kis Ernő, a Metalconstruct Zrt. vezérigazgatója.

Hét évtized szakértelme

A Metalconstruct egy 70 éves múlttal rendelkező vállalat, ami magyar viszonylatban kiemelkedő, az ez idő alatt felhalmozódott szakmai tudás erős szereplőjévé teszi a hazai alumíniumiparnak.

„1951-ben még pusztán helyi vállalkozásként jött létre a Metalconstruct Zrt. jogelődje, ám mindössze pár év alatt sikerült elérni a nemzetközi piacot, ahol rövid időn belül már számottevő beszállítóként voltunk jelen” – ismertette cégük történelmét a vezérigazgató, aki abba is beavatott, hogy alumíniumöntészeti tevékenységük gyökerei egészen az 1968-as évre nyúlnak vissza. Kezdetben a hagyományos gravitációs kokillaöntéses módszert alkalmazták, amelyet később felváltott a nyomásos öntészeti technológia. Ez utóbbi alkalmas nagy bonyolultságú, mérettartó termékek, továbbá magas darabszámú sorozatok hatékony gyártására is.

„A 2019-ben megnyert GINOP-1.3.3 európai uniós pályázatunk támogatása révén társaságunk egy közel egymilliárd forintos beruházást hajtott végre, melynek eredményeként egy új és korszerű öntőüzemet tudtunk felépíteni Sirokban, amelyben már 3 új öntőcella kapott helyet – több más kiegészítő berendezéssel együtt – a meglévő másik két öntőgép mellett. A gyártásbiztonság és a termékminőség maximális biztosítása érdekében Ipar 4.0-ás megoldásokat vezettünk be, ez által is garantálva az öntési paraméterek optimális szinten tartását – tudtuk meg Kis Ernőtől.

A siker indokolja a bővítést

A siroki öntödei üzemben januárban indult el a gyártás a nonautomotive (nem autóipari) szegmens kiszolgálására. Már az első negyedévben kapacitáscsúcsot ért el, és azóta is maximális kihasználtsággal működik.

„Ennek okán fogalmazódott meg bennünk az a gondolat, hogy ha ilyen mértékű piaci igény mutatkozik a szolgáltatásunkra, akkor érdemes tovább bővíteni a komplexumot. Ezúttal is sikeresen pályáztunk, így 2022 januárjában 350 millió forint értékben újabb jelentős beruházást kezdhetünk meg a siroki telephelyen, amely csarnoképítést és gépbeszerzést is magába foglal majd, ezzel elősegítve a kapacitás növelését” – tájékoztatott a vezérigazgató.

Mit hoz a jövő?

A szakember úgy látja, gépipari alapanyagok területén a fémek esetében a súlycsökkentés irányába mutatnak a tendenciák, aminek eredményeként az alumínium mind szélesebb körben váltja fel a nehezebb tömegű anyagokat, például az acélt.

„Emellett a kompozit műanyagok is egyre nagyobb teret nyernek, nem csupán az autóiparban, hanem sok más szektorban is. A rögzítési módszerek esetében is változásokat figyelünk meg, az eddig népszerű megoldások, mint a hegesztés, a szegecselés vagy a csavarozás helyett a ragasztás válik a legkedveltebb eljárássá, ugyanis használatával időt és munkaerőre fordított kiadást is meg lehet spórolni” – vetítette előre Kis Ernő.

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten

Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tart a rendőrség a jövő héten, elsősorban a vezetés közbeni telefonálást és a biztonsági öv használatát ellenőrzik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon pénteken.
2025. 10. 05. 06:00
Megosztás:

Megérkeztek a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció eredményei

Négy nagyvárosban - Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden - 790 gépjármű állapotát mérték fel idén, a 29. alkalommal megrendezett Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében szeptember 15. és 19. között - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás: