Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Az egyik rádiós médiaszolgáltatót azért bírságolta meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, mert három zeneszám közzétételével is megsértette a klasszifikációs rendelkezéseket. A testület jelzésére ismét intézkedett a cseh médiahatóság egy műsorszám téves korhatár-besorolásával kapcsolatban.

Zeneszámok közzétételének jogszerűségét is vizsgálta a Médiatanács

Mivel a Médiacentrum Debrecen Kft. által működtetett FM 95 – Rádió 1 Debrecen a 2025. június 16–22. közötti műsorhéten megsértette a Médiatanáccsal a Debrecen 95,0 MHz helyi vételkörzetű, kereskedelmi jellegű médiaszolgáltatási jogosultságra vonatkozóan kötött hatósági szerződésében rögzített kötelezettségeit, a testület a jogsértés ismételtségére tekintettel a médiaszolgáltatót 110 ezer, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjét pedig 20 ezer forint bírsággal sújtotta.

A testület megállapította, hogy a Base FM műsorán 2025. március 17-én 12 óra 48 perces kezdettel közzétett „Siss”, az április 7-én 11 óra 14 perces kezdettel sugárzott „Aha-aha”, illetve a május 22-én 9 óra 32 perces kezdettel sugárzott „Bandana” című zeneszámok közzétételével az LBK Base Kft. összesen három alkalommal megsértette a műsorszámok korhatár-besorolására és közzétételére vonatkozó rendelkezéseket. Emiatt a Médiatanács a médiaszolgáltatót 1 millió 800 ezer forint bírsággal sújtotta, és jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére kötelezte, a médiaszolgáltató vezető tisztségviselőjére pedig 25 ezer forint bírságot rótt ki a jogsértés ismételtségére tekintettel.

Eljárást indított a testület a Radio Plus Kft.-vel szemben a Rádió 1 műsorán közzétett „Balázsék” című műsorszám május 6-i adása miatt annak megállapítása iránt, hogy a műsorszámban elhangzottak megsértették-e az emberi méltóság tiszteletben tartására vonatkozó törvényi rendelkezést.

Eljárás indult a Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvánnyal szemben is annak tisztázására, hogy a Partizán megnevezésű lekérhető médiaszolgáltatáson május 19-én közzétett „Aranyosi Péter a Halálcsillagról, tankokról és a Fideszről” című médiatartalom megsértette-e a közösségekkel szembeni kirekesztés tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezést.

A cseh joghatóság alá tartozó AMC Networks február 27-én 18 óra 21 perces kezdettel korhatárjelölés nélkül sugározta a „Már megint egy dilis amcsi film” című műsorszámot a Filmcafe Hungary állandó megnevezésű médiaszolgáltatáson. Mivel a film a magyar szabályozás szerint a IV. korhatár-kategóriába (tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott) tartozik, csak 21 óra után lehetett volna közzétenni, ezért a médiaszolgáltató egy alkalommal megsérthette a műsorszámok korhatár-besorolására és sugárzási időpontjára vonatkozó rendelkezéseket. A hatóság értesítette a cseh médiahatóságot (RRTV) a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére. Az RRTV az NMHH jelzése nyomán felhívta a médiaszolgáltatót, hogy tegyen eleget a magyar jogban meghatározott, az általános közérdeken alapuló szigorúbb szabályoknak, különösen a magyar korhatárkategória-jelzések használata tekintetében.

Tizenkét éven aluliak számára csak szülői engedéllyel vagy nagykorú felügyelete mellett ajánlott megjelöléssel adta közre a Mozi+ a „Még drágább az életed” című műsorszámot június 21-én 16 óra 19 perces kezdettel, azonban a magyar szabályozás alapján a film az erőszakos jelenetekre, valamint a trágár nyelvezetre tekintettel a IV. korhatár-kategóriába tartozna. A műsorszám közzétételével ezért a román joghatóság alá tartozó médiaszolgáltató egy alkalommal megsérthette a klasszifikációs rendelkezéseket, erre tekintettel a hatóság értesítette a román médiahatóságot (CNA) a vélelmezett jogsértésről, és felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

Az „Álomház” című műsorszámot a Spektrum Home (Hungary) csatornán korhatári jelölés nélkül sugározta a cseh joghatóság alá tartozó AMC Networks június 23-án, 22 órától. Ezen besorolás a magyar szabályozás szerint az I. korhatári kategóriának (korhatárra tekintet nélkül megtekinthető) felel meg, a hatósági ellenőrzés alapján azonban a műsorszám besorolása magasabb minősítést (III. korhatár-kategória, 12 éven aluliak számára nem ajánlott) igényelt volna. Mivel ezzel a médiaszolgáltató egy alkalommal megsérthette a műsorszámok korhatár-besorolására vonatkozó rendelkezéseket, az NMHH értesítette a joghatósággal rendelkező cseh médiahatóságot, az RRTV-t a vélelmezett jogsértésről, egyúttal felkérte a szükséges intézkedések megtételére.

A Médiatanács heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.

Ezért fontos most ellenőrizni a biztosítási szerződéseinket

Célszerű átnézni a biztosítási szerződéseket, hogy milyen jellegű, a téli időjárás okozta kockázatokat tartalmaznak - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) keddi közleményében.
2026. 01. 13. 23:00
Megosztás:

Nőtt tavaly a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma

Nőtt 2025-ben a Szlovákiában gyártott gépkocsik száma, éves szinten és elérte az 1 millió 70 ezret - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) kedden közzétett adataiból.
2026. 01. 13. 22:30
Megosztás:

A Bitcoin 91 000 dolláron stagnál: Miért helyezi az okos tőke a pénzét a Digitap ($TAP) offshore bankolásába?

A Bitcoin csendes időszakkal indította a 2026-os évet. Az év eleji emelkedés után a BTC az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy oldalazott a 90 000 és 91 000 dolláros szintek között. Amíg az árfolyam a pszichológiai szempontból fontos 90 000 dollár felett marad, a piac egészében fennmarad a stabilitás; ugyanakkor az egyértelmű, hogy a lendület megtört.
2026. 01. 13. 22:00
Megosztás:

Hol érdemes most síelni Magyarországon?

A jelentős havazásnak és a tartós hidegnek köszönhetően jó síterepek várják a síelőket Magyarországon, öt felvonóval rendelkező síterep is kinyitott.
2026. 01. 13. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 01. 13. 21:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás: