Csökkent a televíziók reklámbevétele

Tovább csökkent a televíziók reklámbevétele 2012-ben, a megelőző három évhez hasonlóan. A mintegy 6,1 milliárd forintos visszaesés következményeként a tévék összesen 48,7 milliárd forintos bevételt értek el tavaly - állapította meg a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete (MEME) és az Ernst and Young közös felmérése, amelynek eredményét csütörtökön ismertették sajtótájékoztatón, Budapesten.

A felmérés a rádiós piac 90 százalékát lefedő adók adatai alapján 6,8 milliárd forintos teljes bevételt összegzett erre a szektorra. Ez azonban nem vethető össze a 2011-re mért 4,6 milliárd forintos bevétellel, mert annak megállapításához csak a piac 75 százaléka szolgáltatott adatot.

 

Az 54 televízió - amelyek a nézettség alapján a piac 99 százalékát fedik le - és 111 rádió által szolgáltatott adatok a bartertevékenységeket vagy az egyéb, például az sms-ekből származó bevételeket nem tartalmazták, a kedvezményeket azonban figyelembe vették a készítők.

 

Kovács Krisztián, a MEME elnöke elmondta, hogy a televíziók bevétele 2008 óta 30 százalékkal esett vissza. Az adatokból kiderül, hogy míg 2011-ben 54,9 milliárd forintos bevétele volt a szektornak, addig 2010-ben még 58,3 milliárd reklámbevételük volt a televízióknak.

 

Tavaly a földi sugárzású adókhoz 35,3 milliárd forintnyi bevétel jutott - annak ellenére, hogy a nézőknek mindössze a felét vonzzák ezek a csatornák -, a kábelen vagy más módon fogható csatornák pedig 13,4 milliárd forinttal gazdálkodhattak. A nem közvetlen reklámokból származó bevételek ugyanakkor 25 százalékos emelkedést mutattak, és megközelítették a 3,7 milliárdot.

 

Havas István, az Ernst and Young vezérigazgatója ezt annak tudta be, hogy lehetővé vált a termékek megjelenítése a műsorokban. A vizsgálat készítői a rádiók esetében nem tapasztaltak változást a közvetlen reklámok és a támogatott műsorok bevételeinek arányában. Míg előbbi összesen 5,9 milliárd forintot eredményezett a csatornáknak, a szponzoráció 900 millió forintot tett ki. (MTI)


Kapitány István: a paksi atomerőmű elkezdte visszaemelni a teljesítményét

A Duna vízhőmérséklete lecsökkent annyira, hogy a Paksi atomerőmű pénteken elkezdhette visszaemelni a teljesítményét - írta Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán.
2026. 07. 04. 07:00
Megosztás:

Doktor24 : megszűnt a felszámolási eljárás a cég ellen

Fővárosi Törvényszék visszamenőleges hatállyal megszüntette a felszámolási eljárást a Doktor24 ellen, törölte a felszámolás elrendelését, így a cég mentesült a jogkövetkezmények alól – közölték a cég vezetői pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 06:00
Megosztás:

Vételi jelzést adott az XRP – újabb emelkedés jöhet?

Az XRP árfolyama ismét életjeleket mutat: a token az elmúlt napokban 1,05 dollárról 1,11 dollár közelébe emelkedett, miközben egy népszerű technikai indikátor, a SuperTrend június közepe óta először vételi jelzést adott. A kereskedők figyelmét azért keltette fel a jelzés, mert ugyanez az indikátor korábban időben figyelmeztetett a júniusi jelentősebb árfolyamesésekre is.
2026. 07. 04. 05:00
Megosztás:

13,3 százalékkal több új autót helyeztek forgalomba az idei első fél évben

Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; a második negyedévben a piac az elsőnél is dinamikusabban teljesített, ami erősödő lendületre utal - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 04. 04:00
Megosztás:

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy vidéki megyeszékhely kormányhivatalához.
2026. 07. 04. 03:00
Megosztás:

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van!

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262 ezer forintot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy átlagos nyugdíjas valóban ekkora összeget kap kézhez. A mediánnyugdíj ugyanis mindössze 231 ezer forint, vagyis a nyugdíjasok jelentős része az országos átlagnál jóval kisebb összegből kénytelen megélni.
2026. 07. 04. 02:00
Megosztás:

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és egy olyan bankszámla, amelynek egyenlegét már szinte képtelenség fejben tartani. A Hatoslottó azonban kegyetlenül őszinte játék. A telitalálat esélye annyira csekély, hogy azt hétköznapi gondolkodással szinte fel sem lehet fogni.
2026. 07. 04. 01:00
Megosztás:

Kínai külügyi szóvivő: az Egyesült Államok és az EU ideológiai alapon bírálja az új nemzetiségi törvényt

Az Egyesült Államok és az Európai Unió ideológiai előítéletektől vezérelve és politikai megfontolásokból bírálja a nemzetiségi egységről szóló új kínai törvényt, miközben figyelmen kívül hagyja Kína gazdasági és társadalmi fejlődését, valamint az emberi jogok területén elért eredményeit - közölte pénteken Kuo Csia-kun, a kínai külügyminisztérium szóvivője a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 04. 00:05
Megosztás:

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 23:00
Megosztás:

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal

A második legmelegebb volt az idei június, extrém hőhullámmal - közölte a HungaroMet Zrt. pénteken a honlapján.
2026. 07. 03. 22:00
Megosztás:

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében

Új programot indít a Mol a hazai elektromobilitás további bővítése érdekében; a Mol Plugee Partnerprogramba bekerülő vállalatokat akár nettó 3,6 millió forintos marketing hozzájárulással segítik, hogy új, nagy teljesítményű elektromos autótöltő-berendezést telepítsenek - közölte a cég pénteken az MTI-vel.
2026. 07. 03. 21:00
Megosztás:

A Kärcher és a STIHL jövőformáló akkumulátor-együttműködést hoz létre

Két innovációs éllovas, egy közös jövőkép: az Alfred Kärcher SE & Co. KG és az ANDREAS STIHL AG & Co. KG bejelentette, hogy stratégiai akkumulátor-együttműködést kötnek, amelynek célja, hogy a professzionális felhasználók számára egységes, nagy teljesítményű és hosszú távon is jövőbiztos akkumulátorrendszert kínáljon. A partnerség fókuszában a STIHL által fejlesztett ALLPRO akkumulátorrendszer áll, amelyet a jövőben mindkét vállalat professzionális termékei fognak használni.
2026. 07. 03. 20:00
Megosztás:

Kapitány István: megnyíltak az 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok

Megnyíltak a több mint 500 milliárd forint értékű energetikai pályázatok csütörtökön- közölte gazdasági és energetikai miniszter pénteken Facebook-oldalán.
2026. 07. 03. 19:00
Megosztás:

Új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között

Aláírták a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül - jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 03. 18:30
Megosztás:

Emelkedtek az újautó-regisztrációk Németországban az idén, gyorsult az elektromos járművek térnyerése

Németországban 5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első fél évben, miközben tovább gyorsult az elektromos meghajtású modellek térnyerése: a tisztán elektromos autók regisztrációja 48,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a német szövetségi gépjármű-közlekedési hatóság (KBA) pénteken.
2026. 07. 03. 18:00
Megosztás:

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC

Egyesül a 4iG Informatikai Zrt.-vel a Poli Computer PC a két társaság döntése alapján - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 07. 03. 17:30
Megosztás:

Gyorsuló visszaesést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Gyorsuló ütemű visszaesést jeleznek a brit gazdaság júniusi aktivitásának mérőszámai, elsősorban a közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 03. 17:00
Megosztás:

Lezárult a FOXPOST és a Packeta csomagautomata-hálózatának egyesítése

A korábbi Packeta csomagautomaták teljes egészében integrálódtak a FOXPOST hálózatába. Az összeolvadással egységessé vált a csomagfeladás folyamata, valamint elkészült az új FOXPOST mobilalkalmazás, amelyen keresztül a vállalat teljes, több mint ötezer átvételi pontból álló hálózata elérhető.
2026. 07. 03. 16:00
Megosztás:

Hatékony és gyors fúziókontrollal is segíti a GVH a gazdaság működését

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) számos a vállalkozásokat segítő, bürokráciacsökkentő intézkedést hajtott végre az elmúlt években. Ennek egyik legsikeresebb területe az összefonódás ellenőrzés volt. Sor került a fúziós eljárások megújítására, hatékonyabbá tételére. Az összefonódás-bejelentési keretrendszer lehetőséget ad az előzetes egyeztetésre, amellyel élnek is a vállalkozások. 2025-ben 100%-os volt az előzetes egyeztetések aránya. Ez azt jelenti, hogy a GVH minden összefonódást megvizsgál, miközben törekszik arra is, hogy a problémamentes összefonódások minél rövidebb idő alatt megvalósulhassanak, ezzel is támogatva a gazdasági élet tervezhetőségét, zavartalan működését.
2026. 07. 03. 15:30
Megosztás:

Csökkent a FAO élelmiszerár-indexe a széttartó alapanyagárak mellett

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 07. 03. 15:00
Megosztás: