Merkel: nem szabad elsietni az euróövezeti bankfelügyelet felállítását

Nem szabad elsietni a közös euróövezeti bankfelügyeleti hatóság felállítását, a gyorsaság helyett az alaposságra kell törekedni - fejtette ki a német kancellár kedden Berlinben.

Angela Merkel a német iparszövetség (BDI) közgyűlésén elmondott beszédében hangsúlyozta: támogatja az euróövezeti bankfelügyelet erősítését, de úgy véli, hogy fokozatosan és a célnak leginkább megfelelő sorrendben kell kiépíteni a rendszert. Nem sokat használ egy újabb hatóság, ha nem tud kellő erővel fellépni. Ezt mutatja az alig néhány éve létrehozott Európai Bankhatóság (EBA) és a spanyol bankrendszer terheléspróbájának - stressztesztjének - példája. Az intézmény "nem tudta jól megoldani a feladatát, mert ismét túlságosan erős volt a nemzetállami szintű befolyás" egy uniós szintű hatóság munkájára - mondta Merkel.
    

Hozzátette: az euróövezeti válság nem egyik napról a másikra alakult ki, ezért a válság leküzdéséhez is hosszabb időre van szükség. A pénzügyi piacok továbbra is bizalmatlanok az euróövezettel szemben, ezért csak hiteles, a bizalom helyreállításához vezető megoldásokat szabad alkalmazni. Kifejtette: sikerült eredményeket elérni a tagországok gazdasági és költségvetési politikájának összehangolásában, valamint a valutaunió működését meghatározó szabályok szigorításában, de jobb megoldás lett volna, ha az euróövezeti országok számára költségvetési fegyelmet és adósságcsökkentést előíró uniós fiskális paktum betartását az Európai Unió Bírósága felügyeli.
    

A kancellár megismételte a német kormánynak azt a korábban is hangoztatott nézetét, hogy a külön-külön felhalmozott adósságok szétterítése a közösség egészére - az euróövezeti szuverén adósságkockázati közösség kialakítása - önmagában nem megoldás a válságra, és csak akkor járható út, ha egyben a tagállamok feletti közösségi ellenőrzést is erősítik.
    

A német gazdaság kilátásairól szólva hangsúlyozta, hogy Németország nem sziget, vagyis nem tudja függetleníteni magát a világgazdaság és az európai gazdaság folyamataitól, és megérzi a konjunktúra gyengülését. Ugyanakkor a német gazdaság továbbra is erős, ezt mutatja, hogy a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított államháztartási hiány az idén 0,9 százalék lesz.
    

Az utóbbi hetekben markáns véleménykülönbség mutatkozott az euróövezeti tagállamok, mindenekelőtt Franciaország és Németország között az Európai Központi Bank (EKB) által irányított Egységes Bankfelügyeleti Mechanizmus (EBM) felépítésének lehetséges menetrendjéről. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter például többször is kétségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e a rendszert a tervezett ütemben, az év végéig létrehozni. Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter viszont azt hangoztatta, hogy nagy hiba volna vesztegetni az időt. Nincs egyetértés abban sem, hogy az új hatóság valamennyi euróövezeti pénzintézetet felügyelje-e, vagy pedig csak az úgynevezett rendszerszintű jelentőségű bankokat.
    

Az EBA stressztesztje nem mutatta ki teljes egészében a spanyol bankrendszer problémáit. A madridi kormánynak végül külső támogatást, egy 100 milliárd euró nagyságú keretet kellett igényelnie a szektor stabilitásának helyreállításához. (MTI)


Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:

Temu és Shein vám 2026: így lesz egy 500 forintos termék ára 2300 Ft

2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Növekedési pályára állt a kiskereskedelem az MBH Bank szakértői szerint

Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:

Több milliárd koronás osztalékot kapott az Agrofert konszerntől Andrej Babis miniszterelnök

Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak Csongrád-Csanád vármegyében

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás:

Így változott meg a nyári viharszezon Magyarországon

Az elmúlt évek viharszezonjai arról árulkodnak, hogy a nyári hónapok időjárása Magyarországon is egyre kiszámíthatatlanabbá válik. Az Allianz Hungária lakásbiztosítási statisztikái szerint a nyári időszakban rendszeresen megugrik a viharokhoz kapcsolódó káresemények száma, és az is egyre gyakoribb, hogy néhány különösen erős zivataros nap adja a teljes szezon káreseményeinek jelentős részét.
2026. 07. 01. 23:00
Megosztás:

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete

A szakma legjobbjait keresi Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), amely az idén is meghirdette felhívását a Gundel Károly–díj elnyerésére.
2026. 07. 01. 22:30
Megosztás:

Új trendek a kiskereskedelemben: átalakuló fogyasztás és új fizetési technológiák

A magyar kiskereskedelem tavaly 20 290 milliárd forintos forgalmat ért el, mellyel ismét növekedési pályára került, bár a régióhoz képest továbbra is lemaradásban van – derült ki az MBH Bank Ágazati Kitekintő rendezvénysorozatának legfrissebb eseményén. A szakértők szerint a fogyasztás szerkezete hazánkban folyamatosan átrendeződik: egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a szolgáltatások – miközben a vásárlások kétharmadát már bankkártyával fizetjük. Az élelmiszerárakat egyre inkább globális – köztük extrém időjárási – tényezők mozgatják, de az ágazatra erős hatást gyakorolnak az árrésstopok is, melyek felgyorsították az élelmiszer szaküzletek piacvesztését.
2026. 07. 01. 22:00
Megosztás:

Négy korszerű szélerőmű épülhet Banán

Megszerezte első jogerős építési engedélyét a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) több önálló projektből álló, összesen közel 500+50 megawatt összteljesítményű szélerőmű-fejlesztési programja, így négy korszerű szélerőmű épülhet a Fejér vármegyei Banán.
2026. 07. 01. 21:30
Megosztás:

Egyre nagyobb kihívást jelent az adózás komplexitása a vállalatok számára

A Deloitte 2026-os Global Tax Policy Survey kutatása szerint az adózási megfelelés növekvő terhei jelentik a legnagyobb kihívást a nemzetközi vállalatok számára – Magyarországon is felértékelődik az automatizáció és a digitális felkészültség szerepe
2026. 07. 01. 21:00
Megosztás:

Magyarországon rendszerszintű a túlárazás, magas a korrupciós kockázat

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás: