USA: sok a munkanélküli, de a hatásuk kevés
Az Egyesült Államokban Franklin. D. Roosevelt elnöksége óta a jelenlegi a legsúlyosabb foglalkoztatottsági válság: ha valaki elveszti az állását, nagyjából kilenc hónapig tart, amíg újat talál. Sok amerikai egyszerűen feladta. Mégis, ha valaki történetesen nem tartozik a 14 millió balszerencsés közé, talán észre sem veszi a problémát. Washingtonban a költségvetési hiány a téma, nem a munkanélküliség. A görög vagy a spanyol megszorultaktól eltérően az állást keresők az Egyesült Államokban vert seregnek tűnnek. Kialudt a régi harcos láng - írta minap a The New York Times.
Ha igaz is, hogy az amerikai munkaerő 9,2 százaléka állástalan, 90,8 százaléka viszont dolgozik. A választott tisztségviselők szempontjából a munkanélküliek viszonylag kis szavazótábort képviselnek. Bocsásson meg Karl Marx, de a világ proletárjai, s főleg a munkanélküliek, ma már nem egyesülnek - fogalmazott a lap. Még csak nem is szavaznak - legalábbis nem voksolnak olyan arányban, mint állásban lévő társaik. 2010-ben a szavazójogosult dolgozó amerikaiak 46 százaléka élt a jogával, a munkanélkülieknek csak 35 százaléka - mutatta ki Michael McDonald, a George Mason egyetem politológusa.
A 2008-as választásokon hasonló volt a helyzet. Így nem csoda, hogy a politikusok kevéssé tartanak az amerikai munkanélküliektől, hiszen azok politikai értelemben többé-kevésbé láthatatlanná váltak. Nem mindig volt így. A múlt század harmincas éveinek nagy gazdasági válságakor a kenyérért sorban állók között zavargások törtek ki. Még az 1980-as és 1990-es években is esetenként számtalan busszal érkeztek Washingtonba, a fővárosba a feldühödött munkások. "Régen általános volt a vélemény, hogy a munkanélküliség a radikalizálódás és a lázadás táptalaja" - mondta a NYT-nak Nelson Lichtenstein, a kaliforniai egyetem történész professzora.
"Ez hosszú időn át érvényes volt, de mára szinte semmi nyoma nem maradt". Vajon mi lehet ennek az oka? Részben az, hogy a munkanélküliek jobban szétszóródnak, részben pedig azoknak az intézményeknek a gyengülése, amelyek korábban mozgósítani tudták őket. A munkanélküliség nem vezet szükségszerűen apátiához, viszont a népességnek ama csoportjai, amelyek nagyobb valószínűséggel válnak munkanélkülivé, sokszor egybe esnek azokkal, amelyeknél kisebb az esély arra, hogy voksoljanak - ilyenek lehetnek például a szegények vagy a kevésbé képzettek.
Számos tanulmány kimutatta, hogy a munkanélküliség szégyenérzetet válthat ki és az önbizalom elvesztésére vezethet, ami viszont nem nagyon kedvez a politikai szerveződésnek. Heather Boushey, a Center for American Progress nevű liberális központ közgazdásza meglehetősen sarkosan fogalmaz: "Senki sem szeretne belépni a Bénák Klubjába". Ez nem jelenti, hogy a gazdaság állapotával kapcsolatos elégedetlenség csak úgy eltűnik. De ha semmi sem változik, nem nagyon lehet arra számítani, hogy a munkanélküliek igazi politikai súlyra tehetnek szert a közeli jövőben. A dolgozók megszervezésében valamikor nagy szerepet játszottak az értelmiségiek.
Az 1930-as években a kommunisták és a szocialisták komoly erőt képviseltek. Később megerősödtek a szakszervezetek. Manapság azonban a szakszervezetek szemében nem a munkanélküliek segítése a prioritás, hanem az állásban lévők érdekeinek védelme. Sok szakszervezet saját túléléséért küzd, nem nyújt támogatást olyanoknak, akik nem szakszervezeti tagok, mert ma már nincs ehhez elegendő apparátusa és anyagi eszköze - fejtette ki Rick M. Hugh, egy volt szakszervezeti aktivista, aki most egy állami foglalkoztatási intézmény ügyvédje. A munkanélküliek az 1960-as, de még az 1980-as években is az ügyeiket intéző és a társadalombiztosítási intézmények körül gyűltek össze, hosszú soraik jó lehetőséget kínáltak az agitátorok számára a gyűlések meghirdetéséhez: az emberek örültek, hogy összefoghatnak.
Mára sok munkaközvetítő irodát bezártak, a segélyeket gyakran inkább telefonon vagy online intézik, mint személyesen. Más országokban a munkanélküliek online szerveződnek. Egyes szakszervezeti szövetségek az Egyesült Államokban is aktívak a hálón. Ám a munkanélküliekre specializálódott amerikai portálok nem a mozgósításra szolgálnak, hanem például internetes álláskeresésre vagy egyszerűen online közösségek létrehozására. Az Egyesült Államokban az elégedetlenség szervezésének egyedüli sikeres példája a Tea Party mozgalom - ám ez a szerveződés éppenséggel ellenzi azt, hogy a kormány támogassa a munkanélkülieket. A mozgalom aktivistái másoknál inkább hajlanak arra a véleményre, hogy a szegényeknek szóló juttatások csak arra vezetnek, hogy ezek az emberek szegények is maradnak.
Szerintük a gazdaság fellendítésére szánt összegek csak rontottak a gazdaság helyzetén. Nehéz megmagyarázni, hogy a gazdaság bajaival kapcsolatos populista elégedetlenség miért inkább a jobboldalt erősíti, bár közrejátszhat ebben az, hogy ma a hagyományosan a munkásság barátjának tekintett demokratáké a Fehér Ház és a szenátusi többség - véli a NYT. Egyes történészek szerint az 1930-as évek válságában a szegények először szövetségesnek tekintették Roosevelt elnököt, később azonban csalódtak benne - a pillanatnyi csend ellenére ezúttal is bekövetkezhet valami hasonló. Ha a munkanélküliség olyan magas szinten marad, mint azt sokan valószínűnek tartják, és ha milliók vesztik el jogosultságukat a támogatásra, a 2012-es elnökválasztásig még sokan kiábrándulhatnak Obama elnökből - érzékeltette az amerikai liberális lap. (MTI)
