2 millió végponton biztosít gigabites elérést a Telekom

A Magyar Telekom már 2 millió ponton épített gigabites elérést optikai és kábelhálózatán, vagyis a magyarországi otthonok és vállalkozások 40 százaléka számára már gigabites sávszélességet tud kínálni - közölte a távközlési vállalat az MTI-vel kedden.

2 millió végponton biztosít gigabites elérést a Telekom

A közlemény szerint a Telekom 2015 és 2019 között 246 milliárd forintot költött Magyarországon a mobil- és vezetékes hálózatai infrastruktúrájának fejlesztésére. Eddig mintegy 710, ötezernél kevesebb lakosú településre vezették be a gigabites hálózatot, és ezek közül nagyjából 340 község lakossága még az ezer főt sem éri el.
   
A gigabites hálózatát a Telekom két különböző technológiával is fejleszti, a már meglévő kábelhálózatának modernizációjával 675 ezer, míg új optikai hálózatfejlesztéssel 1,357 millió (ebből 2019-ben közel 350 ezer) végponton tették lehetővé a nagysebességű internetelérést.    
   
A Magyar Telekom célja hosszabb távon, hogy az ország teljes területén mindenhol gigabites elérést tudjon biztosítani. Ezért az idén és a következő években is nagy hangsúlyt fektet az optikai lefedettség további növelésére, fokozatosan kiváltva ezzel a rézhálózatokat - írták.
   
Az első negyedévben már újonnan épített optikai hálózatot adtak át többek között Budapest VI., VIII., XI. és XIII. kerületében, valamint Bábolnán, Bagodon, Bakon, Debrecenben, Derecskén, Kiskunfélegyházán, Komáromban, Kömlődön, Miskolcon, Nagyigmándon, Pacsán, Pusztavámon, Tácon és Zalaegerszegen - tették hozzá.
   
Lubor Zatko, a Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese a közleményben hangsúlyozta: az elmúlt hetekben megmutatkozott, hogy mekkora szerepe van a korszerű távközlési infrastruktúrának és a digitális szolgáltatásoknak a gazdasági élet és a mindennapok fenntartásában. A Telekom vezetékes és mobilhálózata a veszélyhelyzet okozta rendkívüli terhelés ellenére is megbízhatóan szolgáltat - tette hozzá.

Hozzászólások

A Huawei felavatta Magyarország első ipari 5G magánhálózatát

A Huawei Technologies Európai Ellátó Központjának pátyi telephelyén elindult Magyarország első, valós termelési környezetben működő ipari 5G magánhálózata, amely a vállalat gyártási-logisztikai folyamatait segíti. A rendszert Colin Cai, a Huawei Technologies Hungary vezérigazgatója és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára mutatta be.
2021. 01. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Változhatnak a roamingdíjak a mobilszolgáltatóknál

Már nem vonatkoznak a roaming és nemzetközi hívások díjának maximálására vonatkozó szabályok az Egyesült Királyságra, ami 2020. december 31-e óta nem az Európai Unió része, így harmadik országnak minősül. Ettől függetlenül a szolgáltatók dönthetnek úgy, hogy megtartják az eddigi feltételeket, hatóság információi szerint azonban jelenleg nem készülnek változtatásra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) csütörtöki, MTI-nek küldött közleményében.
2021. 01. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A fiatalok és a nők ötöde napi 7 óránál is többet használ mobilalkalmazásokat

A 18-24 év közöttiek ötöde naponta 7 óránál is többet használja kedvenc mobilalkalmazását – derült ki a Huawei Technologies megbízásából készített online felmérésből. A vállalat négyezer válaszadó mobil- és alkalmazáshasználati szokásait vizsgálta, eszerint a férfiak 22 százaléka heti rendszerességgel próbál ki új appokat, míg a nők sokkal több időt töltenek legkedveltebb alkalmazásaik használatával. Utóbbiak inkább a barátaikra hallgatnak, hogy melyik appot töltsék le, míg az urak cikkek és elemzések alapján döntenek erről.
2021. 01. 13. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordot döntött az mobilinternetezés 2020-ban

Újabb rekordot döntött a mobilinternetezés 2020-ban, a Vodafone ügyfeleinek adathasználata 54 százalékkal nőtt 2019-hez képest, a legtöbbet december második hetében interneteztek - közölte a szolgáltató az MTI érdeklődésére pénteken.
2021. 01. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb rekordot döntött a mobilinternetezés 2020-ban

Ahogy az elmúlt években, úgy 2020-ban is növekvő tendenciát mutat a Vodafone Magyarország lakossági ügyfeleinek adatigénye. Az eredmény nem meglepő, hiszen tavaly a távoli munkavégzés és otthoni tanulás miatt a telekommunikációs infrastruktúrának minden korábbinál fontosabb szerep jutott. December második hetében interneteztek a legtöbbet az ügyfelek, amikor a korábbi év legforgalmasabb heténél 63%-kal több adatot használtak. Az adatfogyasztás mellett a hanghívások és SMS-ek gyakoriságát, népszerűségét is megvizsgálta a Vodafone 2020-ra vonatkozóan.
2021. 01. 08. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjeszkedik a DIGI mobilszolgáltatása

Újabb 34, többségében alföldi és kelet-magyarországi településen tette elérhetővé mobil telekommunikációs szolgáltatását a DIGI Kft, ezzel a 2019-ben elindított DIGIMobil szolgáltatás több mint 650 településen érhető el a magyarországi lakosság 70 százaléka számára - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
2021. 01. 08. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokat neteztünk szilveszterkor - Ennyit még soha?!

Jelentős forgalomnövekedést mértek a Telenor és a Magyar Telekom hálózatain szilveszterkor és újév napján, a mobil adatforgalom évről-évre nő - közölték az MTI érdeklődésére a mobilszolgáltatók szerdán.
2021. 01. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

SIM-csere átverésekre figyelmeztet az ESET

Négyszeresére nőtt az úgynevezett SIM-csere típusú támadások száma 2015 óta, és szakértők szerint idén, részben a 2020-ban bevezetett azonnali utalási rendszer miatt, egyre több ilyen jellegű átverésre lehet majd számítani - figyelmeztet az ESET a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő vállalat szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2021. 01. 06. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dr. Orbán Anita a Vodafone Magyarország új vezérigazgató-helyettese

2021. január 4-től Dr. Orbán Anita tölti be a Vodafone Magyarország vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját, egyúttal januártól az igazgatótanács tagja is lesz. Az új vezérigazgató-helyettes a Tellurian LNG fölgázipari vállalat londoni leányvállalatától érkezett a Vodafone-hoz.
2021. 01. 05. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtévesztő kampánnyal vezette félre a fogyasztókat a DIGI

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a DIGI a fogyasztókat megtévesztő kampánnyal vezette piacra mobiltelefon-szolgáltatását, ugyanis többek között valótlanul ígért korlátlan mobilnetet.
2020. 12. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek a mobiltelefonos appok a legnépszerűbbek a magyarok körében

A Facebook a legnépszerűbb alkalmazás a magyar felhasználók körében, a TikTok pedig főként a vidéki kisvárosokban tartozik a kedvenc appok közé – derült ki a Huawei Technologies megbízásából készített online felmérésből. A vállalat 4000 megkérdezett mobil- és alkalmazáshasználati szokásait vizsgálta, eszerint egy magyar felhasználó átlagosan 30 appot használ – a budapestiek többet, mint a vidékiek. A férfiak sokkal nagyobb arányban töltenek le pénzügyi appokat, és általában is szívesebben töltenek le alkalmazást a telefonjukra, mint a nők, akik körében viszont népszerűbbek az online vásárlási appok, és szívesebben böngésznek weboldalakat egy-egy releváns alkalmazás letöltése helyett.
2020. 12. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH: Ilyen változásokat hoz az új EU-s szabályozás

Az új európai uniós keretszabályokat tartalmazó európai elektronikus hírközlési kódex a jövő évtől alapjaiban érinti a hírközlési szolgáltatók működését és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) felügyeleti munkáját.
2020. 12. 22. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

2021 választóvonal lesz az elektronikus hírközlésben

Az új európai uniós keretszabályokat tartalmazó Európai elektronikus hírközlési kódex – amelynek előírásait az elektronikus hírközlésről szóló törvény és az ahhoz kapcsolódó NMHH-rendeletek módosításai ültetnek át a hazai jogrendszerbe – a jövő évtől alapjaiban érinti a hírközlési szolgáltatók működését és a hatóság felügyeleti munkáját. Egyrészt jelentősen bővül a szabályozás hatálya alá tartozó szolgáltatások köre (pl. ide tartoznak már az e-mail-szolgáltatások és az M2M – machine-to-machine, gépek közötti – szolgáltatások). Másrészt megváltozik a szolgáltatási kategóriák elnevezése is, például a korábbi telefon- és mobil rádiótelefon szolgáltatások fogalmát felváltja a számfüggő személyközi hírközlési szolgáltatások kifejezés.
2020. 12. 21. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átírja a vállalatok jövőjét az 5G

Az 5G mélyreható változásokat hoz a gazdaság és a társadalom minden területén, így kulcsfontosságú szerepet játszik majd a vállalkozások sikeressé tételében is. Az újgenerációs mobilhálózat elterjesztéséhez, arra szolgáltatások építéséhez erős partneri együttműködésekre lesz szükség. A Vodafone Magyarország és a Delta Csoport stratégiai együttműködési megállapodást írt alá azzal a céllal, hogy a hazai vállalkozások minél szélesebb körét tehessék e technológia forradalmának részesévé. Felismerve az 5G technológiára épülő megoldások iránti hatalmas érdeklődést, a Vodafone Magyarország és a Delta Csoport elhatározták, hogy szoros együttműködésben nyújtják 5G-re alapuló szolgáltatásaikat a digitalizáció iránt elkötelezett vállalatoknak.
2020. 12. 17. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgató a Telenor Magyarország élén

Január elsejétől Peter Gazik tölti be a Telenor Magyarország vezérigazgatói pozícióját - közölte a mobilszolgáltató vállalat az MTI-vel szerdán.
2020. 12. 16. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig Ázsiában terjedt a leggyorsabban az 5G, de Európában is robbanás várható

Az Ericsson tanulmánya szerint az évtized közepén 8,8 milliárd mobilelőfizetés lehet a világon, és ebből 3,5 milliárd már az 5G hálózatokat használja majd. Észak-Amerikában ötből négy, Közép-Kelet-Európában minden harmadik előfizetés 5G lesz. A tanulmány kitér arra is, hogy a havi átlagos mobil adatforgalom az elmúlt évben másfélszeresére nőtt, és régiónkban elérte a 7,3 gigabájtot – de ez a szám 2026-ra kilő majd és közel 30 gigabájt lesz. Mindez csupán néhány érdekes megállapítás a mobilkommunikációs trendek egyik legátfogóbb tanulmányából az Ericsson Mobility Report 2020-as kiadásából, mely szerint az 5G a vártnál is gyorsabban terjed majd.
2020. 12. 15. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Telekom nyerte a Digitális Kormányzati Ügynökség mobilszolgáltatás tenderét

A Magyar Telekom nyerte a Digitális Kormányzati Ügynökség mobilszolgáltatásra kiírt tenderét, a megbízás két évre szól, amelyet további hat hónappal meghosszabbíthat az ügynökség - közölte a távközlési szolgáltató szombaton az MTI-vel.
2020. 12. 12. 18:10
Megosztás:
Hozzászólások:

Akadozik a Digi netszolgáltatása

Átmeneti központi probléma lépett fel a Digi internetszolgáltatásában, a hiba elhárításán folyamatosan dolgoznak - közölte a társaság honlapján.
2020. 12. 12. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 800 milliárd forinttal fűtheti a magyar GDP-t az 5G

A következő években nettó 826 milliárd forinttal járulhat hozzá a magyar gazdasághoz az 5G technológia, jelentősen támogatva a koronavírus-válság utáni újjáépítést is – derül ki az Ericsson kutatásából. Az egész Európa számára jelentős hatással bíró technológiát ráadásul részben magyarországi kutató-fejlesztő központjában fejleszti a vállalat.
2020. 12. 07. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bár még mindig a vezetékes net az előfizetők kedvence, a telefonos mobilnet elterjedtsége nőtt meg

Hatból öt ember hozzáfér valamilyen internetezési lehetőséghez az otthonában mobil- vagy vezetékes interneten keresztül – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss piackutatásából. Az előzetes eredmények szerint a járvány idején 63 százalékról 67 százalékra nőtt a telefonos mobilinternetes előfizetések aránya, ahogy egy háztartáson belül a családtagoknak több internetes forgalmat kellett lebonyolítaniuk egyidőben, de a fogyasztók otthon összességében még így is a vezetékes hozzáférést részesítik előnyben a mobilnethez képest.
2020. 12. 05. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: