20 év börtön, adócsalásért - és ez egy magyar hír

A Nyugati-dunántúli régióban még soha nem derült fény olyan mértékű pénzügyi bűncselekményre, mint amilyet nemrégiben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói tártak fel. A példátlan adócsalásért akár húsz év börtönbüntetést is kiszabhat a bíróság - tájékoztatta a NAV a ProfitLine.hu-t.

Negyven helyszínen száz pénzügyi nyomozó vett részt az akcióban, amelyben lecsaptak arra a céghálózatra, amely élelmiszerforgalmazás közben körbeszámlázással és színlelt uniós értékesítéssel követett el majdnem négymilliárd forint értékű adócsalást.

 

Egy abdai, élelmiszereket forgalmazó kft. magyar cégektől vásárolt elvileg szlovák cégek részére árut, amely azonban nem hagyta el Magyarországot, hanem egy szigetszentmiklósi raktárba került, sőt egy részét már másnap visszaszállították. Az árut papíron többször továbbadták. A körbeszámlázással a kft. több mint 3 és félmilliárd forinttal csökkentette befizetendő áfáját, jogosulatlanul.

 

Egy másik szálon ugyanez a társaság étolajat szerzett be Magyarországon, majd egy szlovák gazdálkodó közbeiktatásával az áru magyar cégekhez került, végül vissza a társasághoz. A könyvelésbe 81 millió forint jogosulatlanul levonandó áfát jegyeztek be.

A társaság további beszerzéseinek vizsgálatakor derült ki az is, hogy 2010-ben egy másik magyar gazdálkodó 1,5 milliárd forint értékű szlovákiai értékesítést színlelve adott el árut a szóban forgó kft-nek. Az elcsalt áfa ebben az esetben több mint 367 millió forint volt.

 

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága pénzügyi nyomozói a felderítés közben folyamatosan napi kapcsolatban álltak a Győr-Moson-Sopron megyei Adóigazgatóság szakembereivel, akik segítettek abban, hogy az ügy részletei minél pontosabban és a lehető legrövidebb időn belül kiderüljenek. Egyebek mellett leállítottak egy 720 millió forintos áfa-visszafizetést. A pénzügyi nyomozók 42 millió forint készpénzt, ingó- és ingatlan vagyont foglaltak le, valamint bankszámlát zároltak az akcióban. Mindennek köszönhetően már az eljárás elején biztosított, hogy a költségvetést ért négymilliárd forint kár legalább egynegyede megtérül.

 

A szervezet irányítói és tagjai közül 8-an előzetes letartóztatásban, öten pedig házi őrizetben vannak. Az elkövetőknek a bűnszervezetben elkövetett csalás miatt akár húsz év börtönbüntetésre is számítaniuk kell.

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás:

Tengerentúli kedvező hírekre emelkedtek az európai piacok

A hétfői kereskedés során emelkedtek az európai részvények, miután egyre közelebbinek tűnik az amerikai kormányzati leállás megszüntetését célzó finanszírozási csomagról szóló megállapodás.
2025. 11. 11. 09:30
Megosztás:

Mit jelenthet az amerikai pénzügyi védőháló Magyarország számára?

A magyar kormány az előző hétvégén több megállapodást is kötött Donald Trumppal, aminek piaci szempontból véleményünk szerint két igazán fontos része az orosz energiával szembeni szankciók alól való mentesség, illetve a pénzügyi védőháló. Bár utóbbival kapcsolatban egyelőre még nincsenek konkrétumok, potenciálisan nagy támaszt jelenthet a magyar eszközök mögött, míg a legalább egy éves mentesség az orosz energiára kivetett szankciók alól egy rossz forgatókönyv kiárazását jelenti. Mindkettő erősíti a forintot, bár a pénzügyi megállapodás hatásának mértéke valószínűleg az Argentínának nyújtott védőhálóhoz képest jóval kisebb lehet, mivel a magyar gazdaság fundamentumai sokkal jobbak a dél-amerikai országénál. A bejelentések hatására a forint erősödött, és nem kizárható további izmosodás sem a hazai fizetőeszközben.
2025. 11. 11. 09:00
Megosztás:

Wellness-körkép: Siófok, Hévíz és Eger vezetik a toplistát

Az év utolsó heteiben a vendégek közel fele wellness-szálláson pihen – derült ki a Szallas.hu foglalási adataiból. A wellness-szállások kategóriában Siófok, Hévíz és Eger, valamint a hotelek a szezon nyertesei. Minden második wellness-foglalás 70–170 ezer forint közötti kosárértékű. A novemberi libalakomáktól a decemberi adventi vásárokig változatos programkínálat csábít belföldi pihenésre.
2025. 11. 11. 08:30
Megosztás: