2014-től tranzakciós adóval terhelnék az értékpapír ügyleteket is

A kormány elkötelezett a múlt hibáinak kijavítása iránt, ezért tovább megy a költségvetési hiány 3% alatt tartásának és az államadósság csökkentésének útján - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A kormány döntése értelmében a Számvevőszéki és költségvetési bizottság a mai napon benyújtotta az egyes adótörvények és azzal összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz kapcsolódó módosító indítványokat. A benyújtott javaslatokat a bizottság támogatta, így az országgyűlés hétfőn szavaz a módosító indítványokról. A magyar kormánynak sikerült jó pályára állítani a magyar gazdaságot.  Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk óta először 2011-ben volt 3% alatt hazánk költségvetési hiánya, és ebből a kormány a következő években sem enged. A 2012-es előrejelzést tekintve a Bizottság 2,5%-os hiányt vár, míg 2013-ra is 3% alatti - 2,9%-os - deficitet jósol.

Az európai gazdaság bizonytalanságai közepette a minden tagállam számára a legnagyobb siker a költségvetési stabilitás megteremtése. A brüsszeli országjelentés igazolja a magyar gazdaságpolitika eredményességét, egyúttal lehetővé teszi, hogy jövőre az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) a javaslatot tegyen a hazánkkal szemben indított túlzott deficit eljárás megszüntetéséről.

A pozitív értékelés előfeltételként támasztott elvárásoknak a kormány eredményesen megfelelt. Az októberben bejelentett első és a második kiigazító programot (397 és 367 milliárd forintos konszolidációs intézkedések) az unió elfogadta és végeredményben pozitívan értékelte azokat a magyar értékeléseket és számításokat, amelyek javítják hazánk jövő évi költségvetését. Ezáltal a kormány bebizonyította, hogy elkötelezett a GDP-arányosan 3% alatti költségvetési hiány és a GDP-arányos államadósság tartósan csökkenő pályájának biztosítása mellett, így a korábban bejelentett intézkedések jogszabályi hátterének megteremtése érdekében a következő módosító javaslatokkal él a parlamentben.

Bankadó

 

A pénzügyi szervezetek 2013-ban is kötelezettek maradnak a pénzügyi szervezetek különadójának megfizetésére, továbbá a hitelintézeti különadó is megmarad.

Pénzügyi tranzakciós illeték


Az Európai Bizottság ajánlásaira tekintettel a Magyar Nemzeti Bank kikerül a pénzügyi tranzakciós illetékfizetésre kötelezettek köréből.Illetékköteles körbe kerül a pénzváltási tevékenységet, a kölcsöntörlesztést, a hitelkártyával történő ATM készpénzfelvételt, valamint a pénzforgalmi szolgáltató által levont jutalék- és díjbevétel. A korlátozott rendeltetésű fizetési számlákról történő kifizetés, valamint a közös vagy részben közös tulajdonú számlák közötti tranzakciók illetékmentessé válnak. A tranzakciós illeték általános mértéke 0,2 százalékra nő, a készpénzfelvételre pedig magasabb, 0,3 százalékos illetékkulcs kerül kivetésre.

 

A kincstárt érintő javaslatokat tekintve bizonyos kincstári fizetési műveletek nem keletkeztetnek illetékfizetési kötelezettséget (a kincstárban vezetett, európai uniós támogatásokkal és elszámolásokkal, továbbá nemzetközi szervezetekkel történő elszámolásokkal kapcsolatos számlák terhére megvalósított fizetési művelet és az államadósság kezelésével összefüggésben a devizafinanszírozással és a deviza-adósságszolgálattal kapcsolatos számlák terhére megvalósított fizetési művelet). A kincstár esetében az állampapír forgalmazásra vonatkozóan fizetési műveletenként 6 ezer forint összegű illetékhatár kerül bevezetésre. A felszámított tranzakciós illeték összege a kincstári számlatulajdonosok felé továbbháríthatóvá válik.

 

A tranzakciós illeték hatálya – az Európai Bizottság pénzügyi tranzakciós illetékre vonatkozó javaslata nyomán – 2014. január 1-jétől kiterjed az értékpapírügyletekre, ide értve az értékpapírra vonatkozó derivatív ügyleteket is. Az ügylet ellenértékére (értékére) vonatkoztatva az adó mértéke származtatott (derivatív) ügylet esetén a 0,01%, egyéb értékpapírügylet esetén 0,1%.


Fordított adózás a sertéságazatban

 

Magyarország az adócsalások visszaszorítása érdekében fordított adózást vezet be az élősertés és hasított félsertés kereskedelemre, továbbá takarmányként is szolgáló egyes termékek kereskedelmére. A módosítás 2013. április 1-én lépne hatályba.

 

Pénztárgépek elektronikus bekötése

 

Adatszolgáltatási kötelezettsége lesz azon adóalanyoknak, akik nyugtaadási kötelezettségüket gép úton teljesítik. Az adatszolgáltatás a gépi nyugtákra valamint a pénztárgépek adataira vonatkozik.

 

A módosító indítvány az adatszolgáltatási kötelezettség szabályainak kidolgozása érdekében felhatalmazást ad a nemzetgazdasági miniszternek a végrehajtási rendelet meghozatalára a pénztárgépeknek az adóhatósághoz történő bekötésére vonatkozóan. Ez a rendelkezés is 2013. április 1-én lépne hatályba.

Közműadó

 

A javaslat rögzíti, hogy közművezeték alatt a belterületi közterület, továbbá – bizonyos esetben – a magánterület felett/alatt elhelyezett villamos áram-, gáz-, víz-, csatorna-, hő-, távközlési vezeték értendő (nem adóköteles ugyanakkor a közterületen vagy magánterületen futó olyan vezeték, amely csak és kizárólag egy meghatározott földterület használatára jogosult fogyasztók igényeit szolgálja ki).

 

A módosító indítvány szerint a közművezeték utáni adókötelezettség annak használatba vételét követő év első napjától keletkezik és megszüntetése évének végéig tart.

 

A közművezeték utáni adót a közművezeték nyomvonalának hossza alapján legfeljebb 100 Ft/m összegben állapíthatja meg az önkormányzat, a fővárosban a Fővárosi Közgyűlés.  Az adót a közművezeték Polgári Törvénykönyv szerinti tulajdonosának kell megfizetnie.  Ha a közművezeték tulajdonosának ugyanazon nyomvonalon több, azonos szolgáltatás nyújtásra alkalmas vezetéke van, akkor is csak egy vezeték adóköteles. A közművezetékek adóztatásából – ha valamennyi önkormányzat működteti az adót – éves szinten kb. 30 Mrd Ft többletbevétel származhat.

Helyi iparűzési adó

 

A kormány javaslata szerint – a kisebb adózók kisebb teherviselésére tekintettel – a levonhatóság korlátozása sávosan, az árbevétel nagyságának függvényében történik meg, azaz annál kevésbé lehet levonni az elábé és a közvetített szolgáltatások együttes értékét, minél nagyobb az árbevétel összege.

A sávhatárok az alábbiak:


-    500 M Ft nettó árbevételig a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a nettó árbevétel 100%-áig,

 

-    500 M Ft-20 Mrd Ft nettó árbevétel között a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 85%-áig,

 

-    20 Mrd Ft-80 Mrd Ft nettó árbevétel között a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 75%-áig

 

-    80 Mrd Ft nettó árbevétel felett a sávba jutó elábé+közvetített szolgáltatás a sávba tartozó nettó árbevétel 70%-áig
vonható le.

 

Az intézkedés elsősorban a kereskedelmi és energiaszolgáltató társaságokat érinti. Nem vonatkozik semmiféle korlátozás olyan vállalkozásra, amelynek árbevétele nem éri el az 500 millió forintot.


Nyugdíjjárulékra vonatkozó járulékplafon eltörlése. A javaslat tartalmazza a munkavállalókat terhelő nyugdíjjárulékra vonatkozó fizetési felső határ (járulékplafon) eltörlését.

Cafeteria

 

A kedvezményesen adózó béren kívüli juttatások tekintetében a kormány konzultált az érdekvédelmi szervezetekkel, munkáltatói képviseletekkel. Ennek megfelelően a korábban jelzett 27% helyett 14%-ra emelkedik az ilyen juttatás esetében fizetendő egészségügyi hozzájárulás mértéke.

A készpénzes vevő most már nem elég erős az ingatlan piacon? Győzhet az Otthon Start?

Az Otthon Start hitel alapjaiban forgatja fel az ingatlanpiacot: a kamattámogatott hitelre vásárlókra várnak az eladók, hiszen magasabb árakat érhetnek el általuk. A szakértő szerint ugyanakkor ez a konstrukció gyengíti a vásárlók pozícióját, és a korábban előnyben lévő készpénzes befektetők is kénytelenek alkalmazkodni a megváltozott piaci viszonyokhoz.
2025. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Félévi vagyonmustra: Jól hangzik a 11 százalékos vagyonbővülés, de a Blochamps szerint ez csupán a szűk elit boldogsága

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.
2025. 08. 23. 07:00
Megosztás:

Otthon Start hitel: ezért lehet életveszélyes már most lefoglalózni bizonyos ingatlanokat

Az Otthon Start esetében fontos kérdés, hogy egy ingatlan lakás vagy ház. Igen ám, de ezt nem is olyan könnyű sokszor eldönteni. Ezért a BiztosDöntés.hu szakértői szerint semmiképpen nem szabad lefoglalózni egy ingatlant addig, amíg ebben bizonytalanság van. Ugyanis, ha végül mégsem sikerül a hiteligénylés, a kifizetett foglaló összegét a vevő akár el is veszítheti.
2025. 08. 23. 06:00
Megosztás:

A Waberers és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg

A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre szóló új, stratégiai együttműködésről állapodott meg, amelynek alapján egységes, hatékony logisztikai és szállítási rendszert alakítanak ki az energetikai szektorban; a megállapodás hozzájárul az MVM ellátásbiztonságának és működési hatékonyságának növeléséhez - tájékoztatta a Waberer’s Csoport pénteken az MTI-t.
2025. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Az EU több mint 4 milliárd eurót folyósított Ukrajnának

Az Európai Unió 4,05 milliárd eurót utalt át pénteken Ukrajnának.
2025. 08. 23. 04:00
Megosztás:

Nem csökkent a mikroműanyagok koncentrációja a Tiszában

A Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött mintában több, mint 150 darab, 5 milliméternél kisebb, döntően a csomagolóanyagokból származó mikroműanyag-részecskét találtak 1000 liter vízmintában az Eurofins Environment Testing Hungary Kft. szakemberei. A független laboratórium a PET Kupát támogató friss vizsgálata azt mutatja: a korábbi mérésekhez képest nőtt a mikroplasztikok koncentrációja. 2025-ben egy nemzetközi projekt keretében a Tisza több pontján is történik ehhez hasonló vizsgálat...
2025. 08. 23. 03:00
Megosztás:

Házkutatást tartott az FBI John Bolton korábbi nemzetbiztonsági főtanácsadónál

Szövetségi nyomozók tartottak házkutatást John Bolton volt elnöki nemzetbiztonsági főtanácsadó Washingtonhoz közeli otthonában pénteken.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Jó hír a gyerekeseknek! Nő a GYED és CSED összege is, mutatjuk mennyivel!

Nő a CSED, GYED nettó összege, jön az e-tb kiskönyv, az egyszerűsített foglalkoztatás közterhei emelkednek.
2025. 08. 23. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Az özvegyi nyugdíj változása sokakat érint

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság szabályai 2025. március 14-étől módosultak. Vonatkozó jogszabályok: az 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról és a 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet. Nézzük meg mit jelent ez pontosan, érthetően.
2025. 08. 23. 01:00
Megosztás:

40%-ot ralizott a kriptósok új kedvenc békás érméje egy fontos hír után

A Wall Street Pepe (WEPE) ára egy nap alatt 40%-ot emelkedett, miután a projekt hivatalosan is bejelentette a token elindítását a Solana blokkláncán. A bejelentés óta a projekt több, mint 1 milliárd tokent égetett el az Ethereum blokkláncán a kétláncos mechanizmusra való átállás részeként.
2025. 08. 23. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam-előrejelzés: Az XRP háromszorozhat 2026-ig, de a Layer Brett akár 100 dollárt 10 000 dollárrá alakíthat

Ha a következő nagy áttörést keresed, az aktuális XRP árfolyam-előrejelzés felkeltheti a figyelmedet. Egyes elemzők szerint az árfolyam akár megháromszorozódhat 2026-ra.
2025. 08. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint egyéves csúcsra gyorsult az infláció Ausztriában

Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetesen becsült 3,5 százalék helyett 3,6 százalék, tavaly március óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel - derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich - STAT) végleges adataiból.
2025. 08. 22. 22:00
Megosztás:

A Cardano két alternatívája, amelyek 2025-ben akár 250 dollárt 250 000 dollárrá alakíthatnak

A Cardano régóta része a kriptovilágnak, és hírnevét a „lassan, de biztosan” megközelítéssel építette fel.
2025. 08. 22. 21:00
Megosztás:

A Gazdasági Versenyhivatal azt állapította meg, hogy árréscsökkentés eredményes, mert csökkentette az érintett termékek árait

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ismételten visszautasítja, hogy az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közvetlenül, illetve a médián keresztül politikai nyomásgyakorlásra próbálja felhasználni a versenyhatóság gyorsított ágazati vizsgálatairól szóló, még nem lezárt jelentéstervezeteit.
2025. 08. 22. 20:00
Megosztás:

5 legjobb kriptovaluta, amelyet érdemes megvásárolni augusztusban a 20–50-szeres hozam reményében 2026 előtt: Chainlink, Pi Coin, HBAR, Polkadot és Layer Brett

A kriptopiac augusztusi fókuszában azok az új hullámos érmék állnak, amelyek magas növekedési potenciállal rendelkeznek – és ezek közül is kiemelkedik a Layer Brett.
2025. 08. 22. 19:00
Megosztás:

Gyengébb lett a második negyedéves német GDP

Gyengébben alakult a második negyedévi német GDP-növekedés az előzetes jelentéshez képest - közölte a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2025. 08. 22. 18:00
Megosztás:

Az arany és ezüstbánya cégek második negyedéves eredménye jelentősen felülmúlta a várakozásokat

Az arany és ezüstbánya részvények jelentős meglepetést okoztak a második negyedévben, a magas arany- és ezüstárak segítettek. Az arany második negyedéves 3.289 dolláros unciánkénti átlagára meghaladta az első negyedéves 2.861 dollárt.
2025. 08. 22. 17:00
Megosztás:

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

Tovább emelkednek az ingatlanárak a budapesti agglomerációban – közölte a GDN Ingatlanhálózat. A legfrissebb adatok szerint a dél-keleti szektorban egy 90 négyzetméteres ház ára egy hónap alatt 63-ról 70 millió forintra nőtt. Tóth Péter régióigazgató szerint a támogatott hitelek fokozzák a keresletet, ami a fővárostól távolabbi településekre tereli a vevőket. Gombár János, az újpesti iroda vezetője úgy véli, a telekárak különbségei miatt sokan akár Nógrád vármegyéig is elköltöznek. A szakértők szerint a jelenlegi piaci helyzetben érdemes minél előbb vásárolni, különösen szakértői segítséggel.
2025. 08. 22. 16:00
Megosztás:

Bűncselekmény a kriptózás? Váratlan jogszabályi változások a magyar kriptovaluta piacon

Június utolsó hetében előzmények nélkül, derült égből villámcsapásként sújtott le az újabb salátatörvény keretében érkező módosítási csomag a hazai kriptoeszköz-szolgáltatókra és felhasználókra. Hiába tűnt úgy, hogy a hosszú éveken át tárgyalt MiCA rendelet egységes szabályozást hoz az Unió minden tagállamába, Magyarországon most újabb kérdések gördültek a kriptopiaci működés elé. Az Oppenheim Ügyvédi Iroda összefoglalójából kiderülnek a részletek.
2025. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok

A beszerzési menedzser-indexek – elsősorban a feldolgozóipari alindex váratlan javulása miatt – az euróövezetben és az USA-ban is erősebbek lettek a vártnál.
2025. 08. 22. 14:00
Megosztás: