2025-ben összeomlik a magyar nyugdíjrendszer - ezért nyugdíjreform jön!

Számos javaslat és ötlet fogalmazódott meg a MABISZ és a Pénztárszövetség szakértőiben, hogy a magyar nyugdíjrendszer régóta esedékes, és 2025-ig véghezvinni tervezett reformja időben megvalósulhasson. Miért beszélnek a szakemberek a nyugdíj összeomlásról? Milyen megoldási javaslatok vannak és ez hogyan érinti a nyugdíjasokat?

2025-ben összeomlik a magyar nyugdíjrendszer - ezért nyugdíjreform jön!

Farkas András nyugdíjguru szerint egy teljesen új megközelítés kell, Süle-Szigeti Bulcsú pedig úgy fogalmazott a Pénzcentrumnak, hogy a reformnak fel kell számolnia a jelenleg tapasztalható egyenlőtlenségeket.

Milyen lesz az új nyugdíjrendszer, ami a tervek szerint két év múlva már életbe is lép?

Egy sor javaslatot tett le a Gazdaságfejlesztési Minisztérium asztalára nemrégiben a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) és a Pénztárszövetség a nyugdíjrendszer reformjával kapcsolatban. Mint a Portfolio.hu írta, az öngondoskodási piac résztvevői azért is látták elérkezettnek az időt erről egyeztetéseket kezdeményezni, mert az új nyugdíjrendszer bevezetéséig - amely elkerülhetetlen - már két teljes év sincs hátra.

Egy megoldás: a lengyel út

A javaslatok között szerepel "a lengyel módszer", az állami támogatások valorizációja, az szja-visszatérítés sávossá alakítása, felturbózott nyugdíjkötvény és lakossági állampapírok, az értékesítési csatornák szélesítése és életjáradék-szerű kifizetése is.

A Pénzcentrum szakértőket kérdezett arról, ők melyik típust támogatnák, melyik lenne a legjobb ráncfelvarrás a magyarországi nyugdíjrendszernek?

Miért van erre szükség?

nyugdíjrendszer 2025

A magyar nyugdíjrendszer, ha nem is két vagy öt év múlva, de belátható időn belül olyan súlyos finanszírozási gondokkal nézhet szembe, amely fenntarthatatlanná teszi. Ezzel tisztában van a kormányzat is, éppen ezért a jelenlegi gazdaságpolitika egyik fontos feladata, hogy 2025-ben új rendszert vezessen be.

A Pénztárszövetség és az öngondoskodási piac szereplői több javaslatot is a kormány elé tárnak, emellett tudjuk azt is, hogy még ez év végéig elkészül az a nemzetközi tanulmány, amely alapján a kormány és a gazdasági vezetők további ötletekkel állnak elő - vagyis papíron lesz idp megvitatni, mi lenne a legjobb a magyar időőseknek és azoknak is, akik csak akár tíz vagy tizenöt év múlva lesznek olyanok, akik nyugdíjra jogosultak.

Süle-Szigeti Bulcsú, a Bankmonitor nyugdíjszakértője a Pénzcentrumnak azt mondta: a rendszer valóban komoly reformra szorul, így nem lehet elég korán elkezdeni az erről való egyeztetéseket.

NYUGDÍJ KALKULÁTORUNK IDE KATTINTVA

nyugdíjak reformja 2025

Megfontolandónak tartok minden olyan javaslatot, amely a magyar nyugdíjrendszer erősebb és hatékonyabb feltőkésítését célozza. Jelenleg sajnos Európa sereghajtói közé tartozunk a nyugdíjcélra felhalmozott megtakarítások mennyiségét illetően: az EU-átlag GDP-arányosan 38%-ra tehető, míg hazánkban ugyanez alig 5%.

A lemaradásunk fő oka, hogy gyakorlatilag hiányzik a nyugdíjrendszerünkből a második pillér, mindössze az első pillér (folyó finanszírozású állami nyugdíj) és a harmadik pillér (önkéntes megtakarítások) léteznek. Ezen a téren nagy szükség lenne az előrelépésre, de kérdés, hogy a 2011-es magánnyugdíjpénztári átalakítás után van-e reális lehetőség arra, hogy ismét létrejöjjön egy államilag szervezett, a foglalkoztatókra is alapozó második nyugdíjpénztári pillér - fogalmazott a szakértő.

Farkas András nyugdíjgurunak ugyanakkor konkrét javaslata is van: mint fogalmazott, egy olyan rendszerre lenne szerinte szükség, amelybe a munkáltatók is komolyabban beszállnak.

magyar nyugdíjrendszer

A magyar nyugdíjrendszerben jelenleg ismeretlen fogalom az úgynevezett foglalkoztatói nyugdíjpillér, vagyis az öngondoskodásnak az a válfaja, amikor a munkáltató segít a magánnyugdíjpénztári befizetésekkel. Ez azt jelenti, hogy a tagsági díjhoz bizonyos mértékű támogatást ad, ezzel ösztönözve a dolgozókat arra, hogy maguk is fizessenek az öngondoskodásra.

Hazánkban jelenleg csaknem a dolgozók hatvan százaléka nem költ erre, ami nagy bajokat hozhat még, ha majd elérik a nyugdíjaskort, és az államilag folyósított összeget ki szeretnék egészíteni - mondta el a Pénzcentrumnak Dr. Farkas András. Azt is hozzátette, hogy a müdszernek számos előnye származna, többek között sokkal kevesebb terhet róna a költségvetésre.

Ez a módszer azért is lenne jó a kormánynak is, mert ebben az esetben a nyugdíjkompenzáció egy forintjába sem, hiszen az öngondoskodással és a munkáltatói segítséggel elégséges összeget tehetnek félre a dolgozók.

Ha a nyugdíjpénztári megtakarítás után sem kellene fizetni a jelenleg 13 százalékos szociális hozzájárulást, az is motiváltabb öngondoskodást eredményezhetne. Ami biztos: 2025-ig el kell készülnie az új rendszernek, mert a jelenlegivel az a helyzet, hogy akár másfél évtizeden belül komoly finanszírozási gondok léphetnek fel - mondta erről Farkas András.

a magyar nyugdíjrendszer finanszírozása

Most jön csak a neheze

Süle-Szigeti Bulcsú bővebben is kitért arra, hogy a kormány megrendelésére valakik, valahol már dolgoznak egy átfogó tanulmányon, amiből a tervek szerint több alapötlet is lehet a két évvel kséőbb induló reformmal kapcsolatban. A baj az, hogy erről most még semmit sem tudni.

A mostani nyilvános szakértői gondolkodás apropója, hogy a magyar kormány Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve értelmében 2025. márciusig bezárólag életbe kell léptetni bizonyos nyugdíjreformokat.

A vállalt nyugdíjreformok célkitűzései, hogy javítsák a rendszer fenntarthatóságát, illetve kezeljék a jövedelmi egyenlőtlenségeket. A reformok bevezetését megelőzi egy független nemzetközi szakértői jelentés elkészítése, amelyet 2023. december 31-ig hoznak majd nyilvánosságra – erről a jelentésről egyelőre nem tudunk többet - közölte válaszában a Bankmonitor szakértője.

Emellett fontosnak tartotta megemlíteni azt is: rettegnie azért senkinek sem kell attól, hogy 2025 közepétől egy forint nyugdíjat sem kap - de hogy a rendszer alapos reformra szorul, ahhoz nem férhet kétség.

magyar nyugdíjrendszer összeomlása

Hirtelen összeomlás nem fenyeget, de lassú korhadás annál inkább. Azt látjuk a demográfiai folyamatokon, hogy vészesen öregedik a magyar társadalom, azaz egyre kevesebb aktív korú polgár jut egyre több idősre. Ilyen körülmények között előbb-utóbb elkerülhetetlenek lesznek bizonyos egyensúlyjavító kormányzati intézkedések.

A fenntarthatóság mellett természetesen más szempontokat is figyelembe kell venni, mert a nyugdíjrendszer jelenlegi működése komoly társadalmi egyenlőtlenségeket és más problémákat is eredményez - tette hozzá Süle-Szigeti Bulcsú.

Kapcsolódó hírek:

Nyugdíjak utalási időpontja 2024-ben

Nyugdíj korhatár 2024 nők és férfiak

Nők 40 nyugdíja 2024

Rekordárbevétel után osztalékfizetésről döntöttek a Pensum Group közgyűlésén

Megtartotta éves rendes közgyűlését a munkaerő-kölcsönzői piacon meghatározó szerepet betöltő Pensum Group Nyrt., melyen a tulajdonosok részvényenként 8 forintos osztalék kifizetéséről döntöttek a 2025-ös év eredménye alapján. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett társaság tavaly 8,9 milliárd forintra növelte árbevételét, adózott eredménye 68 millió forint volt.
2026. 05. 02. 05:00
Megosztás:

Drágulhat a nyaralás idén, de nincs ok pánikra: így alakul a nyári szezon a kerozinválság miatt

Az elmúlt hetekben látványosan nőtt a bizonytalanság az utazók körében, miután a kerozinválság hírei elárasztották a médiát és a közösségi felületeket. Sokan attól tartanak, hogy idén ellehetetlenül a nyaralás, vagy akár tömeges járattörlések jöhetnek. A valóság azonban jóval árnyaltabb: a helyzet komoly, de korántsem indokolja a pánikot. Aki jó áron, jó minőségű nyaralást szeretne, annak idén különösen fontos az előre foglalás, mert a last minute egyre inkább csak a maradék lehetőségekről szól.
2026. 05. 02. 04:00
Megosztás:

390 milliós osztalék jön az Amixa Holdingnál

Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
2026. 05. 02. 03:00
Megosztás:

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás: