2,7 millió hektoliter újbor lehet a szüret eredménye

Az idén mintegy 2,7 millió hektoliter seprős újbor érlelődhet a pincékben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) előzetes termésbecslése alapján - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden.

2,7 millió hektoliter újbor lehet a szüret eredménye

Gál Péter az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szőlő, bor, pálinka albizottságának ülésén beszélt az idei szüret eddigi tapasztalatairól. Elmondta: borvidékenként eltérő a helyzet, de mind a mennyiség, mind a minőség kedvezőtlenebb a vártnál, főleg azokon a területeken, ahol a természeti körülmények nagyon kedvezőtlenek voltak, például jégverés pusztított.
    

Az árak a szüret kezdetén a fehérszőlőnél átlagosan 75 forint körül mozogtak kilogrammonként, a kékszőlő esetében pedig 100 forint körül. A nagyon jó minőségű fehérszőlőért 85-120 forintot adtak kilónként - ismertette a helyettes államtitkár.
    

Utalt arra, hogy a szüret harmada után már csökkentek az árak, főként a Kunsági borvidéken, ahol a fehér szőlő kilójáért már csak 60-65 forintot kínáltak a felvásárlók. Gál Péter véleménye szerint a szüretet jobban elő kell készíteni, hogy a termelők ne kerüljenek váratlan helyzetekbe például a gépi betakarítás miatt.
    

Tarján Balázs, az HNT szaktanácsadója Font Sándornak (Fidesz), az albizottság vezetőjének felvetésére elmondta: a Kunsági borvidék hegyközségi tanácsa versenyhivatali eljárást kezdeményezett az árcsökkenés miatt, hogy nem történt-e erőfölénnyel való visszaélés. Arról azonban nem volt tudomása, hogy a hegyközségi tanácsok valamelyike is alkalmazta volna a védőárat, amelyre lehetősége lett volna. A szakember elmondta azt is, a szüret a végéhez közeledik, a tőkéken már csak minőségi kékszőlő van, valamint a Tokaji borvidéken szüretelnek.
    

Gál Péter közölte, hogy a borexport az idei első hét hónapban 43 millió eurót - valamivel több mint 14 milliárd forintot - tett ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint, ez mintegy 360 ezer hektoliter bor kivitelét jelentette. Az idei kivitel ugyanakkor elmarad a múlt év azonos időszakitól, amikor  390 ezer hektoliter bort exportáltunk mintegy 46 millió euró - több mint 15 milliárd forint - értékben.
    

A helyettes államtitkár a Nemzeti Élelmiszerlánc-felügyeleti Hatóság (Nébih) adatai alapján azt mondta, hogy a múlt évben a magyar borimport mennyisége 197 ezer hektolitert tett ki, az idén ez a mennyiség szeptember közepéig 140 ezer hektoliter volt, és a szakemberek az év végéig 170 ezer hektoliter import borra számítanak. A tavalyi mennyiség 78 százaléka olasz, 10 százaléka spanyol import volt. Az idén szeptember közepéig az Olaszországból származó borok aránya 85 százalékra nőtt, míg a spanyol boroké 6,5 százalékra csökkent.
    

Mihályi László, a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT) elnöke arról tájékoztatta az albizottság ülésén a jelenlévőket, hogy tárgyalások folynak az Erdélyi Pálinka Lovagrenddel arról, hogy Erdélyben is használható legyen a magyar pálinka megnevezés. Jelezte ugyanakkor, a magyar előállítókat tömörítő szervezetek a szakmai konzultációkon felvetették, hogy az ellenőrzést mindenre kiterjedően ki kell dolgozni. Ehhez Gál Péter hozzátette, mivel eredetvédett és földrajzi árujelzővel ellátott termékről van szó, az erdélyi kiterjesztéshez uniós hozzájárulás szükséges.
    

A jövedéki törvény módosításának végrehajtási rendeletét várhatóan október végén hirdetik ki - mondta Demeter Zsuzsanna, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) osztályvezetője az albizottság ülésén. Hozzátette: az adóraktárak elektronikus adatszolgáltatási kötelezettségének határidejét hat hónappal - törvényileg - átmenetileg meghosszabbítják, kitolják a határidőt, ha a szükséges informatikai fejlesztések nem készülnek el, még hat hónap felkészülési időt kap az adóraktár engedélyes.

Az okospénz a Bittensor (TAO) tokent vásárolja – A blokklánc már most árulkodik

A kriptopiacon gyakran a hangos bejelentések viszik a prímet, de az igazán jelentős tőke sokszor csendben mozog. A legfrissebb elemzések szerint a Bittensor (TAO) esetében éppen ez történik: az intézményi befektetők látványos PR nélkül, on-chain adatokkal igazolható módon építenek pozíciót. A kérdés már nem az, hogy történik-e felhalmozás – hanem az, hogy mit jelent ez az árfolyam jövőjére nézve.
2026. 02. 23. 17:30
Megosztás:

SPB: a kötvénypiacokon 2026-ban elsősorban dolláros és eurós papírokba érdemes fektetni - van, amelyik 20%-os hozampotenciált is kínál

2026-ban továbbra is erős volatilitás várható a tőkepiacokon, ezért a kötvénypiacokon érdemes lehet olyan vállalati kötvényeket vagy állampapírokat választani, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek. Továbbra is előnyben részesítjük azokat a hosszú lejáratú vállalati kötvényeket, amelyek kibocsátói várhatóan egy esetleges recessziós környezetben is fenntarthatóan és profitábilisan működnek - mondja Beschenbacher Kornél, az SPB Befektetési Zrt. privátbanki igazgató helyettese, aki szerint a kötvénypiacokon az idei évben – a korábbiakhoz hasonlóan – elsősorban az amerikai dollárban és euróban denominált papírokba érdemes fektetni. A kötvények esetében nem feltétlenül kell a lejáratig való tartásban gondolkodni, azonban több olyan eszköz is azonosítható, amelynek lejáratig való tartása kifizetődőbb lehet - hangsúlyozza a szakember.
2026. 02. 23. 17:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. Az egyszeri juttatás kifizetésére a márciusi munkabérrel együtt, április elején kerül sor.
2026. 02. 23. 16:30
Megosztás:

Cáparoham volt most vasárnap az RTL-en: ilyen befektetésre a 9 évad alatt még nem volt példa

A Cápák között befektetői igazi aranyhalra találtak vasárnap az RTL-en – a Jójegy nevű edukációs startupra négyen is ráharaptak. A vállalkozásért kisebb küzdelem, úgymond cáparoham is kialakult, végül olyan formában történt a befektetés, amire a magyar üzleti show-műsor 9 évada alatt még soha nem volt példa.
2026. 02. 23. 16:00
Megosztás:

2026 a tudatos építkezés éve lehet a kékgalléros szektorban

A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a WHC Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők szerint 2026 egyik legfontosabb kifejezése a tudatos humántőke-menedzsment lesz a fizikai munkaerőpiacon.
2026. 02. 23. 15:30
Megosztás:

Az okostelefon az elmúlt 20 év legnagyobb hatású innovációja

A Bosch kutatásában résztvevők szerint az okostelefon az elmúlt két évtized legjelentősebb innovációja. Az innováció egy összetett ökoszisztéma eredménye, ahol az oktatás, a kutatás és az ipar szinergiájára van szükség. A felmérés rámutat, Magyarország az innovációkban a gyártásra fókuszál, míg globálisan az IT és a telekommunikáció hangsúlyos.
2026. 02. 23. 15:00
Megosztás:

Rugalmasság a pénztárcádban - De milyen áron?

A pénzügyi rugalmasság nem egyszerűen annyit jelent, hogy van némi félretett pénzünk: elsősorban arról szól, hogy képesek vagyunk alkalmazkodni a változó körülményekhez anélkül, hogy felborulna a mindennapi életünk egyensúlya. Ide tartozik az is, hogy ismerjük és értjük a rendelkezésre álló pénzügyi lehetőségeket, és tudatosan választunk közülük.
2026. 02. 23. 14:48
Megosztás:

Jelentősen csökkent az infláció, kamatcsökkentési ciklus indulhat, miközben szárnyal az arany

Megjelent az MBH Bank Bónusz Podcast legújabb epizódja, amely két nagy jelentőségű témát, a közelgő jegybanki kamatdöntést, valamint az aranypiac látványos emelkedését járja körül az MBH Bank vezető szakértőinek segítségével.
2026. 02. 23. 14:30
Megosztás:

Feltöltő kártyás mobilt használsz? Nézd meg jól, mert jobban járhatsz előfizetőssel

A feltöltőkártyás ügyfelek 22 százalékának mobilköltése eléri azt a szintet, amelynél már érdemes lehet egy kényelmesebb, havidíjas előfizetésre váltani – világít rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzése. A tanulmány rámutat arra is, hogy a feltöltőkártyát használók még ma is viszonylag széles körben rendelkeznek hagyományos mobilkészülékkel.
2026. 02. 23. 14:00
Megosztás:

Saját tulajdon, stabil működés, erősebb vidék – 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Program indul

A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (SZFP).
2026. 02. 23. 13:30
Megosztás:

Vitalik Buterin: az AI mentheti meg a DAO-kat? Új javaslat az Ethereum társalapítójától

Mesterséges intelligencia szavazna helyettünk a decentralizált szervezetekben? Vitalik Buterin szerint az AI-alapú személyes asszisztensek forradalmasíthatják a DAO-k (decentralizált autonóm szervezetek) működését, csökkentve az alacsony részvételt és a hatalmi koncentrációt. Az Ethereum társalapítója úgy véli: a jövő decentralizált irányítása nemcsak blokkláncra, hanem intelligens algoritmusokra is épülhet.
2026. 02. 23. 13:00
Megosztás:

0,3 százalékra lassult az OECD-országok gazdasági növekedése év végén

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországainak GDP-je 0,3 százalékkal nőtt átlagosan a tavalyi negyedik negyedévben, ami lassulás a harmadik negyedévi 0,4 százalékos bővüléshez képest - áll a párizsi székhelyű szervezet honlapján.
2026. 02. 23. 12:30
Megosztás:

Fontos határidő közeleg: hétvégéig rendezni kell a köteleződíjat!

Március 1-je nem csupán a lakásbiztosítási kampány kezdetét jelenti, de sokakat érintő szigorú határidő a gépjármű-tulajdonosok számára is: annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
2026. 02. 23. 12:00
Megosztás:

Arany, fegyverek és kripto: így fest jelenleg Arthur Hayes portfóliója

Kemény eszközök, geopolitikai feszültségek és kriptovaluták egy csomagban. Arthur Hayes legfrissebb portfólió-megosztása ismét rávilágít arra, hogy a korábbi BitMEX-vezér továbbra is a makrogazdasági viharokra készül. A befektetési mixben egyszerre kap helyet a fizikai arany, a nyersanyag-kitermelés, a hadiipar és a vezető digitális eszközök – köztük a Bitcoin és a Hyperliquid ökoszisztéma tokenje, a HYPE.
2026. 02. 23. 11:00
Megosztás:

A magyarok egyre több pénzt „felejtenek” a folyószámláikon: közel 13 000 milliárd forint duzzad a lakossági számlákon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) február 18-án közzétett legfrissebb statisztikái szerint a magyar háztartások folyószámlabetét-állománya 2025 negyedik negyedévében elérte a 12 ezer 940 milliárd forintot. A money.hu friss elemzése rávilágít, hogy a lakosság jelentős része számottevő pénztől eshet el azzal, hogy kamatozás nélküli folyószámlán hagyja el nem költött megtakarítását.
2026. 02. 23. 10:30
Megosztás:

NAV: A kockázatelemzés és mesterséges intelligencia támogatta kiválasztásra épülnek a 2026-os ellenőrzések

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2026-ban tovább növeli a kockázatelemzésen alapuló, célzott ellenőrzések arányát. A csalárd adózók gyors kiszűrését mesterséges intelligencia alapú elemzési modellek is segítik - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a NAV elnöke az MTI-t a hivatal most publikált 2026-os ellenőrzési terve kapcsán.
2026. 02. 23. 10:00
Megosztás:

Ilyen is régen volt a személyi kölcsönöknél: minden banknál elérhető egy számjegyű kamat

Az elmúlt hetek kamatcsökkentései nyomán minden bank kínálatában megjelentek a tíz százalék alatti kamattal igényelhető személyi kölcsönök – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A nagy kérdés most már az – teszi hozzá –, hogy a 9 százalék alatti kamatok mikor jelennek meg a piacon.
2026. 02. 23. 09:30
Megosztás:

A 3D lézerszkennelés forradalmasítja az építőipart

Az építőipar gyors tempójú fejlődése új technikákat hozott az életünkbe, amelyek átalakítják a megszokott eljárásokat. Az egyik ilyen innováció a 3D lézerszkennelés, amely új távlatokat nyit azok számára, akik építészettel foglalkoznak. Ha még nem gondoltál arra, hogy ennek a módszernek mennyire döntő szerepe lehet az épületek tervezésében és fenntartásában, itt az ideje elgondolkodni rajta.
2026. 02. 23. 09:00
Megosztás:

A jelentős számú makrogazdasági hír ellenére pénteken sem mozdultak érdemben a kötvényhozamok, a forint 380 fölé került az euróval szemben

A múlt heti fontos adatok és események és az éleződő USA-Irán feszültség ellenére sem került sor jelentős mozgásokra a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain – sem pénteken, sem a múlt hét egészében.
2026. 02. 23. 08:30
Megosztás:

Nem hatotta meg a tengerentúli piacokat a gyenge GDP, a magas inflációs adat és a legfelsőbb bíróság elutasító döntése Trump vámjairól

Átmeneti ingadozás után végül az amerikai részvényindexek is pluszban zártak pénteken, az államkötvények hozamai pedig emelkedtek.
2026. 02. 23. 08:00
Megosztás: