3+1 tanács hogyan kerülje el a lánctartozást

A késedelmes fizetés és a lánctartozás jelenleg a hazai gazdaság egyik legégetőbb problémája. A vállalkozások csaknem kétharmadának van legalább egy olyan üzleti partnere, amelyik késve fizetett – derül ki a Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet a hazai körbetartozást vizsgáló friss, 2021. első félévet összegző kutatásából. Az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője néhány praktikus megoldásra hívja fel a figyelmet, amivel elkerülhetők, illetve megoldhatók a lánctartozás okozta nehézségek.

3+1 tanács hogyan kerülje el a lánctartozást

Az idei első félévben a hazai cégek közel kétharmadának (64 százalék) akadt legalább egy olyan üzleti partnere, amelyik késve fizetett. A válaszadók 26 százaléka ráadásul maga is tartozott beszállítóinak (ez egyébként 12 százalékpontos csökkenés az elmúlt év második félévben mért adatokhoz képest), 14 százalékuk pedig tartozás miatt legalább egyszer nem tudott fizetni – áll a Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet 2021 első félévét vizsgáló „Késedelmes fizetés és lánctartozás a hazai vállalkozások körében” című felmérésében. Ezek alapján a késedelmes fizetés és a lánctartozás továbbra is komoly problémának tekinthető a hazai vállalkozások körében.

„Ma egy vállalkozás akkor jár el körültekintően, ha mindent megtesz a lánctartozás elkerülése érdekében. Ez ugyanis nem csak a bevételkiesés miatt jelenthet problémát, hanem gyakran bonyodalmas és időigényes jogi eljárást von maga után, ami leköti az erőforrásokat és tovább növelheti a kiadásokat” – hangsúlyozza dr. Bognár Ivett, az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás szakértője. A probléma megelőzésének vagy megoldásának azonban vannak hatékony eszközei.

1. Tájékozódás a szerződéskötés előtt

A kockázatok csökkentése érdekében minden esetben ajánlatos a leendő partner fizetőképességét, pénzügyi stabilitását előzetesen ellenőrizni. Ezt legegyszerűbben az Igazságügyi Minisztérium nyilvánosan elérhető e-beszámoló oldalán lehet megtenni. Az ellenőrzést követően a pénzügyi adatok ismeretében dönthet a társaság az üzleti kapcsolat létesítéséről, illetve szükséges esetén a felek a szerződéskötéskor gondoskodhatnak a megfelelő jogi védelemről.

2. Harmadik fél bevonása kezesként

Biztonságot nyújtó, mégis viszonylag ritkán alkalmazott megoldás, ha kezesként harmadik felet vonunk be a megállapodásba. Erről célszerű külön megegyezést kötni, de az adott szerződésen belül is megoldható a kezesség rögzítése. Tartós vagy rendszeres szerződéses kapcsolat esetén érdemes figyelni arra, hogy a kezességvállalás valamennyi, a felek között létrejött vagy a jövőben megkötendő szerződésből eredő követelésre kiterjedjen. Egyszerű kezesség helyett ajánlott készfizető kezesség vállalásában megállapodni, ilyenkor ugyanis a kezest nem illeti meg a sortartás kifogása, így nem halogathatja a teljesítést addig, amíg a jogosult nem igazolja, hogy az eredeti kötelezettel (a céggel) szembeni igényérvényesítés nem vezetett eredményre.

3. Fizetési meghagyásos eljárás indítása

A fizetési meghagyásos eljárás közjegyzői hatáskörbe tartozó nemperes eljárás, amit szinte bárki kezdeményezhet, akinek lejárt követelése van. A fizetési felszólítástól ez alapvetően abban különbözik, hogy amennyiben a kézbesítettnek minősülő fizetési meghagyásnak az adós nem tesz eleget, illetve nem mond ellent, a fizetési meghagyás jogerőre emelkedik, amely alapján már végrehajtás is kezdeményezhető. Az eljárás előnye, hogy rövidek a határidők (15 nap) és a fizetési meghagyás kibocsátásához nem kell a követelés jogalapját bizonyítani. Ilyen eljárás nagyjából bármilyen lejárt pénztartozás esetén kezdeményezhető, a törvény ugyanakkor meghatároz bizonyos korlátokat. Ezek közé tartozik például, hogy nem lehet ilyen eljárást kezdeményezni akkor, ha a követelés összege meghaladja a 30 millió forintot.

3+1 Követelés átruházása

Sokszor érdemi segítséget nyújthat a cégeknek a követelés átruházása is. Azzal azonban tisztában kell lenni, hogy ekkor az átruházó elveszíti a rendelkezési jogát a követelés felett. Ha ebben gondolkodunk, akkor elsősorban (de nem kizárólagosan) faktoring cégekhez fordulhatunk. Mérlegelendő, hogy ilyen esetben a teljes követelésnek rendszerint csak egy részét kapjuk meg, attól függően, hogy az átvevő mennyire tartja valószínűnek, hogy a követelés később megtérül. Ez a megoldás az átruházó szempontjából azért lehet mégis kedvező, mert így hozzájuthat legalább a követelése egy részéhez, miközben „megszabadul” az igényérvényesítéssel összefüggő ügyintézéstől és költségektől.

Mivel minden eset különböző, és az ideális jogi megoldás az adott eset körülményeitől függ, vitás helyzetben a cégeknek érdemes követeléskezelési ügyben jártas szakemberhez fordulni részletes, az adott ügyre szabott útmutatásért.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: