5 országban működik együtt startupokkal az OTP Csoport

Az OTP Bank harmadik Startup Programja több rekordot is magáénak mondhat, mivel mind a jelentkező cégek és a tesztprojektre kiválasztott startupok számában, mind a bekapcsolódó csoporttagok körét tekintve ez a bankcsoport eddigi legátfogóbb startup együttműködéseket támogató kezdeményezése. A 370 pályázó közül 13 érettebb, növekedési szakaszban lévő innovatív technológiai vállalkozás kapott meghívást a 3+6 hónapos programra, melynek keretében egy-egy dedikált szponzoráló szakterület támogatása mellett tesztelhetik termékeiket és szolgáltatásaikat, és bizonyíthatják alkalmasságukat a bankcsoporttal való hosszabb távú együttműködésre.

5 országban működik együtt startupokkal az OTP Csoport

A 2019–2020-as OTP Startup Partner Programra a 2019. október 14. és november 22. között nyitva álló jelentkezési időszakban 56 országból 370 startup adta le pályázatát. A program nemzetközi vonzerejét jelzi a legtöbb jelentkezést adó 5 ország listája is, melyek rendre Nagy-Britannia, Magyarország, Németország, az Egyesült Államok és Oroszország. A Program záró kiválasztási eseményére a nevezést beküldő cégek közül 27-en kaptak meghívást, akik a szakterületekkel való egyeztetések után bemutatták az OTP Csoporttal megvalósítani tervezett tesztprojekt javaslataikat. Büszkék vagyunk rá, hogy idén közel 20 nemzet sorából 160 munkatárs és startupper dolgozott együtt a kétnapos Selection Campen.


2020-ban a Program történetében első alkalommal emelkedett 10 fölé a részvételre lehetőséget kapó cégek száma, ami a pályázó startupok kimagasló szakmai felkészültéségének és a banki szakterületek startup együttműködések melletti növekvő elköteleződésének is köszönhető. Így a 2020. március 2. és május 20. között zajló programidőszakban 13 startup, illetve scaleup fázisban lévő cég vehet részt, akik Magyarország mellett a bankcsoport négy további piacán, Albániában, Horvátországban, Oroszországban és Szerbiában működnek együtt a banki szakterületekkel, hogy megoldásaik banki működéshez való illeszkedését tesztelhessék, illetve szolgáltatásaikat mentoraik visszajelzései alapján tovább fejleszthessék.


A Programra ezúttal is 5+1 témakörben pályázhattak az érdeklődő cégek: kifinomult adatelemzési megoldások, ügyfélélmény és ügyfélkiszolgálás, belső hatékonyság, termékspecifikus innovációk, vállalati bankolás, a fenti kategóriákba nem sorolható, bankszektorhoz kötődő, teljesen újszerű és diszruptív megoldások.


A kiválasztott startupok tevékenysége jól beleillik a fenti témakörök valamelyikébe:

-Adatelemzési megoldást nyújt az online média monitoringot és érzelemelemző platformot működtető Neticle, illetve a valós adathalmazokból tesztelésre alkalmas, személyes adatot nem tartalmazó, szintetikus adathalmazokat generáló MostlyAI.
-A jobb ügyfélkiszolgálást támogatja az EdgeTier, amely telefonos ügyfélszolgálatok munkatársai számára fejlesztett ki a beérkező megkeresésekre válaszsablonokat adó intelligens asszisztenst, a Linistry, amely mobiltelefonos sorszámhúzó szolgáltatása révén lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy akár távolról sorszámot húzzanak a fióki ügyintézéshez, illetve a The Waay, amely életmód alapú bankolást kínál az ügyfelek élethelyzetéhez igazodó, releváns, minőségi tartalmakkal és ajánlatokkal.
-A hatékonyabb belső működést szolgálja a legkorszerűbb felhő és konténer technológiákat ötvöző Banzai Cloud a felhő alapú alkalmazások gyors fejlesztését, üzembe helyezését és skálázását lehetővé téve. Emellett a LutherOne és az EDUardo a HR folyamatokat optimalizálja, előbbi a gördülékeny és valós idejű visszajelzésekhez és munkatársi teljesítményméréshez nyújt átfogó platformot, utóbbi pedig egy online üzleti, vállalatvezetési szimulációs platformot fejleszt, amely életszerű helyzeteken keresztül segíti a munkatársakat különböző ismeretek elsajátításában.
-Egy-egy banki termék megújításához járul hozzá a közép-kelet-európai régió számára API aggregátor platformot fejlesztő FINQware, a befektetési elemzők számára széles körű, több fedezeti alaptól gyűjtött befektetési szignálokat hozzáférhető tevő Sanostro és a Realmonitor, mely az elérhető legjobb áron történő lakásvásárlást ígéri ingatlanár-figyelő alkalmazásával.
-Végül, a vállalati bankolást egészíti ki új elemekkel a Trustchain, amely B2B partnerek számára működtet online plartformot az üzleti partnerek azonosítására, a kapcsolódó dokumentumok online kezelésére, illetve a Scolvo, amely a vállalati tanácsadók ügyféllátogatásait teszi gördülékenyebbé egy ügyfélprofilozást és ajánlatadást támogató alkalmazással.

„Azáltal, hogy az idei évtől bankcsoport szintre emeltük a Programot, megsokszorozódtak a bekerülő cégek előtt álló lehetőségek is: egy adott piacon kipróbált megoldás kiterjesztésre kerülhet más érdeklődő leánybankokban is, illetve a leánybanki mentorok értékes országspecifikus ismeretekkel támogathatják a cégeket. A tavaly májusban lezárult Startup Programunkban részt vett cégek többségével a pilot időszak után is folytatódik tovább a közös munka. A célunk, hogy idén ezt az arányt fenntartsuk, sőt, akár növeljük is. Bízunk benne, hogy mind a csoportszintű összefogás, mind az idei évtől bevezetett 6 hónapos rollout időszak hozzájárul ennek eléréséhez.” - mondta el Fischer András, az OTP Bank Retail Innovációs Főosztályának vezetője.


A 13 startup 7 országból érkezett (Ausztria, Csehország, Magyarország, Írország, Románia, Oroszország, Svájc) a Programba. A három hónapos együttműködési időszak során három speciális héten személyesen is találkoznak a cégek képviselői szakterületi mentoraikkal, Budapesten vagy a pilotot megvalósító leánybank székhelyén. Emellett a startupok érettségéhez igazodó tréningek, workshopok és egyéni mentori alkalmak is segítik a csapatokat az üzletfejlesztésben. Az akcelerációs időszak május 20-án a Demo Day eseménnyel zárul, ahol a startupok a bankcsoport és a Program partnereinek vezetése előtt számolnak be a pilot időszak tanulságairól és az elért eredményekről.


A programról további információ a www.otpstartup.com honlapon érhető el.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: