Szépen emelkedett a BUX - lássuk miért
A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: közepes forgalom mellett, pozitív napot zárt a BUX.
A tőzsdék a jó kínai külkereskedelmi adatokra fókuszáltak, ezek húzták szerdán globálisan a részvénypiacokat - tette hozzá. A szakértő szerint a nemzetközi optimista hangulat elsősorban a banki részvényeket segítette, az OTP-nél 2 százalékos volt az emelkedés, így a részvény ismét 7 ezer forint felett tudott zárni.
Móró Tamás arról is beszámolt, hogy a nemzetközi hangulatnak köszönhetően Európában a vezető részvény indexek egyaránt 2-3 százalékot emelkedtek.
Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1 aktuális csatornán kifejtette: a vezető részvények közül a Richter és az OTP tudott a legtöbbet emelkedni.
A Mol 115 forinttal, 0,72 százalékkal 16 185 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 140 forinttal, 2,03 százalékkal 7020 forintra nőtt, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,86 százalékkal 467 forintra emelkedett, forgalma 430,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 107 forinttal, 2,00 százalékkal 5455 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 1757,33 ponton zárt szerdán, ez 8,07 pontos, 0,46 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában a keddi záráshoz képest csak a takarmánykukorica és a nagy olajtartalmú repce elszámolóára változott.
A malmi búza ára augusztusra továbbra is 42 810 forint.
A takarmánybúza jegyzése változatlanul májusra 40 500, augusztusra 41 200, szeptemberre pedig 42 100 forint.
A takarmánykukorica elszámolóára májusra 43 800, júliusra 43 100 forint maradt, novemberre és decemberre azonban 200 forinttal, 43 000 forintra, illetve 500 forinttal 43 500 forintra nőtt.
A takarmányárpa augusztusra továbbra is 38 900 forint. A nagy olajtartalmú napraforgómag jegyzése sem változott, májusra 118 010, októberre pedig 104 000 forint.
A nagy olajtartalmú repce elszámolóára augusztusra 1000 forinttal, 105 000 forintra drágult, szeptemberre viszont 105 000 forint maradt.