A koronavírus-járvány előtti szinten a lakossági fizetőképesség

A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége az Intrum és a GKI jelentése szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet.

A koronavírus-járvány előtti szinten a lakossági fizetőképesség

Az Intrum és a GKI legújabb negyedéves lakossági fizetőképességi indexe alapján az elmúlt félévben gyorsan javult a magyar háztartások pénzügyi helyzete. A jövedelmeket, megtakarításokat, adósságokat és más mutatókat egyesítő mérőszám 2021 második negyedévében átlagosan 47 pont volt, ami éppen elmarad a pandémia előtti két negyedév átlagától.

Negyedéves összehasonlításban a fizetőképességi index 20 százalékkal növekedett, hiszen az idei első negyedév pontszáma 39 volt. Amennyiben éves viszonylatban, 2020 második negyedévéhez képest vizsgáljuk – ez az időszak volt a pandémia által okozott recesszió csúcsa – az index legfrissebb értékeit, úgy a javulás már több, mint 64 százalék.



A második negyedéven belül is növekedő tendenciát mutatott a fizetőképesség: áprilisban 42,2, májusban 46,9, júniusban pedig 51,6 ponton állt az Intrum-GKI indexének értéke. Az idei júniusi érték már magasabb, mint a koronavírus-járvány előtti utolsó, 2019 júniusi index.

„A fizetőképesség javulása a világgazdaság újraindulását követi a járvány után. Magyarországon kifejezetten a regionális gazdasági lehetőségek a magyar exportot segítő fellendülése, valamint a szolgáltató szektor, a turizmus, kiskereskedelem, személyi szolgáltatások újjáéledése javítja a lakosság pénzügyi helyzetét” – mondta Deszpot Károly, az Intrum értékesítési és fejlesztési igazgatója.

Deszpot Károly elmondta azt is: a lakossági fizetőképesség további emelkedését három tényező akadályozhatja. Az első ezek közül a fogyasztói árak növekedése. „2021 közepére a fogyasztói árindex évtizedes csúcs közelébe ért. Ebben szerepe volt a világpiaci olaj- és más nyersanyagárak gyors emelkedésének, a nyitás következtében emelkedő importáraknak, a forint gyengülésének, a gyors hazai bérkiáramlásnak, valamint a laza költségvetési politikának is. A jegybank áprilistól már megkezdte a korrekciót a monetáris politika szigorításával, de eközben új, rendkívül olcsó lakáshitelt is bevezetett. További intézkedések nélkül így az év végéig magas maradhat az infláció szintje.”



Hosszabb távon jelenthet fizetőképességi kockázatot a hitelmoratórium lejárata: a GKI felmérése szerint a teljes magyar háztartási hitelállomány 15-20 százaléka válhat problémássá, amennyiben jövőre újraindul az összes törlesztés. Ez akkora hitelállományt jelent, hogy az egész nemzetgazdaságra hatással lehet, ha a döntéshozók nem készülnek fel időben a kockázatok kezelésére.

A két tényező mellett továbbra is világszerte kockázatot jelentenek a koronavírus új változatai, és az esetleges újabb lezárások – bár valószínűleg olyan károkat már nem okoz a járvány, mint 2020-ban, még a következő évben is alapvetően a járványhelyzet határozhatja meg a magyar és a nemzetközi gazdaság folyamatait.

A magyar gazdaság negyedéves teljesítményére ezzel együtt már következtethetünk a fizetőképességi indexből. A GDP értéke általában követi a fizetőképességi index ívét; az idei év első felében, az előző negyedévhez viszonyított növekedés 2 százalék volt, a második negyedévben ennél magasabb lehet az IFI-ből kiindulva.

Éves szinten az EU 5 százalékos GDP-növekedést jelez előre Magyarországon. Az IFI alapján, optimista forgatókönyv esetén ennél magasabb, 7 százalékos lehet a növekedés, amennyiben nem szól közbe valamilyen váratlan esemény, például egy súlyosabb járványhullám.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás: