A régiós áltlag alatt a magyar háztartások vagyonosodása

Az Allianz ma hozta nyilvánosságra ötödik Globális Vagyonosodási Jelentését, amely több mint 50 ország háztartásainak vagyoni és adóssághelyzetét elemzi. A jelentés szerint a háztartások bruttó pénzeszközállománya 2013-ban globális szinten 9,9 százalékkal nőtt, ez 2003 óta a legnagyobb ütemű növekedés. Ennek köszönhetően a globális pénzügyi vagyon rekord szintre, 118 billió euróra nőtt.

A növekedés hátterében a Japán, USA és Európa tőzsdepiacain tapasztalható kivételes teljesítmény állt: az értékpapírvagyon 16,5 százalékkal nőtt – többel, mint közvetlenül a pénzügyi válság kitörését megelőző években. Ez azonban nem arra utal, hogy az értékpapírok hirtelen ismét népszerűek lettek a megtakarítók körében. Az USA volt az egyetlen régió, ahol jelentős mennyiségben pumpáltak új pénzforrásokat a részvényekbe és egyéb értékpapírokba. Ebből az eszközosztályból elsősorban továbbra is az európaiak vonták ki pénzüket.
 
Az elmúlt évben tapasztalt erőteljes növekedés nem minden régióban éreztette azonos mértékben kedvező hatását. A feltörekvő piacokon, elsősorban Latin-Amerikában, a helyi tőke- és valutapiac zavarai következtében lassult a vagyonnövekedés. A kelet-európai régió egészét tekintve szintén, majdnem egy százalékponttal 11,2 százalékra esett vissza a növekedés, bár még így is több mint kétszerese volt Nyugat-Európa növekedési ütemének (+5,2 százalék). Ami a hosszú távú növekedést illeti, a régió továbbra is a növekedés éllovasának számít: a 2000 óta tapasztalt átlagosan mintegy 14,5 százalékos éves növekedéssel világviszonylatban még mindig a legjobban teljesít. Mindezek ellenére 2007 óta a régió számos országában – főként a kelet-európai uniós tagállamokban – több fokozattal lanyhult az eszközfelhalmozás. A vagyonosodás reálértékét tekintve, azaz az általános inflációs rátát figyelmen kívül hagyva a kelet-európai ütem évi 6 százalékra csökken; ez megközelítőleg azonos Latin-Amerika valós növekedési ütemével (+5,5 százalék), viszont jelentősen elmarad Ázsiához képest (Japán kivételével), amely az ezredforduló óta majdnem évi 10 százalékos növekedést produkál.

 

„A nehéz helyzet ellenére a kelet-európai eszközöket összességében pozitív tendenciák jellemezték az elmúlt két évben” – mondja Michael Heise, az Allianz vezető közgazdásza. „Ez azt mutatja, hogy a felzárkózási folyamat továbbra is zavartalanul zajlik a régióban. Az ukrán válság súlyosbodásával azonban újabb sötét felhők gyülekeznek a láthatáron.”
 
A magyar háztartások pénzeszközállománya 5,7 százalékkal nőtt 2013-ban – ez az ütem elmarad a kelet-európai uniós tagállamok régiós átlagától (7,1 százalék). Az értékpapírpiac jelenlegi fellendülése viszont kifejezetten javára vált a magyar háztartásoknak, amelyek így 14,8 százalékkal növelték értékpapírvagyonukat. Ezzel szemben az életbiztosítási és nyugdíjvagyon meglehetősen csekély (+3,3 százalékos) mértékben növekedett, a banki megtakarítások pedig éppenséggel 4,7 százalékkal csökkentek. Ennek következtében 2013 végén a teljes pénzeszközállomány 51 százaléka értékpapírokból, 34 százaléka bankbetétekből állt, míg az életbiztosítási és nyugdíjvagyon csak 11 százalékra volt tehető. 2007 óta a háztartások teljes pénzeszközállománya 19 milliárd euróval, illetve 22,9 százalékkal nőtt.
 
2013-ban nemcsak a vagyonosodás volt jelentős; az adósságnövekedés (a jelzálogadósságot is ideértve) is egy fokozattal feljebb kapcsolt. 3,6 százalékkal az adósságnövekedés gyorsabb volt, mint a válság kitörése óta bármelyik évben. Ettől függetlenül a globális adósságráta (az adósság nominális gazdasági teljesítmény arányában kifejezett értéke) valamelyest ismét csökkent a múlt évben, fél százalékponttal 65,1 százalékra esett vissza. Az adósságráta 2009 óta tartó csökkenése jelenleg 6,4 százalékponton áll. Ez a tőkeáttétel-csökkenés azonban kizárólag a fejlett országoknak tulajdonítható, azon belül is legfőképp az USA-nak, ahol az elmúlt négy évben 15,5 százalékpontot sikerült lefaragni a rátából. A feltörekvő piacokon ugyanakkor a gazdasági teljesítmény arányában is többé-kevésbé folyamatosan nő az adósságteher. A kelet-európai régió egészében a lakosság adóssága 13,2 százalékkal 760 milliárd euróra emelkedett 2013-ban, bár ez az elmúlt években tapasztalható növekedés kizárólag azoknak az országoknak – különösen Oroszországnak és Törökországnak – tulajdonítható, amelyek nem tagjai az Európai Uniónak. Az Európai Unió országaiban az adósságnövekedés lényegében megtorpant. A magyar háztartások az elmúlt három évben összességében majdnem 20 százalékkal még csökkentették is adósságukat. Az elmúlt évek féktelen hitelnövekedése ellenére nincs még egy olyan régió, ahol az általános gazdasági teljesítmény arányában kifejezett adósságráta olyan alacsony lenne, mint Kelet-Európában: 2013 végén a regionális adósságráta 22,6 százalékon állt; a régió uniós tagállamaiban a ráta ennél jóval magasabb, átlagosan 34 százalék volt, ez azonban a vizsgált országokban még mindig alatta marad az 50 százalékos határértéknek; Magyarországon a ráta jóval a 2010-es csúcs (42,8 százalék) alatt 31,5 százalékot ért el.
 
Ez azt jelenti, hogy a globális nettó pénzeszközállomány (bruttó pénzügyi vagyon mínusz adósság) 2013-ban kétszámjegyű növekedést produkált (+12,4 százalék). A leggazdagabb országok rangsorában (egy főre eső nettó pénzeszközállomány; lásd a táblázatot) elsősorban az árfolyamhatásoknak köszönhetően néhány ország helyet cserélt, Japán például két hellyel hátrébb került. A listát egyértelmű előnnyel a második helyezett USA-val szemben továbbra is Svájc vezeti. Globális összehasonlításban Magyarország 2013 végén a 30. helyen állt, az egy főre eső nettó pénzügyi vagyon átlagosan 7152 euró volt, ezzel a kelet-európai országok rangsorában a harmadik helyet foglalja el Szlovénia és Csehország mögött, de csak hajszállal előzi meg a tavalyi év harmadik helyezettjét, Horvátországot.
 
Az idén az Allianz első ízben szintén a „vagyonmátrix” segítségével vette górcső alá a vagyoneloszlás helyzetét az egyes országokban. Az eredmények nem feltétlenül mutatnak összhangot azzal az elmélettel, miszerint az egyenlőtlenségek egyre mélyülnek. Valójában az elemzésben vizsgált országok közül több is akad, ahol a vagyoneloszlás lényegében nem sokat változott, sőt, még javult is az elmúlt évtizedben, ide többségében a feltörekvő gazdaságok, azon belül is főként a latin-amerikai országok tartoznak. A legtöbb kelet-európai országban szintén (valamelyest) javult az eloszlás az elmúlt évtizedben, köszönhetően a társadalom nagy részére kiterjedő vagyonosodás viharos jellegének. Az egyik ország, amelyik nem illik ebbe a képbe, Oroszország, ahol – hasonlóan a fejlett gazdaságokban fennálló helyzethez – a korábban is éles vagyonbeli különbségeket az elmúlt évek csak tovább fokozták: a vizsgált országok többségében romlott a vagyoneloszlás helyzete, a leggazdagabb tíz százalék vagyona arányaiban tovább gyarapodott. Ez a tendencia az USA-ban a legmarkánsabb. Ezzel együtt több európai országban (pl. Franciaország, Svájc, Írország és Olaszország) is jelentősen nőtt az egyenlőtlenség. A vagyonosodás válságot követő lelassulása a jelek szerint a vagyoni alsó és középosztályt különösen súlyosan érinti.

 

„A politikai következmények világosak: az egyenlőbb vagyoneloszlást szorgalmazóknak nem a vagyonosodás korlátozására kell törekedniük adók és illetékek kivetésével, hanem mindent, amit csak lehet, meg kell tenniük az általános vagyonosodás elősegítése érdekében. A növekedés a társadalmi igazságosság elérésének legjobb módja” – mondja Michael Heise.
 
A vagyoni helyzet szerinti globális osztályokon alapuló elemzés megerősíti ezt a heterogén képet. A vizsgált országokban 2013-ban mintegy 912 millió ember rendelkezett közepes mennyiségű nettó pénzügyi vagyonnal. A globális vagyoni középosztály felemelkedésének hajtóereje különösen akkor válik szembeötlővé, ha hosszabb távon vizsgálódunk: az ezredforduló óta a globális vagyoni középosztályba tartozók aránya megkétszereződött Latin-Amerikában, Ázsiában pedig hétszeresére nőtt; Kelet-Európában szintén mintegy háromszorosára nőtt az arányuk: jelenleg közel 60 millió ember tartozik ebbe az osztályba. A középosztály gyors növekedése azonban nem mindenki számára sikertörténet. Főként a fejlődő országokban jellemző, hogy ma kevesebben rendelkeznek „nagy vagyonnal”, mint az évezred kezdetén. Mindent összevetve bő 65 millió ember csúszott vissza a „vagyoni felső osztályból” az elmúlt években. Ezek a tendenciák az USA-ban, Japánban, Franciaországban és Olaszországban – azaz minden olyan országban, ahol a vagyoneloszlás országos szinten egyébként a sokkal „kevésbé egyenlő” irányba mozdult el – a leghangsúlyosabbak.
 
A vagyoni alsó osztály (az egy főre eső nettó pénzügyi vagyon átlagosan kevesebb mint 5300 euró) tagjainak száma az utóbbi években viszonylag változatlan maradt: mintegy 3,5 milliárd ember sorolható ide, ami elsősorban a jelentős népességnövekedés hozadékának tekinthető. Ha a tendenciánál figyelembe vesszük ezt a természetes növekedést, azt látjuk, hogy a számok mögött valódi fejlődés rejtőzik: az elmúlt 13 évben majdnem félmilliárd embernek – és majd’ 40 millió kelet-európainak – sikerült felkapaszkodnia a globális vagyoni középosztályba.


„Ez az adat minden más mutatónál jobban jelzi, hogy globális összehasonlításban egyre többen válnak a globális jólét részeseivé. Globális szemszögből nézve tehát semmiképp sem állíthatjuk, hogy nőnének az egyenlőtlenségek” – mondta Michael Heise.

 

Egy főre eső nettó pénzeszközállomány

 

Egy főre eső bruttó pénzeszközállomány

 

 

Euró

Az előző év azonos időszakához viszonyítva (%)

 

 

Euró

Az előző év azonos időszakához viszonyítva (%)

#1 Svájc

146.540

6,2

 

#1 Svájc

220.030

4,2

#2 USA

119.570

14,2

 

#2 USA

150.780

11,0

#3 Belgium

78.300

4,6

 

#3 Hollandia

121.620

2,5

#4 Hollandia

71.430

3,8

 

#4 Dánia

118.290

2,7

#5 Japán

71.190

7,6

 

#5 Svédország

108.780

9,5

#6 Svédország

70.080

12,8

 

#6 Ausztrália

105.280

8,6

#7 Tajvan

66.010

10,6

 

#7 Kanada

101.470

7,9

#8 Kanada

65.900

10,4

 

#8 Belgium

98.150

4,2

#9 Szingapúr

64.520

5,4

 

#9 Szingapúr

94.210

5,1

#10Egyesült Királyság

63.490

11,7

 

#10 Egyesült Királyság

93.040

7,7

#11 Izrael

55.840

8,8

 

#11 Japán

92.150

6,1

#12 Ausztrália

53.960

12,1

 

#12 Norvégia

78.840

6,9

#13 Dánia

53.380

6,6

 

#13 Tajvan

76.350

9,8

#14 Olaszország

48.800

2,9

 

#14 Írország

72.330

2,0

#15 Franciaország

46.020

6,0

 

#15 Franciaország

68.890

4,0

#16 Németország

44.280

5,3

 

#16 Izrael

66.910

8,3

#17 Ausztria

43.740

1,8

 

#17 Olaszország

63.900

1,9

#18 Írország

34.300

10,8

 

#18 Németország

63.850

3,8

#19 Portugália

22.480

8,6

 

#19 Ausztria

63.510

1,0

#20 Spanyolország

21.990

22,6

 

#20 Finnország

46.470

6,7


Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás:

Hányan dolgoznak most hivatalosan Magyarországon?

Júniusban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 646 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 07. 24. 18:00
Megosztás:

TRX 0,45 dollár felé: a TRON a Solana nyomában

A TRON hálózat stabilcoin-forgalma és felhasználói aktivitása továbbra is kiemelkedő, miközben a TRX árfolyama megőrizte hosszabb távú emelkedő trendjét. Az onchain adatok alapján a blokklánc egyre fontosabb szerepet tölt be a kisebb értékű USDT-utalásokban, a technikai indikátorok pedig egyelőre a vásárlóknak kedveznek.
2026. 07. 24. 17:00
Megosztás:

Előrejelzési piacok: hogyan sűríti egyetlen árba a tömeg tudását

Santiago Robledo Hernández sportanalitikus és kriptopiaci megfigyelő számára az előrejelzési piacok legfontosabb tulajdonsága nem a spekuláció, hanem az információs hatékonyság.
2026. 07. 24. 16:30
Megosztás:

Nem csak a magasabb fizetés miatt vállalnak külföldön munkát a magyarok

A külföldi munkavállalás a legtöbb érintett magyar számára pozitív tapasztalat: háromnegyedük szerint azt követően javult az életminőségük, tízből nyolcan pedig elégedettek jelenlegi vagy legutóbbi külföldi állásukkal. Bár továbbra is a magasabb kereset a legfontosabb motiváció, egyre nagyobb szerepet kapnak a családi szempontok is – derül ki a Profession.hu reprezentatív kutatásából
2026. 07. 24. 16:00
Megosztás:

Jóváírással és ajándékokkal várják a bankok a diákokat

Több tízezer forintos jóváírással, szinte ingyenes számlavezetéssel és más megszerezhető ajándékokkal kampányolnak a bankok a leendő számlatulajdonosokért. Az iskolakezdés előtti hetekben évek óta nagy a verseny, a pénzintézetek egymással versengve jönnek ki a diákszámlák megnyitásához kapcsolódó akciókkal. Nem érdemes azonban az első vonzónak tűnő ajánlatra ugrani, a teljesítendő feltételek ugyanis nem biztos, hogy illeszkednek a bankolási szokásokhoz - írja közleményében a Bank360.hu pénzügyi szakportál.
2026. 07. 24. 15:00
Megosztás:

Az Európai Unió geoökonómiai lépései

Bár az Európai Bizottság „Befektetési bizottságként” határozta meg önmagát, a legutóbbi hónapok tevékenységei egyértelműen geoökonómiai és geopolitikai hangsúlyt kaptak.
2026. 07. 24. 14:00
Megosztás:

Akár 5 százalékkal emelkedhetnek a bérleti díjak, rögtön a ponthatárhirdetés után

Miközben az egyetemvárosokban az elmúlt öt évben közel megduplázódtak a lakásárak, a családok számára egyre összetettebb kérdéssé válik, hogy egyetemre készülő gyermekük lakhatását bérléssel vagy vásárlással érdemes-e megoldani. Az Ingatlan 360 sajtóeseményen az MBH Elemzési Centrum, az MBH Jelzálogbank, az Otthon Centrum és a Fundamenta szakértői közösen értékelték az ingatlanpiac legfontosabb folyamatait.
2026. 07. 24. 13:00
Megosztás:

Nem változtatott az irányadó rátán az EKB

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak megfelelően 2,25%-on tartotta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,65%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,40%-on maradt. Volt néhány jegybankár, aki megemlítette a kamatemelés lehetőségét, de végül egyhangú döntés született a tartás mellett.
2026. 07. 24. 12:00
Megosztás:

Stabilcoin-hálózatot épít a Circle Dél-Koreában

A Circle egyszerre két jelentős dél-koreai együttműködést jelentett be: a USDC kibocsátója a Kakao Grouppal és a Toss Bankkal vizsgálja a stabilcoinalapú fizetési infrastruktúra kiépítésének lehetőségeit. A megállapodások azt jelzik, hogy a vállalat a kriptotőzsdéken túl a hagyományos banki, technológiai és digitális fizetési szektorban is növelné jelenlétét.
2026. 07. 24. 11:00
Megosztás:

A tech gyorsjelentések és a kiújuló inflációs félelmek árnyékolták be a csütörtöki kereskedési napot

Kifejezetten borús hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken, miután a meghatározó technológiai óriások csalódást keltő gyorsjelentései, valamint a megugró olajár kettős nyomás alá helyezték a piacokat. A technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite vezette az esést 2,2%-os zuhanással, amivel több mint két hónapos mélypontra került, és már több mint 7%-ra távolodott el a kora júniusi történelmi csúcsától. Az S&P 500 1,2%-os, a Dow Jones pedig 1%-os mínuszban, egyaránt nagyjából egy hónapos mélyponton zárt. A befektetői idegességet jól mutatja, hogy a Wall Street-i félelemindexként is ismert VIX 18,7 pontra, közel egy hónapos csúcsra ugrott.
2026. 07. 24. 10:30
Megosztás:

Estek az európai piacok csütörtökön

Estek az európai részvénypiacok a csütörtöki kereskedési napon, a technológiai szektor részvényei erős nyomás alatt álltak. A STMicroelectronics árfolyama 18,7%-ot zuhant, miután a Q3-as bevételi előrejelzése jelentősen elmaradt a piaci várakozásoktól.
2026. 07. 24. 10:00
Megosztás:

Így alakult a forint árfolyama péntek reggelre

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 24. 09:00
Megosztás:

Hatékony fűtés és meleg víz egy készülékben: a modern választás

Gondolkodtál már azon, hogy milyen hatékony megoldások léteznek a fűtés és a meleg víz előállítására egy készülékben? A mai technológiai újítások között a kondenzációs kombi gázkazánok kiemelkednek, mivel páratlan lehetőségeket nyújtanak azok számára, akik egyszerűbbé kívánják tenni otthonuk fenntartását.
2026. 07. 24. 08:00
Megosztás:

A horgászat a természet tiszteletéről is szól

A horgászat sokaknak az élet része, nem csupán hobbi. Talán újra felfedezheted általa a természet szépségeit és elvonulhatsz a mindennapok zűrzavarából. De vajon mit tehetünk azért, hogy a horgászat valóban fenntartható legyen, és közben ne romboljuk a környezetet?
2026. 07. 24. 07:40
Megosztás:

Tízéves megállapodást kötött a Messer és a Lhyfe a megújuló hidrogén szállítására

A megállapodás kiszámíthatóbbá teszi a Lhyfe jövőbeni bevételeit, és tovább erősíti pozícióját a megújuló hidrogén piacán.
2026. 07. 24. 07:00
Megosztás:

Lemon online a partneri gazdaságban: hogyan teremtenek digitális piacot a tartalmak, értékelések és médiaplatformok

Egy digitális márka körül nemcsak saját weboldal épül. Cikkek, összehasonlítások, videók, keresők és közösségi felületek kapcsolják össze a szolgáltatást a közönséggel. Ez a partneri hálózat önálló piacot hoz létre a figyelem és az információ körül.
2026. 07. 24. 06:52
Megosztás:

Unibet belépés és a visszatérő látogatások értéke: hogyan számszerűsíti a digitális üzlet a közönség hosszú távú elköteleződését

Egy digitális szolgáltatás értékét nem csak az mutatja meg, hányan nyitják meg egyszer. Sokkal beszédesebb, hogy kik térnek vissza, milyen gyakran jelentkeznek be, és mennyi időn keresztül maradnak aktív kapcsolatban a platformmal.
2026. 07. 24. 06:45
Megosztás:

Az INA megszerezte a SAVA-07 kutatási terület teljes tulajdonát

A horvát kormány csütörtöki ülésén jóváhagyta, hogy az INA horvát olajipari vállalat megszerezze a szárazföldi SAVA-07 kutatási terület fennmaradó 60 százalékos részesedését, amellyel tulajdoni aránya 100 százalékra nőtt - közölte a kabinet.
2026. 07. 24. 06:00
Megosztás:

Éles tesztre készül a digitális euró

Az Európai Központi Bank 36 bankot és fintechcéget választott ki a digitális euró következő nagy tesztjéhez. A 2027 második felében induló pilotban többek között a Deutsche Bank, az UniCredit, a Revolut és a Stripe is részt vesz. A cél egyelőre nem a nyilvános bevezetés, hanem annak kiderítése, hogyan működne a digitális jegybankpénz valódi vásárlásoknál és pénzküldéseknél.
2026. 07. 24. 05:00
Megosztás: