A szárazság nehezíti az őszi vetést

Kettős hatása van az elmúlt hetek száraz időjárásának, a betakarítási munkálatok csapadék hiányában jól haladnak, viszont a magágy-előkészítést és a vetést nagyban nehezítette, nehezíti a száraz talaj - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI érdeklődésére.

A szárazság nehezíti az őszi vetést

Petőházi Tamás ismertette, hogy a 613 ezer hektáron termesztett napraforgó betakarítása országszerte zajlik, a termésátalagok nagyon eltérőek, jellemzően hektáronként 1,9-3,6 tonna között alakulnak, ami elmarad a várttól.
  
A napokban a kukorica betakarítása is megkezdődött, a növény termőterülete mintegy 960 ezer hektár. A repce vetése gyakorlatilag befejeződött. A száraz időjárás miatt a növény kelése vontatott, különösen ott, ahol később került a földbe - tette hozzá.
     
Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke közölte, hogy a termelők jelzései szerint a repce vetésterülete 15-20 százalékkal csökken a múlt évihez képest. A csökkenés oka a vetéshez kedvezőtlen időjárás mellett, hogy a gazdák jelentős része, látva a korábbi évek tapasztalatait, például a növényvédelmi költségek emelkedését, inkább más őszi vetésű kalászos gabonafélét, esetleg tavaszi kapás kultúrát tervez vetni.
     
Szendrei László, a NAK Heves megyei elnöke azt emelte ki, hogy a csapadékmentes időjárás elősegíti a betakarítási munkálatokat. Ezzel szemben a száraz időjárás megnehezítette, megdrágította a talajelőkészítést és a vetést. Míg a repce vetése befejeződött, az őszi kalászosoké a közeljövőben kezdődik - fűzte hozzá.
     
Pusztavámi Márton közlése szerint az általa képviselt Vas megyében a betakarításra nagyon kedvezően hatott a száraz időjárás, kivéve a cukorrépát, amelyet ebből a talajból szinte lehetetlen betakarítani, ha mégis, akkor 30 százalékos betakarítási veszteséget szenved el. A térségben is befejeződött az őszi káposztarepce vetése. Jelenleg az őszi búza, árpa magágykészítések vannak folyamatban.

Hozzászólások

Csökkent az aktivitás az első félévben a kockázatitőke-piacon

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai: 2020. január- és június közötti időszakban 63 tranzakció keretében összesen 9,521 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba, amely fele a 2019 azonos időszakában tapasztaltnak.Az átlagos tranzakció mérete 151 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami mintegy 30%-al alacsonyabb a 2019 első félévében regisztrált 211 millióhoz képest.Az egyesület 9 alaphoz köthetően, 33 kiszállást regisztrált, míg új alapok létrehozatalára (forrásbevonásra) nem került sor.
2020. 10. 22. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 41,63 pontos, 0,12 százalékos csökkenéssel, 33 655,10 ponton zárt csütörtökön.
2020. 10. 22. 18:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MNB fenntartotta az egyhetes betét 0,75 százalékos kamatát

Ötödik alkalommal a 0,6 százalékos alapkamatnál 15 bázisponttal magasabb kamattal hirdette meg egyhetes betéti tenderét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön.
2020. 10. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz ismét világelső a biztosító márkák között az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsorában

Az Allianz immár két egymást követő alkalommal lett a világ vezető biztosítási márkája az Interbrand vezető globális márkákat felvonultató rangsora szerint.Ez a remek hír különösen azért érkezett jókor, mert jelenleg világszerte eluralkodott a bizonytalanság a piacokon és az ágazatokban, amelyek próbálnak megfelelni a világméretű járvány kihívásainak.
2020. 10. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódhatnak a szántóföldi munkák a napokban

Ha marad a kedvező időjárás, akkor a hét végén, a jövő hét elején folytatódhatnak a betakarítási és vetési munkálatok, amelyeket a múlt heti esőzés megszakított a szántóföldeken - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szántóföldi növénytermesztési és beszállítóipari osztályának elnöke az MTI-vel.
2020. 10. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Januártól jön a 13. havi nyugdíj!

Januártól megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 10. 22. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új magyar turisztikai startup indult

A koronavírus által leginkább sújtott iparágban, a turizmusban indult új magyar startup Everguest néven. Céljuk, hogy népszerűsítsék az országunk figyelemreméltó területeit, szállodáit és éttermeit a potenciális vendégek körében. A belföldi és külföldi közönségre egyaránt fókuszáló stratégia a magyar GDP, a szolgáltatásaik külföldre terjesztése pedig az export bevételek növeléséhez járulhat hozzá.
2020. 10. 22. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Automatikusan meghosszabbodik a hitelmoratórium

Automatikusan meghosszabbodik a hitelmoratórium, csak azt kell külön jelezni az érintetteknek, ha mégis tovább fizetnék hitelük törlesztőrészleteit - mondta Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 10. 22. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább szólhat az Érd FM 101,3

Hét évvel meghosszabbította az Érd FM 101,3 rádiós jogosultságát a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén - tájékoztatta az NMHH kommunikációs igazgatósága szerdán az MTI-t.
2020. 10. 22. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elégedettek vagyunk a budapesti repülőtérrel, de egy dolog hibádzik

Egy felmérés szerint a többség elégedett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér szolgáltatásaival, de javítandónak tartják a megközelíthetőségét és a parkolási lehetőségeket - derül ki a repülőtér üzemeltetője szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményéből.
2020. 10. 22. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszélyben a karácsonyi pulyka?!

A brit baromfitenyésztők üzleti szervezete szerint sürgősen mentesíteni kell a koronavírus-járvány miatt életbe léptetett nagy-britanniai karanténkötelezettség alól a közép- és kelet-európai EU-országokból, köztük Magyarországról érkező idénymunkásokat, mert nélkülük veszélybe kerülhet a britek hagyományos karácsonyi pulykaebédje.
2020. 10. 22. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai

Az előző negyedévhez képest javultak a magyar mezőgazdaság kilátásai, majdnem minden érintett bizakodóbb, mint a járvány első hulláma alatt - derül ki a Takarékbank harmadik negyedéves felméréséből, amelyet szerdán sajtótájékoztatón mutattak be.
2020. 10. 22. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Naponta 15 ezer maszkot gyárt egy új, magyar üzem

Naponta 15 ezer egészségügyi maszkot gyárt majd az állami tulajdonban lévő Kézmű-ERFO-Főkefe-cégcsoport abaújszántói gyáregysége, amelyet szerdán adtak át. A beruházás a gépsorokkal együtt 100 millió forintba került, az üzemben főleg megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak.
2020. 10. 22. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új emlékérméket bocsátott ki az MNB

Két emlékérmét bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megalakulásának 150. és a független számvevőszéki ellenőrzés újraindulásának 30. évfordulója alkalmából szerdán.
2020. 10. 22. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Online rendezik Modern Gyárak Éjszakáját

Negyedik alkalommal rendezi meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Modern Gyárak Éjszakáját. A járványhelyzetre tekintettel az érdeklődők ezúttal virtuálisan tekinthetnek be a gyárak működésébe 2020. november 13-án. Az eseményhez eddig már több mint 60 vállalkozás csatlakozott - tájékoztatta az ITM szerdán közleményben az MTI-t.
2020. 10. 21. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. tovább növelte tulajdonrészét a CIG Pannónia Életbiztosítóban

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. (CIG) részvényese, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. október 20-án tőzsdei ügylet keretében 400 ezer darab CIG-törzsrészvényt vásárolt, ezzel a közvetlen tulajdonában álló részvények száma 4 933 980 darabra nőtt - közölte a CIG Pannónia a tőzsde honlapján szerdán.
2020. 10. 21. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a hazai részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,05 pontos, 0,01 százalékos csökkenéssel, 33 696,73 ponton zárt szerdán.
2020. 10. 21. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos károkat okoz az önköltségi ár alatti fuvarozás

Súlyos károkat okoz a logisztikai ágazatban a járvány hatására megjelent önköltségi ár alatti közúti fuvarozás – figyelmeztet a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ). A jellemzően külföldi vállalkozók által folytatott gyakorlat – akár 35%-kal a piaci árak alatti fuvarozás – torzítja a piacot, károkat okoz a megbízóknak, az államnak, és időzített bombaként komoly balesetveszélyt is jelent. A szövetség szerint a jelenség, amely már a Magyarországról feladott fuvarok mintegy 20%-át érinti, lehetetlen helyzetbe hozza a magyar közúti fuvarozói piac kis szereplőit és komoly zavarokat okoz a közepes és nagyobb cégek működésében is.
2020. 10. 21. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztonságos-e az influenza elleni oltás?

Egyaránt hatékony és biztonságos a három-, illetve a négykomponensű influenza elleni védőoltás - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 21. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indul a Madách Színház online színháza

Elsősorban a virtuális térbe helyezi át idei bemutatóit a Madách Színház. Novemberben indul a SzínpadON elnevezésű online színház, a műsorfolyam a Madách Dekameron nevet viseli.
2020. 10. 21. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások: