A tiltás ellenére terjesztik a Narancsvidéket - a Fidesz feljelenti az MSZP-t
Az Országos Választási Bizottság (OVB) a múlt pénteken jogsértőnek nyilvánította a Narancsvidéket, és a terjesztését megtiltó határozatot hozott, de még hétfőn is terjesztették a kiadványt Kaposváron és környékén - mondta a Fidesz megyei elnöke, hozzátéve: ez a választás rendjének megsértése, vagyis indokolt a rendőrségi feljelentés. Az OVB azért minősítette jogsértőnek a kiadványt, mert a párt nem tüntetett fel impresszumot, s emiatt a testület a további terjesztést is megtiltotta. Juhász Tibor a tájékoztatón is felszólította az MSZP-t, közvetlenül Lamperth Mónikát és Kolber Istvánt mint a párt kaposvári 1-es és 2-es választókerületében induló jelölteket, hogy tegyenek eleget az OVB határozatának, és hagyjanak fel a törvénysértéssel.
Szerinte az MSZP bajban van, ezért lejárató kampányba kezdett. "Hazudik, rágalmaz, manipulálni próbál" - mondta Juhász Tibor, "mocskolódó szennylapnak" nevezve a kiadványt. Az MSZP Narancsvidék című kiadványát Budai Bernadett, a párt szóvivője március 10-én sajtótájékoztatón mutatta be. A szóvivő akkori közlése szerint az ötszázezer példányban készült kiadvány azokról a fideszes önkormányzatokról szól, amelyeknél a szocialisták véleménye szerint a "legbotrányosabban" bánnak a közpénzekkel. A politikai magazint aktivisták, illetve helyi pártszervezetek terjesztik - mondta a kiadvány bemutatásakor Budai Bernadett.