A világ műhelye átalakulóban van… Kína műhelyévé

A világ műhelye átalakulóban van… Kína műhelyévé. A párizsi Le Monde a kínai textil- és konfekcióipar helyzetének alakulásából vonta le a minap ezt a következtetést a január közepén megtartott Hongkong Fair Fashion Week alkalmából megfigyelt fejleményekből.

Miután Kína hosszú időn át a legnagyobb világmárkák beszállítója volt a verhetetlen áron előállított pret-a-porter konfekciós termékekben, kapacitásait egyre inkább saját, gyorsan bővülő belső piaci igényeinek kielégítésére fordítja. A ruházati és cipőipari termékek fogyasztása 2010 januárja és augusztusa között 23,7 százalékkal ugrott meg a világ legnépesebb országában, és a kiskereskedelmi forgalom egésze is 18,4 százalékkal nőtt 2010-ben, az előző évi 15,5 százalékos szárnyalás után.

 

A hongkongi divathét azzal a tapasztalattal szolgált, hogy a nagy amerikai és európai textilcégek képviselői milyen nehézen találnak immár olcsó kínai szállítót. 2008 óta a kínai gyári árak 30-40 százalékkal emelkedtek, ezért a hagyományos nagy megrendelők egyre inkább olyan országok felé fordulnak, mint Pakisztán, Kambodzsa, Vietnam, Banglades, India, ahol a munkaerő ma már jóval olcsóbb. A dinamikus kínai fejlődés fő motorja továbbra is az export, ám a tavalyi 10,3 százalékos GDP-növekedésnek 3,9 százalékát már a belső fogyasztás erőteljes bővülése biztosította.

 

Ugyanakkor a belső fogyasztás ma még csak a GDP-nek viszonylag szerény 35 százalékát képviseli a világ legnépesebb országában, vagyis fele olyan arányú, mint az Egyesült Államokban, ami a magas kínai megtakarítási rátával magyarázható. A pekingi kormány tudatában van annak, írta a Le Monde, hogy a fejlett országok gazdaságának visszaesése lefékezheti a kínai exportgépezetet, ezért a 2011-2015 évekre vonatkozó 12. ötéves tervében maga is a belső kereslet növelésével kívánja kiegyensúlyozottabbá tenni a fejlődést.

 

kína

 

Az elmúlt két évben a fogyasztást első sorban a világgazdasági válság ellensúlyozására meghirdetett fellendítési terv keretében nyújtott kedvezmények ösztönözték. Többek között ennek köszönhetően válhatott Kína 2009-ben a világ legnagyobb autópiacává. Az alkalmi támogatások megszüntetésével párhuzamosan a piac bővülését tovább táplálhatja a bérszínvonal emelkedése. Az exportban élen járó dél-kínai Kuangtung (Quangdong) tartomány 2010 májusában több mint 20 százalékkal, nemrég pedig újabb 18,6 százalékkal emelte a minimálbért, Pekingben pedig január 1-től 20 százalékos emelést jelentettek be.

 

Az élelmiszerárak növekedése a vidéki jövedelmeket emelte tavaly 10 százalékkal. Mindez csak akkor növeli a fogyasztást, ha a kormány úrrá tud lenni az inflációs tendenciákon. A pekingi francia nagykövetség gazdasági előrejelzése szerint azonban a fogyasztás várhatóan kedvezően alakul 2011-ben és a növekedésnek csaknem a felét biztosítja. Ezt látszik alátámasztani a Boston Consulting Group előrejelzése is, amely szerint az elkövetkező évtizedben a közép- és felső osztálybeli kínai fogyasztók száma a jelenlegi 150 millióról 400 millióra emelkedik.

 

Ennek a tendenciának érzékeny barométere volt a január 17. és 20. között megtartott Hongkong Fair Fashion Week, amelynek 27 országból érkezett csaknem 2000 kiállítója anyagokat és beszállító cégeket keresett saját kollekciójához, a kínai résztvevők pedig a külföldi ügyfelekkel tárgyalhattak. A Le Monde szerint az európai és amerikai vevők egyetértettek abban, hogy a kínai termeltetés jelentősen megdrágult. Egyrészt a kínai munkások bére nőtt, Sencsenben (Shenzhen) például júliusban havi 103 euróról 126 euróra emelkedett, növekedtek a szociális juttatások is, és főleg: a gyapot, a selyem és más alapanyagok ára ugrott meg. Az OTTO német konglomerátum képviselőinek tapasztalatai szerint "megszűnt a világválság előtti kínai Eldorádó, a jövőben eltűnnek a piacról a 3,99 eurós pólók".

 

Daniel Benayoun, a Zapa francia konfekciós cég korábban beszerzéseinek 45 százalékát Kínából rendelte meg, most ezt 35 százalékra kívánja csökkenteni, rendeléseit a Franciaországhoz közelebbi Maghreb-országokba irányítja át, mivel áraik hasonlóak, a minőség is jó - és kisebbek a szállítási költségek. A kínai textilipar számára mindezt ellensúlyozza saját belső piacának bővülése. A textil- konfekció- és cipőipari forgalom tavaly augusztusig 23,7 százalékkal, 354 milliárd jüannal (39,5 milliárd euró) bővült az előző év hasonló időszakához képest.

 

Sok kínai cég ezért maga módosítja a játékszabályokat nyugati vásárlói számára, így például növeli a még elfogadott minimális rendelés nagyságát, vagy hathónapos előzetes rendelési határidőt ír elő. Korábban kizárólag exportra dolgozó kínai vállalatok új, hazai partnereknek szállítanak. További új jelenség, hogy a luxuskonfekció korábban szinte kizárólag nyugati világcégek uralta kínai piacán ma már hazai vállalatok is megjelentek. A Le Monde a csangcsoui (Changzhow) Lampo Uomo pret-a-porter konfekciós céget említi példaként, amely ugyanazokat az olasz szöveteket dolgozza fel, mint a Zegna vagy a Loro Piana, és itáliai tervezőket is foglalkoztat - és már létrehozta saját, egyelőre 120 egységből álló luxusüzlet-hálózatát, amely a tervek szerint hamarosan újabb 200-zal bővül.

 

Vu Csien-vej (Wu Jianwei) cége évente 25 ezer öltönyt készít, negyedrészüket méretre. Abban bízik, hogy termékei a külföldi konfekciónál "jobban alkalmazkodnak az ázsiai ember méreteihez". Bár az ár borsos, 3345 eurónak felel meg egy méretre szabott Lampo öltöny, még így is 1100 euróval olcsóbb, mint amennyit nagy nyugati versenytársai kérnének. A leggazdagabb kínaiak persze így is Guccit fognak vásárolni - de a dinamikusan bővülő kínai középosztály biztosítja a hazai luxuskonfekció jövőjét is. (MTI)


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: