A horvát versenyhivatal engedélyezte a Mol-INA ügyletet
2009. 06. 09. 15:30
A horvát versenyhivatal feltételes engedélyt adott a Mol-nak az INA olajipari vállalat átvételéhez. A hivatal a vállalat mintegy 60 százalékos piaci részesedését túl nagynak találta, ezért az INA tulajdonában lévő Crobenz termékforgalmazó leányvállalat kilenc hónapon belüli értékesítését kötötte ki feltételként. (ProfitLine.hu)
A Mol és az INA között januárban megkötött szerződést az EU Bizottság már engedélyezte. A Mol az INA részvényeinek 47 százalékát tartja tulajdonában. A magyar társaság közölte azt is, hogy az INA éves rendes közgyűlésére 2009. június 10-én lesz, amelyen várhatóan megválasztják az új felügyelő bizottságot. A horvát kormánnyal 2009. januárjában aláírt részvényesi megállapodás módosítása szerint a Mol 5 főt delegál a kilenc-tagú bizottságba. A képviselők megválasztása után a Mol lesz a felelős az INA működtetéséért. Az INA-t a Mol Csoport beszámolójában 2009. június 30-tól konszolidálják teljes körűen. A Mol operatív irányítása alatt az INA üzleteinek jelentős fejlesztése, profitabilitásának és hatékonyságának javítása a cél, a két vállalat egymást kiegészítő, szomszédos piacokon elhelyezkedő eszközeinek összehangolt működtetéséből származó előnyök kölcsönös kiaknázása mellett. A közlemény szerint az INA kitermelés (upstream) portfoliója több mint a duplájára emeli a Mol bizonyított és valószínű készleteit, míg a szénhidrogén termelését 68 százalékkal növeli. Az INA feldolgozás-kereskedelem (downstream) eszközeivel a Mol finomítói kapacitása 40 százalékkal emelkedik, míg a töltőállomások száma 45 százalékkal nő. A két vállalat együttes működtetése a Mol számára lehetőséget teremt egy nagyobb eszközportfolió optimalizálására, a mérethatékonyságból, a rugalmasabb működésből és a közös tudásból adódó előnyök kiaknázására.

Magyar infláció: kisebb pozitív meglepetés júniusban
A júniusi inflációs adatokat tette ma reggel közzé a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,1 százalékkal emelkedtek, az éves inflációs mutató így 4,6 százalékra nőtt a májusi 4,4 százalékról. A tényadat kicsit kedvezőbb lett az általunk várt 4,7 százaléknál. Kedvező a maginfláció további lassulása, 4,4 százalékra a májusi 4,8 százalékról.
Ideiglenes fürdőházat kap a Hévízi Tófürdő
A kormány 381 millió forint támogatást nyújt egy ideiglenes tavi fürdőház megépítésére, és a fürdő hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozására a Hévízi-Tófürdőről hozott kormányhatározat szerint - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője a fürdő főbejáratánál tartott szerdai sajtótájékoztatóján.
Lefulladt júniusban a budapesti lakásdrágulás motorja, vidéken viszont csúcsra járt
A magyar lakáspiacon a második negyedévben is folytatódott a drágulás, azonban a piac látványosan kettészakadt: míg a vidéki régiókban gyorsult az áremelkedés üteme, Budapesten viszont megállt a drágulás júniusban – derül ki az ingatlan.com legfrissebb, júniusi tendenciákat ismertető lakásárindexéből.
Tombol a vihar: rekordszámú kárbejelentés érkezett az Allianzhoz
Az elmúlt napokban tapasztalt viharok, az erős szél és eső, jégeső számos kárt okozott az otthonokban országszerte. Az Allianz folyamatosan fogadja a bejelentéseket, a szerda 14.00 órai adatok szerint az elmúlt napok viharaival kapcsolatban csaknem 5200 db kárbejelentés érkezett. A legtöbb esetet a Balaton térségében, Hajdú-Bihar, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben regisztrálták.
Hogyan kaphatnak második esélyt a régi eszközök?
Az elmúlt években egyre nagyobb jelentőséget kapott az elektronikai eszközök környezettudatos kezelése. Rendszeresen hallunk arról, hogy a környezetszennyezés mértéke aggasztó, de azt kevésbé említik, hogy a használt készülékek, mint például a számítógépek, tabletek és okostelefonok, miként alakíthatók át újból hasznos és értékes termékké.
A kárpittisztítót bérelni vagy vásárolni hatékonyabb?
Az ipari takarítógépek mindig rendkívül hatékonyan működnek. Ott vannak például a kárpittisztítók, amelyek speciális tulajdonságaik lehetővé teszik a szőnyegek, kárpitok alapos mélytisztítását, amit még a legforgalmasabb helyeken is meg lehet oldani, hogy mindig ideális állapotban legyenek a felületek.
A Meta bevásárolta magát a világ legnagyobb szemüveggyártójába
A Facebook anyavállalata egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hordható digitális eszközök piacára, és ennek érdekében 3,5 milliárd dollárért 3%-os részesedést vásárolt az EssilorLuxottica szemüveggyártó vállalatban.
Új járat a Budapest Airport kínálatában: 2026-ban indul a Condor Frankfurt-Budapest összeköttetése
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport bejelentette, hogy a Condor, Németország egyik legismertebb légitársasága 2026. május 1-jétől elindítja Frankfurt-Budapest járatát. A naponta háromszor közlekedő összeköttetés további kapacitást és rugalmasságot kínál a kulcsfontosságú európai hub felé.
Így segít az AI: A hiperautomatizálás teljesen átalakíthatja a munka fogalmát Magyarországon is
Az utóbbi években a folyamatos munkaerőhiány, a nyugdíjazások nagy száma és a növekvő szolgáltatási igények egyre inkább rákényszerítik a szervezeteket működésük modernizációjára Magyarországon. A hagyományos automatizálással ugyan racionalizálni lehetett néhány folyamatot, de ez már nem elég. Ma már még fejlettebb megközelítésre, a hiperautomatizálásra van szükség az átalakításhoz.
A gázfűtés az ipar számára – hatékonyság, gazdaságosság, fenntarthatóság
Az ipari létesítmények fűtési megoldásainál elsődleges szempont a költséghatékonyság, a megbízhatóság és a fenntarthatóság. Mivel ezek az épületek általában nagy belmagassággal, jelentős alapterülettel rendelkeznek, fűtésük nemcsak energetikai, hanem stratégiai kihívás is. Amire persze van megnyugtató megoldás!
Akár 850 millió forint is lehet a viharkárok nagysága
A július 7-8-i viharokkal kapcsolatban július 9-én reggelig több mint 5700 kárbejelentés érkezett az Alfa Biztosítóhoz, amelynek szakértői úgy becsülik, a viharok által okozott kár nagysága elérheti a 850 millió forintot - közölte a biztosító szerdán az MTI-vel.
Az MBH Bank stratégiai partnerként támogatja az MBTSZ által gondozott felsőfokú biztosításszakmai képzést
A biztosítási és pénzügyi szakma jövője szempontjából mérföldkőnek számító pillanathoz érkezett a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetsége (MBTSZ) által gondozott képzési program: az MBH Bank csatlakozásával immár nemcsak biztosítótársaságok, hanem a pénzügyi szektor egyik legnagyobb szereplője is stratégiai partnerként állt az ügy mellé. A felsőfokú képzés támogatása így már ágazatközi üggyé is vált – erősítve azt a közös felelősségvállalást, amely az egész piac versenyképességét, bizalmi tőkéjét és jövőjét alapozza meg.