Államháztartás - itt az első félévi egyenleg

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. június végi hiánya 1034,6 milliárd forintra teljesült, amely az éves törvényi módosított előirányzat 87,4%-a. Az első félévre a Nemzetgazdasági Minisztérium 1076,2 milliárd forintos központi alrendszeri pénzforgalmi hiányt jelzett, amelynél a tényleges teljesítés alacsonyabb. A prognózisnál 41,6 milliárd forinttal kedvezőbb eltérés a Kormány megtakarítási intézkedéseinek köszönhető.

2010-ben az államháztartás központi alrendszerének június végi deficitje 1033,6 milliárd forint volt, mely az éves teljesítés 118,8%-a. A tavalyi évben az államháztartás központi alrendszerének júniusi deficitje 297,4 milliárd forint volt. Az államháztartás központi alrendszerének június havi hiánya 310,4 milliárd forintban teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 280,7 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 34,9 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 5,2 milliárd forintos szufficittel zártak.

 

A június végi egyenleg alakulásának fontosabb okai


 A központi költségvetés 2011. évi hiányának alakulását jellemzően egyes bevételek szokásostól eltérő időbeli lefutásai okozzák, mindenekelőtt az, hogy a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevételek 528,8 milliárd forint összege a második félévben teljesül.

 

Mindezek együttesen biztonságosan tarthatóvá teszik a 2011. évi költségvetés 2,94%-os hiánycéljának tartását.

 

Ha a június végi egyenleget (1034,6 milliárdos deficit) a magánnyugdíjból származó bevételek időarányos teljesítésével korrigáljuk, akkor a hiány 770,2 milliárd forintra csökken, ami az éves előirányzat 65,0%‑a.

 

A részletes adatok alapján az államháztartás összes bevétele az idei első hat hónapban 6.067,1 milliárd forint volt, míg az összes kiadás 7.101,7 milliárd forintot tett ki. Az NGM tájékoztatója szerint a pénzügyi szervezetek 2010-ben bevezetett különadója címén júniusban 38,5 milliárd forint bevétel keletkezett. Mindezek mellett kedvezőbben alakultak a jövedéki adó, az állami vagyonnal kapcsolatos és az egyéb bevételek is. 
    

A központi költségvetés első hat havi bevételei 3.808,4 milliárd forintot értek el, a központi büdzsé kiadásai 4.715,8 milliárd forintra rúgtak, így a központi költségvetés egyenlegében az idei első hat hónapban 907,4 milliárd forintos deficit alakult ki. Az idei első félévben   társadalombiztosítási alapok hiánya 188,7 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 61,5 milliárd forint többlettel zártak.
    

Az NGM tájékoztatója tartalmazza, hogy a minisztérium  aktualizálta az egész éves pénzforgalmi hiányprognózisát.  Így a tárca módosított előirányzata alapján közzétett pénzforgalmi prognózis szerint az idei második negyedévi államháztartási deficit 292,5 milliárd forintot tett ki az első három havi 742,1 milliárd forintos hiány után, míg a tárca a harmadik negyedévi hiányt 445,1 milliárd forintra várja, és az idei utolsó negyedévre 295,5 milliárd forint többletet valószínűsít. Így a júniusi végleges adatokkal együtt publikált számsor szerint a pénzforgalmi deficit 1.184,2 milliárd forint lesz 2011-ben.

 

A júniusi hiány kialakulása

 

Bevételek

A központi költségvetés június havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest 9,2 milliárd forinttal magasabb összegben teljesültek. A magasabb teljesülés hátterében a tavalyi év második felében bevezetett, az államháztartási egyensúly biztosítását szolgáló, pénzügyi szervezetek különadójából befolyt bevételek állnak. Mindezek mellett kedvezőbben alakultak a jövedéki adó, az állami vagyonnal kapcsolatos és az egyéb bevételek is.

 

Kiadások

A központi költségvetés június havi kiadásai 3,5 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak, mint az elmúlt év azonos hónapjában. A tavalyi év azonos időszakánál alacsonyabb összegben teljesültek főként a kamatkiadások, a kezességérvényesítések, valamint a fogyasztói árkiegészítések.

 

Kamategyenleg

A kamatkiadások 2011 júniusában 135,7 milliárd forintot tettek ki, 12,6 milliárd forinttal maradtak el az előző év megfelelő időszaki értékétől, a kamatbevételek pedig 10,1 milliárd forintos szintet értek el, 0,9 milliárd forinttal magasabbat, mint az előző évben.

 

A nettó kamatkiadások (125,6 milliárd forint) összességében 13,6 milliárd forinttal lettek alacsonyabbak az előző évinél. 2011 júniusában az előző év megfelelő időszakához képest is számottevően csökkent az adósságállomány a magánnyugdíj‑pénztári visszalépők vagyonában levő állampapírok bevonása miatt, ennek hatására júniusban 8 milliárd forinttal csökkentek a kamatkiadások. Júniusra az átlaghozamokban eltűnt a különbség az előző év júniusához képest.

 

TB Alapok

A társadalombiztosítási alapok 34,9 milliárd forintos hiányának alakulásánál figyelembe kell venni egyrészt, hogy a nyugdíjbiztosítási járulékbevételek 2011 júniusában már a teljes járulék befizetést tartalmazzák. Másrészt, míg 2010‑ben a Nyugdíjbiztosítási Alap többféle jogcímen részesült támogatásban a központi költségvetésből, addig 2011 júniusában e támogatások már teljesen megszüntetésre kerültek. A kieső támogatást a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel fogja a második félévben pótolni.

 

Elkülönített állami pénzalapok

Az elkülönített állami pénzalapok június havi egyenlege az előző év azonos hónapjához képest kedvezőbb lett. Az alapok bevételei 13,6 milliárd forinttal magasabb, a kiadásai pedig 11,7 milliárd forinttal magasabb összegben alakultak. A Bethlen Gábor Alap bevételeit növelte a KIM fejezeti kezelésű előirányzataitól átvett pénzeszköz (8 milliárd forint). A Munkaerőpiaci Alap költségvetési támogatásban részesült a közfoglalkoztatás finanszírozásához. (kormany.hu)

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás:

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében újabb helyszínen, egy zsombói pecsenyekacsa-telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 25. 20:30
Megosztás:

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön

Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön, a Vadosfa térségében tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 megawatt (MW) új beépített kapacitást hoz létre, éves szinten így várhatóan 1200 gigawattóra (GWh) villamosenergia-termelést biztosít majd - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 25. 20:00
Megosztás:

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás:

Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként közel 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására.
2026. 02. 25. 18:00
Megosztás:

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás: