Átadta új üvegszövetháló-gyártó üzemét a Masterplast

Átadta új üvegszövetháló-gyártó üzemét a Masterplast Nyrt. a Heves megyei Kálon csütörtökön - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A közlemény szerint a társaság mintegy 1,4 millió eurót fordított a fejlesztésre, amelynek eredményeként elindíthatja az üvegszövet-háló gyártását saját innovációja alapján. A beruházás részeként a Masterplast csúcstechnológiát képviselő gyártósort vásárolt Németországból, illetve jelentős átalakításokat hajtott végre káli telephelyén, hogy optimális környezetet teremtsen az új termék előállításához.

 

A tervek szerint 2013. március végétől kerülnek majd piacra a társaság saját gyártású termékei. Az üzem 2014-re éri el a teljes kapacitását, akkortól évente 10,4 millió négyzetméternyi üvegszövet-háló gyártására lesz képes.  A Kálon előállított termékek túlnyomó részét az európai uniós exportpiacain tervezi értékesíteni a Masterplast. A várakozások szerint 2013-ban mintegy 1,4 milliós, 2014-ben pedig már csaknem 2,8 millió euró többletbevételt hozhat a cégcsoportnak az üvegszövet-háló európai uniós országokba történő értékesítése.

 

A most lezárult beruházás kitűnő alapot jelent a Masterplast számára ahhoz, hogy mind minőségben, mind árban versenyképes saját termékkel jelenjen meg az európai piacokon, ami fontos összetevője lehet a társaság további növekedésének - áll a közleményben. 

 

A fejlesztésnek köszönhetően az eddigi mintegy 70-ről csaknem 100-ra nőhet az üzemben dolgozók száma, és amennyiben a várakozásoknak megfelelően alakul a Kálon készülő üvegszövet-háló értékesítése, további fejlesztések és létszámbővítés is elképzelhető - közölte a társaság. Tavaly a régió zsugorodó építőipari piaca ellenére nőtt a főként szigetelőanyagokat gyártó Masterplast csoport forgalma, de eredménye a nyomott piaci és romló deviza környezet miatt lényegesen csökkent, amit jelentős összegű egyedi kiadások is rontottak a társaság szerdán közzétett éves beszámolója szerint. 

 

A társaság 2012-ben 1,223 millió euró veszteséget könyvelt el az egy évvel korábbi 1,591 millió eurós nyereséget követően. Az év utolsó negyedévében a csoport forgalma 5 százalékkal emelkedett, míg éves szinten 4 százalékos volt a növekedés. A vállalat negyedik negyedéves forgalma 18,841 millió, éves forgalma 85,233 millió euró volt. (MTI)


Lajosmizsei eperként árulták a külföldi szamócát – NKFH fellépés és milliós bírságok az országos ellenőrzésen

Hat héten át tartó országos akcióban vizsgálta a szamóca-kínálatot a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a vármegyei kormányhivatalokkal közösen. Az ellenőrök összesen 482 forgalmazóhelyen vizsgálták a szezon egyik legnépszerűbb gyümölcsét, és 537 szamócatételt ellenőriztek a kereskedelem teljes spektrumában. A kiemelt ellenőrzési akció során eddig összesen 3,5 millió forint bírságot szabtak ki a hatóság szakemberei.
2026. 07. 03. 13:00
Megosztás:

A MET Csoport 1,2 milliárd eurós hitelkeretet írt alá

A svájci központú energiavállalat, a MET Csoport sikeresen biztosított egy jelentősen túljegyzett, 1,2 milliárd eurós borrowing base hitelkeretet (Borrowing Base Facility, BBF) Értékesítési és Kereskedelmi Üzletága (Sales and Trading) számára. A hitelkeret erősíti a Csoport pénzügyi rugalmasságát és támogatja a folyamatos növekedést, valamint az ügyfélközpontú stratégiát.
2026. 07. 03. 12:30
Megosztás:

A Zcash nagy dobása: a Tachyon milliárdoknak skálázná a privát pénzt

A Zcash Tachyon fejlesztési programja nem egyszerűen gyorsabb blokkokat ígér. A projekt alapjaiban alakítaná át a privát tranzakciók szinkronizálását, a tárcák állapotkezelését és a hálózati adatok tárolását. A cél egy olyan titkosított fizetési rendszer létrehozása, amely akár felhasználók milliárdjait is képes lehet kiszolgálni – miközben a kvantumszámítógépek jelentette jövőbeli kockázatokra is felkészül. A technológiai út egyre tisztábban látszik, a finanszírozás és a gazdasági fenntarthatóság azonban továbbra is komoly kérdés.
2026. 07. 03. 12:00
Megosztás:

Nyári szabadságok: a legtöbb vita tévhitből fakad

A nyári szabadságok időszakában évről évre ugyanazok a kérdések merülnek fel a munkahelyeken: ki dönt a szabadság időpontjáról, köteles a munkáltató teljesíteni a munkavállaló kérését, kiadható előre a még meg nem szerzett szabadság, vagy éppen kötelező nyáron kivenni az időarányos szabadságot. A legtöbb konfliktus nem a szabályok megszegéséből, hanem azok félreértéséből adódik. A Niveus összefoglalta, mire érdemes figyelniük a munkáltatóknak ezekben a hónapokban.
2026. 07. 03. 11:30
Megosztás:

Enyhültek a kamatemelési várakozások a fejlett piacokon

A fejlett kötvénypiacokon a vártnál gyengébb júliusi amerikai munkaerő-piaci riport vezette a befektetők kezét. Az amerikai kamatemelési várakozások szeptemberre valamelyest enyhültek ugyan, de a piaci árazásban idénre továbbra is szerepel legalább egy 25 bázispontos emelés. Mindez azt követően történt, hogy szerdán az eurózónában a vártnál kevésbé gyorsuló júniusi infláció nyomán enyhültek a kamatemelési várakozások, de a piac ennek ellenére is számít még legalább egy 25 bázispontos emelésre az EKB-tól idén. Christine Lagarde szerdán Sintrában azt mondta, hogy az inflációs és növekedési kockázatok kiegyensúlyozottabbá váltak, mint néhány hete voltak, Kevin Warsh pedig újra hangsúlyozta, hogy elkötelezett a 2%-os inflációs cél mellett. Tegnap az amerikai és a német 10 éves hozam is minimálisan emelkedett a szerdai nagyobb ugrást követően, előbbi 4,49%, utóbbi 2,9% volt, míg a hozamgörbe rövid vége lejjebb tolódott. Az enyhülő amerikai kamatemelési várakozások nyomán az euró erősödött a dollárral szemben, az EURUSD 1,143-ig emelkedett.
2026. 07. 03. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek

Az amerikai részvénypiacok vegyesen zárták a csütörtöki kereskedést: a technológia túlsúlyos NASDAQ 0,8%-kal esett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a Dow 1,1%-os emelkedéssel búcsúzott, így immár negyedik egymást követő hete zár pluszban. A technológiai szektor általános gyenge teljesítménye annak volt köszönhető, hogy a befektetők profitot realizáltak az idei erőteljes árfolyam-emelkedések után. Az amerikai félvezetőszektor legfontosabb és legszélesebb körben követett benchmarkja második egymást követő napja esett, tegnap 5,4%-kal. A Tesla 7,5%-kal került lejjebb a megelőző napok emelkedése után annak ellenére, hogy a vállalat a vártnál jobb második negyedéves szállítási adatokat közölt. A Financial Times értesülései szerint az OpenAI 5%-os részesedést kínál az amerikai kormánynak, ezzel enyhíteni kívánva az AI cégeken egyre erősödő politikai nyomást.
2026. 07. 03. 10:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a Stoxx600; esett a technológiai szektor

Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést az európai részvénypiacok. A páneurópai Stoxx600 a szerdai mínusz után tegnap 1,4%-kal került feljebb, amivel új csúcsra ért, amikor az egészségügyi, a fogyasztási és védelmi szektor jó teljesítménye ellensúlyozni tudta a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai részvények gyengülését. A befektetők kedvezően fogadták a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adatokat, amelyek enyhítették az amerikai kamatemelési várakozásokat.
2026. 07. 03. 09:30
Megosztás:

Kicsit erősödött a forint

Minimálisan drágult a forint a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2026. 07. 03. 09:00
Megosztás:

Késésben a bértranszparencia: Adatvédelmi csapdákat is rejt az átláthatósági szabályozás

Miközben az Európai Unió tagállamainak 2026. június 7-ig kellett volna átültetniük a nemzeti jogrendjükbe a bértranszparenciáról szóló (EU) 2023/970 irányelvet, Magyarországon egyelőre nem született meg a végrehajtási szabályozás. Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász és pénzmosás elleni szakértő figyelmeztet, hogy a szabályozási hiányosságok ellenére a cégeknek azonnal meg kell kezdeniük a felkészülést, mert az új irányelvek alapjaiban írják át a HR-folyamatokat, és mindeközben súlyos adatvédelmi kockázatokat is hordoznak.
2026. 07. 03. 08:30
Megosztás:

Párizsban szombattól engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a volt olimpiai helyszíneken

Párizsban szombattól ismét engedélyezett a fürdőzés a Szajnában a 2024-es olimpiai játékok örökségeként megtartott három kijelölt fürdőhelyen, amelyek tavaly nyáron közel 100 ezer látogatót fogtak.
2026. 07. 03. 07:30
Megosztás:

Az egészségügyi miniszternek augusztus közepéig kell kidolgoznia a várólista-csökkentő programot

A közfinanszírozott járó- és fekvőbeteg-szakellátásban a várakozási idők jelentős mértékű csökkentése érdekében az egészségügyi miniszternek augusztus 15-ig célzott egészségügyi várólista-csökkentő és kapacitásbővítő programot kell kidolgoznia az érintett szakmai szervezetek és háttérintézmények bevonásával - a kormány erről szóló döntése a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg.
2026. 07. 03. 06:30
Megosztás:

ASemcorp tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben

A Semcorp minden korábbi ígéretét megszegte, ezért a társaság tevékenysége "nemkívánatos" Debrecenben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel csütörtök délután, miután a lítiumionakkumulátor-elválasztófilmet gyártó kínai vállalat közleményben jelezte: tényfeltáró vizsgálatot indít a helyi üzemével kapcsolatos környezetvédelmi problémák feltárására.
2026. 07. 03. 06:00
Megosztás:

A kormány átvilágítja a Nemzeti Együttműködési Alap működését

A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat.
2026. 07. 03. 05:30
Megosztás:

Otthont és új lehetőséget kapnak a nehéz helyzetben lévő családok Drávagárdonyban

Új funkcióval, felújított otthonként kapcsolódik vissza a gyermekvédelmi ellátórendszerbe a korábban Sorsfordító Házként működő drávagárdonyi ingatlan az MBH Bank és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet stratégiai partnerségének köszönhetően. A mintegy két éve üresen álló, leromlott állapotú épület teljes körű megújítása az MBH Tudatos Segítség Program újabb mérföldköve: a felújított ház a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyként működik tovább, biztonságos lakhatást és komplex szakmai támogatást nyújtva azoknak a családoknak, akik már elindultak az önálló élet felé, de ehhez még megerősítésre van szükségük.
2026. 07. 03. 05:00
Megosztás:

A magyar utazók zöme mediterrán országban nyaral

Toronymagasan vezetnek a mediterrán országok az utazók körében, júniusban Olaszország, Horvátország és Görögország voltak a legnépszerűbb úti célok. A nyár első hónapja igencsak forró volt, ami az utazási kedvet is meghozta: a tavalyi évhez képest jelentősen megugrott a Bank360 oldalán megkötött utasbiztosítás szerződések száma.
2026. 07. 03. 04:30
Megosztás:

Európában elsőként, a világon harmadikként alkalmaztak új szívbillentyűt tartalmazó érprotézist az SZTE szívsebészei

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szívsebészeti Osztálya: Európában elsőként, a világon pedig harmadikként alkalmaztak egy innovatív műtéti eljárást, amelynek során egy különleges biológiai eredetű szívbillentyűt tartalmazó érprotézist ültettek be két fiatal, veleszületett szívbetegségben szenvedő páciensnek.
2026. 07. 03. 04:00
Megosztás:

Ne féljünk attól, hogy unatkozik a gyermekünk

Hároméves kor alatt egyáltalán nem javasolt a digitális eszközök használata, mivel azok kedvezőtlenül befolyásolhatják a gyermekek mozgás- és beszédfejlődését – egyebek mellett erre mutat rá a Bethesda Gyermekkórház és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legújabb kiadványa. A „Kis kezekben nagy képernyők” című tájékoztató elsődleges célja, hogy szakmai tanácsokkal segítse a szülőket a kisgyermekek képernyőidejének csökkentésében. A két intézmény szakértői arra is rámutatnak, hogy a következetes szülői példamutatás a legfiatalabbak digitális védelmében is elengedhetetlen.
2026. 07. 03. 03:00
Megosztás:

A flamingó-forradalom geo- és biztonságpolitikai olvasata

Tiranában, Vlorëban és több albán városban hetek óta ezrek tüntetnek a Jared Kushner – Donald Trump amerikai elnök veje – nevéhez köthető luxusüdülő-projekt ellen, amely az ország délnyugati részén található Pishë Poro-Nartë környezetvédelmi területen és az egykori katonai bázisként szolgáló Sazan-szigeten valósulna meg.
2026. 07. 03. 02:30
Megosztás:

A mesterséges intelligencia kettéosztja a globális munkaerőpiacot

A mesterséges intelligencia rendkívüli sebességgel formálja azokat a készségeket, amelyeket a munkáltatók leginkább keresnek a munkavállalókban. Egyre nagyobb hangsúly kerül az olyan emberi erősségekre, mint a jó ítélőképesség, a kreativitás és a vezetői kompetenciák. Ráadásul azok a vállalatok, amelyek hatékonyabban tudják alkalmazni az AI-t, lényegesen gyorsabban bővítik a munkaerő-felvételt versenytársaiknál – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer 2026 című jelentéséből.
2026. 07. 03. 02:00
Megosztás:

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt az iskolakezdési támogatás miatt

A Fidesz azonnal megtámadta a Tisza-kormányt, amiért 400 ezer rászoruló gyermeknek adunk 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást - fogalmazott a miniszterelnök csütörtökön a Facebook oldalán.
2026. 07. 03. 01:30
Megosztás: